Budapesti Hírlap, 1902. május (22. évfolyam, 119-147. szám)

1902-05-01 / 119. szám

1902. május 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (119. sz.) bi tótta. Jó alak ez a pattogó katona a parlament­ben, a ki szabadon eresztett itéletmondásaival homéri derűt tud kelteni. Holnap folytatják a vitát. A képviselőház ülése. Elnök: Apponyi Albert gróf. A jegyzőkönyv hitelesítése és a bejelentések Titán, harmadszori olvasásban megszavazzák a mexikói szerződés javaslatát, s megválasztják a kvótabizott­­ság és a delegáció tagjait. A kvótabizottság tagjai ezek: Fálk Miksa, Ha­dik János gróf, Hegedűs Sándor, Hieronymi Ká­roly, Hodossy Imre, Josipovich Géza, Láng Lajos, Major Ferenc, Scitovszky János, Tisza István gróf. A delegációt így alkotják meg. Rendes tagok: Andrássy Gyula gróf, Andrássy Tivadar gróf, Beksics Gusztáv, Berzeviczy Albert, Bolgár Ferenc, Dániel Ernő báró, Dániel Gábor, De­­dovics György, Dókus Ernő, Faik Miksa, Fluger Károly, Francisek Henrik, Hadik-Barkóczy Endre gróf, Hegedűs Sándor, Hieronymi Károly, Hodossy Imre, Holló Lajos, Jakabffy Imre, Josipovich Imre, Klobusitzky János, Kristóffy József, Kubinyi Géza, Láng Lajos, Miklós Ödön, Münnich Aurél, Okolicsányi László, Pap Géza, Perczel Dezső, Rakovszky István, Rosenberg Gyula, Sperec Ferenc, Szemere Miklós, Szentiványi Árpád, Szerb György, Tallián Béla, Te­leki Sándor, Tisza István, Wilczek Frigyes, Zichy Jenő és ifjabb Zichy János grófok. Póttagok: Adamovich Béla, Bethlen Balázs gróf, Biró Lajos, Nopcsa Elek báró, Pildner Ferenc, Sághy Gyula, Semsey László, Szőts Pál, Telegdy Jó­zsef és Werner Gyula. Az elnök: Következik a honvédelmi költségvetés alkotmányosság elvét. A magyar közjog legfelsőbb hadurat nem ismer, de igen alkotmányos királyt, mégis a honvédség könyveiben az alkotmányos király helyett a legfelsőbb hadurat emlegetik. Döbbenettel olvasta, hogy testőrkapitánynyá egy nem magyar ál­lampolgárt, egy magyarul sem tudó katonát neveztek ki, holott törvény szerint minden testőrtisztnek tud­nia kell magyarul és a testőrség szükségletei Magyar­­országból szerzendők be. A közös hadsereg a legvesze­delmesebb eszköze a germanizálásnak, mert büntetésr sel is sújtja a németül nem tanulót. Miként van az, hogy a Ludovika-akadé­­miában a negyedik évi tanfolyamon még a társalgás nyelve is német, holott Deák tanuságtétele szerint 1836-ban kikötötték a Ludovika alapításánál a karok és rendek, hogy a Ludovikában minden tudo­mányt magyarul tanítsanak. (Mozgás.) A nemzetiségi kérdésnek megoldása a katonai akaraton törik meg. Közös hadseregbeli tisztek kínainak nyilvánítják a magyar nyelvet. A honvédeket Hentzit viszik ünne­pelni. (Zaj. Mozgás.) Visontai Soma: Mikor egy magyar minisztert temetnek, egy katona sem jelenik meg, így volt Horánszky temetésén is. Fejérváry Géza báró: Tévedés. Lobkowitz ott volt. Visontai Soma: Az mint­­főrendiházi tag volt ott. Az sem honvéd. Franciaországban díszcsapatokat vezérelnek ki a miniszter temetésére. Az elnök: Ne tessék mellékbeszédeket mondani. Nessi Pál a költ­ségvetést nem fogadja el. (Zajos tetszés a szélsőbalon.) Rákosi Viktor : Örömmel látja, hogy a minisz­ter fölépült betegségéből, valamint lelki gyönyörű­séget olvasta mindennap az újságban, hogy Fejérváry báró a javulás útjára lépett. (Nagy derültség.) Most azonban a miniszter kormányzati és politikai tényei­­t­el konstatálja, hogy nem lépett a javulás útjára. (Derültség.) Ne csodálkozzék tehát a miniszter, ha most már nem jár az ellenzék lábujjhegyen előtte, mert, hál’ istennek, ismét harcképes. A maródi­ sorból belépett a kombattánsok sorába. (Tetszés.) A hon­védelmi miniszter urat két szempontból lehet meg­bírálni, és valamelyik seempontból minden tettét ok­­vetetlenül helyeselni lehet: egy osztrák szempontból és egy magyar szempontból. (Élénk derültség.) Ő egy meghasonlott lélek, mert ő benne a honvédelmi mi­niszter, a hadseregben uralkodó szubordináció szerint, folyton kaptákban áll a táborszernagy előtt. És a­mi­kor a honvédelmi miniszter szeretne valamit tenni, a táborszernagy úr egyszerűen lefújja. (Úgy van!) Az a legfelsőbb kézirat, a­mely a múltkor megjelent — igaz, hogy nem a hivatalos lap elején, hanem a meteorológiai rovatban jelent meg, talán azért, mert mint egy mennykőcsapás hatott az alkotmányos ér­zelmű emberekre (Derültség) — az is a táborszernagy úrhoz szólott. A honvédelmi miniszter ur és táborszer­nagy ur föladata volna odafenn, a hol mindig szíve­sen fogadják s a hol ő az igazságot meg is mondhatja — a legfelsőbb köröknek megmagyarázni azt, hogy a dinasztia nem lehet német császári (úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon), mert azt a Hohenzollernek már lefoglalták (Úgy van! a szélsőbaloldalon); nem lehet szláv császári, mert azt lefoglalták már a Ro­­manovok. Mi következik ebből? Az, hogy arra az egyetlen nemzetre kell bazíroznia a hatalmát (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon), a­mely sem nem germán, sem nem szláv, és ez csak a magyar lehet. (úgy van!) Az egy világtörténeti kuriózum, a­mi ná­p Tudod, hogy akkor este becsületbírósági tárgyalásról jött. A­kiről ott határoztak, az én otthon heverő aranyórámat tette zálogba süldő­jogász korában, mikor az irodámban dolgozott. Úgy tudom, bokrétát vett az árán az éretlen tacskó valami lenge szépségnek. Mikor rajtacsip­­tem a bű­nén, sirt a gyerek, mint a záporeső, becsületszavát vettem, hogy megokosodik. Meg­tartotta, a leghűségesebb emberem lett, tisztes­séges, pontos, megbízható. Én akkoriban, éppen nálam járt Gál, bolond fővel elmondottam neki a dolgot. Ez volt a végzetünk, neki is — nekem is. .Az a fiatal ember tavaly nyitotta meg az iro­dáját. Történt, hogy valami lovagias ügye tá­madt a menyasszonya miatt, közben valami jó embere kikotorta a régi dolgát, becsületbiróságot követeltek és Gál Gedeon — tanúnak jelentke­zett. Könyörögtem neki, ne menjen el. Csak ennyit mondott : — A ki bűnös — bűnhődjék. Az a délután rettenetesebb volt nekem, mintha tíz esztendei fegyházra ítéltek volna. Undor és gyűlölet hánykolódott bennem ez ember ellen, a­ki a módjával mehetne mulatni, világot járni vagy oroszlánra vadászni, de b ő embert akar ölni. Szépen ölni, ártatlanul, tisztán és fehé­ren, mint a hósivatag, a­mely eltemetett egy vándorcsapatot, de azért fehér, tiszta. ■— hó. Mikor ide belépett, a nyugodt, elégedett arcán volt az ítélet és én kerestem . . . egy baltát... vagy egy revolvert... Nagyot fújt, azután félrefordította a fejét és halkan mondta: — No, most már tudod, hogy lettem a gyilkosává egy karakteres, becsületes embernek... lünk történik, hogy egy nemzet egy dinasztia kedvéért németül tanuljon, a­helyett, hogy a dinasztia tanulna meg a nemzet kedvéért magyarul. (Élénk helyeslés és tetszés a szélsőbaloldalon.) Pedig a magyarosítás a dinasztia és a hadsereg érdeke. Ausztriában 30 év alatt olyan viszonyok lesznek, hogy a szorosan vett németeken kívü­l senki németül tudni nem fog, sem a csehek, sem az olaszok, sem a szlovének, sem a len­gyelek. A magyar nyelvű hadsereg ellen azonban nemzetiségi szempontból sem lehet kifogást tenni. És még egy súlyos kérdés van itt. Európa összes államait kikezdte már a szocializmus, de nem boldogul egyik hadsereggel sem, mert a szocializmussal szemben min­den országban a nemzeti eszmét állítják föl. Minálunk azonban kibontják a fekete-sárga zászlót, megszólal a Gotterhalte és a magyar úgy áll ott, mintha kau­­diumi iga alatt hajtanák. Ily körülmények között lehet-e csodálni, ha a nemzetiségében nemcsak meg­tagadott, de vérig sértett magyar a nemzetközi szo­­cializmus martaléka lesz. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalodalon.) Hadseregünkért, mely a mi zászlón­kat, a mi királyunkat, hazánkat és nyelvünket védel­mezi, minden áldozatra készek vagyunk, egy idegen hadseregre egy krajcárt sem adhatunk. (Élénk helyes­lés a szélsőbaloldalon.) Mikép kezelik nálunk a had­ügyi kritikát? Az ország legfőbb katonai érdekei a delegációkra vannak bízva. A­hogyan a delegáció kö­telességét teljesítette 35 esztendő alatt, a magasabb komikum hatásával hat. A megnyitó ülésben az elnök kijelenti, hogy bízik abban, hogy a delegáció bölcse­­sége megtalálja a kivezető utat és a delegáció végén az elnök kijelenti, hála Istennek, a delegáció bölcse­­sége megtalálta a kivezető utat. (Zajos derültség.) Közben minden költséget megszavazott. És ha megnéz­zük, hogy mit csinált a delegáció 35 év alatt, nem le­het bíznunk az illető elnökök bölcseségében, a­kik eze­ket a kijelentéseket tették. (Úgy van! Úgy van­ a szélsőbaloldalon.) Nem csodálom, hogy azután az ilyen delegációval a közös miniszterek azt teszik, a­mi nekik tetszik. Miért a delegációkban csupa három ka­pitulációt kiszolgált professzionátus mamelukok ül­nek, a­kikről régebbi években igen találóan jegyezte meg egyik képviselőtársam, hogy ez a delegációbeli el­lenzék olyan, mint mikor a hadgyakorlatok alkalmával kiosztogatják a fehér szalagokat a katonáknak, hogy te most mint ellenség fogsz mérkőzni és lövöldözni fogsz, de üres patronnal. (Élénk derültség.) Pulszky Ágoston halála után most a delegációnak legnagyobb katonai tekintélye­­, barátom, Münnich Aurél, a­kit ilyen minőségében több ízben aposztrofáltam és a­ki szerintem mint katona egy megfordított gárdához ha­sald­­t, a­mely sohasem hal meg, de mindig megadja magát a kormánynak. (Élénk derültség és tetszés a szélsőbaloldalon.) Arról nem akarok beszélni, hogy például a tengerészeti albizottság micsoda svájci ad­mirálisokból áll. (Élénk derültség.) A legnagyobb ten­gerész közöttük és én t. barátom, Rosenberg Gyula, a­kinek tengerészeti hírnevét a Kárpátoktól az Adriáig dicsérik. (Élénk derültség.) A­ki látta azt a Sietséget és a kormánynak azt az intenzív támogatását, a­melyben Rosenberg Gyula úr az abrudbányai vá­lasztáson minden más kandidátust megelőzőleg része­sült, az okvetetlenül azt az impressziót nyerte, hogy rettentő szüksége volt a delegációnak rá, nehogy a tengerészeti ügyek csonkán maradjanak. (Élénk de­rültség.) Megtörtént az, hogy a delegáció megkérde­zése és tudta nélkül elköltötték 125 milliót a hadiha­jókra. Széll Kálmán miniszterelnök : Ezt nem tették! Rákosi Viktor: 15 hadihajót adnak nekünk, ez ke­rül 115 millióba. Széll Kálmán miniszterelnök: Egy szó sem igaz belőle! (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Bár ne volna igaz!) Rákosi Viktor: Én azonban fönntartom állításomat, míg be nem bizonyítják, hogy nincsen úgy ! Széll Kálmán miniszterelnök: A jövő héten ott lesznek a számadások! Pichler Győző: Én már láttam is a hajókat! (Zajos derültség.) Rákosi Viktor: Hát minek nekünk, ez a 15 hajó, a­mely látszólag nincsen meg? Kinek a kedvéért? Kína kedvéért? Azért az egy négyszögkilométernyi területért, a­mit mi Kínából elfoglaltunk, s a­minek egyéb célja nincs, nem lehet, minthogy onnan copfo­kat importáljanak Ausztriába? Vizet a tengerbe, copfot Ausztriába? (Hosszas, élik derültség, éljenzés és tetszésnyilatkozatok a szélsőbaloldalon.) Ez az üzlet nem fog sikerülni. (Igaz! Úgy van­ a szélső­baloldalon.) Vagy talán a hármas-szövetség kedvéért teszszük meg? A hármas-szövetségben a mai szere­pünk azt a benyomást teszi rám, mintha szegény ember úri társaságba keveredik és kénytelen erején felül költekezni. Úgy költekezünk mi a hármas-szö­vetségre. Folytonosan zsaroljuk népünket, a­mikor saját céljainkra nincs pénzünk (Igaz! Úgy van! a bal- és szélsőbaloldalon) csak azért, hogy Német­országgal lépést tarthassunk. Olaszország tönkrement bele, mi is tönkre fogunk menni bele. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Mi gondoskodunk Németország biztosságáról és Németország az ő zseniális császárjá­val az élén ipara és kereskedelme számára meghó­dítja az egész világot. (Igaz! Úgy van­ a bal- és szél­sőbaloldalon.) És ezt nekünk köszönheti a német po­­­­­itika. És mi a hála, a­melyet ezért aratunk? Néz-­s­zü­k a vámtarifa esetét. Szép hálával fizet. Nézzük­­ például azt, hogy az Alldeutscher Verband agitációja­­ már a mi németeteket m­egmételyezi. Megmételyezik­­ azokat a délvidéki svábokat, a­kikről Szivák Imre­­ beszélt, a­kik pedig 1948-ban velünk küzdöttek a ma­gyar függetlenségért, a nemzet szabadságáért. Tes­ tárgyalásának folytatása. Wilczek Frigyes gróf: Nem kíván katonai szakkérdésekkel foglalkozni, de mint a néppárt meg­bízottja kötelességet érez magában az iránt, hogy szól­jon a nép terheinek könnyítéséről. Bizonyos, hogy már régen túlhaladta az állam azt a határt, a melyen túl a népet az elbirhatatlanságon fölül megterhelte s oda­jutottunk, hogy a véradó-szolgáltatás nagy mértéke országosan igen komoly közgazdasági veszedelmet tá­masztott. Az amerikai kivándorlást kétségkívül nem lehet elválasztani a nép túlságos megterhelésétől s nem lehet elhallgatni, hogy ez aggasztóan fokozza a mezőgazdasági munkáshiányt. Kívánja tehát, hogy a tényleges katonai szolgálat idejét két évre szállítsák le s a honvédség tartalékában való szolgálat idejét há­rom évre emeljék föl. Kívánja még, hogy úgy a lova­kat, mint a katonaság más szükségleti cikkeit közvetí­tés nélkül vásárolják. (Zajos helyeslés a néppárton.) Kessi Pál dr.: Fejérváry miniszter megígérte, hogy a katonai büntetőtörvény javaslata, április vége előtt az igazságügyminiszter kezében lesz. Ezt az ígéretét Fejérváry báró nem váltotta be. (Mozgás.) A Fejérváryhoz intézett kéziratról szólva, különösnek találja, hogy magyar politikai ügyben, abban a kér­désben: egy miniszter maradjon-e miniszter, a felség egy táborszernagygyal levelezik s nem az ő politikai tanácsadójával. Ennek a levélnek semmi helye nem vett a hivatalos lapban. A kézirat valóságosan sérti az m­i a kötelességem volt, meg vagyok győződve róla, te is tudod, mivel tartozol a nevednek. Akkor történt, hogy a fiatal asszony, vad keserűségében, hirtelen előrántotta a revolvert, mit az ura előtt dugdosott és rálött Gál Ge­deonra. A golyó a jobb vállába fúródott. — A végtárgyalás országos szenzáció volt. .Azóta se ünnepeltek úgy tanút, mint akkor Gál Gedeont, a­ki kijelentette, hogy nincs más érzése a nemes és boldogtalan özvegy iránt, mint a részvét és a hódolat ... A tiszta lélek ! Hogy otthon elkészült, följött ide a fővá­rosba és folytatta munkáját. Én — megvallom ■— soha se szenvedhettem ezt a korrekt embert. Hidegséget éreztem, ha a közelembe jött . . . Én azt tartom, mindenki születik valaminek. Mindenkinek van valami helye, hivatása ezen a világon, a­mit be kell töltenie. A­ki oly sze­rencsés, hogy nem a kenyérért való küzdelem ad neki munkát, keres magának dolgot a pasz­­sziéja szerint. Lesz tudós vagy kutató, mű­vész vagy amatőr, hasznos ember vagy lump. Ba­rátom — ez a korrekt ember hóhérnak született. — Na! . . .­­— Igen, igen! És mert a milliója uián nem­ szegődhetett be pribéknek, hódolt a passzió­jának, a­hogy tehette. Erre született. Ezért nem volt ennek semmi leszerelő gyöngesége, hogy járhasson közöttünk nyugodtan és sért­hetetlenül, lesve, hogy köztünk szegény, gyarló, érzéssel, hibával, szenvedelemmel teljes emberek között melyik inog meg, hogy aztán erre lecsaphasson, leszorítsa — a föld alá tegye... Én már nem mertem egy pohár bort meginni, egy tréfás szót kiejteni, ha mellettem volt ... Szinte fuldoklott az izgatottságtól. 3

Next