Budapesti Hírlap, 1900. október (20. évfolyam, 269-298. szám)

1900-10-01 / 269. szám

Budapest 1900 XX. évfolyam 269. sz Hétfő, október 1. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 ül. Egyes szám ára helyben 8 m­., vidéken 10111. Telefon: szerk. 84—63, kiadók: 58—88, igazg. 68—63. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. szer., Bükk Szilárd­ utca 4. sz. Elő­fizetés- és hirdetés-fölvétel: Ugyane bár József-körút 5. sz.­­ oldalán. Apró hirdetések ára: Egy eze­r­él., vastagabb betétel 8 m­. Hirdetések nonparellre számítással, díjszabás szerint. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen kishivatalnokok nyomorúsága. Budapest, szept. 30. Ez a magyar demokrácia: a kis­birtokos eladósodott telkét, melyen megélni nem tud, eladja s kivándorol Amerikába; a kisiparos, ki mesterséget tanult, dolgozni szeret és munkabíró, tönkrement az osztrák nagyipar ver­senye, a drága hitel és üzleti pangás miatt s vándorol munkát keresni vá­­rosról-városra, házról-házra, míg kikerül más országba, vagy más világrészbe; a kis tisztviselő, ki érettségi vizsgálatot tett, vagy talán jogot is végzett, sok kunyerálás után bekerül valamely hiva­talba napiditásnak, esztendők múlva írnok lesz belőle, kap évi öt-hatszáz forint fizetést, megházasodik és életfogytiglan ínséges marad, mert tudományával ki sem vándorolhat, jobb kenyeret keresni egyebütt. Ilyen irodai rabszolgát tart a magyar állam ötezret, de csak a napi­dijások nélkül, mert ezek még a rab­szolgáknál is gyöngébb ellátásban és rosszabb bánásmódban részesülnek. A napidíjasoknak még rangosztályuk sincs, ők tehát a valóságos, vagyis rang nél­kül való demokraták. Ötszáz forint fizetésnél és a XI. díjosztálynál már a rangfokozat kezdődik, természetesen cim-és rangkórsággal összekötve. Milyen kis ur ebben a magyar hivatalnok­seregben a tekintetes ur! A szolgától csak annyiban különbözik, hogy állam­szolga. Az ur a nagyságos urnál kez­dődik s nagy vitákra ad alkalmat, hogy e cim kit illet és kinek nem dukál. Valóságos ur azonban csak a méltósá­­gos, mert annak fizetése is úri, mely­ből tisztességesen kijöhet, ha az alsóbb rangfokokon nem csinált adósságot. A méltóságosak még annyival inkább urak, mert kényelmesen dolgozhatnak külön szobában, ha akarnak, lévén nekik min­­­­denféle alsóbb rangú alattvalóik, kik kötelesek az irodai munkákat elvégezni, neki elreferálni s aláírás végett be­mutatni. Az az ötezer szegény ember, a­ki mind köteles úri ruhát viselni s azon­kívül kénytelen lakást tartani, fűteni, enni, sőt ha lehet, gyermekeit is nevel­tetni, az ötezer kezelő tisztviselő úr­­ panaszos kongresszust tart Budapesten október 2-án. Elmondják, hogy nem tudnak megélni. Dehogy­nem, hiszen mind élnek. Elkesergik, hogy írnoki, tollnoki, vagy segédtiszti minőségben halnak meg, ha negyven esztendős szolgálat után ugyanilyen minőségben nyugalomba nem mehetnek lakás­pénz nélkül, mert nincs előléptetés. Vájjon a kormány előtt ismeretlen-e a segédhivatalok tisztviselőinek sanyarú helyzete? Előlegkölcsöneik, váltóadós­­ságaik, fizetésüknek lefoglalása a főnö­kök és miniszterek szívét soha sem hó­indulat vihara minden idegét megfeszíti, de azért fékezte magát és nyugodtan kérdezte: — Ön hát nem akar felelni? . . . Jó! . . . Akkor lemegyek s megkérdezem azoktól, a­kik odalent vannak. Azt hiszem, hogy ők örömmel fognak fölvilágosítást adni önről . . . Elindult az ajtó felé, de Sophia fölugrott, a kétségbeesés őrült erejével belekapaszkodott Marcelbe, kényszerítette, hogy leüljön, ő maga pedig letérdelt melléje a földre és rémülten kö­­nyörgött neki: — őrült! őrült! Hát még most sem hiszed, mily szörnyű veszedelem fenyeget? Maradj itt, mellettem... itt van a menekvés egyetlen remé­nye... Marcel nem felelt, csak mélyen Sophia sze­mébe nézett, mintha a lelkében akarna olvasni és ridegen kérdezte: — Kicsoda ön? Sophia felelet helyett átölelte Marcel nya­kát, mosolyogva csókra nyújtotta az ajkait, s mi­kor látta, hogy Marcel nem csókolja meg, ő csó­kolta végig arcát és nyakát. A fiatalember össze­rezzent a két mámorától, de nem engedte magát legyőzni, ridegen ismételte a kérdést: — Kicsoda ön? Sophia nyögve felelt: — Oh, te szívtelen! mit vétettem neked? — Elloptad tőlem a szerelmet. Sophia szenvedélyesen fölkacagott­, hogy hófehér fogai mind kivillantak és ezt felelte: —­ Oh, elloptam, és nem is adom többé vissza! Gyűlölhetsz, ha tudsz, de a vörös villa, Regény-Csarnok. SZÍRÉST. — Regény. — Irta: Ohner György. 81 ------­Sophia fájdalmasan elmosolyodott és meg­törve felelte: — Szerencsétlen asszony vagyok, a­ki szeret téged és meghal érted . . . — Léha beszéd! Kik hát ezek a banditák, a­kik fogva tartanak bennünket? Mily szörnyű bűntetteket követtek el együtt? Mindent akarok tudni . . . Rajta! Az igazat! . . . Azt mondja, hogy szeret engem? Én csak egyetlen egy bizonyí­tékát kérem ennek a szerelemnek: az őszinteséget. Sophia kezeibe rejtette az arcát és zokogva mondta: — Soha! Eliszonyodnál tőlem! — Tehát igaz, hogy ön irtózatos teremtés! — Öh­, ne sértegess! Hallgass, édes Marcel! Ne halljak ajkaidról sértő, gyalázó szavakat! Mit törődöm a többiekkel! Mit az egész világgal!­­Csak te ne! Oh, csak te ne bánts engem! Hadd gyűlöljön, vessen meg engem az egész világ, csak a te szívedben legyen egy kis hely, a hós a meg­vetéstől védve legyek! — Tehát megérdemli a megvetést? Sophia nem felelt. Marcel érezte, hogy az tetta meg ? Nem szabad segédtisztnek betegnek lenni, magának, feleségének vagy gyermekének, ki biztosítja őket szerencsétlenség ellen ? Hol kapnak se­gítséget ? A társadalomban ? A mi tár­sadalmunk maga is szegény és pazar, nin­cs pénze, hogy mások bajával tö­rődjék. Mikor egy félmilliónál nem sokkal több pénzzel ötezer emberen (majd­nem ugyanannyi család) segíteni lehet, akkor ez országban, a­hol különben igen könnyen bánnak a pénzzel, az embertelenséggel lenne határos, ha nem segítenének. Az ötezer kishivatalnok jajgatását tehát halljuk és méltányoljuk. Várjon a pénzügyi miniszter meghallgatja-e őket s beveszi-e a büdzsémbe hatszázhetven­­négyezer forint fizetésjavításukat ? Budapest, szept. 30. Beszámolók. Gyöngyösről jelentik: Visontai Soma országos képviselő ma délután mondotta a beszámoló beszédét, a melyben Tisza Kálmán és Apponyi Albert gróf beszédeire reflektálva, ki­fejtette az Ugron-párt álláspontját, mely az állami, politikai és gazdasági önállóság és függetlenség kivívása. A párt jövő feladatául pedig a gazdasági tényezők harcának megszüntetését, az erők egye­sítését és fokozását és a gazdasági önállóság elő­készítését mondta. Utána Bartha Miklós mondott beszédet az Ausztriától való függetlenítést hangoz­tatva a perszonál-unió alapján.­­ Szabó Imre a veszprémi választó­kerület képviselője is ma mon­dott beszámolót Veszprémben. A beszámoló alkal­mából a veszprémi szabadelvű párt Széll Kálmán miniszterelnököt a következő táviratban üdvözölte: Nagym­ál­­­ósága Széll Kálmán miniszterelnök úrnak Budapesten. Szabó Imre országos képviselőnk 10 évi képviselői jubileuma a mai napon Veszprém­ben megtartott beszámolója alkalmából a veszprémi meg a bossicanti erdő emlékei örökké az enyémek, s lejönnek velem a föld alá is, a sírba! — Ha nem felelsz a kérdésemre, csak azért teszed, mert jól tudod, hogy úgy megutálnálak, hogy az elmúlt boldogságból semmi más nem ma­radna meg emlékemben, mint az undor és a meg­vetés, melyet megérdemelsz! Sophia büszkén fölegyenesedett és azt mondta: — Szegény Marcel, csalatkozol, mert te még azután is szeretnél engemet! De oly na­gyon szenvednél, hogy el sem képzeled, s én csakis azért nem felelek neked, hogy et­től a gyötrelemtől megkíméljelek. Engem soha senki sem vetett meg, soha senki sem utált meg... Te már tudod, hogy minő az én szerelmem. S még akkor is kérnéd, sóvárognál érte, ha megmonda­nám, hogy bűnös és gyalázatos vagyok! És te­le­­sülyednél velem a gyalázatba, imádott Marcel. Még akkor is szeretnél, de nem lennél többé az az édes, szelíd Marcel, a­kit én imádtam, s a­kiért szívesen adnám életemet is... Ne kérdezz hát, mert úgy sem felelek... Lásd, én ismerem a ha­talmamat, s jól tudom, hogy vallomásom után is csak szeretnél, épp oly forrón, mint most, sőt ta­lán még sokkal szenvedélyesebben ... de szégyen­­lened gyöngeségedet és boldogtalan lennél szerel­medben is. Valamennyi örömedet megmérgez­ném ; ezt nem akarom, é­s ezért hallgatok. A­he­­lyett, hogy szemrehányásokat teszel, inkább meg kellene köszönnöd... Mert életemben most va­gyok először nagylelkű, de ez nem érdem, mert hiszen te érted vagyok az! (Vége köv.) Mai számunk 8 oldal.

Next