Budapesti Hírlap, 1901. november (21. évfolyam, 301-330. szám)

1901-11-01 / 301. szám

Budapest 1901. XXI. évfolyam 301. sz. Péntek, november 1. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor, egy hónapig 1­2 kor. 40 ül. Eg­yes szám ára helyben 8 ÜL, vidéken 10 fl. Telefon: szerk. 54—63, kiadók: 65—95, igazg. 55—63. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. kbeszolés- éi­hirdetés-föltétel: aslatli bál Jénef-lóint int oldalán. Apró hirdetések ára­i Egy szó 4 ill., vastagabb betűvel 8 ill. Hirdetések conparellle számítással, díjszabás szerint. Apponyi elnök, Budapest, okt. 31. Régen volt, hogy a Deák-párt, sorai­ban a huszonhat éves Apponyi föltűnt. Mert közel harminc esztendeje múlt el annak, 1872-től mostanáig. Mennyi küz­dés, mennyi változás és mennyi ta­pasztalás e három évtized alatt. A nem­zet újjászületésének reggelén dús remé­nyekkel szállott munkára az ifjú. Fé­nyes tehetsége és nagy készültsége biz­tatták, hogy a politikai pályán nagy sikerekkel gazdag érdemeket és múlha­tatlan dicsőséget szerezhet magának. Rajongó ihlettel kezdett szónokolni. Cso­dáltuk, kik első beszédét hallottuk és csodáljuk, kik utolsó szónoklatának ma tanúi voltunk. De mekkora fáradság, mily keserves csalódások érték Apponyi Albertet politikai pályafutásán az indu­lástól a célig. A megpróbáltatások egész a kétségbeesésig megviselték, a kí­sértések és az üldözések törtek vesz­tére. Egekig magasztalták ma, az utca saráig legyalázták holnap barátok és ellenségek. Csak egyet nem támadhatott meg soha senki: becsületét. Megrágal­mazták mindenütt mindenfélével, csak hazafiságát nem tagadhatták. Gúnyt űz­tek belőle, idealizmusából, de erkölcsét el nem rabolhatták. Az élet megedzette, sokat okult, elvei meggyőződésekké ér­tek. Lelkében Apponyi mégis ugyanaz ma, ki volt azelőtt. A hatvanas évek eszményképei ne­velték. Az igazságot tisztelni, az alkot­mányhoz ragaszkodni Deáktól tanult, ön­zetlenséget és mérsékletet Sennyeytől, a szabadságot szeretni a néptől, hinni nemzetünk jövőjében Istentől. Lelkiismerete csakhamar az ellen­zékre utalta. Nem volt képes Tiszá­ban bízni, kormányát támogatni egy percig sem. Huszonöt esztendeig volt az aktív politikából kizárva, kitaszítva, hogy részt ne vehessen a kormányzás­ban sehogy sem. Az oppozícióban is et elmimni volt a kormányférfiak legfőbb törekvése, mert leginkább féltek ő tőle. Elvtagadás árán, hitehagyással, pártjá­nak, választóinak, a nemzetnek eláru­lásával miniszter lehetett volna többször, de ily módon kínálva sem fogadta el a hatalmat. Mandátum se kellett neki, ha nem volt tiszta minden folttól, mint a ha­lászberényiek megbízólevele. Míg mások számtalanok a korrupció korsza­kának csábításaitól elszédülve, az ural­kodó áramlat karjaiba vetették magu­kat s az ellenzéket megunva, politikai csereberét űztek elveikkel, hogy boldo­guljanak, nemesebbet­ is megalkudtak, hogy cselekvő raszt n­­llessenek a nem­zet sorsának intézetében. Apponyi Al­bert tűrt, szenvedett, erősen küzdött és kitartott mindvégig, a Tisza-rendszer bukásáig — szeplőtlenül. Férfikorának detét vesztette el igy s vigasztalása volt csupán lelkiösmereté­­nek nyugalma és az a tudat, hogy az ő erkölcse és a pártjáé tartják ébren a leigázott és megrontott nemzet lelkiös­­meretét. Politikai jogainak, alkotmá­nyos szabadságainak, anyagi érdekeinek és nemzeti eszméinek védelmében Ap­ponyi Albert harcolt legelői, hősi kis csa­patával mögötte. Sokszor, legtöbbször, de nem mindig, hiába. Önfeláldozásban utolérhetetlen parlamenti közéletének enye hosszú korszaka. Számtalanszor fordult a nép kép­viselőihez, hogy meggyőzze őket ér­vekkel, gyakran hívta föl a népet, hogy a nemzet maga segítsen magán. Fölirati javaslatokkal és személyesen iparko­dott a királyt fölvilágosítani, hogy nem jól kormányozzák miniszterei Magyar­­országot. Célt se így, se amúgy nem érhetett, rágalom és szidalom útját ál­lották. Míg végre bűneiben a század is le­telt, a rendszer is összeroskadt. Ideje elérkezett, mikor az uj században az uj parlament megnyilt. Hogyan érkezett el? Egyéniségéhez méltón. „A kő, melyet az építőmesterek eldobtak, sarkkővé lett.“ A népképvise­let elnökévé választották a férfiút, ki soha hivatalt nem viselt, királyi kitün­tetésben nem részesült, minisztereknek nem hizelgett, udvari politikával nem szolgált s a korona kegyeit kerülő uta­kon nem kereste. Az uj parlament bizal­mának köszönheti választásból született nagy méltóságát. A kinél érdemesebbet nem találtak és a ki hivatását a legmagasztosabban érti s Két asszony. Irta: Gárdonyi Géza. És szól vala Jézus más példabeszédben, mondván: Két asszony lakott egymás mellett: az egyik kastélyban, a másik, a sárból rakott házban. Az aki a kastélyban lakott, egész nap he­vert, és rózsák illatozták körül. Az aki a földház­ban lakott, napestig dolgozott, és ínség vala bére. És mind akettőt megáldotta az ég gyer­mekekkel. Lön pedig, hogy a szegény asszony meg­halni látá a legkisebb gyermekét, aztán kis idő múlva a másikat, harmadikat is, s végül a férjét. Az asszony szive pedig aléldoz vala a fájda­lomtól, és keserves jajszóval kiálta az Éghez: — Szegénységnek háza volt az én hajlé­kom. Nem volt egyebem mint férjem és gyer­mekeim. És ez is elvétetett tőlem! Az Ég pedig nem felelt az ő panaszára. Lön pedig, hogy egy napon egyszerre halt meg mind a két asszony, s a­mint kibonták lelkük­nek szárnyait, találkozónak a magasság ország­u­­tján. És láták egymást, hogy lelki köntösükben egyformák volnának. De a szegény asszony arca örömtől su­gárzó, a gazdag asszony arca búval felhősödött. S hogy együtt ménének, kiálta a gazdag: —­ Mért sietsz? Amaz pedig felelé: — Mert tudom, hogy vártnak énreám. Aztán meg ő szóla a gazdagnak: — Mért maradozol el, és mért nézel min­dig vissza, holott tudhatod immár, hogy neked semmi közöd többé a földiekben! Amaz pedig felesé: — Az én gyermekeim odalenn maradtak, és az én férjem sírva néz utánam. Ekkor, hogy a csillagok határába értek, megjelenik a magasság útján egy kis szárnyas lélek és sietten szállva, repeső örömmel kiáltja vala: — Anyám! Édes anyám! S borula a szegény asszonynak ölébe. És jövének rendre az ő többi gyermekei is, és az ő férje, és örvendeznek vala sok öleléssel egymásnak látásán. Az út pedig hintve vala tövistelen rózsával, hintve vala mindig sűrűbben, migyen­­ elérek a mennyei hajlékot, amely nékiek adatott a fé­nyességben. És szólt a szegény asszony: — Oh milyen szép itt minden! ' Csak azt nem gondoltam, hogy' rózsa is terem itten. Amazok pedig felelék: — Itt rózsa nem terem, de azért föl«» van, mint a földön. És az asszony kérdezé: — Honnan vagyon tehát? Amazok pedig felelék:­­— Ezek a rózsák a te könnyeid, amiket ér­tünk hullatál. És ismét egymás mellett lakott a két asszony. Az egyik rózsák között, az ő szeretteivel. A másik pusztaságban, az ő szomorúságával. Mai számunk 24 oldal. Forgács. Irta: Aho János. Finnből fordította: Fopini Albert dr. Aho Jánosnak, a finn költőnek kitűnő ma­gyar fordítója: Fopini Albert dr. legújabban Aho Jánosnak három kisebb művét küldte be hozzánk, a következő sorokkal: A szegény finn nép szomorú napokat él, a mint ottani jó embereim fájó szívvel írják. A­mig ott lenn délen a burok kétségbeesett hősiességgel küzdenek létükért karddal a kezükben, addig ott fönn északon egy éppen olyan kicsiny s éppen olyan derék nemzet még nehezebb halálharcot viv, nehezebbet, mert hiszen még kardot sem ragadhat a kezébe, mint amazok —­ ha ragadna, jól tudja, hogy menten összemorzsolnák. Az Aho forgácsa mind a nemzeti küzdelem kö­rül forog; ide mellékelek egy párt közülök. Merész a hangjuk egy ilyen kis nemzet fiától — emlékez­tethetnek a mi szomorú napjainkra 1848 után. Kettő közülök a finnek híres tüntetésére vonatkozik H. Sándor cár szobra lábánál. A finnek tüntetése 1899-ben volt, II. Sándor halálának évfordulóján (s attól kezdve mindennap) és abban állott, hogy meg­koszorúzták a szobrot s hazafias dalokat énekeltek mellette. A tüntetés előzménye az 1899 február 15-én­­ kiadott manifesztum volt, melyben a mostani cár,­­ ugyanakkor, a­mikor a béke-akciót kezdte, a finn had- s seregnek erősítése végett (a létszámot meghárom­szorozta) a finn alkotmányt elkobozta. Aha gyönyörű, művei a következők: A cár szobránál. A cár szobra tövében azon a nagy virág­napon . . . A szobor lába teles-tele virággal. Ezernyi

Next