Budapesti Hírlap, 1901. október(21. évfolyam, 270-300. szám)

1901-10-01 / 270. szám

­any a mikor nvasunk av­­agy területeket fazánk földéből, ziik: megvan-e a mai fák is az az ereje, hogy nyékből olyan magyarokat ,, min­t a Wenckheimokból, Henfeldekből az Oszterhuberekből és sokakból másokból teremtett? — És aggodalom száll meg bennünket. A régi Magyarország már alig van meg a mai­ban. Ma a tudomány lett az a politi­kában, a tudomány, mely régen csak ta­nácsadó volt. Ma jogállamokról fantá­ziálúak, a­mi csak papiroson lehetséges, épp úgy, mint Plátó ideális állama. Mert a valóságban hegyek és völgyek vannak, fajok és nemzetiségek, tudó­sok és tudatlanok, rosszak és jók, hi­­vek és árulók, urak és parasztok, sze­gények és gazdagok, erősek és gyen­­­­gék, éhesek és jóllakottak. A tudo­mány és jogállam pedig csak embert és polgárt ismer, a politikának pedig mind­ezt a kétségbe­ni féleségeknek és c­­­supán az embert és hermokat átalakította ideális típusává, az a­b ben az ur szabad volt. (Voltak rossz apák is, jók s ettől lett tartha­­la­pot.) Mert a műveit és szellemi javakat is­sikül nem tud élni, azért adság­­a tudatlan ember Met él, a többit pótolja azért holta napjáig sze­­szorult. Ez a gyakorlati po­­rgen érvényesült, az újabb kor árü­lménynyel intézményeiben nőtt. Innen vannak a bajai és van az az aggodalmam, hogy az uj­a elvesztette talán átalakító varázs­erejét az idegenekre nézve, a­kik föl­dünk birtokát szívesen szerzik meg. Te­hát­ márványba, de márványnál ma­radandóbb matériába , az egész műveit magyarság szívébe kell vésni, mint Da­rányi miniszter ma mondotta, a szókat, melyeket Wenckheim Béla ajakáról idé­zett : Mutassuk meg, hogy bennünk tisztviselőkben nem ellenségeit, hanem védőit és törvényes támaszát találandja mindenki, hogy a legszegényebb sorsú ember panasza kihallgatást, vigasztaló orvoslást találand. — Immár néptelen ismét a kisbéri gyönyörű park. De szivünk megnépese­dett, elménk meggazdagodott a mai nap lelkes és kedves benyomásaitól. Az autonóm vámtarifa. Bé­­­nálják. A magyar és az osztrák kormány között az autonóm vámtarifa dolgában tör­­gyalások, mint a Neue Freie Presse jelen, alatt egyelőre véget érnek. Magától értető­ tárgyalások célja ezúttal az volt, hogy a­z az egész idevágó anyagról információkat srt s hogy sok oly kérdés merült föl, melyben egyes­­leges döntés még nem történt. Az anyag más a való megvitatása alkalmával természetesen kisor­­g történni az iránt, hogy a kormányok a még meg nem oldott kérdéseket illetőleg is megállapodásra jussanak. Szerb követ Montenegróban. A szerb hiva­talos lap, mint Belgrádból táviratoztak, külügymi­niszteri kommünikét közöl, a­mely szerint Antonies Bazil vezérkari alezredes, Sándor, király hadsegéde, azt az utasítást kapta, hogy mint a király rendkívüli követe Cetinjében újítsa föl a dplomáciai viszonyt Montenectróval és tartsa fen a barátságos érintkezést­­a két ország között. Újabb diadala a szerb királynak ez az elhatározása a radikálisoknak, a­kik küzködő családi politikájával, úgy látszik, egészen hálójukba kerítették Sándor királyt. Nikita fejedelemnek most már csak fölhasználnia kell a kedvező alkalmat, hogy belgrádi radikális barátainak segítségével előmoz­dítsa nem is egészen titkolt törekvéseit Szerbiára, az arab sivatagokra, a­honnan nincsen vissza­térés. A császári palota a városban fekszik, de­­ mindnyájunknak messzebb van, mint Európa bármelyik uralkodójának székes kastélya. Hi­szen mindegyükbe jobban belátunk, mint a J­ildiz­kioszkba, a­melyből az európai újsá­gokba csak az üdvözlő táviratok híre kerül bele, a­melyeket a szultán európai fejedel­mekkel vált, de azt, a­mikor az orvosát saját­kezűig főbe lövi, mert azt merte mondani, hogy a padisah fejében egy abszcesszus nő, a­melyet idejében ki kellene vágni, azt csak úgy rebesgetik és senki sem meri urát adni, ha tovább is adja a hírt. Pedig a szultán az utóbbi időben beteg, nagyon beteg. A szultán, a­kivel a diplomaták egyetértenek abban, hogy a Boszporus partján nincs különb diplomáta nálánál, s hogy az in­tellektuális ereje meghaladja a jóval normáli­son felül lévő elméket is, teljesen elmerült az üldözési mániában. Egyáltalában az utóbbi idő­ben egészen meg van törve. A­mióta az olasz királyt megölték, nincs maradása a félelemtől, s minden élő­lényre gyanakszik. Az utóbbi he­tekben negyven-ötven új­ törököt küldtek Ará­biába száműzetésbe, a­hol elpusztítják őket. A palotából napról-napra szöknek az emberek, s a hivatalos újságok mindennap közölnek in con­tumaciam halálra ítéléseket. Hazahívott diplo­maták megtagadják a hazajövetelt, s csatla­koznak az új-török mozgalomhoz, a­mely Angliá­ban, Egyiptomban és Ciprus szigetén komité­­kat és újságokat tart fönn. Mindez nagyon bántja a szultánt, a­ki már most a leghívebb ''­v 'hereiben sem bízik. E nyár folyamán egy júniusi éjjelen a szultán hálószobája mellett tűz támadt. A tűz okvetetlenül gyújtogatásból keletkezett. A palo­tában megindult a nyomozás. Hány ártatlan ember bűnhődött érte, azt nem tudom, az azonban bizonyos, hogy a szultánnak az ő leg­hívebb, dédelgetett albán katonáiba vetett bi­zalma is megingott, s több albán zászlóaljat hazaküldött. A spionszolgálatot, a­mely a pa­lota rengeteg kiadásainak oroszlánrészét veszi igénybe, újra kiterjesztették. Tudnivaló, hogy a palota szükséglete egy évben több mint száz­hatvan millió frank. Ennek az összegnek a felét se hordja a civillista, a többi pedig jogtalanul lefoglalt állami jövedelmekből kerül ki. Ebben a harácsolásban kezére jár a palotának Bosszán basa, a tengerészeti miniszter, a­ki például az Aranyszarv úgynevezett új hídjának a jövedel­mét, a­mely az admiralitást illette volna meg, szívességből a palotára cedálta. Ez a híd a vi­lág legjövedelmezőbb hídja, s naponta három­négyezer frankot hajt. A­mikor a palotának még több pénz kellett, a jó Hasszán basa el­adta a hadihajók gőzgépeit és minden mobi­­liáréját. E mellett például a vám­jövedel­mekre is jogtalanul ráteszi a kezét a palota. Minden nap ezer török fontot visznek a vámház­ból a szultánnak, a­nélkül, hogy szabályo­san elszámolnák vagy kiutalványoznák a pénzt. S mindez nem lévén elég, olykor sikerül az Ottomán-bankot is megütni néhány ezer font erejéig. De a bank az utóbbi időben már egyál­talán vonakodik még olyan kis kölcsönt gus­z­tul a palotának. S mindezt a pénzt a sirílár iszik meg, s a császári ház belső hivatalnokserege, a­mely a hozzátartozókkal és a szultán konyháján élő egyéb cselédséggel együtt mintegy tízezer főre rúg. Ehhez azonban tudni kell, hogy a pa­lota hivatalnokserege konkurrál az államgépe­zet bürokráciájával. A­mit a kormány elren­del, azt a palota elveti, s ha a miniszter táv­iratban rendeletet küld az egyik vilajet kor­mányzójának, az előbb visszatáviratoz a palo­tába, hogy megtegye-e. Maga a szultán meg­tanult táviratozni s minden telegram, a­minek valami vonatkozása vagy titokzatos hangzása van, keresztül megy a kezén. Azért számokat vagy titkos jelentésű szókat táviratozni nem is szabad. A szultán a palotán kívül álló emberek­kel egyáltalán nem érintkezik, nem számítva a nagyköveteket, a­kiket szükség esetén a pénteki szelamlik után fogad. Uralkodói tisztében csak a palota első titkárjával van összeköttetésben. Ez közvetíti érintkezését a portával, így a minisztereket sohasem látja, s az audienciák, vagy ha úgy tetszik minisztertanácsok úgy foly­nak le, hogy a miniszterek, maga a nagyvezér is, fölmennek a palotába s a szultán szobájától öt-hat szoba távolságra ülnek és csibakoznak. A szultán üzen nekik a kamarásától, ők meg­felelnek. Ismerek egy török basát, a­ki a­ mi katonai rangsorozatunk szerint táborszernagyi rangban van és negyed század óta teszi a szol­gálatot Konstantinápolyban, legtöbbnyire ma­gában a palotában. Q­jjiaga mondta nekem, hogy a szuMeni J'TdjSdpd­en­ egyszer állt szemtöl­­/■-teiíital. KA szultán akl­oraxit szólt neki: * — Megk&«gft13- Pléd elégedve. A táborszernagy pedig szó nélkül meg­hajolt, a hasán összetett kézzel. Ez volt a pár­beszéd. Az anarkisták pusztításairól csak a palo­tába és a követségekre érkezik hir. Az újságok annak idején Umberto haláláról csak annyit hoz- IRLAP.­­270. sz.) 1901. október . Érvénytelen választások. Budapest, szept. 30. Október 2-án az ország majdnem minden választókerületében megtörténik a választás. Az előkészület izgalmainak, a korteskedésnek vége szakad, és most már különösen arra kell ügyelnie minden érdekeltnek, hogy maga a vá­lasztás törvényszerű legyen, s hogy különösen olyasmi ne történjék, a­mi a kúriai bíráskodás­ról szóló törvény 3. §-a szerint a választás ér­vénytelenségét vonhatja maga után. E §. 12—27. pontjai határozzák meg azokat a tiltott cselek­ményeket, a­melyek a választás alatt előfor­dulhatnak. E tiltott cselekmények egy része olyan, a­mely föltétlenül érvénytelenné teszi a választást, míg más részük csak bizonyos föltételek bekövetkezése esetén idézi elő e ha­tást. A kérdéses érvénytelenségi okokat tehát, könnyebb áttekintés végett, két csoportba oszt­juk, — az elsőbe a föltétlen, a másodikba a föltételés (viszonylagos) érvénytelenségi okokat sorozván. Föltétlen érvénytelenségi okok. a) Érvénytelen a választás, ha a szavazás alap­jául nem a választási törvény szerint érvényes név­jegyzék szolgált (3. §, 15. pont). A választók név­jegyzékének összeállítását és kiigazítását a válasz­tási törvény 29—54.§-ai határozzák meg, az 55. §. pedig­­mondja, hogy a kiigazított névjegyzék „a kiigazá­­st közvetlen követő naptári évre érvényes.“ Erre­­ §-ra hivatkozik az érvénytelenségi okot meghatá­rozó 15. pont. b) Érvénytelenné teszi a választást az elnök részrehajlása is. Részrehajló a választási elnök, ha a választás szabadsága és a rend fenntartása érde­kében rá rótt kötelességeket (154. §.) azzal a célzat­tal szegte meg, hogy a választás eredményét a kép­viselő javára meghiúsítsa,­­ ha a választók bevo­

Next