Budapesti Hírlap, 1902. március (22. évfolyam, 59-88. szám)
1902-03-01 / 59. szám
4 emelet magasságban van a tanácskozóterem. Hát a képviselőház tagjainak legnagyobb része mégis csak oly korban levő ember, akinek a százhárom lépcsőnyi magasság mindennapos megmászása kissé nehezére esik, főleg, ha meggondoljuk, hogy az a nagy épület központi fűtésre van ellátva, úgy hogy amint belépünk, már azonnal 16—17 fok meleg árad szét. Aztán téli idő is van nálunk, ahol bundában és felső ruhában járunk. Már most a bundás és felsőruhás, hatvan éves képviselő urak 17 foknyi melegre fűtött helyiségben menjenek föl 103 lépcsőn, míg a tanácsterembe jutnak. Azt hiszem, ez a tornázás olyan neme, amelyet a t. képviselő urak maguknak nem kívánnak. A liftek pedig egyszerre négyszáz embert nem tudnak szállítani. Menjünk a lépcsőkre, és azonnal feltűnik nekünk az a bizantinus festészet. Tarka-barkán kifestett gótikus íveket nem látni sehol a világon. Talán azért van ez így, mert hát mi keletről jöttünk és nyugat és kelet küszöbén lakunk. Talán ezt akarta jelezni az épület azzal, hogy vegyünk valamit a gótikából is, vegyünk valamit a bizánci ízlésből is, vegyünk valamit — s ezt helyesen tették — a III. Napóleon korabeli párisi épületből is, de a híres gótikából ne merjünk semmi olyant se venni, ami annak a stílusnak nagyszerűségére és fenségére emlékeztet, egyetlen csúcsív nélkül merészelték a parlamenti épületet megcsinálni, bátortalanul és mégis vakmerően. És hogy ezt mind összevegyítették, azt a szóló egészen természetesnek tartja, mert az építőművészet a kor kifejezője. Ez a mi torzkorszakunk jól ki lesz fejezve abban az épületben. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Ki lesz fejezve az épület építészeti értékében az a 34 millió. (Igaz! Úgy van a szélsőbaloldalon ki lesz fejezve, hogy itt egy nemzet, egy elcsigázott, gazdasági válságokkal küzdő nemzet, önálló gazdasági élettel nem bíró nemzet és egy nemzet, amely államosdit játszik, amelynek parlamentje egy szál katona fölött nem rendelkezik, ez a korszak azzal a lelki csalással, mintha gazdagok volnánk, mintha könnyen tudnánk egy épületre adni 34 millió koronát, ez a korszak ezzel az épülettel igen jól van jellemezve. (Éljenzés és taps a szélsőbaloldalon.) De hát ezen nem lehet már segíteni. Azt a cifra festést le lehetne ugyan arról a falról vakolni, de kár volna, mert éppen az vitt ebbe az épületbe, a gótikába bizantinikus elemet és miután nálunk az irodalomba is, de a politikába is, a gazdasági életbe is az a híres közgazdasági tevékenység igen sok bizantinikus elemet és ízlést vitt bele, mert ne legyen az ebben az épületben is meg, legalább még jobban fogja visszatükrözni ennek a kornak a jellemét. Az ülésteremben sem a tárgy méltóságának, sem tekintélyének és komolyságának az a sok aranyozás, cicoma, csiszolás nem egészen felel meg, de ez ízlés dolga és én nagy műveltségű emberek véleményét hallottam, akik szépnek találják — azonban az építésznek azt mégis csak tudnia kellett volna, hogy mi célra építi ő ezt az épületet, mert lépésrőllépésre ki lehet mutatni, hogy az építész abszolúte nem törődött azzal, hogy annak az épületnek mi lesz a célja. Úgy vannak az összes mellékhelyiségek elhelyezve, amiből látszik, hogy ő a parlamentáris és országgyűlési életrendnek ekonómiáját abszolúte nem ismerte, nem is tudakozódott utána. Fölteszi például a harmadik emelet magasságára a háznagyi irodát. És nincs annyi hely a tanácskozó teremben, mint amennyi képviselőt közjogunk Magyarország részére megállapított. (Élénk mozgás a bal- és szélsőbaloldalon.) Mikor a padokat már megcsinálták, (Halljuk! Halljuk!) akkor vették észre, hogy a képviselő urak nem férnek oda be. Akkor úgy próbáltak rajta segíteni, hogy ezeket a padközi sikátorokat oly picinyre vették, hogy két egymással szemközt találkozó képviselő nem férhet el egymás mellett. De ez nem volt elég. A karzatokat tudvalevőleg márványoszlopok tartják félkörben. A karzatok alja, a márványoszlopok mögött, már nem kiegészítő része a teremnek, az már egy hátsó folyosó. Csináltak tehát két sor padot s azokat hátra, arra a folyosóra helyezték el. ISO képviselőnek így jut hely a karzatok alján, a termen kívül. (Mozgás és zaj a bal- és szélsőbaloldalon.) De azért a képviselők összes számának ma sincsen helye. Ott a honfoglalási képe Munkácsy Mihálynak, melyet a mester a kormány megbízása folytán festett a képviselőház vagy főrendiház üléstermének. Munkácsy nélkül hiányos az az épület és bár nagy festményei közül ez a legkevésbbé sikerült, de mégis odavaló. És festett, szegény, colstokkal való megrendelésre, hogy a kép magassága legyen három méter, a hosszúsága legyen tizenöt méter, mert a hely csak ennyit enged meg. És, íme, ez a kép, miután architektonikus szempontból nem lehet jól elhelyezni, onnan kimaradt. E helyett jöttek más képek. Szintén colstok szerint megrendelve és négyszögméter szám szerint fizetve. Azt hiszi a t. képviselőház, hogy a nagy festők közül bíztak meg valakit? Nem. Egészen névtelen, ötöd-tizedrangú embereket bíztak meg. Mások nem is vállalkoztak arra, hogy kvadrátméter szerint dolgozzanak. És így létrejöttek ott (Egy hang a szélsőbalon: Mázolások!) — nagyon helyes a kifejezés — mázolások, amelyekhez képest bármelyik kávéházába Budapestnek, ahol falfestmények vannak, többnyire iparosok által létrehozva, sokkal különbeb, művészi tekintetben értékesebbek, mint az országházban levő freskók. (Derültség a baloldalon. Fölkiáltások balról. Ki kell őket dobni. Mozgás jobbfelől.) Nem mondom, mindanynyia. Van egy pár plafonkép, amelynek úgy színe, mint fölfogása, mint kompozíciója értékes. De csak egy pár. Van azonban olyan botrányos mázolás, melyet le kell vakarni. Az étteremnek egyik oldalán például bölényvadászat van. Hát bölényvadászat nálunk is volt, ezen a freskón azonban mindenféle exotikus és nem exotikus, nyugati és keleti alakok vannak, de egyetlenegy magyar alak sincs, és a legfeltűnőbb alak egy indigókék szinre festett lovon ül._ (Nagy derültség a baloldalon. Mozgás jobbfelől.) És az a szerencsétlen ló halad valami csodálatos homály felé. Nézem, nézem, nézem, és akkor észreveszem, hogy az egy szecessziós erdő. (Derültség balfelől.) Hát ha azt mondaná az a festő, hogy nem erdő, hanem felhő, úgy mint Hamletben, azt is elhinném neki, mint szegény Poloniusz elhitte, hogy lesz az felhő, és ha azt mondaná arra, hogy teve, akkor azt is elhinném, hogy teve. (Derültség a baloldalon. Mozgás jobbfelől.) Szemben azzal a képpel van egy halászat festve, balatoni halászat ... .,, , , ,... Turay Imre : Csupa zsidó húzza a hálót. (Nagy derültség a baloldalon). Bartha Miklós: E szimbólikus megjegyzést nem ismerhetem el, mert ha az a kép a mai korszakot akarná szimbolizálni, akkor nem húznák az illetők a hálót, hanem parancsolnák, hogy húzzák. Ebben azonban egy csuklyás barát parancsol és húzzák a hálót a meztelen rézbőrü indiánok. (Nagy derültség). Nem engedek ebből semmit, méltóztassanak megnézni: rézbőrü indiánok, ismétlem, meztelenül, oly irtózatos erőt fejtve ki, mint hogyha rájuk szakadt volna a tihanyi apátságnak egész félszigete és az alól kellene kimászniok. (Derültség a baloldalon). A delegáció termében (Halljuk! Halljuk!) az 1867-diki koronázásból a kardvágási jelenet van meg. Valami csodálatosan sárgás-barna festékkel dolgozott az illető, az arcok is ilyen színűek, a ruhák is ilyen szintiek, a lovak is ilyen szintiek, a zászlók is ilyen szintiek a kép előterén. A kép hátterében pedig minden zöld. Van ott fa is, és meglepő, hogy még az is zöld. (Derültség). . . , , , Rákosi Viktor: Zöldszászok nincsenek ott« (Derültség). . . . . ,, . Bartha Miklós: A mi szegény királyunk föl van ültetve... . .. Uray Imre: Azt sem ismeri meg senki, hogy micsoda! . .. Bartha Miklós: ... fehéresforma sárga lóra. Szent István palástja éppen olyan sárga, mint a koronája, a koronája éppen olyan sárga, mint a szakálla, és a szakálla éppen olyan sárga, mint a szeme. (Nagy derültség). Annak a lónak a mintája Nürnbergben egy tizedrangú gyermekjátékgyárban készült. (Derültség). Méltóztassék azokra a kis, háromkoronás hintalovakra gondolni, fából faragva, és hogy bizonyos keménységet kapjon a súlypontjuk, a két első lába a faragott lónak mereven előreáll, a két hátulsó lába pedig mereven hátrafelé. (Derültség), így áll a király lova ebben a minden lótartó gazda előtt merőben inesztétikus helyzetben oly meredek dómban, hogy szalto mortále nélkül soha semmiféle clown-ja a világnak onnan még le nem jöhetett. Van ott három vagy négy bíboros, az egyiknek a feje tetején egy kis vörös sapka, a másiknak az sincsen, az egyik pálcával a kezében, a másiknál az sincsen. A másik oldalon ott áll teljes báli toalettben egy asszonyság világos kék tüllruhában, dekollettálva mélyen a nyaka, ékszerekkel, különben krinolinba öltözve. (Derültség). Hát kérem, az ember nem tudja, hol van. Szobában-e? Hogy fér el szobában az a sok ló? Vagy pedig az utcán? Mit keres ott egy előkelő hölgy báli ruhában, krinolinban? (Zaj. Derültség a baloldalon). A mellett a nő mellett földmivelők, gazdák is vannak. Azok meg óriási szentesi, meg zentai bundákban, meg szűrökben vannak. (Derültség). Hogy nem fagy meg az a szegény nő, ha annyi bunda kell oda, vagy hogy nem olvadnak meg azok a bundások, ha az a nő olyan könnyedén és lengén van ott? (Élénk derültség, tetszés és taps a baloldalon). Innen megint visszatérek a tanácskozóterembe. Mindjárt elsősorban az tűnik föl, hogy voltaképpen mi lesz annak a parlamentnek a nyilvánosságával? Hol lesznek a hírlapi tudósítók? Nincsen sehol helyük. Erre az építész nem gondolt, az neki mindegy. Azzal, hogy valami hivatása is van annak a cifraságnak, amit oda csinált, ő nem vesződött. Már most a hírlapírókat fölteszik a rendes karzati közönség közé, az a rendes karzat pedig négy emelet magasság. De ez még nem a díszes karzat. A díszes karzat azon fölül van egy emelettel, az már öt emelet magasság. Öt emelet magasságot kell hogy egy úri hölgy menjen, hogy meghallgasson engem, vagy Pichler barátomat. (Derültség.) Nem igen érdemeljük meg, hogy olyan sokat fáradjanak. Pichler Győző: Én értem elmennek az aszszonyok öt emeletet is! (Élénk derültség.) Bartha Miklós: Reméli, hogy talán azokon a hibákon, amelyeken még lehet segíteni, segíteni is fognak. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a szélsőbaloldalon). Rakovszky István fölveti azt a kérdést, hogy ki a hibás e botrányos állapotokért ? A lelkiismeretlenség netovábbja, hogy harmincnégy milliót elkótyavetyéltek csak abból a célból, hogy az országnak ne legyen tisztességes parlamentje. A miniszterelnök szavazatával hozzájárult ehhez a dologhoz: az építőbizottság elnöke dús fizetést húzott; ki hát a felelős? Nem lehet senkit felelősségre vonni? (Nagy zaj. Fölkiáltások a baloldalon: A Tiszáék! A Tisza-familia.) A morális felelősség a kormánypárté, de anyagi felelősségről is van szó, a szegény nép adófilléreiről, melyet a kormánypárt lelkiismeretlen könnyelműséggel elkótyavetyélt. (Zaj a jobboldalon.) Lehetetlen, hogy ne követték volna el a legdurvább visszaéléseket. (Tgy van! Úgy van! a baloldalon.) Lehetetlen, hogy itt egyes emberek ne gazdagodtak volna meg törvénytelenül. Nem lehet eléggé ostorozni azt a rendszert, mely csak arra néz, hogy a protekciós emberek meggazdagodjanak. (Helyeslés a baloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök, Bartha Miklós szellemes előadása nem egészen egyezik azzal a konklúzióval, amelyet Rakovszky levon belőle. Bartha kifogásolt mindent, de a hűtlen kezelés legkisebb adatát vagy jelét sem említette föl. A kritika egy részével maga is egyetért. Amennyibe a palota kerül, az a nagy összeg nem felel meg gazdasági viszonyainknak. Ezért is a miniszterelnököt okolják, mint mindenért, a mi Ádám apánk óta történt. Pedig sohasem tartotta helyesnek, hogy oly sokat költöttek a parlament új házára. Az építés igen nehéz volt, úgyszólván a Dunától kellett elhódítani a területet. Fölkiáltások balról: Az a baj! Miért építették oda ?! Telek-spekuláció! Széll Kálmán: Változott a munkabér, sokat változtattak a terveken, egyszóval előre nem látott dolgok növelték a kiadásokat. Ha ma kellene határozni, ő maga is Bartha Miklóssal tartana. Az építkezésről minden évben jelentést terjesztettek az országyűlés elé, de senki sem kifogásolt semmit sohasem. Bizonyos, hogy ez az épület minden hibájával is dísze lesz az országnak és a fővárosnak; ezt eltagadni nem lehet. A számadásokat pedig oly bizottság vizsgálta meg, amely bizottságnak a tagjaiért kezét a tűzbe teszi. Hibái vannak az épületnek, az igaz, de amit még lehet, javítanak rajta. De a hűtelen kezelés vádjával előállani, bizonyíték nélkül, nem szabad. Ne játszszunk a szavakkal. (Helyeslés a jobboldalon.) Az elnök a vita folytatását holnapra halasztja s az ülést berekeszti. Az ülés két órakor ér véget. BUDAPESTI HISLAP. (59. sz.) 1902. március 1. A katolikus autonómia. Budapest, febr. 28. (Saját tudósítónkról.) A kongresszus mai ülésén befejezték a javaslat részletes tárgyalását. Nagyobb vita nem volt s az utolsó nyolc szakaszt úgyszólván megjegyzés nélkül fogadták el. Az utolsó szakasz után azonban Sághy Gyula újra szóvá tette a pécsi egyházmegyéhez tartozó szlavón plébániák és a Muraköz ügyét. Indítványát a kongresszus nem fogadta el s így ebben a dologban nem határozott érdemlegesen. Végül még a jogfönntartó nyilatkozatot fogadták el és ezzel együtt Apponyinak azt az indítványát, hogy ezt a jogfönntartó nyilatkozatot az utolsó ülés jegyzőkönyvével terjeszszék föl a királyhoz, Szapáry Gyula gróf elnökölt. A püspöki kar tagjai közül megjelentek: Schlauch bíboros, Saimássa, Csuszka érsekek, Bende, Firczák, Szmrecsányi, Hettyey, Ivánkovics, Hornig megyés püspökök, Fehér Ipoly pannonhalmi főapát, Radnay Farkas fölszentelt püspök. Az ülés azzal kezdődött, hogy Szmrecsányi püspök a napirend előtt szóvá tette Zichy Nándor grófnak egy cikkét, hogy a vagyon ügyében az autonómia létesülésével nem változott semmi. Kijelenti, hogy csak a szervezetre kell utalnia, hogy az ellenkező eredményre jussunk. Az egyetemi alaphoz való jogról a szervezet megemlékezik, úgyszintén az sem áll, hogy csak az autonómia tisztviselőitől követelnek hitvallást. Zichy Nándor gróf rögtön válaszolt. Kijelenti, hogy a cikk felfogását ő helyesli. Ezt a felfogást egyébiránt mindenki bírálhatja. A szervezetből szerinte az tűnik ki, hogy az egyetem az autonómia hatásköréből örökre ki van zárva. Az igazgatótanács tagjainak esküje kikerülte figyelmét s ezt készséggel helyre fogja igazítani. A függőben maradt 151. §-t a kiküldött bizottság szövegezése értelmében elfogadták, csak Zichy Nándor gróf hangoztatta, hogy inkább az utalványozási jogra fektetett volna súlyt, mint az utalványozás keretének megállapítására. A 184. §-t Molnár János tegnap előterjesztett indítványa értelmében kiegészítve fogadta el. A 185. §-nál Sághy Gyula azt indítványozza, hogy az igazgatótanács és az országos katolikus gyűlés hatásköre csak annyiban terjed ki Erdélyre, amennyiben ez az erdélyi státus önkormányzati jogát nem érinti. A kongresszus t némi módosítással ebben az értelemben döntött. A 192-ik (utolsó) szakasznál Sághy Gyula új szakaszt ajánl, mely a zágrábi érsekséghez tartozó Muraköznek, illetve a pécsi egyházmegyéhez tartozó szlavón plébániáknak az autonómiához való viszonyát szabályozná. Szevmecz Emil szerint az egyházmegyék kiterjedése a döntő. Semmi akadálya sincs, hogy a szlavón pléd