Budapesti Hírlap, 1902. március (22. évfolyam, 59-88. szám)

1902-03-01 / 59. szám

4 emelet magasságban van a tanácskozó­terem. Hát a képviselőház tagjainak legnagyobb része mégis csak oly korban levő ember, a­kinek a százhárom lépcsőnyi magasság mindennapos megmászása kissé nehezére esik, főleg, ha meggondoljuk, hogy az a nagy épület központi fűtésre van ellátva, úgy hogy a­mint belé­pünk, már azonnal 16—17 fok meleg árad szét. Aztán téli idő is van nálunk, a­hol bundában és felső ruhában járunk. Már most a bundás és felsőruhás, hatvan éves képviselő urak 17 foknyi melegre fűtött helyiségben menjenek föl 103 lépcsőn, míg a tanácsterembe jut­nak. Azt hiszem, ez a tornázás olyan neme, a­melyet a t. képviselő urak maguknak nem kívánnak. A lif­tek pedig egyszerre négyszáz embert nem tudnak szállítani. Menjünk a lépcsőkre, és azonnal feltűnik nekünk az a bizantinus festészet. Tarka-barkán kifestett gótikus íveket nem látni se­hol a világon. Talán azért van ez így, mert hát mi keletről jöttünk és nyugat és kelet küszöbén lakunk. Talán ezt akarta jelezni az épület azzal, hogy ve­gyünk valamit a gótikából is, vegyünk valamit a bizánci ízlésből is, vegyünk valamit — s ezt helye­sen tették — a III. Napóleon korabeli párisi épület­ből is, de a híres gótikából ne merjünk semmi olyant se venni, a­mi annak a stílusnak nagyszerűségére és fenségére emlékeztet, egyetlen csúcsív nélkül me­részelték a parlamenti épületet megcsinálni, bátorta­lanul és mégis vakmerően. És hogy ezt mind összeve­­gyítették, azt a szóló egészen természetesnek tartja, mert az építő­művészet a kor kifejezője. Ez a mi torzkorszakunk jól ki lesz fejezve abban az épületben. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Ki lesz fejezve az épület építészeti értékében az a 34 millió. (Igaz! Úgy van­ a szélsőbaloldalon­ ki lesz fejezve, hogy itt egy nemzet, egy elcsigázott, gazdasági válságokkal küzdő nemzet, önálló gazdasági élettel nem bíró nem­zet és egy nemzet, a­mely államosdit játszik, a­mely­nek parlamentje egy szál katona fölött nem rendel­kezik, ez a korszak azzal a lelki csalással, mintha gazdagok volnánk, mintha könnyen tudnánk egy épületre adni 34 millió koronát, ez a korszak ezzel az épülettel igen jól van jellemezve. (Éljenzés és taps a szélsőbaloldalon.) De hát ezen nem lehet már segíteni. Azt a cifra festést le lehetne ugyan arról a falról vakolni, de kár volna, mert éppen az vitt ebbe az épületbe, a gótikába bizantinikus elemet és miután nálunk az irodalomba is, de a politikába is, a gazdasági életbe is az a híres közgazdasági te­vékenység igen sok bizantinikus elemet és ízlést vitt bele, mert ne legyen az ebben az épületben is meg, legalább még jobban fogja visszatükrözni en­nek a kornak a jellemét. Az ülésteremben sem a tárgy méltóságá­nak, sem tekintélyének és komolyságának az a sok aranyozás, cicoma, csiszolás nem egészen felel meg, de ez ízlés dolga és én nagy műveltségű emberek vé­leményét hallottam, a­kik szépnek találják — azon­ban az építésznek azt mégis csak tudnia kellett volna, hogy mi célra építi ő ezt az épületet, mert lépésről­­lépésre ki lehet mutatni, hogy az építész abszolúte nem törődött azzal, hogy annak az épületnek mi lesz a célja. Úgy vannak az összes mellékhelyiségek el­helyezve, a­miből látszik, hogy ő a parlamentáris és országgyűlési életrendnek ekonómiáját abszolúte nem­ ismerte, nem is tudakozódott utána. Fölteszi például a harmadik emelet magasságára a háznagyi irodát. És nincs annyi hely a tanácskozó teremben, mint a­mennyi képviselőt közjogunk Magyarország részére megállapított. (Élénk mozgás a bal- és szél­sőbaloldalon.) Mikor a padokat már megcsinálták, (Halljuk! Halljuk!) akkor vették észre, hogy a kép­viselő urak nem férnek oda be. Akkor úgy próbáltak rajta segíteni, hogy ezeket a padközi sikátorokat oly picinyre vették, hogy két egymással szemközt talál­kozó képviselő nem férhet el egymás mellett. De ez nem volt elég. A karzatokat tudvalevőleg márvány­oszlopok tartják félkörben. A karzatok alja, a már­ványoszlopok mögött, már nem kiegészítő része a teremnek, az már egy hátsó folyosó. Csináltak tehát két sor padot s azokat hátra, arra a folyosóra helyez­ték el. ISO képviselőnek így jut hely a karzatok al­ján, a termen kívül. (Mozgás és zaj a bal- és szélső­baloldalon.) De azért a képviselők összes számának ma sincsen helye. Ott a honfoglalási képe Munkácsy Mihálynak, melyet a mester a kormány megbízása folytán festett a képviselőház vagy főrendiház üléstermének. Mun­kácsy nélkül hiányos az az épület és bár nagy fest­ményei­ közül ez a legkevésbbé sikerült, de mégis oda­való. És festett, szegény, colstokkal való megrende­lésre, hogy a kép magassága legyen három méter, a hosszúsága legyen tizenöt méter, mert a hely csak ennyit enged meg. És, íme, ez a kép, miután architek­­tonikus szempontból nem lehet jól elhelyezni, onnan kimaradt. E helyett jöttek más képek. Szintén colstok szerint megrendelve és négyszögméter szám szerint fizetve. Azt hiszi a t. képviselőház, hogy a nagy festők közül bíztak meg valakit? Nem. Egészen névtelen, ötöd-tizedrangú embereket bíztak meg. Mások nem is vállalkoztak arra, hogy kvadrátméter szerint dolgozzanak. És így létrejöttek ott (Egy hang a szélsőbalon: Mázolások!) — nagyon helyes a kifejezés — mázolások, a­melyek­hez képest bármelyik kávéházába Budapest­nek, a­hol falfestmények vannak, többnyire iparosok által létrehozva, sokkal különbeb­, művészi tekintetben értékesebbek, mint az országházban levő freskók. (De­rültség a baloldalon. Fölkiáltások balról. Ki kell őket dobni. Mozgás jobbfelől.) Nem mondom, mindany­­nyia. Van egy pár plafon­kép, a­melynek úgy színe, mint fölfogása, mint kompozíciója értékes. De csak egy pár. Van azonban olyan botrányos mázolás, melyet le kell vakarni. Az étteremnek egyik oldalán például bölényvadászat van. Hát bölényvadászat nálunk is volt, ezen a freskón azonban mindenféle exotikus és nem exotikus, nyugati és keleti alakok vannak, de egyetlen­egy magyar alak sincs, és a legfeltűnőbb alak egy indigókék szinre festett lovon ül._ (Nagy derült­ség a baloldalon. Mozgás jobbfelől.) És az a szeren­csétlen ló halad valami csodálatos homály felé. Nézem, nézem, nézem, és akkor észreveszem, hogy az egy sze­cessziós erdő. (Derültség balfelől.) Hát ha azt mon­daná az a festő, hogy nem erdő, hanem felhő, úgy mint Hamletben, azt is elhinném neki, mint szegény Poloniusz elhitte, hogy lesz az felhő, és ha azt mon­daná arra, hogy teve, akkor azt is elhinném, hogy teve. (Derültség a baloldalon. Mozgás jobbfelől.) Szemben azzal a képpel van egy halászat festve, balatoni ha­lászat ... .,, , , ,... Turay Imre : Csupa zsidó húzza a hálót. (Nagy derültség a baloldalon). Bartha Miklós: E szimbólikus megjegyzést nem ismerhetem el, mert ha az a kép a mai kor­szakot akarná szimbolizálni, akkor nem húznák az il­letők a hálót, hanem parancsolnák, hogy húzzák. Ebben azonban egy csuklyás barát parancsol és húz­zák a hálót a meztelen rézbőrü indiánok. (Nagy derültség). Nem engedek ebből semmit, méltóztassa­­nak megnézni: rézbőrü indiánok, ismétlem, mezte­lenül, oly irtózatos erőt fejtve ki, mint hogyha rájuk szakadt volna a tihanyi apátságnak egész félszigete és az alól kellene kimászniok. (Derültség a balolda­lon). A delegáció termében (Halljuk! Halljuk!) az 1867-diki koronázásból a kardvágási jelenet van meg. Valami csodálatosan sárgás-barna festékkel dolgozott az illető, az arcok is ilyen színűek, a ruhák is ilyen szintiek, a lovak is ilyen szintiek, a zászlók is ilyen szintiek a kép előterén. A kép hátterében pedig min­den zöld. Van ott fa is, és meglepő, hogy még az is zöld. (Derültség). . . ,­­ , , Rákosi Viktor: Zöldszászok nincsenek ott«­ (Derültség). . . . . ,, . Bartha Miklós: A mi szegény királyunk föl van ültetve... . .. Uray Imre: Azt sem ismeri meg senki, hogy micsoda! . .. Bartha Miklós: ... fehéresforma sárga lóra. Szent István palástja éppen olyan sárga, mint a koronája, a koronája éppen olyan sárga, mint a szakálla, és a szakálla éppen olyan sárga, mint­­ a szeme. (Nagy derültség). Annak a lónak a mintája Nü­rnbergben egy tizedrangú gyermekjátékgyárban ké­szült. (Derültség). Méltóztassék azokra a kis, három­­koronás hintalovakra gondolni, fából faragva, és hogy bizonyos keménységet kapjon a súlypontjuk, a két első lába a faragott lónak mereven előreáll, a két hátulsó lába pedig mereven hátrafelé. (Derültség), így áll a király lova ebben a minden lótartó gazda előtt merőben inesztétikus helyzetben oly meredek dómban, hogy szalto mortále nélkül soha semmiféle clown-ja a világnak onnan még le nem jöhetett. Van ott három vagy négy bíboros, az egyiknek a feje tetején egy kis vörös sapka, a másiknak az sincsen, az egyik pálcával a kezében, a másiknál az sincsen. A másik oldalon ott áll teljes báli toalettben egy asszonyság világos­ kék tüllruhában, dekollettálva mélyen a nyaka, ékszerekkel, különben krinolinba öltözve. (Derültség). Hát kérem, az ember nem tudja, hol van. Szobában-e? Hogy fér el szobában az a sok ló? Vagy pedig az utcán? Mit keres ott egy előkelő hölgy báli ruhában, krinolinban? (Zaj. Derültség a baloldalon). A mellett a nő mellett földmivelők, gazdák is vannak. Azok meg óriási szentesi, meg zentai bundákban, meg szűrökben vannak. (Derültség). Hogy nem fagy meg az a szegény nő, ha annyi bunda kell oda, vagy hogy nem olvadnak meg azok a bundá­­sok, ha az a nő olyan könnyedén és lengén van ott? (Élénk derültség, tetszés és taps a baloldalon). Innen megint visszatérek a tanácskozó­terembe. Mindjárt első­sorban az tűnik föl, hogy voltaképpen mi lesz annak a parlamentnek a nyilvánosságával? Hol lesz­nek a hírlapi tudósítók? Nincsen sehol helyük. Erre az építész nem gondolt, az neki mindegy. Azzal, hogy valami hivatása is van annak a cifraságnak, a­mit oda csinált, ő nem vesződött. Már most a hírlapírókat fölteszik a rendes karzati közönség közé, az a rendes karzat pedig négy emelet magasság. De ez még nem a díszes karzat. A díszes karzat azon fölül van egy emelettel, az már öt emelet magasság. Öt emelet magasságot kell hogy egy úri hölgy menjen, hogy meghallgasson engem, vagy Pichler barátomat. (De­rültség.) Nem igen érdemeljük meg, hogy olyan sokat fáradjanak. Pichler Győző: Én értem elmennek az asz­szonyok öt emeletet is! (Élénk derültség.) Bartha Miklós: Reméli, hogy talán azo­kon a hibákon, a­melyeken még lehet segíteni, se­gíteni is fognak. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a szélsőbaloldalon). Rakovszky István fölveti azt a kérdést, hogy ki a hibás e botrányos állapotokért ? A lelkiismeretlen­ség netovábbja, hogy harmincnégy milliót elkótya­vetyéltek csak abból a célból, hogy az országnak ne legyen tisztességes parlamentje. A miniszterelnök sza­vazatával hozzájárult ehhez a dologhoz: az építő­bi­zottság elnöke dús fizetést húzott; ki hát a felelős? Nem lehet senkit felelősségre vonni? (Nagy zaj. Föl­kiáltások a baloldalon: A Tiszáék! A Tisza-familia.) A morális felelősség a kormánypárté, de anyagi fele­lősségről is van szó, a szegény nép adófilléreiről, me­lyet a kormánypárt lelkiismeretlen könnyelműséggel elkótyavetyélt. (Zaj a jobboldalon.) Lehetetlen, hogy ne követték volna el a legdurvább visszaéléseket. (T­gy van! Úgy van! a baloldalon.) Lehetetlen, hogy itt egyes emberek ne gazdagodtak volna meg törvény­telenül. Nem lehet eléggé ostorozni azt a rendszert, mely csak arra néz, hogy a protekciós emberek meg­gazdagodjanak. (Helyeslés a baloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök, Bartha Miklós szellemes előadása nem egészen egyezik azzal a kon­klúzióval, a­melyet Rakovszky levon belőle. Bartha kifogásolt mindent, de a hűtlen kezelés legkisebb ada­tát vagy jelét sem említette föl. A kritika egy részével maga is egyetért. A­mennyibe a palota kerül, az a nagy összeg nem felel meg gazdasági viszonyainknak. Ezért is a miniszterelnököt okolják, mint mindenért, a mi Ádám apánk óta történt. Pedig sohasem tar­totta helyesnek, hogy oly sokat költöttek a parla­ment új házára. Az építés igen nehéz volt, úgy­szólván a Dunától kellett elhódítani a területet. Fölkiáltások balról: Az a baj! Miért építették oda ?! Telek-spekuláció! Széll Kálmán: Változott a munkabér, sokat vál­toztattak a terveken, egyszóval előre nem látott dol­gok növelték a kiadásokat. Ha ma kellene határozni, ő maga is Bartha Miklóssal tartana. Az építkezésről minden évben jelentést terjesztettek az országyűlés elé, de senki sem kifogásolt semmit sohasem. Bizo­nyos, hogy ez az épület minden hibájával is dísze lesz az országnak és a fővárosnak; ezt eltagadni nem lehet. A számadásokat pedig oly bizottság vizsgálta meg, a­mely bizottságnak a tagjaiért kezét a tűzbe teszi. Hi­bái vannak az épületnek, az igaz, de a­mit még lehet, javítanak rajta. De a hűtelen kezelés vádjával előál­­lani, bizonyíték nélkül, nem szabad. Ne játszszunk a szavakkal. (Helyeslés a jobboldalon.) Az elnök a vita folytatását holnapra halasztja s az ülést berekeszti. Az ülés két órakor ér véget. BUDAPESTI HISLAP. (59. sz.) 1902. március 1. A katolikus autonómia. Budapest, febr. 28. (Saját tudósítónkról.­) A kongresszus mai ülé­sén befejezték a javaslat részletes tárgyalását. Na­gyobb vita nem volt s az utolsó nyolc szakaszt úgy­szólván megjegyzés nélkül fogadták el. Az utolsó szakasz után azonban Ságh­y Gyula újra szóvá tette a pécsi egyházmegyéhez tartozó szlavón plébániák és a Muraköz ügyét. Indítványát a kongresszus nem fogadta el s így ebben a dologban nem határozott érdemlegesen. Végül még a jogfönntartó nyilatkozatot fogadták el és ezzel együtt Apponyinak azt az indít­ványát, hogy ezt a jogfönntartó nyilatkozatot az utolsó ülés jegyzőkönyvével terjeszszék föl a ki­rályhoz, Szapáry Gyula gróf elnökölt. A püspöki kar tagjai közül megjelentek: Schlauch bíboros, Sa­i­mássa, Csuszka érsekek, Bende, Firczák, Szmre­­csányi, Hettyey, Ivánkovics, Hornig megyés­ püspö­kök, Fehér Ipoly pannonhalmi főapát, Radnay Farkas fölszentelt püspök. Az ülés azzal kezdődött, hogy Szmrecsányi püspök a napirend előtt szóvá tette Zichy Nándor grófnak egy cikkét, hogy a vagyon ügyében az auto­nómia létesülésével nem változott semmi. Kijelenti, hogy csak a szervezetre kell utalnia, hogy az ellenkező eredményre jussunk. Az egyetemi alaphoz való jogról a szervezet megemlékezik, úgyszintén az sem áll, hogy csak az autonómia tisztviselőitől követelnek hitvallást. Zichy Nándor gróf rögtön válaszolt. Ki­jelenti, hogy a cikk felfogását ő helyesli. Ezt a fel­fogást egyébiránt mindenki bírálhatja. A szerve­zetből szerinte az tűnik ki, hogy az egyetem az auto­nómia hatásköréből örökre ki van zárva. Az igazgató­tanács tagjainak esküje kikerülte figyelmét s ezt készséggel helyre fogja igazítani. A függőben maradt 151. §-t a kiküldött bizott­ság szövegezése értelmében elfogadták, csak Zichy Nándor gróf hangoztatta, hogy inkább az utalványo­zási jogra fektetett volna súlyt, mint az utalványozás keretének megállapítására. A 184. §-t Molnár János tegnap előterjesztett indítványa értelmében kiegé­szítve fogadta el. A 185. §-nál Sághy Gyula azt in­dítványozza, hogy az igazgatótanács és az országos ka­tolikus gyűlés hatásköre csak annyiban terjed ki Er­délyre, a­mennyiben ez az erdélyi státus önkormány­zati jogát nem érinti. A kongresszus t némi módosí­tással ebben az értelemben döntött. A 192-ik (utolsó) szakasznál Sághy Gyula új szakaszt ajánl, mely a zágrábi érsekséghez tartozó Muraköznek, illetve a pécsi egyházmegyéhez tartozó szlavón plébániáknak az autonómiához való viszonyát szabályozná. Szevm­­­ecz Emil szerint az egyházmegyék kiterjedése a döntő. Semmi akadálya sincs, hogy a szlavón pléd

Next