Budapesti Hírlap, 1901. május (21. évfolyam, 119-147. szám)

1901-05-11 / 128. szám

10 BUDAPESTI HÍRLAP. (128. sz.) 1901. május 11. rácsosoknak s a bizottságnak. A napirend során Erős Sándor indítványára a bizottság előterjesztést tesz a tanácsnak, utasítja a kerületi elüljárókat, hogy szigo­rúan ellenőrizzék, hogy a háztulajdonosok a házszám­táblákat tisztán tartsák. — Tanítók a polgármester ellen. A követ­kező levelet kaptuk: A Budapesti Hírlap „Ta­nítók a polgármester ellen‘‘ című­ hírére helyreigazítá­sul szíveskedjék kérem közzé tenni, hogy nevem csak tévedésből kerülhetett a „fölhívás“ aláírói közé, mert én ez ügyben tartott ülésben nem vettem részt, a szóban levő „fölhívást“ kinyomatása előtt nem is láttam, tehát alá nem írhattam, sem pedig bárkinek is fölhatalmazást, hogy helyettem írja alá, nem adtam. Kiváló tisztelettel Lád Károly, polg. fiúiskolai igazgató. — Adókivetés. Az adóki­ve­tő-bizottságok holnap, szombaton a következő helyrajzi számú házakra kivetett IH. osztályú keresetadó-javaslato­­kat tárgyalják: A II. kerületben az 1013—1567, a VI. kerület A) bizottsága a pótlajstromból külön beidézettekét; B) bizottsága a külön meghívottakét; a VI. kerület A) és B) bizottsága a külön meg­hívottakét ; a IX. kerületben a 9580—5598 szám alattiakét. A VI. kerületi elöljáróságnál május 13—20. napján teszik közszemlére az 1901. évre kivetett föld-, H. és IV. osztályú keresetadó, a tőkekamat- és életjáradék-adó, továbbá a föld- és házbéradó utáni általános jövedelmi pótadóról szóló lajstromokat. S P 0 R­T. Budapest, máj. 10. * A budapesti futtatás. A változatos tavaszi meeting nagyobb klasszikus futásai közül a kancádig kerül sorra. Az 1868-ban alapított verseny csaknem minden évben a legérdekesebb futások egyike volt, de a holnapi aligha túl nem haladja valamennyit, mert kétségtelenül első klasszisú lovak fognak mér­kőzni a húszezer koronáért. Indulni fog ugyanis : Mágnes (Cleminson), Haiderose (Barker), Pompadour (Tarai), Tarantella II. (Wilton), Son­sourire (Adams), Honleány (Doggett), Verita (Gray), Dianella (Black), Lepke (Koss) s esetleg Mary Diamond (Southey). Ebből a társaságból tavalyi és idei futások alapján csak a négy első jöhet komolyan számításba, de ezek közül a valószínű nyerőre rámutatni meglehetősen nehéz feladat. Csak az, hogy Tarantella II., Haiderose és Pompadour eddig rövidebb távolságokra aratták szép diadalaikat, míg Mágnes a Kincsem-handikáp­­ban határozott kitartásról tett tanúságot, szól ez utóbbi mellett és azt hiszszük, az előre fogadóknak ezúttal igazuk lesz. Mágnes legerősebb ellenfelét nem annyira Pompadour-ban, mint inkább Tarai mesterben látjuk, míg meglepetést, a­mi a kanca­­díjban nem ritka, Son­sourire hozhat. Szép verseny lesz a háromévesek államdíja, a­melyben ismét egy eddig nem látott derby-ló, Ormod fog debü­tálni. A sötét háromévesnek jó híre van, és ha Bruce Loire, Kozma öcscse és Jubilee társaságában is megállja helyét, mindenesetre figyelemreméltó konkurrense lesz az idei kéksza­lagnak. A Welter-handikapot Danseuse vagy Prater­­stern, a Duna-handikapot Marchioness vagy Vak Bottyán, a kétévesek eladóversenyét Javorina vagy Csízió, az 1000 méteres eladóversenyt Ladro vagy Clairette, végül a kétévesek versenyét Bahám vagy Mesalliance nyerheti meg. Jelöltjeink holnapra: I. Danseuse—Praterstern. n. Ormod—Bruce Love. HL Mágnes—Pompadour—Son sourire. IV. Marchioness—Vak Bottyán. V. Javorina—Csízió. VI. Ladro—Clair­ette. VII. Babám—Mesalliance. * Trénerváltozás. A Spranzar-istállóban leg­közelebb trénerváltozás lesz és az öreg Butters helyére már legközelebb Hyams kerül. A hir min­denesetre meglepő, mert Hyams ezelőtt a Springer­­istálló zsokéja volt, de tavalyi rossz lovaglásai után elbocsátották. Ha a rábízott lovakat csak úgy fogja idomítani is, mint ahogyan lovagolta, nem sok győ­­ zelme lesz a vörös sapkás fekete dresznek. * Tarai rekordja: A verseny-statisztikában páratlan az a rekord, a­melyet a közönség kedven­cévé vált Tarai mutathat föl. Olyan nagy különb­séggel még egy zsoké se vezetett társai előtt, mint Tarai, a­kinek a sampionátusa immár kétség­telen. Eddig 39 lovaglás közül húsz győzelmet aratott, a­mi 51 ’29 százaléknak felel meg. Az utána következő Adams 9 győzelemmel áll a többi előtt, a­kik közül Cleminson 8, Barker, Jones, a tavalyi sampion Wilton 4—4, Black, Hamilton, Morgan, Ross 3—3, Gray, Doggett, Prudames 2—2, Hyams, Hughes, Huxtable K., Slack, Laznik, Imre, Fürst 1—1 győzelmet aratott. * Fogadások. A derby-lovak folytonos vere­sége alaposan megváltoztatatta a fogadó listát és Ezermester tegnapi kudarca után természetesen a még sötét két derby-ló, Mr. Jumping és Ormod van a lista élén, hogy holnap esetleg ismét más kerül­jön oda. Mr. Jumping odsza 27-2 ,­­ Ormod 5:3, Retour 6 : 1, Boody 7 : 1, Ezermester pedig 8 : 1 ellenében kapható. A Király-díj utolsó listája a következő: 2 : 1 Falb, 4 : 1 Retour, 5 : 1 Marathon, 6 : 1 Ezermester, 10 : 1 Ponyvásig, 12 : 1 Attila. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. Budapest, máj. 10. — Az ügyvéd gyilkosa. A nagybecskereki törvényszék, mint tudósítónk jelenti, az éjjel tizen­egy órakor hirdette ki az ítéletet Radoszáv Vazul írnoknak, a­ki Weinrich Ödön dr. módosi ügyvédet meggyilkolta. A bíróság a vádlottat a szándékos emberölés bűntettében vétkesnek mondta ki és a 91. és 42. §-ok figyelembevételével tizenöt évi fegyházra ítélte, a­miből három hónapot kitöltöttnek vett, az ítélet jogerős. — Sima Ferenc pere. Sikkasztásért kellett volna ma Sima Ferencnek törvényt állani a buda­pesti büntetőtörvényszéken, a tárgyalást azonban elhalasztották, mivel Sima beteg. Az orvosi bizonyít­vány szerint a paralízis progresszíva jelei mutat­koznak rajta. — Párbaj egy újságcikk miatt. Farkasházy- Fischer Zsigmond dr. hírlapíró és Latinovits Ernő tavaly szemptember hónapban pisztolypárbajt vív­tak. Okot a párviadalra Latinovits Ernőnek egy nyílttéri közleménye szolgáltatott, melyben Farkas­­házy dr.-nak egy cikkére felelt sértő aposztrofá­­lással. A felek a katonai lövőházban egy-egy go­lyót váltottak harminc lépés távolságról. A Farkas­­házy golyója Latinovits jobb karját fúrta keresztül s csontot tört. Farkasházy dr. sértetlen maradt. A budapesti büntetőtörvényszék ma tárgyalta ezt az affért s Latinovitsot egy heti, Farkasházy dr.-t pedig három heti államfogházra ítélte. A vádlottak fölebbeztek. Egyesületeit. A Park­ Klub május 6-án elnapolt közgyűlésé­nek folytatása hétfőn, május 13-án délután 3 órakor lesz, melynek napirendje: a közgyűlés jegyző­könyvének és a szavazatszedő­ bizottságok munkálatai­nak hitelesítése és a szavazás eredményének ki­hirdetése.* A dunántúli közművelődési egyesület választmá­nyának ma délután volt ülése Palavicini Ede őrgróf elnöklésével. Porzsolt Kálmán főtitkár jelentést tett a tagok szaporodásáról. A választmány elhatározta, hogy a készen álló két újabb vándorkönyvtára közül az egyiket a­­­dombóvári ipartestület, a má­sikat Meneshely (Veszprém vármegye) község elöl­járóságának kezelésére bízza.. A közgyűlést június 30-án Budapesten fogják megtartani. Porzsolt fő­titkár bejelentette, hogy a Műcsarnok és könyv­tárak országos tanácsa az egyesületnek könyvtárai gyarapítására ez évre 3600 koronát szavazott meg. * Az állatorvosi egyesület május 11-dikén délután hat órakor szakülésre gyűl össze a főiskola élet­tani termében. Fellick Ottó a rachitisz elváltozá­sait, Zimmermann Ágoston a párta idült gyuladá­­sát mutatja be. Fellick Ottó az endermolról, egy uj rüh ellen való szerről olvas föl. V 2 0 É SC. — LórántiLyr-eg'jrsHÜlet Szatmárit. LórántiFy­egyesületet óhajtanak Szatmárit alakítani a protes­táns hitbuzgóság ébrentartására, de különösen az ev. ref. felsőbb leányiskola felvirágoztatása érde­kében. A mozgalom élén, mely iránt megyeszerte nagy az érdeklődés, Szatmár város és a megye legkiválóbb protestáns úri női és férfiai állanak. Az egyesület védőjeivé felkérték Hegedűs Sándor és Wlassics Gyula miniszterek nejét; elnökök lettek : Domahidy István és Nagy Béláné. Titkár Böször­ményi Emil.* — Iskolai ünnepek. Zemplén vármegyében, Sztropkón a múlt napokban szép ünnepséggel avat­ták föl az állami népiskola új épületét. Az ünnep­séget az iskola gondnoksága, élén Unghváry Ede elnökkel és a tanítótestület, élén Sváby István igaz­gatóval rendezte. A növendékek két kis színdara­bot adtak elő, jó magyar kiejtéssel, bizonyságául annak, hogy az iskola azon a vidéken betölti hi­vatását. Az iskola fölavatásán jelen volt Beregszászig István tanfelügyelővel együtt több vendég. .. Segesváron az állam­i polgári leányiskola növendékei házi ünnepséget rendeztek mostanában. Az intézetet néhány év előtt alapította az állam, hogy a seges­vári leányoknak is legyen iskolája. Az intézet jól megállja helyét, megbecsülik, s m­ir most a szá­szok közül is többen oda járatják leányukat. A házi ünnepségre is sokan elmentek a szászok és a románok közül.* — A kegyesrendiek veszprémi temploma. Jánosi Ágoston címzetes püspök vezetésével a kegyesrendiek veszprémi gimnáziumának volt tanít­­vány­ai, katolikusok és nem katolikusok, elhatároz­ták, hogy gyűjtést indítanak az intézet templomá­nak restaurálására. Gyűjtenek maguk közt, gyűjte­nek barátaik és ismerőseik körében, hogy kijavít­hassák azt a templomot, a melyben tudatos lélek­kel az első imát mondották. Adományokat Csolnoky Ferenc dr., (Veszprém) a gyűjtő­bizottság pénztá­rosa fogad el, n­yit/irték.*) Nyilatkozat. Alulírott, mint a temesvári „Turul-cipőgyár rész­vénytársaság“ vezető igazgatója, a napilapokban a „Turul­­cipőgyár“ és személyemre nézve közzé tett híreszte­lésekkel szemben a következőket bátorkodom előadni: A cipőgyártás terén 40 éven át szerzett be tapasz­talataimat, valamint vagyonom tetemes részét arra használtam föl, hogy Magyarországon — mely a kül­földről kész cipőárukkal elárasztatik — egy minden tekintetben versenyképes cipőgyárat létesítsek. E törekvésemnek eredménye a Temesvárott föl­állított „Turul-cipőgyár“ Alig kezdette meg a gyár működését, a­mely még annyira sem haladt, hogy forgalomba hozható árut teljesen elkészített volna, becsületes törekvésemet meggyanúsítják, tisztességes hírnevemet meghurcolják és oda törekszenek, hogy a temesvári cipőgyár műkö­dését lehetőleg megnehezítsék. A­nélkül, hogy a hírlapokban közzétett képtelen híresztelésekre reflektálnék, vagy azok cáfolatába bocsátkoznám, a következőket bátorkodom a t. c. közönség becses tudomására hozni: A „Turul-cipőgyár“ állítólagos visszaéléseit a gyár szegedi elárusító üzlete részére Mödlingból küldött cipőáruk mineműségével hozzák kapcsolatba. A neve­zett elárusító hely részére küldött árukat — mely el­árusító hely még meg sem nyittatott — minden jog és törvény ellenére illetéktelen kezek rendelkezésére bocsátották, a­kik azután a legképtelenebb vádakkal illették úgy a „Turul-cipőgyárat“, mint engemet. Azzal vádolnak, hogy a „Mödlingi cipőgyár“ áruit, mint a Turul-gyár készítményét árusítjuk és hogy ezen kül­földi árukat a közönség megtévesztése céljából a Turul­gyár bejegyzett védjegyével láttuk el. Kijelentem, hogy ezen vád elejétől végig rosszhiszemű rágalmazás. A Turul-cipőgyár még nincs azon helyzetben, hogy kész árut a piacra hozzon. Ezen körülmény, hogy a gyár működése kezdetén nem is lesz ezen helyzetben, előre tudva volt és ezért a kereskedelmi miniszter úrral kötött szerződésben ki van mondva, hogy mind­addig, míg a temesvári gyár teljes üzemben nincsen, más árut is árusíthatok, de nem mint a Turul-cipő­gyár készítményeit. Ebből folyólag a nagyközönség oly irányú megtévesztésének lehetősége, hogy az áruba bocsátott mödlingi cipőket a temesvári Turul-cipőgyár gyártmányainak tarthassa, eleve ki van zárva azzal, hogy a Turulgyár összes elárusító üzleteiben föltűnő helyen tudomására adatik a közönségnek, hogy egyelőre a Mödlingi cipőgyár készítményei árusíthat­ak. A­mi továbbá azon vádat illeti, hogy a mödlingi cipőáruk a közönség félrevezetése céljából a Turul-cipőgyár bejegyzett védjegyével vannak ellátva, kijelentem, hogy sem Szegeden, sem­ sehol másutt a Turul védjegygyel ellátott mödlingi cipőáru áruba bocsátva nem lett és neve lesz, hogy mödlingi gyártmányaimat a Turul-gyár védjegyével soha el nem láttam és hogy csak a leg­­rosszhiszeműbb gyanúsítás kellett ahhoz, hogy a möd­lingi gyártmányaimon’alkalm­azott madárjegyet a temes­vári Turul-cipőgy­ár védjegyének nézzék, mert a temes­vári gyár védjegyén egy Turulmadár van, fölötte „Turul“ szóval. A magy. kir. kereskedelmi miniszter úrral a Turul temesvári cipőgyár érdekében kötött szerződésről azt híresztelik, hogy annak határozmányai szerint később keletkező cipőgyárakat a magyar állam hasonló ked­vezményben, mint Turul-cipőgyárat, nem részesíthet. Az, hogy a Turul-gyárnak ilyen kedvezmény biztosíttatott volna, valótlan. A szerződésben csak azt kérte és nyerte el a Turul-gyár, hogy az országban később netalán létesítendő hasonló nagyságú gyár, tehát olyan, amely ugyanily tőkét befektet és ugyanannyi munkást foglal­koztat,­­ nagyobb mérvű támogatásban nem fog ré­szesülni. A Turul-gyár működését és prosperálását nem be­folyásolhatná hátrányosan bármennyi cipőgyár létesül is és hasonló feltételekkel támogattatik is a kormány által Magyarországon. A tiszterbéges magyar verseny­től gyárunk mit sem tart. A t. c. nagyközönség tájé­koztatása végett még előadom, hogy a temesvári Turul­­cipőgyárban jelenleg háromhavi működés után alkal­mazásban lévő 110 munkás közül 108 magyar honos, a férfimunkások pedig mindmegannyian kisiparosok. Legyen szabad végül még fölemlítenem, hogy a temesvári Turul-cipőgyár, habár még a kezdetlegesség stádiumában van, a berendezés mintaszerűségét tekintve, hivalkodás nélkül mondhatom, fölülmúlja a kontinensen lévő hasonló gyárakat és a közel­jövőben azon kedvező helyzetben lesz, hogy gyártmányainak nagyobb felét külföldre szállíthassa. Budapest, 1901 május 10. 635S8 Fränkel Alfréd. *) Ezen rovatban foglaltakért nem vállal fele­lősséget a szerkesztőség.

Next