Budapesti Hírlap, 1902. április (22. évfolyam, 89-118. szám)

1902-04-01 / 89. szám

Budapest, 1902. XXII. évfolyam 89. sz. Kedd, április 1. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor, félévre 14 kor, negyedévre 7 kor, egy hónapra 2 kor. 40 fii Egyes szám ára helyben 8 ÜL, vidéken 10 fii. Telefoni szerk. 84—83, kiadók: 88—95, igazg. 68—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Till. ker., Sokk Szilárd-utca 4. sz. Bicuxeli- és k­irn­etis-föltétel: l­ gisné Láz József-körut ám oldalán. Apró hirdetések ára: Egy szó 4 ill., vastagabb betűvel 8 ill. Hirdetések nonpareille számítással, díjszabás szerint Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, hogy a lap szétküldése fennakadást ne szenvedjen. Lassú haladás. Budapest, márc. 81. Abban a munkában, melyet Magyar­­ország kereskedelméről és iparáról száz és egynéhány évvel ezelőtt jó Berzeviczy Gergely megirt s a mely magyar nyel­ven való megjelenését Gaál Jenő buzgó odaadásának köszönheti, föl van em­lítve, hogy akkor, a midőn az iró mű­vét szerkesztette, Magyarország 12 és fél millió lakosával szemben Nagybrittaniá­­nak népessége 11­8 millió, Poroszor­szágé pedig csak 6 millió volt. Meg kell azonban jegyezni, hogy Berzeviczy Magyarországhoz hozzászámította Galí­ciát és Bukovinát, másrészről a határ­­őrvidéket és tengerpartot is. Ha ezek népességét a fenti számból levonjuk, az körülbelül 9 millióra száll le. Azonban még így is messze túlhaladtuk az ak­kori Poroszországot s nem jártunk m­esz­­sze Angliától. Azóta száz év múlt el, a küzdelmek, erőfeszítések és eredmé­nyeknek egy százada. A három akkor összehasonlított ország között ma ha­sonlóságot dekretálni akarni merész vállalkozás lenne. Anglia gazdagságát és politikai je­lentőségét illetőleg szédítően magasra jutott. Poroszország az első hatalom a kontinensen s a világnak legelső katonai hatalmassága. Az az emelkedés, mit harminc év óta gazdasági téren elért, eléggé ismeretes s a vámpolitika te­kintetében általa kezdett új irány az összes művelt nemzetek figyelmét leköti. A fejlődés eredménye gyanánt úgy Anglia, valamint Poroszország népes­sége is váratlanul megszaporodott s amaz 1901-ben 37 millióra, Poroszországé pe­dig 34 , 5 millióra emelkedett föl. Ezzel szemben a mi szaporodásunk meglehetősen szegényes és éppen nem mondhatjuk azt, hogy bármi tekintetben is irányadó állam lennénk. Küzdelmeink és törekvéseink rendesen csak halvány reflexe annak, a­mi nyugaton történik s a nyugati példák utánzásával sem va­­gyünk mindig szerencsések. Haladásunk a gazdasági téren, még a legutolsó két évtizedet véve is, szörnyen hézagos és lassú. A takarékpénztárak reformja tekintetében nehezen tudunk tovább jutni annál, a­hol húsz évvel ez­előtt állottunk. Felelős Béla az ő érte­kezéseiben már 1879-ben körvonalazta teendőinket, a­melyek azonban teendők ma is. Lányán Menyhértnek az a kije­lentése, hogy a jelzálogos kölcsönök a takarékpénztárak természetével nem fér­nek össze, ma is igaz ugyan, de a reform­nak lökést nem adott. Még az sem követ­kezett el, a­mit az óvatosabb Kautz kívánt, hogy a hipotekális üzlet a taka­rékpénztárak reálvagyonával helyesebb arányba hozassék. Nem voltak szeren­csésebbek Weninger Vincének, a Magyar általános hitelbank méltán nagynevű vezetőjének idevágó javaslatai sem. Más irányokban szintén hasonló je­lenségekkel találkozunk. Ugyancsak Földes és vele sokan mások is két évti­zeddel ezelőtt kimutatták, hogy a magyar föld egy része mértéktelenül el van aprózva. Azóta az elaprózás folyt tovább, a­nélkül, hogy vele szemben számbavehető intézkedések történtek volna. Magának a hitelnek szervezése tekintetében a hangos és jogosultak­nak elismert panaszok mellett is alig történt számbavehető reform, egészen az utolsó időkig. S ha már a 80-as évek­ben jogosan panaszolták azt, hogy mily súlyos adó nyomja a magyar földet, mit mondjunk ma, a­mikor a mezőgazda­sági termékek leszálló ára mellett a köz­szolgáltatások folyton emelkedőben v­annak. Pedig Földes szerint húsz év előtt a belgák egy forint 65 krajcár föld- és házadót fizettek fejenként, a franciák egy forint 86-ot, ellenben Magyarország­ban maga a földadó 2 forint 40 krajcár volt, pedig Ausztriában csak 1 forint 66 krajcár. Itt pedig a házadót is hozzá­számítjuk, nálunk egy lejekre 2 forint 91 krajcár esett. Íme néhány példa, miért oly lassú haladásunk s miért hiányzik sok téren teljesen az emelkedés. Nehezünkre esik ugyan kimondani, de miután olyan férfiak, mint Tisza István és Beksics Gusztáv előttünk jártak, elpanaszol­hatjuk mi is, hogy Magyarország na­gyon erősen érezte és érzi ma is azt, hogy a kiegyezés alkalmával és azóta is hiányoztak olyan nagy államférfiak, a­kik a gazdasági programot megalkotni s a nemzet fejlődésének ebben a tekin­tetben helyes irányt mutatni képesek lettek volna. A régi táblabíró-világ ilyen jelle­mek fejlesztésére alkalmas semmiképpen sem volt. A Stein-ek és Slardenberg-ek, a Cobden-ek és Bright-ok nálunk hiá­nyoztak és hiába akadtak egyesek, mint az 1872-ik­ meglehetősen elfeledett közgazdasági gyűlés elnöke, Hunfalvy János, a­ki a politizálás szenvedélyét kárhoztatva, gazdasági fejlődésünk hé­zagait bátran föltárva rámutatott arra, hogy a társadalmi munka szervezése mennyire fontos, mennyire föltétele az emelkedésnek. Ezekre nem hallgattunk, így nem jutottunk el odáig sem, hogy e tekintetben az ország nagy tömegét al­kotó gazdanépességet organizálni bírtuk volna. Csoda-e aztán, ha elmaradtunk és ha politikai szabadságunkat is sok tekintetben annak a Poroszországnak köszönhetjük, a­mely száz év előtt Ber­zeviczy tanúsága szerint legalább né­pesség és terület tekintetében annyira elmaradt mögöttünk. Haladásának és tüneményes emel­kedésének titka kétségkívül az, hogy vezető politikusai értették a szervezés művészetét s a nemzet hajlandó volt szer­vezetten szívós munkát fejteni ki távol célok érdekében. Angliában a társadalmi élet élénksége, az egyéni energia vágott utat a haladásnak és emelte nem re­mélt magaslatra Edvárd királynak mun­kára termett és munkaszerető nemzetét. Másként nem fog sikerülni ez nekünk sem. A porosz királyság a múlt évben ülte meg kétszáz éves jubileumát, mi nemsokára az ezredéveshez készülhet­nénk. Hol vagyunk mégis a porosz mö­gött? Ideje, hogy azokat a kedvező es­hetőségeket, a­melyek most nekünk múl­nak, jobban kihasználjuk, mint tettük eddig. ■* M.K­ R. KÖZPONTI | STATISZTIKAI raVATAl. könyvtára Mai számunk 14 oldal. A magyar miniszterek mécsben. A félhiva­talos Búd. Tud. jelenti: Széll Kálmán miniszterelnök és Storánszky Nándor kereskedelemügyi miniszter holnap reggel Bécsbe utaznak. Lukács László pénz­ügyminiszter már ma este odaérkezett. A miniszter­elnök valószínűleg három napot fog Bécsben tölteni, míg Storánszky kereskedelemügyi miniszternek már csütörtökön reggel Budapesten kell lennie, hogy je­len lehessen a képviselőházban a kereskedelemügyi tárca költségvetésének részletes vitáján. Az orosz-francia szövetség, az orosz lapok nagy megelégedéssel veszik tudomásul, hogy a francia törvényhozás nagyobb ellentmondás nélkül megsza­vazta annak az utazásnak a költségeit, melyre a cár meghívása folytán Loubet elnök már újév óta készül. A pétervári Novoje Vremja párisi levelezőjétől ez alkalomból tudósítást közöl, mely jellemző világot vet a francia-orosz viszonyokra. Ez az orosz publicista kereken kijelenti, hogy a franciák némi csalódással beszélnek az orosz-francia szövetségről és a többi közt idézi Freyd­neff nyilatkozatát, melyet két év előtt tett, hogy e szövetkezésben bizonyos elhidegülés követ­kezett el. Mégis ez a szövetség alkotja a francia szel­lem erejét s reményét. Vannak, úgymond, házasságok, a­melyek nincsenek híjával a kölcsönös vonzalomnak s jólétnek, még sem boldogok, mert nincsenek meg­áldva gyermekekkel. Ilyen volt eddig ez a szövetség. Franciaország díszéül szolgált, de gyermekkel nem gyarapitotta. A házasfelek mellékes dolgokkal kezdtek foglalkozni. Mi oroszok, folytatja azután, el voltunk foglalva a távol Keleten. A közel Keletről pedig el­távolodtunk. Azalatt odajött Germania. Ott pedig, mondá egy kiváló orosz diplomata, csak ármádiával küzdhetünk meg Németország ellen. Most közelről látjuk itt a német diplomácia diadalát. Sem nekünk, oroszoknak, sem a franciáknak nem használt a szö­vetkezés. Pedig Németország még mindig fenyegeti Franciaországot. Most hát itt a legfőbb ideje, hogy véget érjen a mézeshetek szaka s a tettek mezejére lépjünk. Franciaország nem kicsiny és kitünően­ van fölszerelve, jobban mint a németek, mind a mellett, hogy ez utóbbiak állanak a militarizmus élén. A fran­ciáknak jobb a puskájuk, jobbak az ágyúik és jobbak a hadihajóik, mint a németeknek és hozzá a harci lel­kesedés a franciáknál minden népréteget betölt. Bá­mulatos volna Németország háborúja a francia-orosz

Next