Budapesti Hírlap, 1902. január (22. évfolyam, 1-30. szám)
1902-01-01 / 1. szám
á nak. Büszkén mutatja Róma a falát.“ Nekünk magyaroknak a múltban nem jutott egyéb. ,,Egy szentelt fájdalom.“ A jelen és jövő mást követel. Hazát! Hatalmas országot. Erős nemzetet. Boldog népet. A világ nagy nemzetei között nemzeti kultúrával versenyző magyar nemzetet. Teremtsétek ezt meg. Nem léha politikai játékkal s pártos szűkkeblűséggel, hanem lángészszel és kitartó munkássággal, kik erre hivatottak vagytok. Vészt és vihart nem keres a hajós, de gyáva, ki megretten, ha az ég dörög és a hullámok fölcsapnak. A hajónak elveszni nem szabad, mert mindnyájan rajta vagyunk, vele élünk, halunk is vele, tetlenség, mert a fejedelem ezáltal bizalmatlanságot keltene maga iránt Pétervárott, amit most Szófiában annál inkább kerülnek, minthogy 1902-ben több olyan nagy nemzeti ünnep lesz, amelyet terv szerint az orosz intéző körök részvételével tartanak meg. A fejedelem Balabanov-ot, a szobránye elnökét bízta meg az új kabinet megalakításával. Balabanov az eddigi minisztereket, majd a főembereket a progresszista és a demokrata pártból kínálta meg a tárcákkal, de sikertelenül. A demokratapártiak csak akkor mennének be a kabinetbe, ha megint Karavelovot bízták volna meg a kabinetalakítással. Balabanov tehát kényszerítve van arra, hogy misszióját a maga erejéből teljesítse, ami neki valószínűleg sikerülni is fog, minthogy most a kölcsönjavaslat szavazásának alkalmával tanusított magatartása (a szavazástól való tartózkodása) óta népszerűbb lett, mint valaha volt. Az utóbbi napokban különben több feltűnő dolog történt, s Szófiában most egyébről sem beszélnek. Az első dolog a következő: Ferdind fejedelem eddigi kedvelt emberét és százaz Radev Nikola dr. kapitányt, Gesov milliós volt kamaraelnöknek a vejét és a fejed át — egészen váratlanul eddigi tisztjét a moe fr* és a plovdivi katonai birósághoz katonai i_ _szé nevezte ki. Ez intézkedés valódi oka nem tudató, s épp ezért mindenféleképpen magyarázzák. A másik feltűnő dolog, hogy Bojcsev tábornok, az I. (szófiai) hadosztály parancsnoka szintén kegyvesztett lett s a fejedelem Szlivenbe helyezte át. Helyére jön Petrov Kacsa tábornok, a ki különben a szófiaiaknál igen népszerű ember. Ezt az esetet is mindenféleképpen magyarázzák. Némelyek már azt hiszik, hogy a közeljövőben bekövetkezik a katonai uralom s az új változások az alkotmány megszorításának és esetleg teljes fölfüggesztésének az előjelei. Következtetik ezt annál is inkább, minthogy közismeretű dolog, hogy Petrov tábornok vezére annak a reakciós áramlatnak, amely a haza megmentéséül az alkotmány revízióját, illetőleg megszorítását tűzte ki céljául. A függetlenségiiit újéve. A P. É. jelenti: Tekintett Kossuth Ferenc, a függetlenségi és oka már hosszabb idő óta beteg, a párt szokásos üdvözlete az idén elmarad. A magum Rt. iratitmaroi táviratozzák. A kerületben Werner Gyula dr. szabadelvű Muntean Aurél szászvárosi ügyvéd lépett föl nemzetiségi programmal. Werner Gyula dr. támogatására több képviselő érkezik a kerületbe. A választás napja január 4-ére van kitűzve. Az abrudbányai választás. Az abrudbányai kerületben Tisza Kálmán ellenében fölléptették Barabás Ábel újságírót függetlenségi programmal Szilágyi Dezső őrüké. A dunamelléki ev. ref. egyházkerület uj főgondnokot választ Szilágyi Dezső helyére. A főgondnoki állásra két jelölt van: Hegedűs Sándor kereskedelmi és Darányi Ignác földművelési miniszter. Ma járt le a gyülekezetek szavazásának határideje. E szavazatokat január 15-ig az esperesekhez, január 25-ig pedig a püspöki hivatalhoz kell beküldeni, ahol az e célra kiküldött bizottság fogja fölbontani. A kereskedelmi tárca. A Magyar Távirati Irodát illetékes helyről fölhatalmazták a következő kijelentésre. Egy reggeli lapnak az a híre, hogy Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter legközelebb megválik állásától és hogy Széll Kálmán miniszterelnök veszi át e tárca veztését, teljesen alaptalan kombináció. Jellemző e híresztelés megbízhatóságára, hogy nem igaz az a körülmény sem, amelyet támogatására fölhoztak. Mert nem áll az, hogy Széll Kálmán miniszterelnök képviselte volna a pénzügyi bizottságban a kereskedelmi tárcát. A kabinet feje hatásköréből kifolyólag az általános vámpolitika védelmére fölszólalt ugyan, de a kereskedelmi tárca képviseletét és az egyes reszortkérdések körül támadt vita vezetését a kereskedelmi miniszter intézte. Amint az imént említett s a dolog természetéből folyó körülményt félremagyarázták, úgy az egész kombináció is a helyzet teljes félreismerésén alapult Verőce megye főispánja. A hivatalos lap mai közlése szerint a király letovanicsi Chavrak Levint, Verőce vármegye alispánját ugyanennek a vármegyének, valamint Eszék szabad királyi városnak főispánjává kinevezte. A helyzet Bulgáriában, Szófiából jelentik Uekume: jó a helyzet igen zavaros. transo három napban olyan dolgok is történtek, amelyek a helyzetet fölötte bizonytalanná tették. Csak azt veszik biztosnak, hogy a fejedelem nem fogja többé Karavelov-ra bízni a kormányzást, sőt a beavatottak még azt is tudják, hogy Karavelov az udvarnál teljesen kegyvesztett lett, mert a fejedelmet is angazsálta a népszerűtlen kölcsönjavaslatért. Az a hír, hogy majd az új kabinetbe bekerül egy-két szambulovista államférfi, a mostani viszonyok között majdnem lehet arról, mert nem szereti az asszonyt mérgesnek látni. Ki megbékül gyorsan, és bocsánata jeléül megengedi, hogy megjavult gyermekei pamutoskosarával játszanak és tarka szivárványt fonjanak belőle. Van másforma Augusztus is. Ki nem tud lemondani a hiúságról, a vén kacér kendőzi magát és nem törődik a gyümölcséréssel. Szeptember az őszülő asszony. Tekintete Elyugodt, derült, de elmélázó. A lemondásnak sajátságos, bűbájos színezete arcán, sápadó arcán. Hullanak lombjai az élet fájának. Néha el-elborong, ködös hallgatásba merülve, de néha felcsillan lelkében a múltak emlékezete és száraz avarán a jelennek virágot fakaszt. Sokat sir, hosszú, fájó zokogással, tán férje, a nap hült el iránta, tán gyermekei nőttek ki szerető karjain túl, — tán csak képzelődik, — tán az elmúlt éveket siratja. Októberben újra fölvillan ráncosodó arcán a derű. Haja kihullott, ami még megvan, ősz. De termete erős még, szerető szíve kitárul, mikor megpillantja a kicsi unokát. A kis kacsák végigsimítják arcát és a nagymama megfiatalodik, mosolyog, boldog, szeretete melegét pazaron ontja. Az emberek csodálkozva kérdik: Nyár van-e újra ? Novemberben csendes a ház. Nagymama ott ül az ablak mellett, kötöget, kötöget, fájós lábát zsámolyra téve, és kinézeget az ablakon. Kint szakad az eső, vigasztalan kép. Nagymama fölsóhajt: „Istenem, az én időmben nem esett ennyit az eső, vagy legalább nem volt ennyire sötét és ilyen hideg. Látszik, hogy a nap is kihűl.“ Aztán elgondolja, milyen messzire szóródtak gyermekei. Unokáit, ezt az egyet kivéve, milyen ritkán látja. És lám, ez is férjhez készül, hogy mosolyog varrására hajolva, bizonyosan megint vőlegényére gondol, pedig nem is érdemli meg az a fiatalember. „Az én időmben!...“ Elégedetlen, köszvényes, ködös, bús a nagyanyó és már 4—5 órakor kávézik és ágyba siet. December hónapja. Roskatag, fáradt a nagymama, dédmama már. A téli nap sugarai aranyfőkötőt kötnek fejére, családja szeretettel állja körül. Ő pedig fekszik puha fehér ágyban, kiszáradt kezét áldásra emelve. Lobogó tűz ég a kályhában, fenyőillat érzik a szobában. Kigyúlnak a gyertyák, a kis Jézus ünnepe van ma. Szőke fürtü, édes, mosolygó, gömbölyű gyermeket hoz az édesanyja kis ingecskében a dédmamának jó éjszakát kívánni. Múló napokkal múlik ereje és nemsokára behunyja áldó szemét. De hogy ne fázzon, míg virágok fakadhatnak sírján, szép fehér, puha takaróval burkolja be a tél. És mindennap hullatja rája kihűlt szivének fagyos könynyeit és meg-meglátogatja a fátyolozott szemű nap, bánatos férje, és a sírdombon aranyos emlékeinek fénye ragyog. Aztán hazapillant, a meleg kályha mellett pihenő babához, kit a dédmamája nem ismert, a Szilveszter éjszakáján születetthez. Ki szép, fehér takaróba van burkolva, zúzmaracsipkés hímzésűbe. Még nem tud mosolyogni, csak néha, mintha elhúzódna szájacskája, mikor megérzi a szeretet meleg napsugarát. » És ő is elmúlik egykor, születnek és elihulnak mások, de nem múlik el a szeretet fényes napsugara, mert a szeretet az örökké élő Isten szive. BUDAPESTI HÍRLAP, (1. sz.) 1902. január 1. Bort, Búzát, Békességet. Budapest, dec. 31. Mióta a sátor alól kikerültünk s kőházlakó európai néppé váltunk, mióta forgalmi értékünk s egyéb drágaságunk az ősi marhából pénzzé változott át, azóta ez a használatos és forgandó újesztendei kívánsága a magyarnak : bort, búzát, békességet! E kívánsághoz a telhetetlen keleti fantáziánk még hozzácsatolta a jó egészséget, a szépen járó lovat és a szép asszony feleséget. Ebben a kívánságban fejeződik ki a magyar életberendezés egész filozófiája, amelyet időnként néminemű káromkodással cifrázott ki a hazafias indulat a németről, a mi életünk eme leggonoszabb és legfájdalmasabb tervéről. A magyar kívánságnak ez a tömör részletezése egy idő óta kiveszett a hagyományos szokásból. A lánc, amely a patriarkális életet összekötötte a modern élettel, elszakadt s a huszadik század magyarja már megelégszik négy kis betűvel, egy nyugateurópai általános kifejezéssel, a miben nincsen se fonna, se lélek. Elszerényedtünk, ellágyultunk s bizodalmunk szinte elfogyott, ezért elégszünk már meg az általános áhítással. Ha most Magyarországon a legelőbbkelő elméket megkérdeznék, miképpen részletezné rövidséggel, mi boldogítaná a magyart, nem tudna megfelelni. És ahánynyal e sorok írója erről a kérdésről beszélt, mindannyi mással állott elő. Az ország jóvoltához annyi minden kellene, hogy föl sem lehet sorolni. És annyira nincs egység a fölfogásokban, hogy az valósággal megdöbbentő. A naívek, a kinek mindenki behódol, a nagy feletek az emberek átadják magukat önként, .ek, a ki az általános nemzeti érzést egypással ki tudná fejezni, a ki minden szives, egyként megdobogtató nemzeti célt tudna kitűzni, a ki minden akaratot mozgósítani képes, a kinek szándékában hisznek s erejében biznak, ez a nagy lélek egyelőre hallgat, vagy tán mást beszél. Olyan az ország, mintha az orra vére folynék mindenkinek. Keserves elbágyadás, kínos reménytelenség, az eljövendőtől való félelem, a küzdelem sikeréről való lemondás, beletörődés az elesettségbe, a pusztulás látványosságának megszokása, a lelki lendülethiány, ime, körülbelül ezek a jelenségek rajzanak, mint sötét árnyékképek, magyarázatául az ország benső, legbensőbb állapotának. Talán több erre a szubjektív, mint a tárgyi ok, de fájdalom, így van. Élannyira,hogy alig lehet külömb föladat az igazi férfiak számára, mint a nemzet fölemelése, a szívek fölbátorítása, a bizodalom fölélesztése, a munkaerő ösztönzése, a derekak és karok megedzése. A siralmak prófétáinak csak úgy lehet ma jogos helyük, ha fölráznak, dologra és ellenállásra lázasztanak s ha könnycseppjeiken keresztül a remény s a küzdelem szivárványszineit csillogtatják. Bizodalmat és reményt adjatok ti vagy férfiak, ha költő, művész vagy politikus is a nevetek. Ez a két benső érzés pusztul leginkább bennünk. Erre vall a kivándorlás szakadatlan növekvése, amely nemcsak a megélhetés leromlottságát, de a reménytelenségét is illusztrálja. A legnagyobb és legértékesebb talán, a mi ebben az esztendőben történt, mert a múltból erőt, a jelji-cSájrémbot ’hirdetett s a legjóravalóbb érzelmeket miggaltUh gieg, az országos Vörösraarty-ürftpísT vmt. A ki száz év előtt született s nemzeti dicsőségünk ékköveit a módosult sírokból napvilágra hozta, aki köteles-