Budapesti Hírlap, 1902. január (22. évfolyam, 1-30. szám)
1902-01-01 / 1. szám
Budapesti Hírlap Budapest, 1902. XXII. évfolyam 1. sz. Szerda, január 1. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési évéit: Eccész évre 38 kor, félévre 14 kor., negyedévre 7 kor, egy hónapra 3 kor. 40 fik Egyes szám óra helyben 8 fik, vidéken 10 fik Telefon: szerk. 64—63, kiadók: 65—95, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonon: Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. ker., Bükk Szilárd-utca 4. sz. Előfizetés- ét Hirdető-fölvítel: l'gjasi ház József-kurut S. niliklii. Rákosi Jenő: Apró hirdetések ára : Egy szó 4 iil., vastagabb betűvel S fl. Hirdetések nonpareille számítással, díjszabás szerint. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megnyitása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, hogy a lap szétküldése fennakadást ne szenvedjen. Beköszöntő. Budapest, dec. 31. Isten hozott, uj hajnalnak sötétséggel küzdő világossága, uj nap, mely keresztültörsz a ködökön, uj év, mely áthatolsz a múlandóságon. Istennek hála, élünk, Istent kérve, dolgozni akarunk, Isten segítségével boldogulunk. A múlt idők tapasztalásán okulva, reméljünk jobb szerencsét. Jánusznak kettős képet faragtak a régiek, mert nem hagyja el az emlékezet az embert, ha új célok felé igyekszik. Mi magyarok se feledjük el múltunkat, sem a régi dicsőséget, sem a jelenkor fáradalmát, mert ez alapokon épül nemzeti jövendőnk. Népünk csak az imént határozott sorsáról, szabadon választván törvényhozókat és tisztviselőket magamagának. Akaratának nyilvánulása a békés haladás mellett döntött, mert kockázatot kerülve, viszálytól óvakodva akarja házát, fölépíteni és berendezni. Szolid politikai elhatározás nyilatkozott meg e választásokon, melyekben forradalmi elv és indulat nem volt. Józan óvatossággal az államot megszilárdítani, az alkotmányos intézményeket fejleszteni, a szabadság biztosítékait szaporítani, a társadalmi bajokat orvosolni, az állam és a nép vagyoni gyarapodását eszközölni: ez nemzetünk elhatározása a választópolgárok akaratából. .Mert történtek hibák és vannak bajok, helyzetünk nehéz, erőnk csekély, a feladat sok, az idő rövid s a kötelesség súlyos, hogy megtartsuk államunkat s megszerezzük nemzeti létünk eszközeit. » A takarítás piszkos munkájától sem volt szabad visszariadnunk. És még mindig tisztogatunk. Először a parlamentet, azután a közigazgatást kellett kisöpörnünk s végül magát a társadalmat az erkölcsi epidémiáktól fertőtlenítenünk. Hosszú tespedés, pártos szenvedély, igazságtalan hatalmaskodás megrontották közéletünket és behatoltak a magánélet viszonyaiba. Az önzetlenség kipusztult s a cselvető önzés a hazafiság álarcában hivalkodott a fórumon. A politikai mocsarakat kellett lecsapolni, ez volt a múlt esztendő főfeladata. Mig ez a munka befejezve nincs, nem lehet szántani s magot hinteni, hogy a vetésből aratás legyen. Várjon sikerült-e nemzetünket férfias önérzetre ébreszteni s a nagy munkára lelkesíteni, mely ez újévben rá vár? A nehéz föladatok kipróbálják államférfiaink és politikusaink eszét, tudását, akaratát. Tudjuk a tennivalókat: megóvni aikota Shigrutiv inxegrrcasat, megszerezni anyagi felvirágzásunk föltételeit, megszervezni az államot, biztosítani a nemzeti egység harmóniáját, a hadsereget egybeforrasztani a magyar állammal, nemzettel és hazafisággal, gátat vetni a társadalmi züllésnek és visszaédesgetni a népet, hogy honát el ne hagyja, hanem szeresse, boldogulva boldogítsa. Mindezeket a célokat a törvényhozás és az állam kormánya vannak hivatva elintézni. Nem szóval, hanem tettel. Intézményes törvényekkel és gondos végrehajtásukkal. Nem egyedül, hanem a társadalom minden osztályának és testületének segítségével s a polgárok buzgó támogatásával.Az építőmester készíti a tervet, a kivitelt a mesteremberek és napszámosok munkájával valósítja meg. Ha a nemzet passzív, ha nem mindenki követel részt magának a közélet föladataiból, ha csak az áldoz, akit megexekválnak s csak az cselekszik, a kit rákényszerítenek, úgy a királyi Magyarország el nem éri a boldogságnak, hatalomnak és dicsőségnek azt a fokát, melyre múltjánál fogva hivatva, kényes helyzetében pedig kötelezve van. A magyar nemzet nagyságra képes. Testben ép, lélekben erős, szívben nemes.. De vezetésre szorul s ha nincsenek vezérei, tunya álmosság nyomja el. Mátyás korát fölváltja Dobzse László, Kossuth és Deák alkotásait a meddő Tisza-rendszer. A tetőről lejutottunk fenékre. Most föl kell emelkednünk a völcrv mélyéből az oromi^ Válság fc-p*^t---------■güTT" ftäTä^rität eltévesztjük. Eszmét a nemzetnek, mely lelkesítse! Magából a népből merítsétek az eszmét. El kell találni, mi lakik a keblében, mi kelti életre, tettre? Megírta már Eötvös József, hogy minden nemzetnek van eszménye, mely nagy dolgokra serkenti. ..Császárról szól a francia fiú- Az esztendő élete. Irta: Duna. Joonnianus pólyás baba. Szép fehér takaróba van burkolva, zúzmara-csipkés hímzésűbe. Még nem tud mosolyogni, csak néha, mintha elhúzódna szájacskája, mikor megérzi a szeretet meleg napsugarát. Ha megharagszik, sír, sikolt, szórja a pelyheket haszni vánkosából, és akkor mindenki sietve, nesztelen, nem kopogó léptekkel jár, míg el nem csendesül. Álomban pihennek szivében még az édes érzések fakadó virágai, a szeretet édes napsugara. És mégis szeretjük, reményeink, örömeink teljesülését várjuk tőle. Februártól a baba, ha megindul. Öntudata ébredez, figyelme élénkül, szivében megfakadnak az első rügyek, mikből illatos ibolya lesz. Sir sokat és néha kérlelhetetlenül zord, makacs, fogát csikorgatja. Összegyűri szép csipkés ruháját, nem oly fehér, nem oly rendes, nem oly tiszta, nem oly csendes, mint volt Januarius korában. Most is szeretjük nagyon, de nem reménylünk, nem várunk már tőle annyi örömet, ámbár dalol, ugrál, táncol, de ha rossz, akkor tudatosan az, nem a pólyás baba édes tehetetlenségével. Márciusban már Szalad. Szíve szeretettel, keze virágokkal van tele. Néha fölpróbálja régi fehér pólyácskáját, de kacagva veti le ismét, könnyei hullanak a nagy nevetéstől. És mosolyognak, akik látják: ni, milyen szép a baba a márciusi hótól, mi nem töri le a virág szárát, csak beharmatozza. Sir néha, könnyei nagy csöppekben hullnak, de a napsugár csókja hamar fölszántja bánattól harmatos arcát. Még nedves az arcocskája, mikor kis karját szeretettel fonja a megszomorított földanya nyaka köré és szemébe kivillan a derült, édes tavaszi kedv. Április a gyermek serdülő korában. Kicsit szeszélyes, kicsit változó, kicsit szeles. Néha komoly akar lenni; neki már gondjai vannak; tanulására büszke, kedvesen ügyetlen, bájosan szeles. Egy kicsiségért sírva fakad, szíve fáj, boldogtalansága mérhetetlen. De egyszerre csak levonja könnytől nedves szeméről kezét, arca felhői eltisztulnak, egyet mosolyog, dalol, kacag, táncol. Gyermek megint, egészen gyermek, nem lehet vele komolyan beszélni, mert letépett, száraz lombokból, papirosszeletkékből labdát készít magának s a komolykodót megdobálja. Május a bűbájos fakadó ifjúság. A természetnek hajadonkora. Ezüst holdsugárból szőtt ■ menyasszonyi fátyola, sejtelmei, ábrándjai, alaktalan epedései, langyos, illatos lehelete kimondhatatlanul édes. Fején illatos gyöngyvirágkoszorú, piruló arcán a vadrózsa gyöngéd színezete, harmatos szemében a boldogság könnye. Van egy másik Május is. Arca felhős, szíve fagyos. Kegyetlen kézzel tépi a kis virágok reménykedő bimbóit. Csak néha mosolyodik el, talán egy kis gyermek hangjára, — hogy annál mérgesebben nézzen utána, — ő is leány, csakhogy megfagyott szivi. Június a nyíló rózsa, a rózsák hónapja. Fiatal asszony boldog szerelmetlen, mézet iszik a rózsák kelyhéből. Mosolygása édesebb, tekintete forróbb, pillantása öntudatosabb, virága hímesebb. Simi ritkán sír, csak néha mint futó zápor omlik könnye, de megjelenik a gyöngéd férj: a nap. Szeretettel kérdi, simogató kezét arcán végighúzza és íme, a felhők eltisztultak, a harmattól vagy csóktól még pirosabbak és szerető égszemével vidáman néz szét. Van másforma Junius is. A boldogtalan asszony, Julius ifjú anya. Teljes pompájában, gyermekét kebléhez szorítva, szeretettel néz szét a világon. Szíve oly tele van szeretettel, hogy szívéből kicsordul. Mindenkire mosolyog, örömében, büszkeségében néha sírva fakad, de sietve letörli körmyeit és szétteríti arany kalászfürteit, búzavirággal ékesítve. Kissé bágyadt meg a forróságtól, mozdulatlan, mint a levegő és szinte megroskad a boldogságtól. Van másforma Julius is. Perzselő, forró, száraz, kietlen, vagy kétségbeesett, folyton zokogó, bánattól megtört, a nő, akinek gyermeke nincsen. , Augusztusban már nem bűvölő az asszony, hanem fenséges méltóságában és hozzásimuló, szederszemű, almaarcú, őszibarackbőrű gyermekei előtt. Már nem is óhajt kacérkodni, nem törődik vele, ha szépsége, virága elfonnyad, üdesége, lombja elsárgul, csak gyümölcse érjen. Gondos, szeretete forró, gyermekeit úgy magához szorítja, szinte fojtja csókjaival. Bünteti is néha éles szavával, haragos arcával, és ilyenkor férjem uram sietve fejébe nyomja felhősüvegét és elsétál ha- M, KR, KtgPQMT STATISZT’ Mai számunk 28 oldal.