Budapesti Hírlap, 1902. május (22. évfolyam, 119-147. szám)
1902-05-01 / 119. szám
1902. május 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (119. sz.) bi tótta. Jó alak ez a pattogó katona a parlamentben, a ki szabadon eresztett itéletmondásaival homéri derűt tud kelteni. Holnap folytatják a vitát. A képviselőház ülése. Elnök: Apponyi Albert gróf. A jegyzőkönyv hitelesítése és a bejelentések Titán, harmadszori olvasásban megszavazzák a mexikói szerződés javaslatát, s megválasztják a kvótabizottság és a delegáció tagjait. A kvótabizottság tagjai ezek: Fálk Miksa, Hadik János gróf, Hegedűs Sándor, Hieronymi Károly, Hodossy Imre, Josipovich Géza, Láng Lajos, Major Ferenc, Scitovszky János, Tisza István gróf. A delegációt így alkotják meg. Rendes tagok: Andrássy Gyula gróf, Andrássy Tivadar gróf, Beksics Gusztáv, Berzeviczy Albert, Bolgár Ferenc, Dániel Ernő báró, Dániel Gábor, Dedovics György, Dókus Ernő, Faik Miksa, Fluger Károly, Francisek Henrik, Hadik-Barkóczy Endre gróf, Hegedűs Sándor, Hieronymi Károly, Hodossy Imre, Holló Lajos, Jakabffy Imre, Josipovich Imre, Klobusitzky János, Kristóffy József, Kubinyi Géza, Láng Lajos, Miklós Ödön, Münnich Aurél, Okolicsányi László, Pap Géza, Perczel Dezső, Rakovszky István, Rosenberg Gyula, Sperec Ferenc, Szemere Miklós, Szentiványi Árpád, Szerb György, Tallián Béla, Teleki Sándor, Tisza István, Wilczek Frigyes, Zichy Jenő és ifjabb Zichy János grófok. Póttagok: Adamovich Béla, Bethlen Balázs gróf, Biró Lajos, Nopcsa Elek báró, Pildner Ferenc, Sághy Gyula, Semsey László, Szőts Pál, Telegdy József és Werner Gyula. Az elnök: Következik a honvédelmi költségvetés alkotmányosság elvét. A magyar közjog legfelsőbb hadurat nem ismer, de igen alkotmányos királyt, mégis a honvédség könyveiben az alkotmányos király helyett a legfelsőbb hadurat emlegetik. Döbbenettel olvasta, hogy testőrkapitánynyá egy nem magyar állampolgárt, egy magyarul sem tudó katonát neveztek ki, holott törvény szerint minden testőrtisztnek tudnia kell magyarul és a testőrség szükségletei Magyarországból szerzendők be. A közös hadsereg a legveszedelmesebb eszköze a germanizálásnak, mert büntetésr sel is sújtja a németül nem tanulót. Miként van az, hogy a Ludovika-akadémiában a negyedik évi tanfolyamon még a társalgás nyelve is német, holott Deák tanuságtétele szerint 1836-ban kikötötték a Ludovika alapításánál a karok és rendek, hogy a Ludovikában minden tudományt magyarul tanítsanak. (Mozgás.) A nemzetiségi kérdésnek megoldása a katonai akaraton törik meg. Közös hadseregbeli tisztek kínainak nyilvánítják a magyar nyelvet. A honvédeket Hentzit viszik ünnepelni. (Zaj. Mozgás.) Visontai Soma: Mikor egy magyar minisztert temetnek, egy katona sem jelenik meg, így volt Horánszky temetésén is. Fejérváry Géza báró: Tévedés. Lobkowitz ott volt. Visontai Soma: Az mintfőrendiházi tag volt ott. Az sem honvéd. Franciaországban díszcsapatokat vezérelnek ki a miniszter temetésére. Az elnök: Ne tessék mellékbeszédeket mondani. Nessi Pál a költségvetést nem fogadja el. (Zajos tetszés a szélsőbalon.) Rákosi Viktor : Örömmel látja, hogy a miniszter fölépült betegségéből, valamint lelki gyönyörűséget olvasta mindennap az újságban, hogy Fejérváry báró a javulás útjára lépett. (Nagy derültség.) Most azonban a miniszter kormányzati és politikai tényeitel konstatálja, hogy nem lépett a javulás útjára. (Derültség.) Ne csodálkozzék tehát a miniszter, ha most már nem jár az ellenzék lábujjhegyen előtte, mert, hál’ istennek, ismét harcképes. A maródi sorból belépett a kombattánsok sorába. (Tetszés.) A honvédelmi miniszter urat két szempontból lehet megbírálni, és valamelyik seempontból minden tettét okvetetlenül helyeselni lehet: egy osztrák szempontból és egy magyar szempontból. (Élénk derültség.) Ő egy meghasonlott lélek, mert ő benne a honvédelmi miniszter, a hadseregben uralkodó szubordináció szerint, folyton kaptákban áll a táborszernagy előtt. És amikor a honvédelmi miniszter szeretne valamit tenni, a táborszernagy úr egyszerűen lefújja. (Úgy van!) Az a legfelsőbb kézirat, amely a múltkor megjelent — igaz, hogy nem a hivatalos lap elején, hanem a meteorológiai rovatban jelent meg, talán azért, mert mint egy mennykőcsapás hatott az alkotmányos érzelmű emberekre (Derültség) — az is a táborszernagy úrhoz szólott. A honvédelmi miniszter ur és táborszernagy ur föladata volna odafenn, a hol mindig szívesen fogadják s a hol ő az igazságot meg is mondhatja — a legfelsőbb köröknek megmagyarázni azt, hogy a dinasztia nem lehet német császári (úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon), mert azt a Hohenzollernek már lefoglalták (Úgy van! a szélsőbaloldalon); nem lehet szláv császári, mert azt lefoglalták már a Romanovok. Mi következik ebből? Az, hogy arra az egyetlen nemzetre kell bazíroznia a hatalmát (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon), amely sem nem germán, sem nem szláv, és ez csak a magyar lehet. (úgy van!) Az egy világtörténeti kuriózum, ami náp Tudod, hogy akkor este becsületbírósági tárgyalásról jött. Akiről ott határoztak, az én otthon heverő aranyórámat tette zálogba süldőjogász korában, mikor az irodámban dolgozott. Úgy tudom, bokrétát vett az árán az éretlen tacskó valami lenge szépségnek. Mikor rajtacsiptem a bűnén, sirt a gyerek, mint a záporeső, becsületszavát vettem, hogy megokosodik. Megtartotta, a leghűségesebb emberem lett, tisztességes, pontos, megbízható. Én akkoriban, éppen nálam járt Gál, bolond fővel elmondottam neki a dolgot. Ez volt a végzetünk, neki is — nekem is. .Az a fiatal ember tavaly nyitotta meg az irodáját. Történt, hogy valami lovagias ügye támadt a menyasszonya miatt, közben valami jó embere kikotorta a régi dolgát, becsületbiróságot követeltek és Gál Gedeon — tanúnak jelentkezett. Könyörögtem neki, ne menjen el. Csak ennyit mondott : — A ki bűnös — bűnhődjék. Az a délután rettenetesebb volt nekem, mintha tíz esztendei fegyházra ítéltek volna. Undor és gyűlölet hánykolódott bennem ez ember ellen, aki a módjával mehetne mulatni, világot járni vagy oroszlánra vadászni, de b ő embert akar ölni. Szépen ölni, ártatlanul, tisztán és fehéren, mint a hósivatag, amely eltemetett egy vándorcsapatot, de azért fehér, tiszta. ■— hó. Mikor ide belépett, a nyugodt, elégedett arcán volt az ítélet és én kerestem . . . egy baltát... vagy egy revolvert... Nagyot fújt, azután félrefordította a fejét és halkan mondta: — No, most már tudod, hogy lettem a gyilkosává egy karakteres, becsületes embernek... lünk történik, hogy egy nemzet egy dinasztia kedvéért németül tanuljon, ahelyett, hogy a dinasztia tanulna meg a nemzet kedvéért magyarul. (Élénk helyeslés és tetszés a szélsőbaloldalon.) Pedig a magyarosítás a dinasztia és a hadsereg érdeke. Ausztriában 30 év alatt olyan viszonyok lesznek, hogy a szorosan vett németeken kívül senki németül tudni nem fog, sem a csehek, sem az olaszok, sem a szlovének, sem a lengyelek. A magyar nyelvű hadsereg ellen azonban nemzetiségi szempontból sem lehet kifogást tenni. És még egy súlyos kérdés van itt. Európa összes államait kikezdte már a szocializmus, de nem boldogul egyik hadsereggel sem, mert a szocializmussal szemben minden országban a nemzeti eszmét állítják föl. Minálunk azonban kibontják a fekete-sárga zászlót, megszólal a Gotterhalte és a magyar úgy áll ott, mintha kaudiumi iga alatt hajtanák. Ily körülmények között lehet-e csodálni, ha a nemzetiségében nemcsak megtagadott, de vérig sértett magyar a nemzetközi szocializmus martaléka lesz. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalodalon.) Hadseregünkért, mely a mi zászlónkat, a mi királyunkat, hazánkat és nyelvünket védelmezi, minden áldozatra készek vagyunk, egy idegen hadseregre egy krajcárt sem adhatunk. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Mikép kezelik nálunk a hadügyi kritikát? Az ország legfőbb katonai érdekei a delegációkra vannak bízva. Ahogyan a delegáció kötelességét teljesítette 35 esztendő alatt, a magasabb komikum hatásával hat. A megnyitó ülésben az elnök kijelenti, hogy bízik abban, hogy a delegáció bölcsesége megtalálja a kivezető utat és a delegáció végén az elnök kijelenti, hála Istennek, a delegáció bölcsesége megtalálta a kivezető utat. (Zajos derültség.) Közben minden költséget megszavazott. És ha megnézzük, hogy mit csinált a delegáció 35 év alatt, nem lehet bíznunk az illető elnökök bölcseségében, akik ezeket a kijelentéseket tették. (Úgy van! Úgy van a szélsőbaloldalon.) Nem csodálom, hogy azután az ilyen delegációval a közös miniszterek azt teszik, ami nekik tetszik. Miért a delegációkban csupa három kapitulációt kiszolgált professzionátus mamelukok ülnek, akikről régebbi években igen találóan jegyezte meg egyik képviselőtársam, hogy ez a delegációbeli ellenzék olyan, mint mikor a hadgyakorlatok alkalmával kiosztogatják a fehér szalagokat a katonáknak, hogy te most mint ellenség fogsz mérkőzni és lövöldözni fogsz, de üres patronnal. (Élénk derültség.) Pulszky Ágoston halála után most a delegációnak legnagyobb katonai tekintélye, barátom, Münnich Aurél, akit ilyen minőségében több ízben aposztrofáltam és aki szerintem mint katona egy megfordított gárdához hasaldt, amely sohasem hal meg, de mindig megadja magát a kormánynak. (Élénk derültség és tetszés a szélsőbaloldalon.) Arról nem akarok beszélni, hogy például a tengerészeti albizottság micsoda svájci admirálisokból áll. (Élénk derültség.) A legnagyobb tengerész közöttük és én t. barátom, Rosenberg Gyula, akinek tengerészeti hírnevét a Kárpátoktól az Adriáig dicsérik. (Élénk derültség.) Aki látta azt a Sietséget és a kormánynak azt az intenzív támogatását, amelyben Rosenberg Gyula úr az abrudbányai választáson minden más kandidátust megelőzőleg részesült, az okvetetlenül azt az impressziót nyerte, hogy rettentő szüksége volt a delegációnak rá, nehogy a tengerészeti ügyek csonkán maradjanak. (Élénk derültség.) Megtörtént az, hogy a delegáció megkérdezése és tudta nélkül elköltötték 125 milliót a hadihajókra. Széll Kálmán miniszterelnök : Ezt nem tették! Rákosi Viktor: 15 hadihajót adnak nekünk, ez kerül 115 millióba. Széll Kálmán miniszterelnök: Egy szó sem igaz belőle! (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Bár ne volna igaz!) Rákosi Viktor: Én azonban fönntartom állításomat, míg be nem bizonyítják, hogy nincsen úgy ! Széll Kálmán miniszterelnök: A jövő héten ott lesznek a számadások! Pichler Győző: Én már láttam is a hajókat! (Zajos derültség.) Rákosi Viktor: Hát minek nekünk, ez a 15 hajó, amely látszólag nincsen meg? Kinek a kedvéért? Kína kedvéért? Azért az egy négyszögkilométernyi területért, amit mi Kínából elfoglaltunk, s aminek egyéb célja nincs, nem lehet, minthogy onnan copfokat importáljanak Ausztriába? Vizet a tengerbe, copfot Ausztriába? (Hosszas, élik derültség, éljenzés és tetszésnyilatkozatok a szélsőbaloldalon.) Ez az üzlet nem fog sikerülni. (Igaz! Úgy van a szélsőbaloldalon.) Vagy talán a hármas-szövetség kedvéért teszszük meg? A hármas-szövetségben a mai szerepünk azt a benyomást teszi rám, mintha szegény ember úri társaságba keveredik és kénytelen erején felül költekezni. Úgy költekezünk mi a hármas-szövetségre. Folytonosan zsaroljuk népünket, amikor saját céljainkra nincs pénzünk (Igaz! Úgy van! a bal- és szélsőbaloldalon) csak azért, hogy Németországgal lépést tarthassunk. Olaszország tönkrement bele, mi is tönkre fogunk menni bele. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Mi gondoskodunk Németország biztosságáról és Németország az ő zseniális császárjával az élén ipara és kereskedelme számára meghódítja az egész világot. (Igaz! Úgy van a bal- és szélsőbaloldalon.) És ezt nekünk köszönheti a német poitika. És mi a hála, amelyet ezért aratunk? Néz-szük a vámtarifa esetét. Szép hálával fizet. Nézzük például azt, hogy az Alldeutscher Verband agitációja már a mi németeteket megmételyezi. Megmételyezik azokat a délvidéki svábokat, akikről Szivák Imre beszélt, akik pedig 1948-ban velünk küzdöttek a magyar függetlenségért, a nemzet szabadságáért. Tes tárgyalásának folytatása. Wilczek Frigyes gróf: Nem kíván katonai szakkérdésekkel foglalkozni, de mint a néppárt megbízottja kötelességet érez magában az iránt, hogy szóljon a nép terheinek könnyítéséről. Bizonyos, hogy már régen túlhaladta az állam azt a határt, a melyen túl a népet az elbirhatatlanságon fölül megterhelte s odajutottunk, hogy a véradó-szolgáltatás nagy mértéke országosan igen komoly közgazdasági veszedelmet támasztott. Az amerikai kivándorlást kétségkívül nem lehet elválasztani a nép túlságos megterhelésétől s nem lehet elhallgatni, hogy ez aggasztóan fokozza a mezőgazdasági munkáshiányt. Kívánja tehát, hogy a tényleges katonai szolgálat idejét két évre szállítsák le s a honvédség tartalékában való szolgálat idejét három évre emeljék föl. Kívánja még, hogy úgy a lovakat, mint a katonaság más szükségleti cikkeit közvetítés nélkül vásárolják. (Zajos helyeslés a néppárton.) Kessi Pál dr.: Fejérváry miniszter megígérte, hogy a katonai büntetőtörvény javaslata, április vége előtt az igazságügyminiszter kezében lesz. Ezt az ígéretét Fejérváry báró nem váltotta be. (Mozgás.) A Fejérváryhoz intézett kéziratról szólva, különösnek találja, hogy magyar politikai ügyben, abban a kérdésben: egy miniszter maradjon-e miniszter, a felség egy táborszernagygyal levelezik s nem az ő politikai tanácsadójával. Ennek a levélnek semmi helye nem vett a hivatalos lapban. A kézirat valóságosan sérti az mi a kötelességem volt, meg vagyok győződve róla, te is tudod, mivel tartozol a nevednek. Akkor történt, hogy a fiatal asszony, vad keserűségében, hirtelen előrántotta a revolvert, mit az ura előtt dugdosott és rálött Gál Gedeonra. A golyó a jobb vállába fúródott. — A végtárgyalás országos szenzáció volt. .Azóta se ünnepeltek úgy tanút, mint akkor Gál Gedeont, aki kijelentette, hogy nincs más érzése a nemes és boldogtalan özvegy iránt, mint a részvét és a hódolat ... A tiszta lélek ! Hogy otthon elkészült, följött ide a fővárosba és folytatta munkáját. Én — megvallom ■— soha se szenvedhettem ezt a korrekt embert. Hidegséget éreztem, ha a közelembe jött . . . Én azt tartom, mindenki születik valaminek. Mindenkinek van valami helye, hivatása ezen a világon, amit be kell töltenie. Aki oly szerencsés, hogy nem a kenyérért való küzdelem ad neki munkát, keres magának dolgot a paszsziéja szerint. Lesz tudós vagy kutató, művész vagy amatőr, hasznos ember vagy lump. Barátom — ez a korrekt ember hóhérnak született. — Na! . . .— Igen, igen! És mert a milliója uián nem szegődhetett be pribéknek, hódolt a passziójának, ahogy tehette. Erre született. Ezért nem volt ennek semmi leszerelő gyöngesége, hogy járhasson közöttünk nyugodtan és sérthetetlenül, lesve, hogy köztünk szegény, gyarló, érzéssel, hibával, szenvedelemmel teljes emberek között melyik inog meg, hogy aztán erre lecsaphasson, leszorítsa — a föld alá tegye... Én már nem mertem egy pohár bort meginni, egy tréfás szót kiejteni, ha mellettem volt ... Szinte fuldoklott az izgatottságtól. 3