Budapesti Hírlap, 1902. március (22. évfolyam, 59-88. szám)

1902-03-13 / 71. szám

1902. március 13. BUDAPESTI HÍRLAP. (71. sz.) a cinikusokról irt könyvéről Hornyánszky Gyula irt az Egyetemes Filológiai Közlöny­ben. Ebből eléggé szenvedélyes hangú polémia támadt, a­melyben Hor­­nyánszky Gyula és Katona Lajos vettek részt. * (Hang­verseny.) Szépen sikerült hang­versenyt rendezett tegnap este Vámos Gizella zene­iskolája a Terézvárosi kaszinó dísztermében. A nagy­számban megjelent előkelő közönség a műsor zon­gora- és hegedű-számait az elismerés tapsával tün­tette ki. * (Budai Zenek­ör.) A Budai Zenekar március 24-én a budai Vigadóban rendezi 25-ik egyesületi hangversenyét. A műsoron Vavrinecz, Major, Szabó Xavér, Schweida, Csajkovszky és Schumann ének­es zenekarra írott művei szerepelnek. * (Egy görbe nap.) Ágai Adolf és Almási Tihamér énekes bohósága: Egy görbe nap most je­lent meg könyvalakban. Ára két korona. FŐVÁROSI ÜGYEK. — A főváros közgyűlése. A városatyák sűrű tömegekben jöttek ma a közgyűlésre. Azt hit­ték, hogy a parlamentben volt vitát valami formá­ban átviszik a törvényhatóságba is. A városatyák azonban lemondottak arról, hogy Pichler Győző par­lamenti beszédével foglalkozzanak. Azt vitatták, hogy fölösleges a közgyűlésen beszélni róla, mert a minisz­terelnök, de különösen Keltai Ferenc már a képvi­selőházban visszautasították Pichler vádjait. De a városi tanfelügyelői állás szervezése is sok város­atyát toborzott. Már tegnap a kerületi értekezleteken kiadták a jelszót, hogy a tanács javaslatát meg kell buktatni. A nagy tiltakozásnak személyes háttere volt. Jogosan vagy jogosulatlanul, azt nem lehet tudni, mert hivatalosan még nem volt róla szó. A városatyák megbuktatták a javaslatot, mert az el­lenőrizhetetlen hír olyat szemelt ki az állásra, a­kit a városatyák nem akartak akceptálni. Pedig Bárczy István tanácsos olyan meggyőző érvekkel bizonyí­totta a javaslat szükséges voltát, hogy zajosan meg­tapsolták érte és sok városatya, a­ki tegnap a ke­rületi értekezleten még ellene volt, ma megszavazta. De hosszú és heves vita után mégis megbukott a ja­vaslat s nem lesz városi tanfelügyelő. A többi tárgygyal röviden végeztek. Csak a­ sertésközvágóhidi vendéglő bérleténél volt egy kis pikáns vita. Kasics Péter azt kívánta, hogy az egyik ajánlattevőről adott információkat olvassák föl. Szerencse, hogy a közgyűlés nem ment bele a do­logba, mert az a joga még sincsen meg a törvény­­hatóságnak, hogy bizalmasan adott információkat nyilvánosan tárgyaljon. Kasics különben ma vezér­szónok volt. Csaknem minden tárgynál fölszólalt s kereste a kákán a csomót. A­míg a nagyteremben tárgyaltak, a társalgóban ezt az indítványt írták alá a városatyák. A közgyűlés utasítja a tanácsot, hogy a Kossuth-szobor fölállítására haladék nélkül tegyen konkrét javaslatot. Az indítványt a jövő heti közgyűlésen tárgyalják. A napirend előtt Hal­mos János polgármester válaszolt röviden a múlt ülésen tett három jelentéktelen interpellációra. Neu­­schlosz Ödön pedig azt kívánta, hogy az árlejtése­ket a déli órákban tartsák meg. Megszavazták Báth Károly, Gerlóczy Károly és Heinrich István mell­szobrának és arcképének a költségét, a Magyar gazd­­asszonyok országos egyesületének 1200 koronát, a Konkordia-malom égésénél szerencsétlenül járt két tűzoltó hozzátartozóinak 2000 koronát. Még néhány kisebb jelentőségű ügyet intéztek el s a közgyűlés véget ért. — A budakeszi, vicinális. Egy vállalkozó a Szép Honától Budakeszig helyiérdekű villamos-vas­­utat akar építeni. A közigazgatási bejárás alkalmával a főváros kiküldöttei tiltakoztak az ellen, hogy a fő­város területén helyiérdekű vasutat építsenek. Nagy meglepetést okozott a városházán, hogy a kereske­delmi miniszter még­is elrendelte a vasút engedel­­mező tárgyalását. Az engedelmező tárgyalást Mándy Lajos miniszteri tanácsos elnöklésével ma meg is tartották. A tárgyaláson a fővárost Antal Gyula tanács­jegyző, Lampl Hugó főszámvevő, Devecss Fe­renc műszaki tanácsos, Ohlhauser kerületi elüljáró és­­Metha Kálmán tiszti ügyész képviselte. A főváros kép­viselői kijelentették, hogy az utolsó betűig fenntartják a közigazgatási bejáráson elfoglalt álláspontjukat, a­melyet a közgyűlés is jóváhagyott. Tiltakoztak az ellen, hogy a vasutat helyiérdekű jellegben építsék meg s kijelentették, hogy a főváros a vicinális­ vasút céljára sem használatot, sem tulajdonilag nem enged át területet. Ha mégis a helyiérdekű vasút építését határozzák el, a főváros élni fog a kisajátítási tör­vény 6. szakaszában biztosított fölterjesztési jogával, a­­mely esetben az építő­ engedelmet csak a törvény­­hozás adhatja meg. A bizottság a főváros képviselői­nek kijelentését tudomásul vette és jegyzőkönyvbe iktatta. Azután a vasút vicinális vagy közúti jelle­gétől függetlenül megállapították a műszaki kikötése­ket és építési feltételeket. A főváros kiküldöttei ki­jelentették, hogy a budakeszi utat tiz­et szélességben a kocsi és gyalogforgalom céljára föltétlenül fönn akarják tartani. A vasutat tehát csak a tiz­etnyi szélességen túl lehet megépíteni. A szükséges terüle­tet kisajátítás útján is az engedélyes saját költségén köteles megszerezni. A tárgyalást holnap folytatják. Holnap állapítják meg a vasút építési költségét.­­ A tisztviselők adósságának rendezésére vállalkozott bizottság most fölhívta a pénzintézeteket, hogy az adósságok rendezésére tegyenek ajánlatokat. Ha valamely intézettel sikerül komoly tárgyalást kez­deni, a bizottság össze fogja hívni az érdekelteket. — A városatyák kényelme. Az utóbbi idő­ben mindig sűrűbben történik meg, hogy egyik-másik bizottsági ülést nem lehet megtartani, mert egy város­atya sem jelenik meg. Ma a vízvezetéki albizotstág tizenöt tagját hívták össze fontos ülésre, de egy sem jelent meg s az ülést nem lehetett megtartani. Ért­hetetlen, hogy miért küzdenek a városatyák a mandá­tumért, ha a vele járó kötelezettséget nem hajlandók teljesíteni.­­ Az amerikai szenátor kérelme, Frank Dyer Chaster budapesti amerikai konzul ma elküldte a polgármesternek Lodge C. H. massachusettsi uniós szenátor levelét, a­melyben a szenátor arra kéri a vá­rost, hogy a Ferenc József földalatti villamos vasút berendezéséről és szerződéséről adjon részletes felvilá­gosítást, mert ők is a budapesti mintára akarnak épí­teni földalatti villamos vasutat. A polgármester el­rendelte, hogy a földalatti vasútra vonatkozó összes adatokat küldjék meg az amerikai szenátornak. — Hamis pénz. A vízvezetéki igazgatóság jelentést tett a tanácsnak, hogy a központi pénztár­tól a munkások fizetésére átvett ezüstpénzt tartal­mazó csomókból gyakran több darab hiányzik. Még gyakrabban megtörtént, hogy hamis ezüstforintosok és koronák voltak a csomagokban. A kárt a kifizetés­sel megbízott tisztviselőnek kell megfizetnie, pedig az jóhiszeműleg veszi át a központi pénztártól a csoma­gokat. A tanács vizsgálatot rendelt el, hogy a hamis pénz nem-e valami bűnös manipuláció révén kerül a csomagokba. TÖRVÉNYSZÉK! CSARNOK. — Pánszláv nyomtatvány elkobzása. Turóc-Szent-Márton­ban tegnap a főszolgabírói hiva­tal elkobozta az úgynevezett Mulattató és Oktató Könyvecskék című tót folyóirat idei második évfolya­mának első füzetét. Ebben több elbeszélés van, köztük a dolinai falusi bíróról, továbbá több cikkely, melyek közül a vizsgálóbíró Mudrony Jénos dr. Védelmez­zük meg tót nyelvünket és nemzetiségünket cimű cikkét inkriminálja, mint a mely az állam és nem­zetiségek ellen lázit. Azonkívül az elkobzásra okot adott két dalnak a közlése, a melyeknek címe A sza­badság harangja és Föl, talpra szlovák, halljad hazá­dat. Mind a két dal 1848-ből származik és harci dala, csatakiáltása volt azoknak a tót dobrovolnikoknak, (önkéntes fölkelőknek), a kik az osztrák kamarilla támogatásával fegyvert fogtak a magyar nemzet ellen. Az első dalt ennek az inkább nevetséges, mint gyászos emlékű pucsnak egyik vezetője, Hurban M. J. szerzette, a másikat pedig Botto János irta, illetőleg kiforgatta Petőfi Sándornak Talpra magyar kezdetű riadójából. Mindkét költemény már szinte feledésbe ment és azért mostani tüntető közzététele annál nagyobb célzatosságot tételez föl, mivel népies iratkákban történt oly cikkely kapcsán, a­mely haza­árulásnak bélyegzi más nyelvnek, már mint a magyar­nak megtanulását Ennek a cikknek a szerzője Mud­rony Pálnak a fia, a­ki Debrecenben végezte iskoláit. — Kinevezés. A hivatalos lap mai száma jelenti, hogy a király Süreö Rudolf kúriai bírót a Kú­riához tanácselnökké, Raisz Andor kassai ítélőtáblás bírót koronaügyészi helyettessé és Dobi Imre dr. pécsi törvényszéki bírót a pécsi ítélőtáblához bíróvá nevezte ki. — A bárókisasszonyok panasza. A tib­old­­daróci kőszénbányát, a­mely Majthényi Paula és Natália bárónők tulajdona, pénz nélkül vásárolta meg Simon Eliz, a­kinek pénzközvetítés a foglalkozása. A jogügyletből bűnpör támadt, mert a bárókisasz­­szonyok csalás miatt feljelentést tettek a rendőrségen Simon Eliz ellen. A rendőrség megidézte a feleket, a­kik a főkapitányság folyosóján összetalálkoztak. Simon Elz ekkor durván megsértette a bárónőket, a­kik újabb panaszt tettek ellene becsületsértés vét­sége miatt. A büntető járásbíró ma Simon Elizt a becsületsértésért nyolcvan korona pénzbüntetésre­ ­ ítélte, a bárókisasszonyok ellen pedig, a­kiket a vád­lott viszonváddal illetett, megszüntette az eljárást. Simon Eliz az ítélet ellen felebbezést jelentett be. _ — Megrágalmazott rendőrtanácsos. Pár hét előtt arról értesítették Splényi Ödön báró rendőrta­nácsost, hogy Kellner Miksa ügynök rágalmazó hírt terjeszt róla. Nevezetesen kijelentette többek előtt, hogy a rendőrtanácsost kétszáz forinttal megvesz­tegette. Kellner, a­kit a báró panaszára nyilvános becsületsértésért vád alá helyeztek, a mai tárgyalá­son tagadta, hogy az inkriminált nyilatkozatot meg­tette volna. Ő csak azt mondta, hogy nagy nehezen kivitte, hogy egy pörös ügyet a főkapitányságtól a negyedik kerületi kapitánysághoz tegyenek át, s hogy ez a transzferálás pár forintjába került. A tör­vényszék háromszáz korona pénzbüntetésre ítélte a vádlottat. SPORT. * Az oxfordiak Budapesten. A világhírű angol egyetem fiatalságát méltó díszszel fogják fo­gadni Budapesten is. Az ünnepségek rendezését a Magyar Atlétikai Klub vállalta magára, a­melynek nevében tegnap küldöttség kereste föl Wlassics Gyula dr. kultuszminisztert. Az előkészítő bizottság részéről Krasznay Ferenc dr. országos képviselő kérte a miniszter hozzájárulását, a­ki helyesléssel fogadta a bizottság előterjesztését, hogy az oxfordiak tiszte­letére, a­kik Anglia fiatalságánál, színét-javát kép­viselik, nagyobb szabású ünnepet rendezzenek és egy­úttal biztosította a küldöttséget, hogy a kultuszmi­nisztérium mindenesetre képviseltetni fogja magát. Pénteken délután hat órakor Andrássy Géza gróf el­nöklésével ülés lesz a Magyar Atlétikai Klub­ban, a­melyen az összes sportegyesületek képviseltetik ma­gukat, és a­melyen a főváros hozzájárulásának módo­zatait is meg fogják beszélni. * Vívás. A Vigadóban nemrég tartott vívó­­akadémiának két hőse, Pini és Bay tegnapelőtt Prá­gában mutatta be ügyességét, rendkívül zajos tetszés mellett. A buenosz-aireszi mesterek leverhetetlennek bizonyultak és a jelen volt katonatiszteik nem győzték csodálni Pini villámgyors támadásait és higgadt védekezését. Nagyon tetszett még Santelli Italo, San­­telli Horáció és Ciandomenici Giovanni vívása. Pini Prágából egyenesen Londonba utazott, a­hol Merig­­nack kal, Kirchhoffer-rel és Rouleau-val fog szembe szállani, míg Brüsszelben Seldersleagh, a belga mes­ter, Párisban Galante, Tagliapetra és Colombetti lesz az ellenfele. * Az akadály-derby. Ambush IL-ről, a liverpooli nagy akadályverseny eddigi favoritjáról rossz hírek vannak forgalomban, sőt az a hír is jött, hogy az angol király lova letört. Bizonyos, hogy Ambush II. odszá­ma 12 :1, és a nagy verseny ez­­időszerinti favoritja Levanter. * Labdarúgás a Margitszigeten. Vasárnap, március 16-án labdarúgó-mérkőzés lesz a margit­szigeti remek pályán a Műegyetemi Football­ Klub és a Magyar Atlétikai Klub csapatai között. A mér­kőzés rendes helyárak mellett tekinthető meg. VIDÉK. — Vizsgálat Esztergomban, Esztergomból jelentik: Gunda Zoltán miniszteri számtanácsos a városi vagyonkezelés és gazdálkodás tekintetében tudvalevőleg vizsgálatot tartott, a­melyen súlyos mu­lasztásokat derített ki. A főispán a vizsgálat alapján a városi számvevő, a házipénztári és vámellenőrök ellen ma fegyelmi eljárást rendelt el és megbízta a polgármestert, hogy mindazokat vonja fegyelmi vizs­gálat alá, a­kikről a további vizsgálat folyamán ki­derül, hogy mulasztást követtek el. — Egy másik esztergomi távirat jelenti: A megyei közigazgatási bizottság keddi ülésében 49 fegyelmi eljárást jelen­tett be Horváth Béla főispán. A vizsgálatokat községi jegyzők és hivatalnokok ellen indítják. Egyszersmind bejelentette, hogy Tokod községet a belügyminiszter zárgondnokság alá helyezi megbízhatatlan gazdálko­dás miatt. A főispán szigorúsága általános elisme­rést kelt. — Arad városa ma, mint a M. Távirati Iroda jelenti, zajos közgyűlésen tárgyalta Kristyáfy János kereskedelmi kamarai elnök indítványát, hogy Horánszky Nándort üdvözöljék kinevezése alkalmá­ból. Hivatkozott arra, hogy az üdvözlés a kereske­delmi szerződés megújítása előtt erőt ad a miniszter­nek, a­kiben bízik, hogy a magyar érdekeket energi­kusan keresztül viszi. (Zajos helyeslés.) A függet­lenségteli nagy lármával zavarták meg beszédét. A­ közgyűlés percekig szünetelt. Nagy Sándor ügyvéd óriási zajban fölszólalt és tiltakozott az üdvözlés el­len. A szabadelvű pártiak részéről Eláll kiáltások fo- *­

Next