Budapesti Hírlap, 1902. március (22. évfolyam, 59-88. szám)

1902-03-13 / 71. szám

1902. március 13. BUDAPESTI HIRLAP. (71. sz.) — (Magyar zarándokok Rómában.) Rómá­ból táviratoztak. Az országos Pázmány-egyesület za­rándoklata ma reggel a Cattrauli templomba vonult, a­hol magyar énekes mise volt. A magyar szentbeszé­det Lányi József dr., a trónörökös magyarnyelvi ok­tatója mondotta, a­mi nagy lelkesedést keltett. Bol­dogasszony anyánk énekét mindnyájan énekelték. A pápa külön fogadja a magyarokat, pénteken délben pedig szintén külön fogadja a katolikus szerkesztőket. Fraknói püspök csütörtökre ebédre hívta a magyar történelmi intézetébe a zarándoklat vezetőit.­­ (Földrengés Budapesten.) Veszedelemről szó sincs, mert szép fővárosunk alatt csak oly szelí­den ingott a föld, hogy mindössze a földtani intézet pincéjében a földrengést jelző érzékeny készülékre volt némi hatása. A készülék azonban hűségesen föl­jegyezte a távolról érkező gyenge földingás hullámait, s a szaktudósok konstatálták, hogy március ötödikén este kilencedfél órakor egy percnyi előrengés volt, majd 8 óra 57 perckor beállott a földrengés, s egyen­letes hullámzással tizenhárom percig tartott. A már­cius 9-diki rengés délelőtt kilenckor öt percen át volt észlelhető. Ezek voltak az első földrengést jelző följegyzések Magyarországon. A straszburgi nemzet­közi földtani kongresszus tavaly kívánatosnak ta­lálta, hogy a földön mindenütt ilyen készülékeket ál­­lítsanak, hogy a planéta belsejét gondosabban megis­merhessük. Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter tervbe is vette Magyarországon több ilyen készülék fölállítását.­­ (A székely kivándorlás helyi okai.) Hegedűs Lóránt országgyűlési képviselő mai fölolva­sásában a székely kivándorlás általános és helyi okai­val foglalkozott. Megállapította, hogy a székelyek ki­vándorlását, a tények és az okok egész szövedéke idé­zik elő és táplálják. Általános okok: a székelység földrajzi helyzete, vérmérsékletének eleven, sőt a nyugtalansággal határos mozgékony jellemvonása s bizonyos történelmi és kulturális tényezők. A helyi­ és részleges okok időnként változnak, függvén nemcsak a hazai, de a romániai közgazdasági viszonyoktól is. Rámutatott arra is, hogy különösen a székely köz­­igazgatási körökben szokásos e betegségeit nemcsak szépíteni, de el is tagadni. Számos meggyőző és érde­kes képben mutatta be azokat a viszonyokat, a­me­lyek e népmozgalom hatásaképpen a Székelyföld gaz­dasági és társadalmi életében előállottak. Míg a szé­kely munkás kivándorol, addig Szepsi-Szent-Györ­­gyön valóságos ügynökség működik, mely a székely birtokosoknak mezei munkákra, kívánat szerint első-, másod- vagy harmadosztályú tótokat szállit, sőt az ellentét teljességének kedvéért, megemlékezik egy, a politikában is szerepelt székely birtokosról, ki egye­nesen a Norddeutscher Lloyd-társasághoz fordult, hogy annak közvetítésével kínai kulikat hozasson munkásokul. Midőn a német hajózó­társaság azt vála­szolta, hogy nem tehet eleget kérésének, mert a ma­gyar kormányrendeletek nem engedik meg a kínai kulik Magyarországba való szállítását, zokszóval pa­naszkodott a magyar szabadság ilyetén korlátozása miatt. Hegedűs e fölolvasása egyúttal magába fog­lalta a székelyföld gazdasági helyzetének mélyreható jellemzését is. Rámutatott arra, hogy a székely kiván­dorlás legifjabb hullámait éppen ez a gazdasági hely­zet indította meg, s ez azért veszedelmesebb az eddi­gieknél, mert mozgásba hozta a székely kisbirtokos elemet is. Ha a segítség késik, akkor a székelység leg­értékesebb rétege pusztul el. A hallgatóság nemcsak nagy tetszéssel, de helyenként őszinte és mély meg­­ihletődéssel is hallgatta a minden izében bátor, de ob­jektív fejtegetéseket. Hegedűs holnapután (pénteken) folytatja és fejezi be fölolvasásait, értekezvén a se­gítség eszközeiről és föltételeiről.­­ (A szegedi árviz emlékünnepe.) Szeged­ről jelentik: A szegedi árviz mai emlékünnepén az összes templomokban mise, illetőleg istentisztelet volt. A középületeket föllobogózták. Délelőtt 11 órakor Vágó Pál bemutatta a közönségnek teljesen elkészült árvízképét.­­ (Március 15.) A bezárt Egyetemi Kör helyett az idén a március 15-diki ünnepeket a Mű­egyetemi Kör rendezi, de természetesen az Egyetemi Kör tagjainak részvételével. Az ifjúság Rátkay László országgyűlési képviselőt kérte föl, hogy az ifjúsági matinén emlékbeszédet mondjon. Március tizenötödikét iskolai ünnepséggel ülik meg a következő fővárosi középiskolák: a H. ker. királyi egyetemi katolikus főgimnázium, a IV. ker. községi főreáliskola, mind a kettő 15-én délelőtt tíz órakor, és az V. ker. állami főreáliskola 16-án dél­előtt tíz órakor. Ünnepséget rendez még március 15-én este nyolc órakor: a Ferencvárosi polgári kör és a Budapesti lakatossegédek beteg segítő, stb. társas­köre, utóbbi Dohány­ utca 45. számú egyesületi helyi­ségében. — Az állatorvostanhallgatók köre március 15-én délután három órakor rendez ünnepséget az Állatorvosi főiskola dísztermében. Az ünnepi beszédet Rend Tihamér mondja. — A Bethlen Gábor-kör március 15-én este 7 órakor ünnepi fölolvasó-estét rendez. — A budapesti ev. ref. főgimnázium ifjúsága március 15-én délelőtt tiz órakor rendez ünnepet. — (Birtokvásárlás.) Esterházy Sándor gróf, kinek nagy birtokai vannak Vas, Veszprém és Zala vármegyében, most megvette a négyezerkétszáz holdas marcaltői uradalmat, a mely Veszprém és Győr vár­megyékben van. A birtokon, mely kétmillió koronába került, szép kastély és park van. A gróf, mint nekünk írják, állandóan ezen a birtokán szándékozik lakni.­­ (Ab oláh egyetemi ifjak.) A képviselő­­ház mai ülésén Sebess Dénes országgyűlési képviselő a közoktatásügyi miniszterhez kérdést tett abban a dologban, van-e tudomása arról, hogy a magyar fő­iskolák oláh ifjúsága a szeptemberben Budapesten tar­tandó nemzetközi diákkongresszuson irredentista tün­tetést akar rendezni. A nagyszebeni Tribuna ugyanis idkotytyantotta, hogy a magyarországi oláh ifjak az etnográfiai alapon a romániai oláh egyetemi hallga­tókhoz fognak csatlakozni. Wlassies miniszter kije­lentette, hogy nem fogja tűrni ezt az irredentista csínyt és csirájában el fogja fojtani, Vécsey egyetemi rektor pedig tudatta az ifjúsággal, hogy azokat az ifjakat, a­kik a tüntetésben részt vesznek, kizárják az egyetemről. Ludwig Rezső dr., a Nemzetközi diákszövetség elnöke levelet intézett hozzánk, melyben elmondja a diákkongresszus nemzetiségi kérdésének történetét. Ezt a kérdést már az 1898 novemberében Torinóban megtartott első nemzetközi diákkongresszuson fölve­tették az oláh kiküldöttek. Ugyanis a szövetség el­nökévé Tos dr.-t, a kongresszus eszméjének megpen­­dítőjét kiáltották ki és ezenkívül minden képviselt nemzet tagjai sorából egy-egy alelnököt választottak. Az oláhok azt követelték, hogy az a megválasztott al­­elnökü­k a világ összes oláh ifjúságát, tehát a ma­ryar­­országiakat is, képviselje. Heves vita után a kon­gresszus kimondotta, hogy az oláh alelnök csakis a romániai oláh egyetemi hallgatókat képviselheti. (Lásd az I. Nemzetközi diákkongresszusnak a Gorda Fratres című nemzetközi szemlében közzétett jegyző­könyvét.) Ilyen volt a kezdet. Tos dr. kidolgozta a szövet­ség alapszabályait, azokat a szövetségtanács egyelőre elfogadta, de a párisi diákkongresszuson erős kritika tárgyává tették. A nagy gonddal készült alapszabályok több tekintetben meg nem felelőknek bizonyultak. Különösen homályosak az egyes osztályok alakulására és a nemzetiségi diákok hovatartozására vonatkozó paragrafusok. Noha a megmásíthatatlanoknak kimon­dott alapelvek határozottan kizárják a szövetségből a politikai és felekezeti kérdéseket , a torinói kongresz­­szus elvi jelentőségű határozatként kimondotta, hogy a jelenleg fönnálló határokat föltétlenül respektálja, az alapszabályokból a nemzetiségi alapon való szer­vezést éppen úgy ki lehetett olvasni, mint a nemzeti, illetőleg állami alapon valót. Nagyon természetes, hogy könnyen be lehet csempészni a nemzetiségi, tehát politikai kérdéseket a kongresszus tárgyalásába, a­mi a nagyjelentőségű és nemes célra alakult szövetség halálát jelentené. Érezte ezt a párisi kongresszus is és mikor a világ minden részéről összesereglett diákok a már huszon­négy osztályt (nemzetet) magában foglaló szövetség elnökévé Lading Rezső dr.-t, a magyar ifjút megvá­lasztotta, egyszersmind megbízta, hogy az alapszabá­lyokat dolgozza át. Ludwig dr. a megbízásnak már a múlt év folya­mán eleget tett és tervezetében a nemzetiségi alap tel­jes mellőzésével a politikai államok szerint való szer­vezés alapjára helyezkedett. Ennek következtében pél­dául a magyarországi oláh egyetemi hallgatók csak mint a magyar osztály tagjai szerepelhetnek a szövet­ségben és kongresszuson. Igaz, hogy ezzel egyes, ön­álló léttel nem bíró nemzetek ifjúságát a szövetségben nélkülözni kell, a­mi őszintén fájlalt dolog, de más észszerű megoldást a tervező nem tudott találni. Az említett alapszabály-tervezet lesz a buda­pesti nemzetközi diák­kongresszus legfőbb tárgya és az alapszabály-tervezet az, mely ellen az oláhok szer­vezkednek , akciójuk érdekében már most keresik a szövetségeseket. A küzdelem bizony heves és elkesere­dett lesz, de az elnökség a legenergikusabban meg fogja akadályozni azt, hogy a vitába politikai kérdé­seket vonjanak. Trudwig dr., a nemzetközi diákszövetség elnöke nem teszi föl Románia egyetemi hallgatóiról, a­kiket eddig műveit és szeretetreméltó ifjaknak ismert, hogy a magyar diákok vendégszeretetével tapintatlanul és csúfosan visszaéljenek. Inkább azt hiszi, hogy a Tri­buna közleményével azt akarja elérni — a­mint lep­lezetlenül kizárja is ezt a hő vágyát — hogy a magyar ifjúság tüntessen az oláh diákok ellen . Így vélik a külföld előtt a magyar barbárságnak már hitelét vesz­tett meséjét igazolni. Megemlítjük itt, hogy a Corda Fratres nemzet­közi diákszövetség, a­melynek elnöke Ludvig Rezső dr., Szemenyey Kornél dr., a magyar osztály elnöké­nek vezetésével ma ülést tartott, a­melyen a diákkon­gresszus rendező bizottságát egészítették ki. Elnökké Zsem­bery Istvánt, osztályelnökökké ifjabb Daniel Gábort, Wlassics Tibort, Hindy Zoltánt, Mándy Sán­dort és Kováts Lajost választották meg.­­ (A dobsinai jégbarlang­ látogatói.) A dobsinai jégbarlang híre egyre növekedik. Az elmúlt esztendőben 3964-en nézték meg a jégbarlangot s az 1901. év ebben a tekintetben első helyen áll. A láto­gatók közül 2618 magyar volt. Fölfedezése óta 1870- ben 73.305-en nézték meg ezt a ritka természeti lát­ványosságot.­­ (Egy város pusztulása.) Szűkszavú táv­iratok adtak hírt a múlt hónap végén Semaha pusz­tulásáról,­­ egy nap alatt, egy egész város, harminc­ezer lakosával együtt, megsemmisült. Most érkeznek Tifliszből a bővebb tudósítások. Ötezer tetemet ás­tak már ki a romok alól, három hete ég, a­mit a föld­rengés megkímélt, rothadás és döghalál, hideg, éh­ínség a néhai város környékén, százával bolyonga­­nak a romok közt, a­kiket a csapás megőrjített. A veszedelmet többször megjósolták már a geológu­sok, de a fatalista tatár-török lakosság nem sokat törődött vele. A Kaukázusnak az a vidéke s a szom­szédos Kis-Ázsia valósággal szülőföldje a vulkanikus földrengésnek. Alig néhány hónapja annak, hogy Arménia fővárosa, Erzerum, nagyrészt elpusztult. Szomorú, sivár vidék volt az már a katasztrófa előtt is, ki­lencven mérföldnyire Bakutól, nyugati irányban. A legközelebbi vasút­állomás, Kurdamir, ötven mérföld­­nyire feküdt. Abich, a tudós geológus, már a múlt század felében megírta, hogy Semaha a fenyegető földrengés gócpontján fekszik s jó lesz onnan men­tős előbb kiköltözni. Semaha lakosai megszokták a föld mozgását; az 1806., 1826., 1847., 1848., 1859. esztendőkben össze-leszédült a város egy része,­­ de úgy okoskodtak, hogy több ember pusztul el éve aki­it tífuszban, mint a mennyit a földrengés vitt el félszázad alatt. Hát maradtak. Az orosz kor­mány mégis megszivelte az 1859-iki tudós jövendö­lését, csomagolt , áthelyezkedett Bakuba. Azután be is következett két hatalmas földrengés (1869., 1872). Most, az orosz kalendárium szerint, 1902 január harmincegyedikén, szép csöndes délelőtt volt. Ember emberhátán a bazárokban, a fürdők teli asz­­szonynyal s gyereknéppel. Délután két óra tájt, meg­mozdult s mint a jövő víz, dagadt a föld háta, majd hullámokat vetett a hullámokon ingott az egész vá­ros. Semaha lejtőn épült, egyszerre földagadt a völgy, rácsapódott, házaival együtt a domboldalra, — úgyszólván saját magára feküdt a város és lehen­­geredett a lejtőn. E mozgás négyszer ismétlődött s a hengergő városban harmincezer ember ordított, küzködött a halállal. Tizenhatezer épületből összesen tiz maradt épen. És ez alatt mindent beborított a porfelhő s elnyelte azokat is, a kik a városból kifele menekültek; száz meg száz helyt gyűlt ki a romba­­dőlt város, mert a tatár nyílt tűzhelyet tart, s ritka ház, hogy tűz ne lett volna, mert hideg volt. A le­csapódó füst elfeküdt a romok fölött s estefelé már tűztengerben úszott Semaha. Két napig háborgott még a föld. Tifliszből csak február harmadikán ér­kezett az első segítség: katonák, tűzoltók, orvosok, némi élelem és egy kis izgalmas pénz. Ma már volna pénz bőven, de alig van r­ár kin segíteni pénzzel, ennivaló kellene, hajlék, orvos, orvosság, ez pedig nincs. Annyi fa sincs, hogy koporsó teljék minden halottnak. Csak a dermesztő szél, hogy összefagy a halott, mielőtt föloszlásnak indulhatna s a hó borít vastag szemfedel a pusztulásra. Kocsi sincs, jó sincs, hogy mehetnének a fekvő beteggel. Összeom­lottak a kormányzóság hatalmas épületei is, össze a nyolcszáz esztendős mecset. Az iskolásgyerekek is ott vesztek az iskolákban. Két díszes török temetés volt éppen akkor, senki se menekült meg a gyásznép közül. Most meszes gödrökbe hányják a halottakat. A város környékén százával hever a megfagyott holt­test. A cár hadsegédét, Obolenszky herceget küldte a katasztrófa színhelyére, sok pénzzel és kimerítő je­lentést kivon tőle. Egy telegramunk hírt hoz egy másik város pusz­tulásáról is. Frankfurtból táviratoztak ugyanis ne­künk, hogy a Frankfurter Zeitung értesülése szerint a Fekete-tenger mellett levő Csangri várost rendkívül erős földrengés teljesen megsemmisítette. A földren­gés egy óra alatt hatszor ismétlődött és háromezer házat tett tönkre. Húszezer ember hajléktalan lett. A­ romok közül eddig száz sebesültet és négy halottat húztak ki. A nyomor óriási.­­ (Lengyel diákok az orosz himnusz ellen.) Lembergből táviratozzák. A lengyel lapok jelentése szerint Lublinban a lengyel gimnáziumi tanulók vonakodtak a templomban az orosz cári himnuszt énekelni. A hatóság szigorú vizsgálatot indított. Több diáknál és Slovakievic könyvkereskedőnél házkuta­tást tartottak, mert azt hiszik, hogy a diákoknak tit­kos szövetsége van. Két lengyel diákot letartóztat­tak. Ezek eddig a német főiskolákat hallgatták, de utóbb, mintegy bele voltak keverve a thorni és po­­zeni diákperbe, menekülniök kellett Németországból.­ ­

Next