Budapesti Hírlap, 1900. november (20. évfolyam, 300-329. szám)
1900-11-01 / 300. szám
Budapest, 1900. XX. évfolyam 300. sz. Csütörtök, novemberil megjelenik mindennap, nétfen és ünnep után való napon is. Biofizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben 8 fil., vidéken 10 fil. Telefon: szerk. 54—83, kiadók. 55—65, igazg. 65—53. Főszerkesztő és lap tulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Tul. ker., Rökk Szilár u-Uca 4. sz. Előfizetés- és hirdetés-fölvétel: ligniusodás József-körút 5. sz. a. old. Vm. Apró hirdetésük ára : Egy szó 401., vastagabb beteg.U 8 hl. Hirdetések nonpardiile számítással, díjszabás szerint. Vörösmarty-szobor. Budapest, okt. 31. A Vörösmarty-szobor dolga mind szélesebb hullámokat vet már megindulása első óráiban. Mai adakozóink közt Hegedűs Sándor miniszter és Beöthy Ákos nevét találjuk, madarasi Beck Nándorét, Emmer Kornélét és a jeles kiadókét, Singer és Wolfnerékat. Ami levél jön, mind lelkes buzdítást tartalmaz és alálkozást arra, hogy adománya mellé tevékenységét is fölajálja az adakozó, így ma madarasi Beck Nándor úr, a magyar jelzálog-hitelbank kitűnő elnöke így fejezi be levelét: Kérem, számítson e nemes cél érdekében minden lehető alkalommal szívesen kifejtendő további közreműködésemre. Megható mozzanata mai adakozásunknak özvegy Toldy Ferencné jelentkezése, aki özvegyi visszavonultságából küldi üdvözletét és adományát szegény jó férje szeretett barátjának emlékére. Egy ideális múlt képe villan föl e szavakra az ember szívében. A rajongó irodalomtörténetíró, az ő jóságos szeretetével, lelkességével, kortársa, barátja, apostol testvére a költőnek, akiket az özvegy (ki gyásza óta fekete ruháját le nem tette) könyvein át a múltba nézve együtt szemlél és remegő kézzel teszi le áldozatát az oltárra. Molnár László úr, az országos színész-egyesület elnöke ma arról értesítette a szoborbizottság intéző bizottságának az elnökét, hogy a nevezett egyesület fölhívja az összes színtársulatokat a Vörösmarty-szobor javára rendezendő előadások tartására. A Vörösmartty-szoborra a mai napon a következő adományokat kaptuk: Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter Beöthy Ákos....................... . Madarasi Beck Nándor. . . . Emmer Kornél dr. ..... Singer és Wolfner . . . . Özv. Toldy Ferencné .... Mátéffy Béla............................. Budapesti pincérek I. magyar házi asztaltársasága .... Gerlóczy Zsigmond dr................ Barkóczy Jusztin........................ Mai gyűjtésünk összege : 822 kor. — fii. Hozzáadva az eddig gyűjtött összeget: 1368 „ 51 „ Egész gyűjtésünk a mai napig 2190 kor. 51 fii. 200 kor.— fii. 200 11V 150 )) 11 100 11 5) 100n 11 20 11 11 20 5? 11 20 11 11 10 11 110V) 11 A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Benvenuto Cellini. — A Budapesti Hlirlap eredeti tárcája. — Mindenszentek napja jelentős dátum a renaissance históriájában. Ezen a napon született, a Kegyelem 1500. esztendejében Benvenuto Cellini. A Cellini nevét nálunk kevesen ismerik ; alkotásait még kevesebben, életét sem sokan, holott nagyon becses emlékiratát néhány esztendővel ezelőtt magyarra fordította Szana Tamás. Cellini Firenzében, abban a városban született, amelynek falai között a renaissance legnagyobb művészeinek, leghatalmasabb szellemeinek ringott a bölcsője. Művészideálja, honfitársa, a nagy Michel Angelo volt, a divino (isteni), a mio maestro (mesterem), akinek művészete (la sua bella maniera) volt a Cellini legnagyobb gyönyörűsége. Embert úgy nem szeretett, nem is tisztelt annyira Cellini, mint ezt az aszkéta művészt, ezt a gyöngéd, lírában olvadozó lelket, ezt a komor és felséges fantáziát. Torrigiáni szobrászt, aki betörte a Michel Angelo orrát civakodás közben s aki ocsmány tettével még dicsekedett is, annyira gyűlölte, hogy „rá sem tudott nézni.“ Pedig Cellini ugyancsak nem volt leánysziv, asszonyos lélek, aggodalmas, félős lelkiismeret; nemcsak az orrbetörésből, de az emberéletből sem csinált, ha úgy hozta magával a dolog sora, valami nagy kázust. Temperamentuma a bravóra vallott; a vitában mindig készen volt, mint legvilágosabb argumentumhoz, az ökölhöz, a kardhoz folyamodni; s ha valakit, mert „természeténél fogva kissé indulatos, fölnyársalt, bizony soha sem jutott eszébe, akár aggodalmaskodni, akár szégyenkezni miatta. Amit ő kissé indulatos természetnek mond, nekünk a harag, a gyűlölet, a bosszúvágy s a magabíráskodás olyan fokú paroxizmusa, hogy korunkban mint közveszedelmes embert örökre elcsuknák. Se szeri, se száma azoknak a gyilkosságoknak, a melyeket a kissé indulatos természet nyomása alatt elkövetett. Egy fiatal ember meglöki s aztán nevet a csinyjón. Cellini agyát elbontja a tajtékos vér, úgy üti fejbe, hogy összeesik. Rokonai segítségére akarnak menni, de Cellini azzal fenyegetőzik, hogy annak, aki rátámad, hozzanak gyóntatót, mert orvosra úgy sem lesz szükség. A tréfás ifjú nem lakott eléggé azzal, hogy Cellini leütötte a lábáról; a kissé indulatos fickó betör hozzájuk, családja körében tőrrel leszúrja, hogy „a vérszemre kapott bika dühét“ lecsitítsa. Az ilyen természetű jelenet mindennapos a Cellini életében. Egy katonát, aki öccsét meggyilkolta, hátulról, loppal támadott meg és tőrét oly erővel és olyan dühvel döfte a hátába, hogy nem tudta visszahúzni. De a harag, a sűrű, fekete vér lángja és forrósága, nemcsak akkor nyomta el benne a gondolkozást, szorította ökölre kezeit, ha fegyveres támadással állott szemközt. A pajkos lakomák, amelyek akkor napirenden voltak a művészéletben, a ledér és mohó szeretkezés is rendesen üldözéssel, rúgással, a földön való meghempergetéssel végződik. Cellini modeljeinek és szeretőinek épp oly rendesen kijárt a verés, akár az ölelés; testükön állandó volt a kék folt. Sem a szerelem, sem a gyönyör mohó szomja, de még a tökéletes minta sem hangolta könyörületre és gyöngédségre, ha vére tajtékozni kezdett. A mikor Párisban I. Ferenc francia királynak dolgozott, mintáját, a gyönyörű Katalint, majd halálra taposta, hajánál fogva addig hurcolta a földön, mig a lihegésig kifáradott s kijózanodván dühéből, csak azért érzett némi megbánásfélét, hogy haragjában csaknem megsemmisítette a legtökéletesebb karokat és combokat. „Hogy húszszor meg nem ölték, Isten csodája“, írja Taine Celliniről. Cellininek csak két foglalkozása volt, a művészet, ötvösmunkák és szobrok készítése, meg a verekedés. Kereste a kopódásra az alkalmat s kikötött nemcsak a magához hasonló szegény ördögökkel, de a világ hatalmasaival, a pápával, Ferenc francia királylyal, Ferenc mindenható szeretőjével, d’Estampes asszonynyal is. Rómában, ahol fiatalságában dolgozott s nagy barátságban élt más két, szertelen tehetségű, de rakoncátlanságban hozzá hasonlatos művészszel: Giulio Romano-val, Rafael legtalentumosabb tanítványával, meg Sebastiano de Piomboval, Rafael vetélytársával, épp oly híres volt bravúrjairól, mint művészetéről. A pápának, a leghatalmasabb egyházi és világi uraknak készített ötvösremekeket, miközben szakadatlanul A fenyegetőző Ausztria. Budapest, okt. 31. Legyünk nagy figyelemmel a dolgokra, melyek Ausztriában történnek, mert esztendőre, mikor új parlamentek lesznek ott is, nálunk is, tárgyalnunk kell a vámszövetség tarifáiról és a külfölddel kötendő kereskedelmi szerződésekről. E megállapodásoktól függ a vámközösség föntartása, ha megegyezés jön létre, vagy az önálló vámterületnek fölállítása, ha az nem sikerül. Mind a két esetben Magyarország gazdasági jövője dől el egy rossz egyezséggel romlásunkra, egy jó egyezséggel állapotaink javulására, elválás esetén közgazdasági és pénzügyi háztartásunk új alapokon való szervezésére. Oly rendkívül fontos dolgok ezek, hogy nem elég saját erőnkkel és kívánságainkkal számot vetni, de tudnunk kell ellenfeleink törekvéseit és akaratát is. Igen nevezetes e tekintetben az a gyűlés, melyet hétfőn az osztrák iparosok kongresszusán Bécsben tartottak. Az osztrák választási mozgalmakkal függ az összes egyenesen a kormány korteskedésének tulajdonítható. Körber ez által kívánta megnyerni politikájának az osztrák polgárságot és pártokat, hogy az iparosok és kereskedők között megjelent, programbeszédet mondott, követeléseiket meghallgatta, a velünk folytatandó alkudozásokra nézve mintegy utasítást és mandátumot kért tőlük és szolidaritást vallott velük. Aki abban kételkednék, hogy ama gyűlés a Körber-kormány politikájának kifejezője, olvassa el, hogy kik voltak ott jelen: maga a miniszterelnök, Körber, a kereskedelmi miniszter, az alsó-ausztriai helytartó, Bécs város polgármestere s az államtitkárok és miniszteri tanácsosok a belügyi, pénzügyi, kereskedelmi, vasúti, földművelési és igazságügyi minisztériumok képvisel Mai számunk 30 oldal.