Budapesti Hírlap, 1902. október(22. évfolyam, 269-299. szám)
1902-10-08 / 276. szám
t hatónak véli a „Staatraison“ szempontjából. Mi azonban azt tartottuk, hogy jobb olyan törvényt hozni, melyet nem kell kijátszani. Most már kérdezhetem, ki a hazafi ? Az-e, ki a veszélytől óv, vagy az, ki a veszedelembe beledöntené a hazát, de azzal menti eljárását, hogy a törvényt majd nem kell megtartani. Azt hiszem, igen könnyű a felelet. Azt se feledje B. G. úr, hogy ő áll a kriminalitás mesgyéjén, midőn a hazafiatlanság vádját olyan kényelműen hangoztatja. Különös, hogy B. G. ur elvárva szót sem ejt arról, hogy az egyházfelekezeti jogi oktatás dédelgetése hogyan viszonylanék a nemrégiben megalkotott egyházpolitikai törvényekhez illetőleg ezek alkalmazásához. Az előadottakból látni való, hogy semmi szükségünk arra, hogy B. G. úr oktasson ki bennünket akár a hazai protestantizmus nagy jelentőségéről, akár a liberalizmusról. Ettől szinte áradozik s annál szívesebben veti szemünkre az egyetemi keresztmozgalmat, melyet mi tőlünk telhetőleg csitítottunk. Azt természetesen nem tagadhattuk meg, hogy alkotmányunk értelmében mégmindig keresztény állam, vagyunk s hogy a kereszt ott legyen az egyetemi szenátus asztalán, amint ott kell lennie a bíróság asztalán is még azon rendelet szerint is, melyet az egyházpolitikai törvények utáni időben adott ki a kormány. A kereszt miatt B. G. úr kígyót békát, kiált ránk, így haranghrozza ellenünk a közvéleményt. Csak egy az, amitől fél s ez a katolikus egyetem létesítése. Pedig az államvizsgálat és a jogi oktatás tárgyában az ő szíve kívánsága szerint meghozandó törvény a felekezeti egyetemek életre keltése okából éppen kapóra jönne. Erre vonatkozólag egy pár nap múlva a katolikusok nagy táborából is hallani fogunk egy enunciációt. Csak állami egyetemeink nem lesznek kellő számban. Magyarország jogoktatási tekintetben dekomponálva lesz, minek súlyos politikai következései is lesznek. A személyem, ellen szórt megjegyzésekre és valótlanságokra itt nem felelek.. Kováts Gyula egyetemi professzor. Újságírók az uj Házban. Budapest, okt. 7. (Saját tudósítónktól.) A dunaparti új palotában holnap kezdi meg tanácskozásait a képviselőház; a főrendek szintén holnap tartják az uj ülésszakban első ülésüket, de ők még régi helyükön, a Múzeum nagytermében gyülekeznek, mert az új parlament főrendiházi része még nem készült el. Apponyi Albert gróf, a képviselőház elnöke mára meghívta a parlamenti újságírókat és a képviselőket, hogy már előre megismerjék jövendő működésüknek a helyét. Szükséges is volt ez a meghívás, mert külön tanulmányozás nélkül könnyen eltéved az ember az óriás palota folyosóinak és lépcsőinek labirintusában. Az újságírók délelőtt, a képviselők pedig délután tekintették meg az új ország házának képviselőházi részét. Az újságírók az óriás nagyságú, de puritán egyszerűségű elnöki fogadószobában gyülekeztek, ahol Apponyi gróf rövid beszédet intézett hozzájuk; arra hivatkozott, hogy az új parlament terveinek megállapításakor az intézkedő politikusok között oly szellem uralkodott, mely a nyilvánosságot lehetőleg ki akarta zárni a parlamentből, az ő szelleme azonban ezzel tökéletesen ellenkezik, s éppen ezért, amit lehetett, annyit meg is tett a nyilvánosság érdekében. Az eddig végzett átalakítások még nem véglegesek, a gyakorlat fogja majd megmutatni, hogy még mi szükséges. Az elnök ezután végigkalauzolta az épület képviselőházi részén az újságírókat; a vezetés azonban nem volt könnyű dolog, mert néhányszor maga az elnök is eltévedt, s akármerre indult, zárt ajtókra talált, amelyeknek a kulcsait keresni kellett. Az újságírók rendkívül tágas, kényelmes dolgozótermet is kaptak, három külön telefon-állomással; legelőször ezt tekintették meg, majd a szintén igen nagy posta- és táviró-hivatalt, s az elegáns berendezésű, igen kényelmes, jól elhelyezett gyorsirodát. Megtekintették a folyosókat is, amelyek szélesek, tágasak, s jó pamlaggal bőven el vannak látva, úgyszintén néhány száz számozott szivartartóval is, félig elégett szivarok számára. Különösen széles, világos a Dunára néző folyosó, mely bizonyára mindig a legnépesebb része lesz az egész épületnek. Innen nyílik az újságírók karzati bejárója is az ülésterembe. Az újságíróknak igen kényelmes, elegendő hely jutott. A karzatról mindjárt kipróbálták a terem akusztikáját is. Véletlenül a teremben volt Smialovszky Valér képviselő, aki az elnök kérésére a terem túlsó sarkába állott s elmondotta az új ülésteremben az első beszédet. Udvarias, szíves szavakkal üdvözölte az újságírókat; hangja nagyon tisztán hallatszott, s, mivel Smialovszky éppen a leghalkabban s legkevesebb pátoszszal beszélő képviselők közül való, a beszéd-kísérlet a terem kitűnő akusztikájának bizonysága. A szónokot zajosan megéljenezték az újságírók, mirre Apponyi grófban fölébredt az elnök s fölkiáltott: — E zajos tetszés-nyilvánítás miatt a karzatot kiürítem! A társaság nagyot nevetett; az első beszéd után tehát megvolt már az első zajos derültség is és az újságírók a legjobb kedvvel folytatták tovább sétájukat. A képviselő urak nagy és díszes társalgójába csak betekintettek, mert oda idegeneknek tilos lesz a bemenet, úgyszintén a képviselők étkezőjébe is. Ide azonban Apponyi gróf mégis betessékelte őket, a dúsan teritett fehér asztal mellé. Az étkező igen nagy, magas terem, ablakai a Dunára néznek, de oly magasak, hogy csak az eget lehetne rajtuk látni, ha az üvegek festve nem volnának. Nagy kár, hogy a budai hegyek festői panorámájától megfosztották az étkezőt. Az ablakokkal szemközt fekvő falakon óriás mértékű tájképek vannak: Visegrád, Árva vára, Clissa, Vajdahunyad, stb. Drechsler vendéglősnek portugál tengerésztiszti uniformisba öltöztetett pincérei villásreggelire terítettek. Apponyi gróf és Csávossy Béla háznagy igen szeretetreméltó házigazda volt. Reggeli közben Rákosi Jenő, az országgyűlési tudósítók szindikátusának elnöke felköszöntőt mondott. Örült neki, hogy a teljesen elkészült új Házban az első beszédet ő mondhatja, ha csak a fehér asztalnál is; ez a második eset, hogy egy parlamentben fehér asztalnál szólal föl; az első esetben Londonban beszélt, mikor pár évvel ezelőtt az angol parlament vendégül látta az újságírókat. Most, hogy látta az angol után az új magyar parlamenti épületet, büszkén állítja, hogy ez az ország háza dísze lehetne minden nemzetnek. Ha le kell mondanunk egyelőre arról, hogy nemzetünk olyan nagy legyen, amilyennek álmodjuk, örvend, hogy legalább a Háza olyan, amilyen egy nagy, törekvő, hódító nemzethez méltó. Üdvözli tehát a Házat és elnökét. Szerencsés az ország, szerencsés a Ház, hogy Apponyi Albert gróf az elnöke, hogy ő avatja föl ezt a Házat s ő adja át rendeltetésének. Az ő jellemével, mint a haza polgára, a legtisztábban, a legfényesebben ragyog mindnyájunknak és az ő pályafutásában mindnyájunknak a legvonzóbb, a legtiszteletreméltóbb példa ő hűségénél, egyszerűségénél, igazságosságánál s annál a szeretetnél fogva, melylyel a dolgokat vezeti. A szóló üdvözli őt e Házban, szerencsét kíván a Háznak és az országnak, midőn vele poharat koccinthat. (Lelkes éljenzés.) Apponyi Albert gróf nagyhatású beszéddel válaszolt a felköszöntőre. Nem tudja, úgymond, meggondolt szándékosság volt-e, hogy az első tényező, melylyel itt érintkezik, a sajtó. De akár véletlen, akár szándékosság ez, teljesen összhangban van az ő gondolkozásával. Úgy tekinti a sajtót, mint a nemzetnek plebiscitum útján mindennap megújuló véleménynyilvánítását. Ő a népképviseleti rendszert mindig komolynak tartotta, nem olyannak, mely az összeütött választás után oligarcikusan elzárkózik a nemzettől, hanem olyannak, melynek a nemzettel összekötve kell lennie. Ha e gyökér elszakad, a nemzet a zsarnokság zsákmányává lesz. Azért rá nézve szimbolikus jelentőségű, hogy a sajtó, a nyilvánosság helyezkedett itt el először. Kívánja, hogy a parlament valóban a nemzeti szellem, nemzeti érzés, nemzeti gondolkozás és nemzeti akarat kifejezője legyen s kéri a sajtót, működjék ebben közre a parlament tagjaival. A szóló azután az épületről szól. Vannak az épületnek hiányai, de mindenesetre nagyszerű, monumentális megnyilatkozása a magyar géniusznak és művészetnek., Lépjen be ide képviselő és hírlapíró egyaránt jó kedvvel, méltányossággal és a bírálat ne nézze ellenséges szemmel, hanem közös akarattal keresse a javítás módjait. Amit a parlament és a sajtó együtt való működéséért tenni lehetett, megtették és azután is megteszik. Üdvözli a sajtót s kéri buzgó, odaadó támogatását a nemzeti ügyekben, valamint arra is kéri, hogy a fényes palotában megkezdett nemzeti munka iránt bizalmat keltsen. (Zajos éljenzés.) Déli egy óra volt, mikor az újságírók elbúcsúztak szeretetreméltó házigazdáiktól. * Az országházat az országgyűlési képviselők délután négy órakor tekintették meg Apponyi Albert grófnak, a képviselőhöz elnökének meghívására. A miniszterek és pedig Lukács László, Plósz Sándor, Darányi Ignác, Fejárvány Géza és Cseh Ervin ez alkalommal először használták a miniszteri lépcsőt, míg a képviselők az ő használatukra nyitott lépcsőt (a leendő Andrássy-szoborral szemben) használták. A megjelentek megtekintették a Ház képviselőházi részét, mely ez alkalomra teljesen ki volt világítva. Fél órai séta után az ülésterembe mentek, hol a már részükre kijelölt helyet tekintették meg. Az ülésteremben Apponyi Albert gróf házelnök fölment az előadói emelvényre s onnan üdvözölte a képviselőket, majd kijelentette, hogy tekintve az elnöki emelvény magas voltát s azt, hogy az elnöki emelvényről az egész Házat nem láthatja s őt sem lehet egészen jól hallani, elnöki enunciációit az előadói emelvényről fogja a legtöbb esetben megtenni. A képviselőház megszemlélése után a házelnök a megjelenteket uzsonnára hívta meg a képviselői büfsetbe. A képviselők hat óra tájban távoztak az uj országházból. BUDAPESTI HÍRLAP. (276. sz.) 1902. október 8. A francia politika. — Távirati jelentés. — Páris, okt. 7. A köztársaság kereskedelmi és ipari bizottságának tgnap esti lakomáján Combes miniszterelnök nagyszabású beszédet mondott Franciaország politikájáról. A lakomán a miniszterelnökön kívül több miniszter, szenátor és képviselő volt jelen. Az első szónok Troublot kereskedelmi miniszter volt, aki örömmel konstatálta, hogy a nemzeti termelés és a nemzeti vagyon tekintélyes tényezői összeálltak, hogy a köztársaság külkereskedelmi intézményeinek a legnagyobb dátumát kölcsönözzék. A miniszter azután azt a szerepet méltatta, amely a bizottságnak a külföldi kiállításokon jutott és Franciaországnak kiváló helyet biztosított. Beszédét azzal fejezte be, hogy most, a nagy trösztök alapításának korában a kereskedők és iparosok ápolják a vállalkozókedvet és tanuljanak idegen nyelveket. Brisson gratulált a kereskedőknek a köztársaság védelmi munkájában való közreműködésükhöz. Az ország, amely a kormány megmaradását biztosítani akarta, a legutóbbi választásokon a köztársasághoz szenvedélyesen ragaszkodó polgárokat állított sorompóba. De az ellenfelek mégsem adják ki kezükből a fegyvert. A kongregációk kitűzték a lázadás zászlaját. Az ország megértette a veszedelmet és a kormány végre eltökélte magát, hogy a köztársaságot és Franciaország fenyegetett egységét megvédi, amennyiben elvette a kongregációktól a tanítást. Most kötelessége a kormánynak, hogy a nevelés szervezését kezébe vegye és hazafias, őszinte nemzedékeket neveljen. Azután Combes miniszterelnök szólalt föl általános figyelem mellett. Elsősorban megköszönte azt a helyeslést, amelylyel az előtte szólók a kormányról nyilatkoztak. Ez megerősíti abban a meggyőződésében, hogy a kormány politikája az egész republikánus párt legbensőbb érzelmeinek megfelel. Gratulál magának ahhoz, hogy utódja lett Waldeck-Rousseaunak, aki a republikánus párt egységének megvalósításával a köztársaságot kiragadta a nacionalizmus és a klerikális reakció kettős veszedelméből. Ezen a politikán, — mondja a miniszterelnök — semmit sem változtattunk. A kereskedelmi és ipari bizottságnak is érdekében áll, hogy folytassuk munkánkat, amelynek tartalma azoknak a jogoknak a visszahódítása, amelyeket a forradalom atyái az államnak szereztek. Nem ez a forradalom volt-e, a mely homlokukról letörölte a bélyeget, amelyet egykor rásütöttek mindenkire, aki kereskedelemmel foglalkozott? Legsajátabb érdeküket védik meg tehát, a midőn a forradalmat nagyra becsülik. E forradalom ellen ellenforradalom tört ki, amely megváltoztatott taktikával igazi forradalom látszatát akarja kelteni. A kolostorok tagjai a szabadság éltetésével menekülnek az oltárokhoz és Istent hívják tanuul, hogy a lelkiismereti szabadságot üldözik. A Faubourg előkelő asszonyai a szabadság éltetésével hatalmas színpadi tüntetésre hívják föl a nép asszonyait. A douánok unokái a tömeg üvöltözése között piszkos lövedékekkel látják el magukat, amelyekkel megtámadják a hadsereget, amikor csődületeiket szét akarja oszlatni. A szabadság nevében a törvények fölé helyezkednek a kongregációk. Rendeleteink megmutatják nekik, hogy nem vagyunk hajlandók megtévesztette magunkat álliberalizmusuk által. Végre megkérdeztük az országot, amely megyetanácsai, községtanácsai útján válaszolt nekünk, amikor szerencsekívonatok között helyeselte eljárásunkat. Az ellenforradalom tehát megtört. A törvényes testületek, e szerencse kivánataiban bátorítást látunk. Hálátlan feladatunk, amelyet a minisztérium