Budapesti Hírlap, 1900. október (20. évfolyam, 269-298. szám)

1900-10-01 / 269. szám

4 BUDAPESTI BIRL­AP. (269. sz.) 1900. október 1. mában. A gyászünnepen a pesti izr. hitközség kép­viseletében Kohner Zsigmond elnök jelent meg, ott volt azonkívül a budai hitközség elöljárósága Szabolcsi Izor dr. elnök, az újpesti hitközség Vene­zianer rabbi vezetésével; eljött a kerület elöljárója, Herein Károly is néhány bizottsági tag kíséretében. A gyászünnepet Hohn Sámuel dr. főrabbi méltatta az elhunyt érdemeit.­­ (Királyi kitüntetés.) A hivatalos lap vasárnapi száma közli, hogy a király Stojanovics Andrásnak, a Duna-gő­zhajózási társaság turn-szeve­­rm­i ügynöksége vezetésével megbízott felügyelőnek, valamint Herz­felel Józsefnek, a bukaresti Patria biz­tosító társaság igazgatójának a Ferenc József-rend lovagkeresztjét adományozta.­­ (Bányászok kongresszusa.) Az országos bányakongresszus vasárnap reggel 9 órakor ült össze az Országos Iparegyesület helyiségében. 32 bányász­község küldötte el képviselőit a kongresszusra. A tisztikar következőleg alakult meg: elnök lett Szikora Zoltán, a szaklap szerkesztője és a bányász­­védőegyesület titkára, jegyző Virág György. A hatóság részéről Czájlik Alajos rendőrtanácsos volt jelen. A napirendre áttérve a kongresszus tanács­kozott a bánya­munkások helyzetéről. Cziemer János azt fejtegeti, hogy 12 órát nem bírnak dol­gozni és azért kéri a 8 órai munkaidőt. Lánya Mihály az idegen munkavezetők inhumánus eljárását panaszolta. Többek felszólalása után a következő határozati javaslatot fogadták el: „A kongresszus kéri a kormányt, hogy az idegen munkavezetőket szorítsa ki és hogy a bányász­törvényeket revideálja.“ A napirend harmadik pontja a társládák ügye volt. Itt sokan panasz­kodtak a társaságokra. Vannak esetek, úgy mondták, hogy a bányász tíz-húsz évig is be­fizet, de ha például három hónapig beteg és dolgozni nem bír, befizetett pénze oda vész. Határozati javaslatot fogadtak el, hogy a kormány intézkedjék, hogy a bányász csak az esetben veszíthesse el a társláda körül szerzett jogait, ha a törvény rendeli. A bányamunká­sok védelme munka közben volt a negyedik pont. El­határozták, hogy megkérik a kormányt, hogy az ellenőrzést szigorúan gyakoroltassa. A lakás és élel­mezési ügynél követelik a munkásszövetkezetek fölállítását. Megkérik a kormányt, hogy támogassa azokat a magán, vagy szövetkezeti vállalatokat, a­melyeknek feltételei kedvezőbbek a munkásokra nézve. Az idegen munkások ellen való védekezés pont­jánál elhatározták, hogy a kormányt meg­kérik, ré­szesítsék a magyar munkásokat elsőbbség­ben a külföldiekkel szemben.­­ A napirend he­tedik pontja a szakoktatás reformja volt. Határozati javaslatot adnak be a kormányhoz, hogy a szakoktatást könnyítse meg. A szervezkedésre és szaksajtóra vonatkozólag elmondották, hogy haza­fias alapon a törvényes kereteken belül szervezked­nek. Végül a kongresszus határozatainak végrehaj­tására bizottságot küldöttek ki s elhatározták, hogy ezentúl évenkint tartanak gyűlést s a legközelebbi kongresszus Selmeczbányán lesz.­­ (Isiczédy Dénes és tanítványai.) Néhai Inczédy Dénesnek, a pécsi cisztercita gimnázium igazgatójának emlékét méltó módon meg akarják örökíteni volt tanítványai s e végből gyűjtést ren­deznek. Az adományokat Egry Béla dr. pécsi ügyvéd cimére kell küldeni.­­ (A nagykőrösi Kossuth-szobor.) Nagy- Kőrösön vasárnap délelőtt leplezték le díszes ünnep­séggel Kossuth Lajos szobrát, a­melyet a város hazafias közönsége emelt. A leleplező ünnepségen ott volt több országgyűlési képviselővel együtt Kossuth Ferenc is. A szobor körül a város szine­­java csoportosult, ott voltak azonkívül a környék­beli községek képviselői zászlóval. A leleplező ün­nepség után lakoma volt.­­ (Balázs Kálmán temetése.) A híres cigányprimást, Balázs Kálmánt vasárnap délután temették el a Kerepesi temetőben. Utolsó útjára bús magyar nótával kisérték összes társai. A teme­tésen ott voltak: Zöldy Lajos a közelmúltban cigány­prímássá lett főhadnagy, Ihlez Laci, Szabadkai Jege Károly, Török Pista, Berkes Béla, Radics Béla, Balogh Károly, Ilácz Pali, Kóczó Antal, Farkas Pali, Banda Marci, Munczi Lajos, Toll Jancsi, Kiss Ferkó és Márkus Péter, mindanyian a bandájukkal. A­mikor a gyászmenet az elhunyt magyar­ utcai lakásától megindult a temető felé, sok nép gyűlt össze. A koporsót négy lovas halottas kocsi vitte, előtte rendőrök lovagoltak. Utána jöt­tek a cigánybandák s gyászfátyolos hegedűn húz­ták az elhunyt szomorú nótáit. A bus hangok sokak szemébe könyet csaltak ki. A sirató muzsika egész a sírig kísérte az öreg prímást, s miközben a föld dübörögve hullott koporsójára, társai könyezve húzták. Lehullott a rezgő nyárfa ezüstszínű levele.­­ (A régi bélyegek bevonása.) A keres­kedelemügyi miniszter rendeletet bocsátott ki, mely szerint az osztrák értékű régi frankojegyek és az ez évi január hónap elsején forgalmon kívül nem helyezett egyéb régi értékcikkek érvényessé­gét ez évi szeptember hónap 30-án, tehát ma meg­szünteti. A közönségnél kinlevő osztrák értékű régi frankojegyeket és egyéb régi értékű cikkeket, ha azok valódiak, épek és használatlanok, a posta- és táviróhivatalok ez­ évi október elsejétől bezáró­lag december 31-éig terjedő három hónapi határ­időn belül új kibocsátású fillér értékjelzésű frankó­­jegyekre és egyéb értékcikkekre becserélik. December 31-én túl az osztrák értékű régi franko­jegyeket és egyéb régi értékcikkeket többé el nem fogadják.­­ (A műegyetemi választás.) Tegnap este volt a Műegyetemi Kör elnökválasztása, a­melynek eredménye látszólag Melczer Elemér jelöltre volt kedvező. Ma délelőtt összeolvasták a beadott szava­zatokat s kiderült, hogy Bárány Gézának van 44 szavazat­többsége, tehát őt választották meg elnöknek.­­ (Vasúti szerencsétlenség Vác mellett.) A váci pályaudvaron — mint nekünk jelentik — vasárnapról hétfőre virradó éjjel vasúti szerencsét­lenség történt. A Budapestről jövő tehervonat bele­szaladt egy üres személyvonatba, a­mely a pálya­udvaron állott. Az összeütközésnek két halottja van: Leitner Elemér vasúti ellenőr és a teher­vonat fékezője. A vonatvezető és a fűtő súlyosan megsérült. A tehervonat lokomotivja kifordult a sinekből, több kocsi pedig erősen megrongálódott. — (Rendőri hírek.) Betörés. Az éjszaka betörők jártak Lissauer Jakab köztemető­ úti ruha­­kereskedésében, a­honnan négyszáz korona értékű holmit elvittek. — Halálos elgázolások. A Cegléd­ről jövő vonat halálra gázolta ma reggel a város­liget mellett Kovács Julcsa cselédleányt. A Gutvillig Adolf kereskedő Riza nevű kis leánya fölkapaszko­dott ma egy szódavizes kocsira a Csömöri-úton. Egyszerre leugrott, de oly szerencsétlenül, hogy a villamos alá került, a­mely rögtön megölte. SPORT. Budapest, szept. 30. A budapesti őszi futtatás. — Saját tudósítónktól. — Ma ismét zsúfolásig megtelt a lóversenytér közönséggel, mely a gyönyörű vasárnapot nem használhatta föl jobban, mint hogy végig nézte a telivérek küzdelmét. Ez a küzdelem ma is szép, érdekes volt és már fölösleges külön megjegyezni, hogy meglepetés volt ma is bőven. Ezzel kezdődött a nap, a­melynek első futását a teljesen elhanya­golt Álmom nyerte olyan lovak előtt, mint Állandó, Ronny, Albatros. Hogy a meglepetésekhez egé­szen hozzá ne szokjunk, a következő két versenyt favorit nyerte és pedig a Sl­od osz­tályú eladó-versenyt Parapluse, az államdíjat szinte föltartva Diadal a melynek a verseny közben letört író amúgy se lehetett volna ellen­fele. Azután ismét a meglepetések következtek, bár a nap főszámának, a Hatvani díj­nak eredmé­nyét mindenben reálisnak kell elismernünk. A ver­seny favoritja ismét Carrasco volt, mely az őszi kiséreti versenyben tizenegy fonttal vitt többet, mint Haiderose és másfél hoszszal lett második. Ma egyenlő teherrel indultak, így joggal volt hihető, hogy az eredmény más lesz. De Haiderose ma még könnyebben nyert, mint a múltkor és ezzel a két­évesek listájának legelső helyére került, a­melylyel a jövő évi nagy versenyekben is számolni kell. A nyeretlen kétévesek handikapját az elhanyagolt Alfalfa nyerte, az Októberi Handikap tizennégy ló közül pedig annyi sikertelen kísérlet után végre Anitska jutott győzelemhez, könnyen vervén le Sarkantyú-t és az erősen fogadott Davensberg-et. A mai versenyek részletes eredménye a következő: 1 I. Eladó verseny, 2000 korona. Horthy J. 36. pm. Álmom 50 (Kollár) első, Andrássy T. gróf 36. pk. Állandó 48'/2 (Madác) második, Losonczy Gy. 46. iill. Ronny 53/1 2 (Imre) harmadik. Futott még: Gel­dermann 48',V "(Láznik), Albatros 50 (Kölling), Monza 50 (Szöbökfödi.) Egyhoszszal biztosan nyerve, kéthosz­­szal harmadik. Tot. 10 : 240. — 2 kor. helyen 10 : 155. — 60 fill. helyen 10 : 185. — Helyre 50 : 402, 176. A többi ló kvótája győzelem esetén : 10 : 25 .Konny, 10 : 33 Albatros, 10 : 43 Geldermann, 10 : 84 Állandó, 10 : 169 Monza. Könyvfogadások : V/1 Könny, 372 Gel­­dermann, 4 Albatros, 6 Állandó, 7 Almom, 8 Monza. A győztesre ajánlat nem volt. II. Il­od­oszt. eladóverseny. 3000 korona, 1400 méter. Szászbereki ménes pm. Parapluie 5472 (Opatofsky) első, lov. Lúd szpm. Jagelló 52 (Southey) második, Mr. Roberts sk. Onyx (Morgan) harma­dik. Futott még: Perrette 5072 (Prudames), Querida 501/* (Wilton), Gingerbread 52 (Legrott), Derű 5072 (Huxtable R.), Pöntnck 54 (Black). Döntnck megfor­dult a startnál és öt hosszat vesztett. Fejhoszszal nyerve, félhoszszal harmadik. — Tot: 10 : 31. — 2 kor. helyen 10 : 43. — 60 ill. helyen 10 : 50. — Helyre: 50 : 78, 128: 72. A többi ló kvótája győzelem esetén : 10 : 37 Onyx, 10 : 63 Querida, 10 : 80 Dönt­nök, 10 : 91 Gingerbread, 10 : 159 Jagelló, 10 : 182 Perette, 10 : 209 Derű. Könyvfogadások : 11­, Parapluse, 3 Onyx, 5 Gingerbread és Querida, 10 Jagelló­­ és Perette, 12 Derű és Döntnök. A győztes 12.500 koronáért visszavásároltatott. Államdij: 5000 korona, 2800 méter. Festetich T. gr. 4é. pm. Bladal 627a k. (Park) első, Esterházy L. gr. 46. sm. Mordálly 61 (Barker) második, Springer G. br. 5é. Gaspilleur ell/2 (Hyarns) harmadik. Futott még író 6272 (Boole). Ötnegyed hoszszal könnyen nyerve, rossz harmadik. Tot.: 10 : 25. — 2 kor. he­lyen 10 : 31. — 60 ill. helyen 10 : 39. Helyre : 50 : 90, 110. A többi ló kvótája győzelem esetén: 10 :25 Iró, 10 : 43 Mordány, 10 : 80 Gaspilleur. Könyvfogadások : 174 Diadal és író, 5 Mordány, 5 Gaspilleur. IV. Hatvani-dij 10.000 korona, 1100 méter. Trauttmansdorff L. gróf sk. Haiderose 57 k. (Barker) első, Sellinger R. százados sm. Carrasco 57 (Wilton) második, Szemere M. pk. Azért­is 5372 (Cleminson) harmadik. Futott még: Biri 5372 (Brudames), Jubilee 55 (Black), Takaros 53'/6 (Poole), Bakatov 55 (Adams), Galba 55 (Hyarns). Három hoszszal igen könnyen nyerve, öt hoszszal harmadik. Tot.: 10 : 70. — 2 koro­nás helyen: 10 : 83. — 60 filléres helyen 10 : 96. Helyre: 50 : 88, 64, 100. A többi ló kvótája győzelem esetén: 10 : 18 Carrasco, 10 : 63 Takaros, 10 : 97 Bakator, 10 : 179 Azért­ is: 10 : 196 Jubilée, 10 : 204 Biri, 10 : 257 Galba. Könyvfogadások: P/2 rea Car­rasco, 4 Takaros, 5 Haiderose, 7 Azort­is és Bakator, 8 Biri, Galba és Jubilée. V. Nyeretlen eladó kétévesek handikapja. 2000 korona. 900 méter. Sellinger százados pk. Alfalfa 51 k. (Wilton) első, Üchtritz Zsigmond báró sk. White Lady 51 (Southey) második, Dreher A. pk. Zsámbokrét 5772 (Morgan) harmadik. Futott meg: Páncélos 5272 (Prudames), Székfű 54 (Cleminson), Mr. John 53 (Legrott), Versuch 55 (Adams), Part pour PAfrique 56 (Bulford S.), ABC 5072 (Hyarns). Két és félhoszszal könnyen nyerve, rövid fejhoszszal harma­dik. — Tot. 10 : 74. — 2 kor. helyen 10 : 72. — 60 ill. helyen 10:54. — Helyre: 50 : 114, 114, 100. A többi ló kvótája győzelem esetén: 10 : 48 Mr. John, 10 : 54 Páncélos, 10 : 70 Zsámbokrét, 10 : 77 Szekfü, 10 : 98 White Lady, 10 : 101 A.B. C, 10 : 102 Versuch, 10:224 Part pour l’Afrique. Könyvfogadások: 3 Mr. John és Páncélos, 5 Zsámbokrét, 6 White Lady,­ 7 Versuch, 8 A. B. C. Alfalfa és Szekfü, 10 Part pour l’Afrike. A győztest megvette Mr. Redgrey 2200 koronáért. VI. Októberi handikap. 8000 korona. 1100 méter. Jankovich-Bésán Gy. 46. sk. An­uska 547. h. (Adams) első, Mautner V. 46. pher. Sarkantyú KS1^ (Southey) második, Péchy A. 36. pm. Davensberg 55 (Poole) harmadik. Futott még: Feodora 551^ (Wilton), Charmant 57 (Black), Esparsette 5572 (Prudames), Gaudriole 53 (Bulford S.), Berceuse 52 (Hyarns), Melfi­­tano 50 (Cleminson), Illusion 4972 (Sands), Hardly 49 (Finau), Dogma 4772 (Morgan), Ilis 4672 (Legrott), Malice 4672 (Huxtable R.). Egy hoszszal biztosan nyerve, másfél harmadik. — Tot.: 10 : 130. — 2 kor. helyen 10 : 76. — 60 fill. helyen 10 : 87. — Helyre: 50 : 192, 112, 112. A többi ló kvótája győzelem esetén: 10 : 47 Davensberg, 10 : 67 Ilis, 10 : 68 Sarkantyú, 10 : 86 Dogma, 10 : 122 Charmant, 10 : 131 Feodora, 10 : 185 Berceuse, 10 : 195 Melfitano, 10 :213 Illusion, 10 : 241 Malice, 10 : 311 Hardly, 10 : 350 Esparsette, 10 : 394 Gaudriole. Könyvfogadások: 17a Davensberg, 4 Sarkantyú, 6 Anuska, His és Melfitano, 7 Charmant, 8 Dogma, 10 Eeodora, 12 a többi. * Nemzetközi versenybirkózás. A cirkusz ma is szinültig megtelt közönséggel, melynek, úgy látszik, jó szórakozása lesz ez a pár hétig tartó birkózás. Ma valamennyi mérkőzés rendkívül érdekes volt és a közönségnek alkalma nyílt meg­ismerni Kara Ahmedet, a híres világsampiont. A lomha testű atléta az amerikai Fengler Muldon-nal mérkőzött, a­ki sokkal ügyesebben mozog és szívós védekezésével gyakran ragadta tapsra a nézőket, de a török óriási ereje előtt végre­ is kénytelen volt meghajolni. Ingató volt a Nollys—Moret-mérkőzés és a maga nemében páratlan a Dirk van der Berg győzelme, a­ki a két fejjel magasabb Kreindl-t fejtetőre állította és úgy szorította le. Az orosz Hackenschmidt ma is nagy feltűnést keltett. A mai eredmény a következő : 1. Hackenschmiedt György orosz sampion 3 perc 52 másodperc alatt győzte le Albert de Paris francia birkózót. 2. Dirk van der Berg hollandiai sampion 4 perc 37 másodperc alatt győzte le Kreindl Ede osztrák sampiont. 3. Moret Celesztin francia birkózó 24 perc 1 másodperc alatt győzte le Nollys Ignác belga birkózót. 4. Kara Ahmed világsampion 27 perc 38 má­sodperc alatt győzte le Fengler Muldon amerikai sampiont. * Nemzetközi atlétikai és országos kerék­páros verseny. A csömöri­ úti versenypályán ma délután harmadfél órakor a Magyar Testgyakorlók Köre rendezte őszi nemzetközi atlétikai és országos kerékpáros versenyét. A rendezőség, a­melynek élén vollerszi Bockelberg Ede állott, mindent meg­tett a verseny sikere érdekében. Noha ma lóver­seny volt, mégis nagyszámú közönség gyűlt egybe a csömöri­ úti versenypályán. A két bécsi versenyző csúfos vereséget szenvedett. Az ezerötszáz méteres térelőny síkfutásban ugyanis olyan erős volt az iram, hogy Sachs Germann (Währinger B. K.) és Pozsony Gábor (Währinger B. K.) osztrák verseny­zők nem győztek s kiálltak. A versenyt könnyen nyerte Gillemot Ferenc (B. T. K.), Gorka Ágost (M. U. E.) előtt, a­­kiket 1/1 másodperc múlva harmadikul Brédl Pál (M. A. K.) követett. Két közbeszúrt száma is volt a műsornak. Pécsy- Frisch és Vadas-Hercegh tandem pár ezer és kétezer méteres versenyre álltak ki. Az ezer méteres ver­

Next