Budapesti Hírlap, 1901. december (21. évfolyam, 331-360. szám)

1901-12-25 / 355. szám

8 menettől távol az oda nem tartozó elemeket. De h­át hogy tegye ezt a rendőrség? Szuronyerdők kö­zött vezessen ilyen meneteket? Hát szabadság volna, ha a rendőrség az ily meneteket teljesen körülfogná vagy a résztvevőket kiválogatná, vagy a menet út­járól mindenkit, a­ki a menethez nem tartozik, kar­hatalommal eltávolítaná? Ez ellen nem lenne-e szin­tén tiltakozás? Hogy pedig a menetben résztvevők is zúztak, törtek, ezt az eddigi nyomozás is már meg­állapította és két ilyen egyént már a bíróságnak is átadta! Miután pedig az ily sajnálatos események most másodízben fordultak elő, felelőssége tudatában a főkapitány nem tehet másként, minthogy a mun­kások részéről netalán tervezett hasonló felvonuláso­kat vagy a külterületekre szorítja, vagy meg nem engedi és pedig mindaddig, míg kellő biztosítékot nem lát fönnforogni arra, hogy ily rendzavarás nem történik. A bejelentők dolga lesz meggyőzni a főkapitányt arról, hogy a kellő biztosíték megvan erre. Egyébiránt a főkapitány elutasító határozata ellen az illetőknek mindig joguk van felebbezni. Széll Kálmán miniszterelnök ma egy óráig tartó kihallgatáson fogadta Vázsonyi Vilmos dr. országos képviselőt, a­ki a terézvárosi kárvallott kereskedők érdekében járt közbe. A képviselő annak a meggyőző­désének adott kifejezést, hogy a múlt szombati za­vargást nem a munkások rendezték, hanem agent provokateurok. Előadta azt is, hogy a közutakon még a rendes őrszemek is hiányoztak, és a rendőrség nem intézkedett a garázdálkodás megfékezésére. A kár­térítés tekintetében Széll Kálmán nem nyilatkozott még véglegesen. Elismerte ugyan, hogy a kereske­delem pangása mellett a kereskedők kára kétszeresen érzékeny, de megfontolandónak tartja, várjon az ál­lam elismerhet-e zavargásokból eredő kártérítési kö­vetelést. A terézvárosi kárvallottak küldöttségét a miniszterelnök pénteken délelőtt fogadja.­­ (Az öreg­ honvédeknek.) A mai napon a következők küldöttek szivarvéget az öreg honvédek részére: Pálovics Miklós fővárosi tisztviselő tizenkét dobozt, Krasznay Irnyuska (Kis-Újszállás) kilencedfél kilogramot, Székely Vilmos (Mezőtelegd) egy do­bozt, Kiss Erzsi és Jolán (Fibisz) harmadfél kilo­gramot, Panda Gizella két dobozt. Rendeltetése he­lyére juttatjuk.­­ (A milliós kártyavessteség.) A múlt szerdai milliós kártyajátékból a bécsi N. Fr. Pr. még a következő részleteket írja: A játékos, a ki oly óriási összeget vesztett, nem az a lengyel gróf, a kit néhány lap megnevezett, hanem ennek egy ifjabb öcscse, a ki azonban szintén roppantul gazdag. Csak nemrég jött Párisból Bécsbe és már a párisi zsoké-klubban is jelen­tékeny összegeket vesztett el. A játékról, a­mely szerdán éjjel a zsoké-klubban folyt, nevezett lap jól értesült for­rásból a következőket jelenti: Bakkaratot játszottak és a játékosok egymásután adtak bankot. Késő éjjelig aránylag kisebb összegekbe folyt a játék, de a lengyel gróf már akkor is három-négyszázezer koronát vesz­tett. Azután a magyar sportsmanra került a bankadás sora. Akkor a lengyel gróf százezer koronát tett egy­szerre. A magyar sportsman kifogásokat tett ily nagy összegben való játék ellen, de a lengyel gróf megma­radt a tét mellett és­­ elvesztette. Ekkor egyszerre 500.000 koronát tett a kártyára. A magyar sportsman újra figyelmeztette a lengyel mágnást. Hosszabb ideig tárgyaltak egymással, míg végre egy kétszázezer koro­nás tétben állapodtak meg. Ezt a játékot is elvesztette , azután kétszer egymásután hasonló téttel játszott s rövid néhány perc alatt mind a hét tétet, összesen 1.400.000 koronát vesztett. Ezzel a játék eldőlt. A ma­gyar sportsman megkérdezte, hogy tesz-e még valaki, de senki sem jelentkezett. A magyar sportsman össze­sen 2,075.000 koronát nyert, ebből 1,500.000 koronát a lengyel gróftól. A többi vesztes pere még nem ismere­tes. A magyar sportsman és a lengyel gróf azután a fizetés módozatairól tárgyaltak. E tárgyalásoknál jelen volt a gróf bátyja is és ebből származott az a híreszte­lés, hogy az idősebb gróf volt a vesztes.­­ (Rutén diákok a prágai egyetemen.) Prágából táviratozza tudósitónk. A lembergi egyetem harmincnégy diákja, a kiket Lembergből kiutasítottak s Csernovitzban nem akartak fölvenni, a karácsonyi ünnepek után a prágai cseh egyetemre fog beiratkozni. Prágában egy bizottság alakult, a­mely a rutén diákok részére lakásról fog gondoskodni , egyébként is jó tanácscsal rendelkezésükre áll. A (Paris elsőrangú) divat­házak remek, szép báli és soire modell ruhái, legújabb brokát és sima­selymek, tüll és csipkeszövetek stb. dús választékban érkeztek Fáy Dezsőné divatszalonjába, Koronaherceg­utca 10. sz., mezzanin. A cég fiatal lánykák részére művészi kivitelű báli és téli ruhákat hetvenöt forint­tól kezdve készít. Vidékre mintákat készséggel küld. — (Ingyen kenyér.) A kenyérosztó-boltok forgalma hétfőn 11.788 adag volt. Ebből a Podma­­niczky­ utcai boltban 3218 adagot, az ó-budai uj ke­nyérosztóboltban 3570 adagot osztottak ki. — Az első budapesti gőzmalom részvény­társaság 50 koronát, Bi­­sch­itz Mária 20. koronát adott a kenyérosztóknak.­­ (Török-barát tüntetők jubileuma.) Huszonöt esztendővel ezelőtt történt, hogy az egye­temi ifjúság kebelében alakult hatvanas­ bizottság átnyújtotta Ab­dul Kerim­nek, a győzelmes török hadvezérnek a diszkardot. Az évfordulót a bizott­ságnak tagjai 1902 február 4-én megünneplik. Az egykori Szabados-féle, most Fium­e-kávéház ama szobájában gyülekeznek össze, hol a bizottság annak idején üléseit tartotta. Kérik a bizottság tagjait, hogy jöjjenek el s értesítsék jövetelükről Lukács Gyula orsz. képviselőt (IX. Lónyay­ utca 13. sz.) A bizottság tagjai a következők voltak: Apáthy Gyula, Bánó Imre, Barabás Béla, Bár­sony István, Békefi Géza, Bényey Zsigmond, Bezerédj Iván, Blum Béla, Bodnár Sándor, Bogya Kálmán, Budinszky Ernő, Buzsik Ferenc, Dózsa, Endre, Du­­seczky Károly, Festetich Andor gróf, Festetlek Bennó gróf, Fischbein Károly, Galgóczy Elemér, Gebhardt Bó­dog, Ghyczey Lajos, Ivánka István, Jankovich Endre, Jozipovich Géza, Hegedűs Ferenc, Kajdy József, Kál­laii Leopold, Kozma Gyula, Kölgyessy Kálmán, Kramp­­liny Viktor, Krasznay Ferenc, Latinovics Pál, Lázár József, Letter Gyula, Lieszkovszky József, Luk­áts Gyula, Madarász Elemér, Mar­homes Lajos, Márkus József, Milosevics Sándor, Milassin Károly, Mikó Árpád, Nagy Kálmán, Nagy Péter, Németh Imre, Nyeviczkey­ Antal, Orbók Mór, Orosz Antal, Osztrovszky József, Papp Elemér, Pásztólyi Jenő­, Perényi József, Pongrácz Vince báró, Ragályi Lajos, Rónay László, Rósa Zoltán, Seffer László, Sir József, Soós János, Soós Imre, Spul­­ler Gyula, Szarka Mihály, Szarka Tivadar, S­zemere Attila, Szemere Miklós, Széchy Károly, Szegvári Ernő, Szegvári Sándor, Székely György, Szűcs Gyula, Tóth Béla, Tottis Izidor, Udvary Ferenc, Wirtl József, Ziska Gábor, Zolnai Miska. A kardot vivő küldöttségben pedig ezek voltak: Ragya Kálmán, Gebhard Bódog, Kállay Leopold, Lukáts Gyula, Léderer Béla, Milassin Károly, Neményi Ambrus, Scossa Zoltán, Szemere Miklós, Szűcs Gyula, Thoroczkay Miklós, Tóth Béla. Ha valaki ebbő­l a névsorból kimaradt volna, kérik, hogy jelent­kezzék.­­ (A dob­ utcai rablógyilkos.) Szabó László dr. vizsgálóbíró tegnap kemény vallatóra fogta Gelber Bélát, a dob-utcai rablógyilkost. A gonosztevő eleinte tagadással próbálkozott meg, de később beismerő vallo­mást tett. A viszgálóbíró délután szembeállította a gonosztevőt több emberrel, a­ki lopás miatt tett ellene feljelentést. Müller Terézt, az áldozatot ma délelőtt boncolta föl az orvostani intézetben Mi­­n­eh dr. ta­nársegéd. A boncolásról Szabó vizsgálóbíró jegyzőköny­vet vett föl. Müller Terézt holnap délelőtt temetik el az izraelita szent egyesület költségén.­­ A főkapi­tányságon jelentkezett egy újvásártéri leány, a­ki elmondta, hogy a múlt csütörtökön nála volt Gelber Baruh s akkor látta a gyilkosnál azt a nagy kést, a melylyel megölte Müller Terézt. Valószínű, hogy őt is meg akarta gyilkolni, de elállt szándéká­tól, a mikor megtudta, hogy az előszobában egy há­zaspár bál.­­ A budapesti posta- és táviró igazgatója a következő nyilatkozatot adta ki, a­mely a dob­ utcai rablógyilkosságra vonatkozik: Több napilapban az a hír jelent meg, hogy a fővárosi államrendőrség a legutóbb elkövetett gyilkos­ság tettesét a levélhordók segítségével kerítette kézre. Egyes lapok tudni vélik, hogy a budapesti posta- és táviróigazgatóság a rendőrség megkeresésére a gyilkos­ság részleteit a város minden zugát bejáró levélhordók­kal közölte, figyelmeztetve őket, hogy a­mennyiben körútjukban oly egyénre akadnának, a­kinek keze meg van sebesítve, tegyenek erről jelentést. Ezzel szemben kijelentem, hogy ezekből a hirekből egy szó sem igaz. A magyar posta ismeri a kötelességét s ennek lelki­ismeretes teljesítése annyi dolgot ad neki, hogy nem is ér rá, de nem­ is vállalkozik semmi egyébre. Ehhez hasonló cáfolatot adott ki ma a főka­pitányság is.­­ (A tanitóképző-intézeti segédtanárok sorsa.) A tanitóképző-intézeti tanárok egyesülete el­határozta, hogy mozgalmat indít azoknak a segéd­tanároknak érdekében, a­kik már négy-két esztendeig segédtanárok s még mindig nem nevezték ki őket ren­des tanárokká. A tanítóképző-intézeti segédtanárok nagy része családos ember s a jövő évi költségvetés adatai szerint nem remélhetik, hogy a jövő év folya­mán előlépjenek rendes tanárokká. Pedig a szabály az volna, hogy három évi szolgálat után rendes taná­rokká nevezzék ki a segédtanárokat. Az egyesület hi­vatalos lapja ezért fölhívta a segédtanárokat, hogy a szolgálatuk idejére és családi viszonyaikra vonatkozó adatokat küldjék be, hogy ez adatok alapján memoran­dumot terjeszszenek a kormány elé.­­ (Baleset egy vívóteremben.) Nemrég adtunk hírt arról a komoly balesetről, a­mely Gennari vívótermében történt Lindler Emil vasúti tisztviselő­vel. Ma hasonló szerencsétlenség történt zolnai Zol­­nay Viktor kecskeméti­ utcai vívótermében. A mester egyik régi tanítványával vívott, a­kit a január 20-iki versenyre trenírozott. Egy heves támadás alkalmával a tanítvány kardja átszúrta Zolnay jobb combját. A súlyosan megsérült vivómestert lakásán ápolják. A (Elura és társa) cégnek jó hírneve van az egyenruházati szakmában. Nemcsak Paris, London, Berlin és Amszterdam intézeteinek szállítója, de túl a tengeren is vannak a cégnek rendelői s gyártmányai mindig és mindenütt a legnagyobb elismeréssel talál­koznak.­­ (Hamisított sorsjegyek Hadridban.) Madridból táviratoztak. Nagy izgatottságot okoz itten az a fölfedezés, hogy a karácsonyi sorsjáték sorsjegyei között hamisítványok vannak. A rendőrség négy em­bert tartóztatott le, a­kik hamisított sorsjegyet árultak, de eddig csak egy hamis sorsjegyet foglalt le. Erről is csak úgy állapították meg, hogy hamisítvány, mert két ugyanazzal a számmal ellátott sorsjegy került a rendőrség kezébe s az egyikről a vizsgálat nyomán ki­derült, hogy az állami sorsjáték igazgatóságánál vet­ték. Máskülönben a két sorsjegy teljesen egyforma volt.­­ (Könyvtárak szünete.) A karácsonyi ünnepek alatt a könyvtárak mind a két napon zárva lesznek. Ünnepek után azonban csak az akadémiai könyvtár marad zárva újév napjáig, a múzeumi és egyetemi, valamint a többi könyvtárak nyitva lesznek és a szokásos időben látogathatók.­­ (Egyetemi élet.) Az Egyetemi Reformpárt tegnap este Wlassics Tibor elnöklésével tartott ülé­­­sében egyhangúlag elhatározta, hogy Gárdonyi Gézát, üdvözli ama siker alkalmából, melyet legújabb darab­jával elért, a melyben a magyar népélet jellemző szo­kásait a Nemzeti Színház deszkáira hozta.­­ (Mulatság.) A fővárosi VIIl. kerületi Józsefvárosi kör december 31-én saját helyiségében tombolával és tánccal egybekötött Szilveszter-estét rendez. Kezdete este nyolc órakor. A kör azonkívül­ január 18-án jelmezestét, a kör kebelében alakult Vörös banda című asztaltársaság pedig február 8-án bohémestét rendez.­­ A Magyar Kereskedelmi Csar­nok január 11-én hangversenynyel egybekötött hölgy­­estét rendez, melyhez legkiválóbb művészeink ígérték meg közreműködésüket.­­ — Célszerű találmány az, a­mely dicséretre méltó egyszerűsége mellett, sok kellemetlenségnek fogja elejét venni. A gallért viselő férfiak között alig van valaki, a­kinek bosszúságot ne okozott volna az, hogy az ingre gombolt gallér alatt, az inglécen rán­cok képződtek, vagy rajta a gallér ide-oda csúszott. A Vértes és Sebestyén cég Budapest, IV., Múzeum­­körút 15., bel- és külföldön szabadalmazott férfi­ingei e bajoknak elejét veszik, azokon ugyanis olyan ingléc van, mely a reágombolandó gallér bő­ségéhez önmagától pontosan szabályozódik és sző­kébb vagy bővebb gallér használatát teszi lehetővé. Ezen találmány célszerűsége már első pillanatra szembetűnik és bizonyára rövid idő alatt tért fog hódítani a közönség körében. A Legjobb egyenruhák, legszebb diszöltönyök, legolcsóbb libériák Tiller Mór és Társa cs. és kir. udvari szállítóknál, Budapest, Váci­ utca 35. szám. — Keleti higiénikus készítményei! Kiváló különle­gességét képezi ennek a 25 év óta fönnálló cégnek, a mindenfajta kötőszerek, műlábak, műkezek és egyéb orthopédiai készülékek előállítása illetve gyár­tása. Komoly tanulmányok, valamint sok évi tapasz­talatok lehetővé tették mindazon kívánalmaknak megfelelni, melyet egy elsőrangú kötszergyártól a vevőközönség bízvást elvárhat. A gyárnak minta­szerű technikai berendezésének, a munkák lelkiisme­retes és pontos kivitelének, valamint a tanár és az orvos urak szíves támogatásának köszönheti a cég, hogy gyártmányainak kiválóságát elismerik mind­azok, a­kiknek már alkalmuk volt a céggel össze­köttetésben lenni. Az érdeklődők fölvilágosításért és prospektusért forduljanak teljes bizalommal Keleti J. orvossebészeti műszergyároshoz, Budapest, IV., Koronaherceg­ utca 17. — Olyan ifjaknak, kiknek nincs érettségi bizonyít­ványuk és mégis mint egyéves önkéntesek óhaj­tanak katonai kötelezettségüknek eleget tenni, bizonyára érdekes­­megtudni, hogy Gerő Ferenc katonai előkészítő iskolájában, VT., Nagy János­­utca 3. sz. önkéntességi vizsgára előkészítő újabb tanfolyam január 2-án kezdődül és hogy a beiratások mindennap délután 4—7-ig, vasár- és ünnepnap délelőtt 11 —12-ig történnek. — Adler Jakab, a pozsonyi polgári- és kereskedelmi iskola, valamint az áll. keresk. női tanfolyamnál volt szépirási tanár, egynéhány év óta a fővárosban a szépirástanítási téren szép sikerrel működik. A vá­ros több részein a tanulói által íratott meglepő eredmények a t. c. közönségnek megtekintése’végett ki vannak állítva. Lakik: Andrássy­ út 24. — Idegesség- manapság nagyon sűrű­n előforduló betegség. Pihenést, jó levegőt, alkalmas táplálkozást rendelnek ellene. A kávét sokan csak nehezen nél­külözik, de Kunz testvérek koffonja, a­mely a kávéban levő izgató alkatrészeket nem tartalmazza, idegesek­nél, gyöngéknél és gyermekeknél pótolja azt annál is inkább, mert pompás az ize és sok benne a táplálóanyag. A Hölgyek részére célszerű és elegáns ajándék egy varrógép, mely a legmodernebb kivitelben Singer Go. varrógép r.-t. (Kerepesi-ut 30., Teréz­­körut 21. és Kő-utca 15.) helyiségeiben vásárolható. EXTR­AFESTI HÍRLAP, (355. sz.) 1901. december 25.

Next