Budapesti Hírlap, 1903. január (23. évfolyam, 1-31. szám)
1903-01-07 / 7. szám
1903. január 7. BUDAPESTI HÍRLAP. (7. sz.) elhagyta az íróasztal, a szellem bajnokának a fegyvertára. Munkás, diadalmas életének minden trofeumai. Alig lehetett ráismerni. Arcát a szenvedések rúnái rótták keresztül-kasul S a fájdalom redői mégis mosolyogtak. S ez a mosoly volt az ismerős. Ebben nyilvánult a lelke. Az a minden szépért, nemesért, lehetetlenért rajongó őszinte lélek, melynek forró lángja testét fölemészté. Fejét hideg boríték takarta, lábait meleg bugyola. De kézszoritása erős volt. Kezét kezemben tartva, beszéltünk a jövendő föladatairól. ő elmondta, minő harcokat készül még megvívni nemzeti költészetünk, ideáljaink mellett, hogy fogja létrehozni a Petőfi-házat, hogy zarándokolja be a haza veszélyeztetett vidékeit, diadalt keresve a magyar szellemnek. A lázbeteg költő egészen föllelkesült. Napok óta nem vett már magához táplálékot; most e föllángolás életrekeltő hevében elköltött egy finom ebédet, bort is ivott s azt mondta: jól esett. Én azt hittem, hogy a lélek bir önalkotó erővel, hogy a halálnál erősebb a teremtő akarat. — Nem búcsúzunk egymástól, — mondom neki. — Neked élned kell. Terád még szüksége van a hazának, az eszményi világnak. S azzal megöleltük, megcsókoltuk egymást. Most már az ég felhői hűsítik homlokát, könyeink árja melegíti hamvait. Én siratom. Én voltam a szellemi édesapja. Mikor hozzám fölkerült vidékről, nagybátyjától ajánlva, én ismertem föl benne a költői lángészt. Fiatal volt még, arcban feltűnően hasonlított Petőfihez, lélekben még inkább. Szerkesztőtársamul fogadtam s együtt alkottuk azt a lapot, mely a kényuralom korszakában, a bohócsüveg alatt, a nemzet, a szabadság igazait védte, írói álnévnek választotta a „Don Pedro de Bajuszkádó“-t. Hiszen gyermek volt még, ráillett ez a név. De szelleme férfi volt. S vájjon kinek a bűne, ha ugyan bűn, hogy a szatíra korbácsát oly élesen tudta suhogtatni, mint az enyim, hisz én tanítottam meg rá. De az ostorcsapásai sem fájtak, hisz igaz honszeretetből eredtek. De a szatírán túl utat tört az Olymp magas régióiba tűzgyújtó költeményeivel, magasröptű színműveivel, amiknek legutolsó remeke születésével túlélte alkotóját. Látni fogjuk azt nemsokára a színpadon. És a közönség tetszésvihara fogja hangoztatni Bartók Lajos nevét. Te azt már nem hallod, megdicsőült jóbarát. Sokan fognak hívni, de látni kevesen. Mi, néhányan, kik veled egyek voltunk, látni fogjuk kedves alakodat, ahányszor fölidézünk. Azt az alakot, aki egész lelkével védett hazát, szabadságot, igazságot, a ki soha senkinek nem hízelgett, a ki mindig az ideálért küzdött, a lehetetlenért, a ki magát eszményeiért föláldozta . Én az édes jóbarátot látom magam előtt, a ki egyike volt azon keveseknek, akik az életben igazán szerettek. És a Petőfi Társaság itt fogja látni ezen a helyen, a melyet annyi dicsőséggel töltöttél be, szellemalakodat, kinek fölvirágzását köszönheti. Áldott legyen dicsőült barátunk emlékezete, lelke maradjon örökségül a nemzetre: műveiben éljen nagy neve, míg magyar él, haza áll! A közönség a szép beszédet nagy meghatottsággal fogadta. A titkári jelentést, melyet Szana Tamás írt, nyomtatásban osztották ki. A jelentés kiemeli, hogy a társaság, kötelességéhez híven, elsősorban a Petőfi-kultusz emelésére törekedett, amikor újabb és újabb oldaláról igyekezett megvilágítani az idők távolában is mindinkább növekedő alakját. A társaság fölolvasásai versben, prózában mindig azt a szellemet tükrözték vissza, mely magyarrá teszi a magyar írót s mindenkor ott volt koszorújával, ahol igazi érdemnek szólt az elismerés, hálára érdemes férfiakat ünnepeltek az utódok. A nemzetiség ügyét szolgálta a brassói fölolvasó ülés, az egész nemzet rokonszenvével találkozott Kossuth Lajos születése százados évfordulójának alkalmából rendezett irodalmi ünnepség. A társaság a lefolyt évben is buzgón folytatta Petőfi életrajzi adatainak tisztázását s a reá vonatkozó ereklyék gyűjtését. A jelentés végül részvéttel emlékezik meg a társaság halottairól: Vadnai Károlyról, Lanka Gusztávról, Tolnai Lajosról, Névy Lászlóról, Inczédy Lászlóról, Bartók Lajos alelnökről, akinek neve és egyénisége a társaságnak annyi fényes sikerű akciójával áll a legszorosabb kapcsolatban. A jelentés a legutóbb lefolyt tagválasztógyűlés eredményével és az új tagok üdvözlésével fejeződik be. Somló Sándor olvasta föl ezután Zichy Géza gróf Bartók Lajos című szép költeményét: „Kórház rideg szobájában Kiterítve — egy halott! Lábainál hű apáca Csendesen imádkozott. Folyosón a komoly orvos Némán kalapot emel, S megszólal egy öreg honvéd: „Ő is könnyet érdemel“. Oda téved beteg gyermek, Tágra nyit két nagy szemet, „Ni! a bácsi milyen vig volt, Most a bácsi nem nevet“. S Magyarország géniusza Szól: „én dicső nemzetem, Mig ily halottaid lesznek, Te nem halsz meg sohasem“. A következő fölolvasó Szabó Endre volt, aki hosszabb, jóizű verses történetet olvasott föl Anda Pálról. A megénekelt történetnek egy históriai anekdota szolgált alapul. Az anekdota azt mondja, hogy Anda Pál miskolci lovaskapitány táborba szállván, minden héten hazakéredzkedett a feleségéhez. Innen maradt fenn a lágy emberekre használt mondás: Ez is Anda Pál hadából való. A vitézi versezetnek legjószűbb része az, amikor Anda Pálnak háborúba kell vonulnia, de a lovas a szokás hatalmában csak hazafelé vágtat vele. Meghorkan a lova a jó Anda Pálnak, S bár biztatja ő a paripát előre, Az másat gondol, és hátrafelé támad, Ugrik jobbra-balra, majd forog egy helyben. Csak arra nincs kedve, hogy előre menjen. "Anda Pál az egybegyült népség előtt roppantul röszeli a papucskormányt, de később ő maga is nevetve beszélgette el az esetet. A költeményt nagy tetszéssel fogadták s szerzőjét zajosan éljenezték. Pekár Gyula Az aranhuezi Boldogasszony cílen hatásos elbeszélést olvasott föl, melynek tárgya a középkorból való. A színes stílus és a történet érdekessége lekötötte a közönséget, mely zajosan tapsolt. Ábrányi Emil Valaki jár a csatatéren címll mély érzésű költeményét olvasta föl. Ennek rövid, tartalma ez: A csatatéren, ahol rövid fegyverszünetet köt a két keresztény tábor, azért, hogy Jézus születését ünnepeljék karácsony estéjén. A katonák elalusznak sátraikban s a lobogó tábortűz mellett. Ekkor jön az, akinek a nevével elaludtak, maga Jézus. Szánakozva néz a szegény halálraszántakra, úgy beszél hozzájuk, mint a pásztor a báránykáihoz. Nem vádolja őket, akik egymás ellen rohannak, de azokat teszi felelőssé, akik ma is fönntartják a rendszeres gyilkosságot, háborúk alakjában. Erős kifakadásában a következőket mondja: Kastélytokban Jézus mit keres? Azt mondtam én: ölj!... Azt mondtam: [szeress ? A milliós állandó hadsereg, A nagy kaszárnyák, drága fegyverek, A rangosztályok, a válaszfalak, A sok bus, züllött, megvetett alak, A kik futkosnak tétován gyalázat S Ínség között —: ez a keresztyén század! Végül a Megváltó könnyekre fakad, keservesebben sir, mint valamikor az Olajfák hegyén, amikor az élettől elbúcsúzott. Az Ábrányit illető taps és éljenzés után tüntető szimpátiával hangzott föl az ováció, mikor a fölolvasó asztalnál megjelent Eötvös Károly díszmagyarban. Szegedy Róza halála címen szabad előadást tartott székfoglalóul. Himfy szerelmeinek hősnője kedves alakja Eötvösnek. Szegedy Rózában a magyar nő mintaképét ismertette és sajnálkozott azon, hogy még nem akadt költő, a ki ennek a magyar úriasszonynak élettörténetét megirta volna, ő vállalkozott erre és mai előadása e műnek részlete, mely Szegedy Róza haláláról szól. A kutató éberségével szedte össze Eötvös Szegedy Róza utolsó napjainak minden kis adatát és ez adatok tükrében elvonult a nézők előtt Kisfaludy Sándor feleségének betegsége, haldoklása, temetése és gyászolása. Ez adatok kapcsán Eötvös intim részleteket mondott el a régi magyar úriasszonyok életéből. A közönség élvezettel hallgatta. A gyűlést ezzel Jókai berekesztette és a tagokat, valamint a vidéki irodalmi és közművelődési társaságok küldötteit fölszólította, hogy értekezletre maradjanak együtt. az uralmat, amely a maga hazájában, Magyarországon megilleti. Lépjünk ki a szenvedőleges tétlenségből, ezer év múltán hódítsuk meg Magyarországot még egyszer: a mi zengzetes szép magyar nyelvünkkel. Ezt a határozati javaslatot terjeszti az értekezlet elé. Az ország irodalmi és közművelődési egyesületei országos irodalmi szövetséggé alakulnak oly célból, hogy a kölcsönhatás által 1. egymás hazafias akcióit támogassák; 2. a magyarságot fenyegető veszélyekre egymást figyelmeztessék és azokat közös erővel elhárítsák; 3. a bárhol termő nemzeti eszméket közösen fölkarolják, a bárhol megnyilatkozó új tehetségeket lehető hamar és országosan érvényesítsék. A javaslathoz hozzászólt Váradi Antal, Apáthy István (Erdélyi Irodalmi Társaság), Békefi Antal (szegedi Dugonics-Társaság), Komlóssy Artur (debreceni Csokonai-kör), Csengeri János (Erdélyi Irodalmi Társaság), Balassa Ármin (szegedi Dugonics- Társaság), Lator Sándor (Máramaros-Sziget), Vojtkó Pál (Sopron), Jókai Mór, György Aladár, Pap Zoltán. A vidéki szónokok némelyike ugyan aggodalmat hangoztatott a kivitel dolgában, de általában melegen üdvözölték az eszmét és általánosságban mindannyian hozzájárultak a szövetség megalakításához. Az értekezlet elhatározta, hogy előkészítő bizottságot küld ki, amely az alapszabálytervezetet elkészíti, és a május hónapban tartandó újabb gyűlésen bemutatja. A bizottság elnöke Pekár Gyula. Tagjai lettek: Komlóssy Artúr, Csengeri János dr., Balassa Ármin dr., Rádl Ödön, Bartha Miklós, Lator Sándor, Bancsó Antal, Szántó Kálmán, Geduly Henrik, Ferenczi Zoltán, Koroda Pál, Szana Tamás, Békefi, Antal és Szundy Károly. Az értekezlet Jókai Mór lelkes éltetésével ért véget. A bizottság már ma összeült tanácskozásra.* A nagygyűlést követő szokásos bankét, az idén Bartók Lajos halála miatt elmaradt. A tagok és a vidéki küldöttek mindamellett barátságos társasebédre gyűltek egy órakor az István-szállóba. Az ebéd folyamán Vértesi Arnold a távollévő Jókai Mória ürítette poharát, benne a társaság apját köszöntötte, s hosszú életet kívánt a költői eledelemnek.. Rákosi Viktor elsőbben a vidéki irodalmi társaságok küldötteit, másodsorban pedig a társaság új tagjait: Szávay Gyulát, Kabos Edét és Zempléni Árpádot éltette. Mindnyájukat szeretettel üdvözli, még Zemplénit is, akire nem szavazott, de nem is ígérte meg neki. Kívánja, hogy az új tagok váltsák be ígéreteiket, és reméli, hogy Zempléni a dús hajából adni fog Szávaynak, akinek ez égi adományból nem túlságosan sok jutott. A nagy derültséget keltett teszt után Csengery János a Petőfi Társaságot éltette, amelyből az országos irodalmi szövetség eszméje kipattant. Nagyon jóízű volt a Szávay Gyula pohárköszöntője, aki megköszönvén társai nevében a választást, pajkos humorral jellemezte Kabos, Zempléni és az ő saját irodalmi munkásságát. Szabó Endre Zichy Jenő grófot köszöntötte. Zichy Jenő gróf érdekes tósztban annak a mozgalomnak kivánt sikert, melynek élére állt most a Petőfi-Társaság. Megemlékezett a rovásírás dolgában folyó harcról is és kijelentette, hogy neki is lesz ehhez szava, mégpedig bizonyítékok alapján fogja igazolni Eadrusz álláspontjának helyességét. A gróf e kijelentését zajosan megéljenezték. Az utolsó tesztet Kabos Ede mondotta, aki nagyon elmésen köszönte meg választását és a szimpátiát maga részére hódította. Az értekezlet. Az Országos irodalmi szövetség eszméjét az akkor még Olaszországban időző Bartók Lajos megbízásából Pekár Gyula, vetette föl a társaság egyik ülésében. Az értekezlet Jókai Mórt választotta elnökéül, a vidéki irodalmi társulatok közül számosan küldtek képviselőket, nevezetesen: a Dugonics-társaság (Szeged), a Szigligeti-társaság (Nagyvárad), a Csokonaikör (Debrecen), a Bessenyei-kör (Eger), a Vörösmarty-kör (Székesfejérvár), az Emke (Kolozsvár), az Erdélyi irodalmi társaság (Kolozsvár), a Soproni irodalmi kör (Sopron) stb. Az értekezlet megnyitása után Pekár Gyula ismertette az ügy előzményeit. Azt hiszi, elérkezett az idő, hogy az eddigi elszigetelt működés helyett az egyesülés és kölcsönhatás által irodalmi eszményeinket teljesebben megvalósítsuk, a hazafias idealizmust fejleszszük, a mutatkozó veszélyekre egymást figyelmeztessük s azokat közös erővel elhárítsuk. Régebben — úgymond — a mikor az irodalom még gyermek volt, támaszkodhatott az államra, de ma, mint férfinak épp megfordítva neki, kell támogatni az államot. A magyar nyelv ne védekezzék többé, hanem ha kell, támadjon, vívja ki végre vakhára azt a helyet, azt TÁVIRATOK. Anglia és a Dardanellák. Konstantinápoly, jan. 6. Angliának a négy föl nem szerelt orosz torpedóhajó átbocsátása tárgyában eddig itt és Londonban tett fölszólalásai szóbeliek voltak. Tegnapelőtt a konstantinápolyi angol nagykövet a portának jegyzéket adott át, amelyben az angol kormány ezeket a fölszólalásokat ismételte és megkövetelte, hogy Angliának is megadják azt a jogot, amelyet megadtak az oroszoknak. A jegyzék az állítja, hogy az orosz torpedóhajók közül kettő már tizenkét napja ment át a Dardanellákon, holott tényleg a négy orosz hajó csak december 31-én érkezett Szadába (Kréta). Hír szerint Olaszország és más hatalmasságok is csatlakozni fognak Anglia lépéseihez. A venezuelai bonyodalom. Karakasz, jan. 6. A Reuter-ügynökség jelenti: Tegnap a kormány csapatai Gaathe (?) közelében megvertek 1300 felkelőt, akik Ramosz és Penalosz vezetésével Karakasz felé vonultak. Newyork, jan. 6. A Karakasz amerikai gőzös tulajdonosai Hay külügyminiszternél panaszt tettek az ellen, hogy a hajónak nem engedik meg, hogy La Guayrában letegye rakományát. Az ügy megvizsgálását kérik. Port of Spain, jan. 6. A Reuter-ügynökség jelenti: Békebíróságot alakítottak, amely az összes 1 3