Budapesti Hírlap, 1902. március (22. évfolyam, 59-88. szám)
1902-03-01 / 59. szám
Budapest, 1902 Szombat, március XXII. évfolyam 59. sz. Budapesti Hírlap Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor. negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 fi. Egyes szám ára helyben 8 HL, vidéken 10 fii. Telefon: szerk. 54—63, kiadók. 55—95, igazg. 65—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Till. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Előfitesti hirdetés-föltétel: Dgjut bit Józsi körút 5. ill. oldala. Apróhirdetések ára : Egy szó 4 fil. vastagabb betűvel 8 fl. Hirdetések nonpareille számítással, díjszabás szerint. A trónörökös nevelése. ú lapest, febr. 28. Parlamentünk, bármilyen kevéssé gazdag is legyen kapacitásokban, amidőn a különféle szakszerű kérdések elbírálásáról van szó, nem egy ízben kimutatta, hogy az úgynevezett kényes ügyeket nemcsak őszinteséggel és férfias nyíltsággal, hanem e mellett nyugodt méltósággal és tapintattal tudja tárgyalni. Erre a legutolsó példa volt a trónörökös házasságára vonatkozó törvény tárgyalása, amelyről mindenki elismerte, hogy Európa bármely parlamentjének díszére vált volna. Ez a körülmény arra biztat, hogy éppen most, amidőn a parlament a miniszterelnökség költségvetésével fog foglalkozni, hozzászóljunk egy fontos kérdéshez, amelyre már a múlt évben, március 24- diki számunkban fölhívtuk az illetékes körök figyelmét. Már akkor mutattunk rá, hogy például az angol parlamentben már a tizenhetedik évszáz végén megvolt az az osztatlan meggyőződés, hogy a nemzet képviselete jogosult arra, hogy oly országos fontosságú ügyre, mint amilyen a trónörökös nevelése, befolyást gyakorolhat. A modern parlamentek is maguknak vindikálják e jogot, így alig néhány hónapja, hogy a spanyol kormány a képviselői kamarában történt felszólalások következtében mással helyettesítette a fiatal király egyik oktatóját. Az uralkodásra hivatott hercegek nevelését ősidőktől kezdve nemcsak fontos és kényes ügynek, hanem valósággal állami feladatnak is tekintették, úgy hogy ezzel a teendővel a királyok kancellárjai és miniszterei foglalkoztak, így tudjuk, hogy például a fiatal XIV. Lajos nevelését édesanyja, osztrák Anna körülbelül csak nyolcadik életévéig intézte s ez időben Mazarin kardinálisra, miniszterére bízta a fiatal király nevelésére való felügyeletet, úgy hogy 1646. évi márciusban nemcsak a királyné által kiszemelt kormányzó, Villeroy márki, hanem a miniszter maga is letette ez ügyben az esküt a királyné kezébe. Bizonyára lesznek, akik azt állítják, hogy a hercegek nevelése ma már veszített fontosságából, mert csak alkotmányosan, azaz felelős miniszterek közvetítésével kormányozhatnak, illetőleg uralkodhatnak. Ez bizonyos fokig igaz, különösen nemzetiségileg egységes, teljesen különálló országokban. De ezekre nézve is óriási túlzás volna azt állítani, hogy a fejedelem ifjúkori nevelésének iránya az ország szempontjából közömbös. A fejedelem alkotmányos kormányzat mellett még a legdemokratikusabb alkotmánynyal bíró országokban is oly hatalommal rendelkezik, amelyről alattvalóira nézve nagyon fontos, hogy azzal milyen irányban és mily szándékkal él. Hogy erre az irányra s ezekre a szándékokra az ifjúkori nevelés mily befolyással bír, azt fölösleges hosszasan bizonyítgatni. Azt hiszszük tehát, hogy alig találkozhatunk ellenvetéssel, ha azt állítjuk, hogy minálunk a királyi hercegek, elsősorban a trón várományosának nevelése sokszorta nagyobb fontossággal bír, mint bármely nyugati, alkotmányos államban. Dinasztiánk eredetére nézve idegen és tagjai közül alig akad egykettőnél több, aki nyelvben, gondolkodásban, ideális céljaiban és a gyakorlat mindennapi életében összeforrott volna nemzetünkkel. Hozzájárul ehhez, hogy a királyi hercegeket, különösen a trónörököst minálunk főleg katonai nevelésben részesítik. A hadsereg nyelve pedig idegen s a tisztikar szelleme, a legkedvezőbb esetet is véve, velünk szemben legfölebb semleges, de bizonyosan nem azonos a miénkkel. Ez annyit tesz, hogy a királyi hercegek nevelésére majdnem kivétel nélkül oly körülmények vannak befolyással, amelyeket kedvezőtleneknek, sőt saját érdekeinkkel és fölfogásunkkal szembenállóknak kell tartanunk és tényleg kivétel nélkül tartunk. Ebből a helyzetből folyólag pedig a közélet embereire, elsősorban a kormányférfiakra elutasíthatatlan kötelességek háramolnak. Balatoni rege. — Regényes színjáték 4 fölvonásban, irta Herczeg Ferenc. Zenéjét szerzette Kun László. Bemutató előadása a Vígszínházban febr. 28-án — Herczeg új darabja kedves költői játék, fantasztikus, bájos, néha különös, igen szellemes; kétségbe fogja ejteni azokat, kik a rendes drámai műfajok egyikébe akarják besorozni. Nem vígjáték, főleg nem mai stilu, kissé hasonlít a Szent-Ivánéji álomhoz, de nem is tündérjáték, ámbár balatoni tündérek szerepelnek benne és az egyik élénk részt vesz a cselekvény űzésében-fűzésében. Ezek a tündérek nem hisznek magukban, nem veszik magukat komolyan; romantikájuk magamagát ironizálja, nem keserűen, nem érzelgősen, hanem mosolyogva, jókedvűen. Tündérségük álarc, melyet le-levetnek egy pillanatra, de ez a pillanat eleget mutatott. Mregpillantottuk a költő arcát, mely tréfálkozva, de a fantázia játékában mégis gyönyörködve tekint ránk. Balatoni hangulat szeszélyes alakot öltve: ez Herczeg Ferenc „színjátéka". Tetszeni fog mindenkinek, ki ezt a hangulatot kiérzi, szereti és el tud merülni benne. Elképzelem magamnak, hogyan keletkezhetett. A költő ott ül a mi gyönyörű tavunk partján napnyugtakor, mikor a tó fölött a levegő megtelt párákkal és puhán öleli a távoli dombokat; minden oly határozatlanná vált, minden beleolvad a morajló víztömegbe, rejtelmes hangok kelnek a mély csöndben. És a költő fantáziája ezüstpikkelyes sellőket, borjúfejű szörnyetegeket, vizi manókat álmodik. Majd megváltozik a jelenet. A hold kél , mily gyönyörű a hold kelte a tavon, mily óriási a korongja, vörös fényű, az ember nem ismer rá. A sellők elbújnak, de most a távoli dombon régi vár sötétlik. A fantázia a történet alakját eleveníti meg, itt járt valamikor Mátyás király, itt pihente ki nagyságát, itt játszotta a diákot, itt járta kalandjait. Most sötét felhők eltakarják a holdat, és a fantázia kettős játéka egymásba kezd fonódni. A Balaton regevilága keretté válik, mely körülöleli a történet regevilágát. Ez a Balatoni rege, tündérvilágba foglalt regényes játék, igen könnyű, igen finom alkotás. Mihelyt vaskos kézzel fogjátok, széjjeltöritek. S ha fantáziátok nem szólal meg, akkor a darab sem szól hozzátok. Nagyon komolyan ne vegyétek, mert hiszen játék, kettős játék, színpadi játék és a költőnek a színpaddal, a témájával, az alakjaival való játéka. Szokatlan, merész dolog, nem csodálnám, ha nem követitek mindjárt a költőt. Elbeszélni a darab tartalmát épp ezért nem könnyű dolog; a színeket, az illatot, az érzést nem lehet elbeszélni. A történeti rege ez: Mátyás király az udvar zajából kimenekült a Balaton partjához, ott sátrakat veretett és szürke diáköltönyben mulat csekély kíséretével. Oly jó itt megfeledkezni a világról és magáról! Kis kaland is integet. Itt lakik Benigna, a szép és elmés özvegy, ki szóharcban is megállja a sarat és női becsületét is meg tudja védeni. A nagy király nem szenvedélyes vadász, de nem jó, ha a kívánatos vad véletlenül akad útjába, sőt maga keresi föl. Benigna ezt tudhatná, de kénytelen akirály elé járulni. El akarják venni tőle ősi várát és ő a királynál keresi a maga igazát. Bájos jelenet folyik le köztük, a király csak játszik a szép Benignával, nem erőszakoskodik, nem aknázza ki helyzetét, már előbb, az özvegy tudta nélkül adott rendelést, hogy a várat ne bántsák, de szerencsét próbál. Az özvegy is játszik a királyival és a tűzzel, átadja neki a vár kis kapujának kulcsát, majd valamiképp segít magán, csak nem adhatja oda a várát, erényének várát pedig majd csak megvédi. Valami távoli hajnalfénye a segítségnek már dereng az égen. A szép özvegy ott felejti a szemét a királynak egy hatalmas vitézén, a ki épp az imént érkezett, Kinizsi Pálon, kinek hősi tetteit a király is csak most tudta meg. A kedves képet kiegészíti a király bolondja, Pipacs, azután Stóziusz mester, ki mint tudákos és furfangos ember gorombáskodik a királylyal, hogy a nagy „igazságosnak“ így imponáljon. És ne felejtsük el a keretet. A Balatonból kiszállt a kedves Sió, ki megunta a balatoni viziesőcseléket és az emberek közt akar élni. Valami köze is van az emberekhez, mintha az apja emberi lény lett volna, kinek révén balkéz-rokonságba jutott a szép Benignával. Sió rokona Pucknak, de csak rokona, kissé cáfolgatja is Puckot, csúfol mindenkit, nagyon szabad szájú, kedvesen szemtelen, mindenki megszereti, a király, Benigna, az udvari bolond és a közönség. Idáig jutunk az első fölvonásban, mely bájos, költői, kedves, mulatságos, finom. Ez nagyon tetszett a közönségnek, utána zajosan hívták és tapsolták a szerzőt. A második fölvonásban a játék elevensége kissé csökken. Feladata előkészíteni a harmadikat, melyben a király majd megjelenik a várban. Itt a kis Sió veszi kis tündérkezébe az események intézését. Sió szereti Benignát, szereti Kinizsit és szereti a kettőnek ébredező szerelmét. Lelopja az alvó király ujjáról a hollós gyűrűt, és e varázshatalmú gyűrűvel küldi Stóziuszt, hogy rendelje azonnal a tihanyi papot Benigna várába, ahol még az éjjel esketni fogja Benignát azzal a lovaggal, kit Benigna szobájában találnak. Ez a lovag pedig Kinizsi lesz. Az aggódó Benigna, Mai számunk 22 oldal.