Budapesti Hírlap, 1900. november (20. évfolyam, 300-329. szám)

1900-11-01 / 300. szám

Budapest, 1900. XX. évfolyam 300. sz. Csütörtök, november­i­l megjelenik mindennap, n­étfen és ünnep után való napon is. Biofizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyed­évre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben 8 fil., vidék­en 10 fil. Telefon: szerk. 54—83, kiadók. 55—65, igazg. 65—53. Főszerkesztő és lap tulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Tu­l. ker., Rökk Szilár u-Uca 4. sz. Előfizetés- és hirdetés-fölvétel: ligniuso­dás József-körút 5. sz. a. old. Vm. Apró hirdetésük ára : Egy szó 4­01., vastagabb beteg.U 8 hl. Hirdetések nonpardiile számítással, díjszabás szerint. Vörösmarty-szobor. Budapest, okt. 31. A Vörösmarty-szobor dolga mind szélesebb hullámokat vet már megindu­lása első óráiban. Mai adakozóink közt Hegedűs Sándor miniszter és Beöthy Ákos nevét találjuk, madarasi Beck Nándorét, Emmer Kornélét és a jeles kiadókét, Singer és Wolfner­éka­t. A­mi levél jön, mind lelkes buzdítást tartalmaz és alálkozást arra, hogy ado­mánya mellé tevékenységét is fölajálja az adakozó, így ma madarasi Beck Nándor úr, a magyar jelzálog-hitelbank kitűnő elnöke így fejezi be levelét: Kérem, számítson e nemes cél érdekében min­den lehető alkalommal szívesen kifej­tendő további közreműködésemre. Megható mozzanata mai adakozá­sunknak özvegy Toldy Ferencné jelent­kezése, a­ki özvegyi visszavonultságá­­ból küldi üdvözletét és adományát sze­gény jó férje szeretett barátjának emlékére. Egy ideális múlt képe villan föl e szavakra az ember szívében. A rajongó irodalomtörténetíró, az ő jóságos sze­­retetével, lelkességével, kortársa, ba­rátja, apostol­ testvére a költőnek, a­ki­ket az özvegy (ki gyásza óta fekete ruháját le nem tette) könyvein át a múltba nézve együtt szemlél és remegő kézzel teszi le áldozatát az oltárra. Molnár László úr, az országos színész-egyesület elnöke ma arról érte­­sítette a szobor­bizottság intéző bizott­ságának az elnökét, hogy a nevezett egyesület fölhívja az összes színtársula­tokat a Vörösmarty-szobor javára ren­dezendő előadások tartására. A Vörösmartty-szoborra a mai napon a követ­kező adományokat kaptuk: Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter Beöthy Ákos....................... . Madarasi Beck Nándor. . . . Emmer Kornél dr. ..... Singer és Wolfner . . . .­­ Özv. Toldy Ferencné .... Mátéffy Béla............................. Budapesti pincérek I. magyar házi asztaltársasága .... Gerlóczy Zsigm­ond dr................ Barkóczy Jusztin........................ Mai gyűjtésünk összege : 822 kor. — fii. Hozzáadva az eddig gyűjtött összeget: 1368 „ 51 „ Egész gyűjtésünk a mai napig 2190 kor. 51 fii. 200 kor.— fii. 200 11V 150 )) 11 100 11 5) 100n 11 20 11 11 20 5? 11 20 11 11 10 11 110V) 11 A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Benvenuto Cellini. — A Budapesti Hlirlap eredeti tárcája. — Mindenszentek napja jelentős dátum a renaissance históriájában. Ezen a napon szüle­tett, a Kegyelem 1500. esztendejében Benve­nuto Cellini. A Cellini nevét nálunk kevesen ismerik ; alkotásait még kevesebben, életét sem sokan, holott nagyon becses emlékiratát néhány esztendővel ezelőtt magyarra fordította Szana Tamás. Cellini Firenzében, abban a városban született, a­melynek falai között a renaissance legnagyobb művészeinek, leghatalmasabb szel­lemeinek ringott a bölcsője. Művészideálja, honfitársa, a nagy Michel Angelo volt, a divino (isteni), a mio maestro (mesterem), a­kinek művészete (la sua bella maniera) volt a Cellini legnagyobb gyönyörűsége. Embert úgy nem szeretett, nem is tisz­telt annyira Cellini, mint ezt az aszkéta mű­vészt, ezt a gyöngéd, lírában olvadozó lelket, ezt a komor és felséges fantáziát. Torrigiáni szobrászt, a­ki betörte a Michel Angelo orrát civakodás közben s a­ki ocsmány tettével még dicsekedett is, annyira gyűlölte, hogy „rá sem tudott nézni.“ Pedig Cellini ugyancsak nem volt leánysziv, asszonyos lélek, aggodalmas, félős lelkiismeret; nemcsak az orrbetörésből, de az emberéletből sem csinált, ha úgy hozta magával a dolog sora, valami nagy kázust. Temperamentuma a bravóra val­lott; a vitában mindig készen volt, mint legvilágosabb argumentumhoz, az ökölhöz, a kardhoz folyamodni; s ha valakit, mert „ter­mészeténél fogva kissé indulatos­, fölnyársalt, bizony soha sem jutott eszébe, akár aggodal­maskodni, akár szégyenkezni miatta. A­mit ő kissé indulatos természetnek mond, nekünk a harag, a gyűlölet, a bosszúvágy s a maga­­bíráskodás olyan fokú paroxizmusa, hogy ko­runkban mint közveszedelmes embert örökre elcsuknák. Se szeri, se száma azoknak a gyil­kosságoknak, a melyeket a kissé indulatos ter­mészet nyomása alatt elkövetett. Egy fiatal ember meglöki s aztán nevet a csinyjón. Cellini agyát elbontja a tajtékos vér, úgy üti fejbe, hogy összeesik. Rokonai se­gítségére akarnak menni, de Cellini azzal fenyegetőzik, hogy annak, a­ki rátámad, hoz­zanak gyóntatót, mert orvosra úgy sem lesz szükség. A tréfás ifjú nem lakott eléggé azzal, hogy Cellini leütötte a lábáról; a kissé indu­latos fickó betör hozzájuk, családja körében tőrrel leszúrja, hogy „a vérszemre kapott bika dühét“ lecsitítsa. Az ilyen természetű jelenet mindennapos a Cellini életében. Egy katonát, a­ki öc­csét meggyilkolta, hátulról, loppal támadott meg és tőrét oly erővel és olyan dühvel döfte a hátába, hogy nem tudta vissza­húzni. De a harag, a sűrű, fekete vér lángja és forrósága, nemcsak akkor nyomta el benne a gondolkozást, szorította ökölre kezeit, ha fegyveres támadással állott szemközt. A pajkos lakomák, a­melyek akkor napirenden voltak a mű­vészéletben, a ledér és mohó szeretkezés is ren­desen üldözéssel, rúgással, a földön való meg­­hempergetéssel végződik. Cellini modeljeinek és szeretőinek épp oly rendesen kijárt a verés, akár az ölelés; testükön állandó volt a kék folt. Sem a szerelem, sem a gyönyör mohó szomja, de még a tökéletes minta sem han­golta könyörületre és gyöngédségre, ha vére tajtékozni kezdett. A mikor Párisban I. Fe­renc francia királynak dolgozott, mintáját, a gyönyörű Katalint, majd halálra taposta, ha­jánál fogva addig hurcolta a földön, m­ig a lihegésig kifáradott s kijózanodván dühéből, csak azért érzett némi megbánásfélét, hogy haragjában csaknem megsemmisítette a leg­tökéletesebb karokat és combokat. „Hogy húszszor meg nem ölték, Isten csodája“, írja Taine Celliniről. Cellininek csak két foglalkozása volt, a művészet, ötvös­munkák és szobrok készítése, meg a verekedés. Kereste a kopódásra az alkalmat s kikötött nemcsak a magához hasonló szegény ördö­gökkel, de a világ hatalmasaival, a pápával, Ferenc francia királylyal, Ferenc mindenható szeretőjével, d’Estampes asszonynyal is. Rómá­ban, a­hol fiatalságában dolgozott s nagy barát­ságban élt más két, szertelen tehetségű, de rakoncátlanságban hozzá hasonlatos művész­­szel: Giulio Romano-val, Rafael legtalentumo­­sabb tanítványával, meg Sebastiano de Piombo­­val, Rafael vetélytársával, épp oly híres volt bravúrjairól, mint művészetéről. A pápának, a leghatalmasabb egyházi és világi uraknak készí­tett ötvös­remekeket, miközben szakadatlanul A fenyegetőző Ausztria. Budapest, okt. 31. Legyünk nagy figyelemmel a dol­gokra, melyek Ausztriában történnek, mert esztendőre, mikor új parlamentek lesznek ott is, nálunk is, tárgyalnunk kell a vámszövetség tarifáiról és a kül­földdel kötendő kereskedelmi szerződé­sekről. E megállapodásoktól függ a vámközösség föntartása, ha megegye­zés jön létre, vagy az önálló vámterü­letnek fölállítása, ha az nem sikerül. Mind a két esetben Magyarország gazda­sági jövője dől el egy rossz egyezség­gel romlásunkra, egy jó egyezséggel állapotaink javulására, elválás esetén közgazdasági és pénzügyi háztartásunk új alapokon való szervezésére. Oly rendkívül fontos dolgok ezek, hogy nem elég saját erőnkkel és kívánsá­gainkkal számot vetni, de tudnunk kell ellenfeleink törekvéseit és aka­ratát is. Igen nevezetes e tekintetben az a gyűlés, melyet hétfőn az osztrák iparo­sok kongresszusán Bécsben tartottak. Az osztrák választási mozgalmakkal függ az össze­s egyenesen a kormány korteskedésének tulajdonítható. Körber ez által kívánta megnyerni politikájá­nak az osztrák polgárságot és pártokat, hogy az iparosok és kereskedők között megjelent, programbeszédet mondott, követeléseiket meghallgatta, a velünk folytatandó alkudozásokra nézve mintegy utasítást és mandátumot kért tőlük és szolidaritást vallott velük. A­ki abban kételkednék, hogy ama gyűlés a Kör­­ber-kormány politikájának kifejezője, olvassa el, hogy kik voltak ott jelen: maga a miniszterelnök, Körber, a ke­reskedelmi miniszter, az alsó-ausztriai helytartó, Bécs város polgármestere s az államtitkárok és miniszteri tanácsosok a belügyi, pénzügyi, ke­reskedelmi, vasúti, földművelési és igazságügyi minisztériumok képvisel Mai számunk 30 oldal.

Next