Budapesti Hírlap, 1901. április (21. évfolyam, 90-118. szám)
1901-04-01 / 90. szám
1901. április 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (90. sz.) Weiner Arthur 200 K-t, Gonda Dezső 200 K-t. A Luczenbacher-féle hagyatékból 2500 koronával gazdagodott a pénztár. A jelentés kapcsán Mandovszky Rikárd a szerzői jog dolgában eljáró szakbizottságra utalva, az elnökség és a választmány figyelmébe ajánlotta azt a kérdést, miként lehetne azon a visszásságon segíteni, hogy a magyar újságok a forrás megnevezése nélkül vesznek át egymástól közleményeket. A közgyűlés helyesléssel fogadta az elnöknek azt a válaszát, hogy ezt a kérdést is kiadják a kiküldött szakbizottságnak. Ezután a hatvan tagú választmány megválasztására került a sor. Az elnök három szavazatszedő bizottságot küldött ki és a szavazás idejére felfüggesztette a közgyűlést. Az ülés újbóli megnyitása után a közgyűlés Lendvay Sándor ellenőr indítványára köszönetet mondott Faik Zsigmond lovag pénztárosnak a köz pénzügyeinek buzgó és fontos kezelésért és elfogadta Gelléri Mórnak az alapszabályt oly értelemben módosító indítványát, hogy ezentúl minden évben ne az egész választmány kerüljön választás alá, hanem évenként csak harmadrésze. Most az alapszabályok rendelkezésének megfelelően bejelentett indítványok tárgyalására került sor. Előbb azonban az elnök bejelentette, hogy az újságírók testületi szervezkedésére kiküldött bizottságnak alapszabálymódosítással járó indítványát a választmány — mert nem volt ideje az indítvány alapos megvizsgálására, — levette a napirendről, nem akarván a fontos dolgot készületlen közgyűlés elé vinni, hanem a tárgyalásra rendkívüli közgyűlést hív össze. Fölteszi a kérdést, belenyugszik-e a közgyűlés az elhalasztásba? A közgyűlés kimondja, hogy a bizottság jelentésével ezúttal nem kíván foglalkozni. E határozat után Farkasházi Fischer Zsigmond dr. terjesztette elő bejelentett indítványát, amely így szól: „Áthatva attól a hosszú évek tapasztalatán alapuló meggyőződéstől, hogy az újságírók a hivatásukban rejlő erkölcsi és anyagi erőt kifejteni, ezisztenciájukat biztosítani és testületüket a visszaélésektől megóvni mai szervezetlenségükben nem képesek és hogy a létező bajok alapos orvoslása nemcsak az újságírók egyéni érdeke, de a sajtónak és a közéletnek egyetemes érdeke is , mondja ki az Otthon Írók és hírlapírók köre: 1. hogy az újságírók olyan szervezkedését, amely a létező visszásságok megszűntetésére és az újságírói hivatás teljes erkölcsi és anyagi erejének kifejtésére alkalmas, csakis egy újságírói kamara vagyis törvényes újságírói testület kebelében tartja lehetőnek ; 2., hogy ily törvényes testület létrejöttét szükségesnek vallja és utasítja választmányát oly állandó jellegű bizottság szervezésére, amely az újságírói kamara létesítését előkészítse, erre vonatkozólag tervezetet dolgozzon ki és azt fél éven belül egy összehívandó rendkívüli közgyűlés elé terjeszsze.“ . Az indítványt hosszabb beszéddel okolta meg, amelynek bevezetésében összehasonlította a magyar újságírókat a külföldi újságírókkal és az összehasonlításból a jelenlevők tiltakozása közben a magyar újságírók rovására vont le következtetést. Az indítványhoz hozzászólott Gonda Dezső dr., Bonitz Ferenc, Tábori Róbert, Farkas Imre, Kemeczey Jenő és Kenedi Géza dr., akik Tábori Róbert kivételével napirendre térést ajánlottak és az ő fölszólalásuk veleje ez a beadott másik indítvány. Mondja ki a közgyűlés, hogy Farkasházi Fischer Zsigmond határozati javaslatát e közgyűlés napirendjéről leveszi és ama rendkívüli közgyűlés napirendjére tűzi ki, amely a Hírlapírók testületi szervezkedésének előkészítésére kiküldött bizottság munkálatát fogja tárgyalni. Gonda Dezső dr., Márkus Miksa, Bonitz Ferenc, Mandovszky Rikárd, Kemeczey Jenő, Gelléri Mór. A felszólalások során igen érdekes fejtegetések voltak az újságírók testületi szervezkedésének szükségességéről. Mandovszky Rikárd azzal kezdte beszédét, hogy e kérdésben ez a közgyűlés már azért sem határozhat, mert nem újságíró tagok is vannak jelen. E kijelentésre az elnök rácsöngetett azzal, hogy az Otthon Írók és hírlapírók köre közgyűlésének kompetenciáját hírlapírói kérdésben kétségbe vonni nem lehet. A kérdésben szavazás döntött, melynek eredménye szerint a közgyűlés a halasztó indítványt fogadta el. Ezután Strausz Adolf kihirdette a választás eredményét. A választmány tagjai lettek: Adorján Sándor, Ambrus Zoltán, Balázs Ignác dr. (uj), Barna Izidor, Bársony István, Benedek Elek, Bála Henrik (uj), Bede Jób, Beöthy László, Bonitz Ferenc (uj), Bródy Sándor, Csajthay Ferenc, Erős Gyula, Evva Lajos, Farkas Imre, Gajári Ödön, Gárdonyi Géza, Gracza György, Guthi Soma dr., György Aladár, Hegedűs Lóránt, Heltai Jenő (uj), Heltai Ferenc, Herczeg Ferenc, Hevesi József, Hock János, Kálnoki Izidor, Kemecey Jenő, Kenedi Géza dr. (uj), Kiss József, Korbuly József, Kovács Dénes dr., Kulinyi Zsigmond, Lipcsey Ádám, Lövik Károly, Luby Sándor, Lukáts Gyula, Makai Emil, Márkus József, Márkus Miksa, Márton Miksa dr., Molnár Antal, Molnár Géza dr., Őszi Kornél, Papp Dávid dr., Peiszner Ignác, Porzsolt Kálmán, Rákosi Viktor, Rothauser Miksa, Salamon Ödön, Sebők Zsigmond, Strausz Adolf, Sturm Albert, Schwarz Annin, Szávay Gyula, Szerdahelyi Sándor (uj), Szinnyei József id., Szokolay Kornél, Szomaházy István, Tábori Róbert. Kemeczey Jenő indítványára a közgyűlés elhatározta, hogy az elnök megnyitó beszédét a maga teljességében a közgyűlés jegyzőkönyvébe igtatja és köszönetet szavazott az elnöknek tíz évi buzgó munkásságáért, az elért sikerekért és különösen a Vörösmarty-szobor ügyében megindított mozgalom eredményéért. Az elnök megköszönvén e megtiszteltetést, a Badó Antal főtitkár által fölvett jegyzőkönyv hitelesítésére Bonitz Ferencet és Tábori Róbertet kérte föl, azután a közgyűlést berekesztette. A lakoma* A közgyűlés után lakoma volt az emeleti díszteremben, ahol ismét megvalósult az elnöki megnyitónak az a mondása, amely a zöld asztalon kívül a fehér asztalt is alkalmasnak mondta a célok elérésére. A testületi összetartozás erős megnyilatkozása volt a mai lakoma, amelyen az elnök nyitotta meg a felköszöntők sorát, reflektálva a közgyűlésen elhangzott egyes állításokra és lelkes hangon hirdette az együvé tartozást. Felköszöntője körülbelül így szólt: A mai közgyűlésnek felszólalásai olyan gazdag anyagot tartalmaznak, hogy igazán nem tudja az ember, hová nyúljon, ha csoportosítani akarja. Az egyik kollegánk összehasonlítást tett a magyar sajtó és az idegen sajtó között, fájdalom, a magyar újságírók rovására. Azt hiszem, nincs igaza. Hála nemzetközi összeköttetéseinknek, módunkban van, hogy idegen országokat láthassunk, meggyőződjünk viszonyaikról, megismerjük az embereket, de mondhatom, hogy igen kevés dologgal ismerkedtem meg a külföldön a sajtó köreiben, amelylyel az összehasonlítást a jóban meg nem állhatjuk, az összehasonlításból a rosszban félnünk kellene, úgy van ez, hogy minden betegség, amelyet mi sínylünk, megvan máshol is és mindig az illető ország arányai szerint. Ahol nagyobbak az arányok a jóban, nagyobbak a betegségek is. Úgy vagyunk a külfölddel, mintha nézzük a hegyeket, amelyeknek csak kimagasló csúcsait látjuk a távolban, szép, kék, ködös homályban, de ha oda megyünk, akkor látjuk, hogy miből áll a szép hangulat, a szép szint ködből. Mi a völgyben vagyunk, melynek minden zege-zugát ismerjük, minden bokra, cserjéje akadályoz s azt hiszszük, hogy a mi völgyünk rosszabb, mint a kék, ködös hegy. Egy másik dolog, melyre egy pár szót szeretnék mondani, utolsó szónokunk beszéde volt, aki igen nagy sajnálatomra és keserűségemre a közgyűlés elé vitt valamit, amelyet a közgyűlésen és a hivatalos szobán kívül többször hallottunk, tudniillik azt a gyermekes vádat, hogy ennek az otthonnak nem újságíró tagjai is vannak, akik illetéktelenül határoznak a hivatásos újságírók dolgaiban. Engedjék meg, hogy erre néhány szóval reflektáljak. Mert igaz, vannak tagjai, akik nem professzionátus és vannak, akik egyáltalában nem újságírók. De már most nézzenek vissza ennek a körnek egész történetére és vallják be, vagy vizsgálják meg legalább, volt-e valaha csak egyetlen eset, hogy ha e kör tagjainak dolgával foglalkozott, foglalkozott-e mással, mint az újságírók érdekeivel, erkölcsi és anyagi ügyeivel. Soha itt, ha csak közdolgokról nem volt szó, soha másról, mint az újságírás, újságkiadás, újságszerkesztés dolgáról, másról szó soha nem volt. Soha nem láttam homloktérbe nyomulni azokat az elemeket, amelyeket mint nem újságírókat szoktak emlegetni. Azok mint ilyenek láthatatlanok, de azért valóban osztozkodnak velünk a kör minden kötelességeiben, osztozkodnak minden gondunkban s szerényen, feltűnés nélkül simulnak hozzánk, minden érdek, minden követelés nélkül vannak s ez által mintegy tiszteletbeli újságírókká lettek. Más érdeket, mint a mienket e körön belül nem ismernek, szóba soha nem hoznak. Ez egy. De más tekintetből is lehet nézni a dolgot. A magyar újságíró, tisztelt uraim, sok tekintetben hasonlít a külföldi újságíróhoz, egyben azonban föltétlenül különbözik tőle. A magyar nemzeti háztartás Európában és a világon a kisebb háztartások közé tartozik és valamint a kisebb háztartásokban a gazdasszony néha az összes teendőket maga végzi, azonképpen a munkafölosztás a nemzetek kisebb háztartásában nem olyan teljes és részleges, mint a nagy nemzetekében. Itt minálunk minden egyes hivatásba belejátszik oly közös érzület, amely minekünk, a magyar közélet munkásainak nemesebb tartalmat, felsőbb hivatást ad. Mi nem vagyunk csak professzionálus újságírók, akik írnak és ezzel kenyeret keresnek, karriert csinálnak, mi itt a nemzetnek fölkent munkásai vagyunk. Amint a színész még most is verheti a mellét, hogy ő a nemzet apostola, úgy mi magyar újságírók is a nemzet apostolai vagyunk, mert bennünk az idealizmus él és mert mi itt egy nemzet erkölcsi, szellemi, nemzeti dolgait munkáljuk, nemzetét, amelynek organizmusából a felsőbb csúcsokban hiányzik az az orgánum, a mely a nemzeti momentumot termeli, terjeszti, hogy vele az életet megihlesse (Igaz ! Úgy van !) Hű orgánum híján a nemzeti lélek és ápolása nálunk fel van osztva a nemzet polgárai között. De a polgárok anyagi gondjaikkal vannak elfoglalva s e kötelességének tudatára nem jön legfeljebb különös alkalmakkor. Mi azonban mindig a közdolgokkal foglalkozunk s mi bennünk írókban, újságírókban, művészekben inkarnálódik a nemzeti öntudat, a nemzeti kötelességemet. Én, tisztelt uraim, azt tartom, hogy ha körünknek nem volnának olyan tagjai, akik egyéni érdekeikről lemondva, ebben bennünket támogatnak, ide kellene őket vonzani, hogy segítségünkre legyenek. Én tehát ma az otthonnak nem újságíró tagjait üdvözlöm. Nagy éljenzés követte ezt a felköszöntőt és az éljenzés újra, erősebben szólalt meg, amikor Radó Antal főtitkár Rákosi Jenő elnököt köszöntötte föl, akinek az Otthon minden sikerét köszönheti Beöthy László, aki a szerkesztőségi asztal mellől ült a Nemzeti Színház igazgatói székébe, mint ez idő szerint nem újságíró, a nem újságíró tagok nevében megköszönte az elnök szives szavait és mint a választmány egyik régebbi tagja a választmányba ma beválasztott uj tagokat köszöntötte. Ezek nevében Bonitz Ferenc üdvözölte a választmány régi tagjait, akiknek csapásán iparkodnak, úgymond, haladni az uj tagok. Felköszöntőjében találóan fejtegette, mily hasznos az Otthon szervezete, mert tisztán újságírókat egy körbe vonni céltalan és letévesztett dolog. Gerő Ödön Rákosi Viktort, Rákosi Viktor Gárdonyi Gézát köszöntötte föl, akire később még Sas Ede is poharat emelt. Kovács Dénes Gelléri Mórt, Konti József az Otthon művésztagjai nevében Rákosi Jenőt köszöntötte föl és ezután is még többen szóltak, tanúságot téve az igaz barátságról. A társaságot vigadásában még Pongrácz Lajos, a híres kolozsvári cigányprímás szivet derítő muzsikája is lelkesítette. A néhai trónörökös kedves cigánya vérbeli, nemes művész, akinek a játéka csupa tiszta érzés, egyszerű, közvetetlen finomság. Leheletszerű pianisszimóinak nincsen párja, amikor az öreg így húzza, halkan suttogja hozzá: — Igy ugy-e? Nem kell ezt másnak is hallani! Néha nagy jókedvében még el is dalolja a szomorúbb nótát. A hangja mély rezgő basszus, mint a régi kobzosoké lehetett, vagy mintha a kisbőgő harjaiból zengene. A frisset is tűzzel győzi azonban s nem hiába nevezték el keringőkirálynak, mert Strauss, Offenbach, Hervé zenéjét nem lehet finomabban elképzelni, mint ahogy tőle halljuk. S ez a muzsika együtt tartotta a társaságot késő délutánig intimus kedvben, pompás vidámságban. IRODALOM és MŰVÉSZET. Budapest, márc. SI. * (Felekyné búcsúzása.) Felekyné Munkácsy Flóra búcsúföllépését a Nemzeti Színház igazgatósága április 16-ikára tűzte ki. A művésznő Ohner György színművében Serge Panine-ben fog játszani. * (Váradi Antal jubileuma.) Az országos színművészeti akadémiában vasárnap délelőtt Váradi Antal dr.-t ünnepelték, aki huszonöt éve igazgatója az állam felügyelete alatt álló színésziskolának. Az ünnepi alkalomra nagy közönség gyűlt egybe. A kultuszminisztériumot Zsilinszky Mihály államtitkár, Molnár Viktor miniszteri tanácsos, K. Lippich Elek osztálytanácsos és Gserke miniszteri titkár képviselte, a Nemzeti Színház tagjai Jászai Mari, Márkus Emma, Lendvayné, Keczery Irén és még többen Beöthy László igazgató vezetésével jelentek meg. A tanári kar üdvözletét Császár Imre tolmácsolta, mire Váradi Antal lelkesült szavakkal emlékezett meg a királyról, mint az Akadémia alapítójáról és éltette a kultuszminisztert és képviselőit. Zsilinszky Mihály államtitkár méltatta ezután Váradi Antal működését, Kacziány Géza pedig írói érdemeiről szólt. A növendékek üdvözlésének Latabár Kálmán titkár adott kifejezést. Beöthy László, a Nemzeti Színház igazgatója szólott ezután, s kifejtette azt a testvéri viszonyt, amely az akadémia és a Nemzeti Színház között fönnáll. Majd a Vígszínház nevében Gál Gyula, a Magyar Színház nevében Szilágyi Vilmos, a Népszínház nevében Szirmai Imre, a Nemzeti Színház tagjai nevében Lendvayné-Fáncsy Ilka és Keczery Irén adtak. 3