Budapesti Hírlap, 1903. február (23. évfolyam, 32-58. szám)

1903-02-01 / 32. szám

- ben mutatkozott aggodalmakat, mert a szükség sok lehetetlennek látszó kérdést vitt m­ár megoldásra. A második fontos dolog a szállítás­ban és hitelviszonyokban rejlő drága­sága a ter­melésnek. A csatornák, a ten­geri szállítás nemzeti irányú fejlődése, termelési és hitelszövetkezetek, a közép­­birtokosok igényeinek megfelelő hitel­szervezet megalkotása útján­­ a termelés szükségelt olcsóbbodását elérjük. Mind­ezek már túl vannak az alapozás stádiu­mán, csak gyorsan tető alá kell őket jut­tatni. A mi azután mezőgazdasági produk­ciónk­­megszaporodott termékeinek érté­­kesítését illeti, mindenekelőtt azt­­ ve­hetjük­­számba, hogy az osztrák szom­széd erősebben fizető vásárlónk lesz. Az­után arra is bízvást támaszkodhatunk, hogy az a német sörfőző, mészáros, hen­tes, húsiparos, aki eddig a mi termé­­keinkből látta el vásárlóit, több évig nem hagyhat ott bennünket s nem vásá­rolhat a német gazdától, abból az egy­szerű okból, mert nem lesz neki ele­gendő. Több év kell annak, míg a német mezőgazda túlesik a nagyobb termelés előfeltételeit tevő berendezkedések költ­ségein és munkáján; a német fogyasztó addig sem halhat éhen. Finom lisztünk, baromfink, vajunk, tojásunk, gyümölcs- és zöldség-konzerv­­jeink, vadunk, halunk oly cikkek, a­melyekre a vámpolitikai intézkedések csak nagyon nehezen hatnak, mert fun­­dált, nagyobb jövedelmű és igényű tár­sadalmi osztályok szükségleteit fedezik. A­mint a francia fényűzési ipar dacol minden védővámmal, mert vásárlói a drágább árakat is megadják, úgy a mi mezőgazdasági termelésünk finomabb­, produktumai is képesek erre. Csodálatos, de úgy van, hogy míg az elsőrendű élet­ szükségletek fogyasztása nagyon ingado­zik, mert a szegény embernek sok­szor a­­ mindennapba valója sincs, meg,, az inkább luxusra való cik- Szzan­ziviz~". • - 1 -i-A-lí­kek fogyasztása állandóan emelkedik, mert vásárlóik a szilárdabb és jobb fizető­képességű társadalmi rétegek. Mindezekből eléggé világos az a helyzet, a­melyet termelésünkkel a világ­forgalomban elfoglalhatunk. Tömeg­áruink egyelőre továbbra is az osztrák és német­­ piacokra fognak gravitálni, finomabb­­ élelmi­ cikkeink előtt pedig nyitva marad az egész világ. De ha ezt­ a helyzetet a kellő gyorsasággal és erély­­lyel ki nem használjuk, akkor az élet­viszony­ok­ drágulása csak újabb, adóssá­gokba ránt be bennünket. Hogy azután belfogyasztásunk érnél­,­kedése s iparunk gyarapodása minő kilátásokkal biztat az új viszonyok kö­zepette, más alkalommal beszélhetjük meg.__________________________. ság a 95. §. részleteire vonatkozólag be­adott nagyszámú indítványt és azok közül elvileg­­elfogadta a következőket: 1. hogy ki kell zárni új szöveggel olyan értelmezés lehetőségét, mely sze­­­rint az ingatlan kezelője alatt házmestert, vincellért és általában olyanokat lehessen érteni, a­kik cselédi vagy szolgai viszonyban állanak; 2. hogy a gazdatisz­tek mellett a bányatisztnek és az erdőtisztnek is legyen képviseleti joga; 3. hogy ne csak a kereskedőnek, ha­nem az iparosnak üzletében, állandóan alkalmazott meghatalmazottja is lehessen pörbeli meghatalmazott; 4. hogy a gazdatisztnek, bányatisztnek, erdőtisztnek és az ingatlan kezelőjének csak az e viszonyból fölme­rült pörökben, úgyszintén a kereskedő és az iparos meghatalmazottjának az üzleti viszonyból származó pörben legyen képviseleti joga; 5. hogy a gazda a ház­tartásában alkalmazott cselédnek is lehessen képvise­lője; végre 6. hogy a meghatalmazottak bizonyos cso­portjában csak magyarul tudó férfit lehessen megha­talmazni. Felkérte a bizottság az igazságügyminisz­tert, hogy a szakasznak e megállapodásoknak megfe­lelő új szövegezéséről gondoskodjék. A tárgyalást kedden délután folytatják. A trónörökös és Grégorig. Nemrég bejárta a sajtót az a hír, hogy Ferenc Ferdinánd kir. herceg Bécs város bálján Grégorig ismert magyarfaló képvi-­ selővel szemben helybenhagyott és megerősített egy, Magyarországot leszóló megjegyzést. Mi mindjárt két­kedéssel fogadtuk a hírt s ennek kifejezést is adtunk; azóta már közöltük a hivatalos cáfolatot. A Magyar Szó mai számában selt­étlen hiteles helyről a követ­kezőképp írja le a trónörökös és Gregorig szóváltását, Bécs városának bálján, a­hol Ferenc Ferdinand, Mr.herceg Ő cs. és kir. fensége a király képviseletében jelent meg, a fenséges ur a többi között Grégorig vá­rosi tanácsost és fehérneműgyárost is kitüntette meg­szólításával. A fenséges ur e kérdésére: -r- Jól megy m­ost az ön üzlete? Grégorig igenlő választ adott e a nélkül, hogy 5. fenségétől bármiképpen biztatást kapott volna, azonnal politikai térre akarta terelni a beszédet és a Duna-, szabályozásról kezdett beszélni. 5 . ő fensége e tapintatlan magaviseletét látva, szó nélkül biccentett egyet fejével s faképnél hagyta Grégorigot. — Gregorigék e fejbiccentést úgy ér­telmezték, mintha a trónörökös Grégorig szavait helye­selte volna, pedig tulajdonképpen rendreutasítás volt. Ez az igazság, minden más erre vonatkozó hí­resztelés rosszakaratú ferdítés. Az útlevélügy. A Bud. Tud.-nak írják Zág­rábból: Az a férfias, alkotmányios magatartás, a­me­lyet az útlevélügyről szóló törvényjavaslat kérdésében a kormánynyal­ együtt a képviselőház, valamint a fő­rendiház többsége is követett, egész Horvát- és Szlavon­­országban rendkívül jó és mély hatást keltett, a mely­nek bizonyára meglesz a jó gyümölcse. Az irányadó körök alighanem megragadják a legközelebbi alkal­mat, hogy azt az energikus föllépést, a melylyel a­­ mai napig nem kaptak. Ezt a dolgot szellőztette Löwinger s e miatt golyózták ki a kaszinóból. Ezért kapaszkodott azonnal önbe, azt hívén, hogy ezzel a maga pozícióját emeli, holott csak az önét rontja. — Azért jött, hogy ezt nekem megmondja? — Kein. Szeretném­ tudni, hogy kért-e ön­től valamit Löwinger a lapja számára. — Kért egy vezércikket. — Csak nem fog neki­­írni­? — De igenis írok, még pedig a háromféle rendről, melyről az imént beszéltünk s megtáma­dom a kaszinót. — Ez jó lesz. — Gondolja? — Nagyon jó, lesz, mert Löwingert úgy elverik érte, mint a kétfenekü­ dobot. — Akkor nem írom meg. — De csak írja meg, Löwinger a verést reklámnak tekinti. — És a kék foltokat ? — Azok a reklám költségei. Minden rek­lámot meg kell fizetni. Gyönge sebláz kezdett bennem borzongani, s azért fölszólítottam Kovácsot,­ hogy szabja rö­vidre látogatását. — Csak most akarom előadni a kérésemet. —­ De gyorsan. — Hány napig marad itt még uraságod? — Az a körülményektől függ. — Mondjuk, három napig. — Mondjuk. —­ Ennyi nekem elég. Ugy­e A rezervisták című énekes bohózatot ön írta ? — Csak átmagyarosítottam a franciából. — Miért kérdi ? — Mit szólna hozzá, ha a darabot a helybeli Löwinger úr folytatása. Irta: Sipanisz. A minap megírtam, hogy vadászaton a gyáva nyúl helyett engem söréteztek meg, s egy kis város fogadójában feküdni kényszerültem. . Megírtam azt is, hogy Löwinger ur, bank­­hivatalnok és hírlapíró meglátogatott s a város összes emlékkönyveit teleiratta vélem.­­ •­ A buzgó ifjú A srép jogg című lapot szer­kesztette's­ alig húzta ki szobámból a lábát, meg­jelent nálam Kovács, A nép joga és vidéke, tehát a konkurrens lap szerkesztője. " A bokám­ roppantul égett­­,ezért bizonyosan morózus képet vághattam, mert ez volt az első szava: *— I­gy­o, ez a Löwinger-gyerek nagyon föl­­boszantotta ?­­ — Az is, de még a bokám is fáj. — Hát, atiért eresztette be ? — Kein kérdezett meg. Bejött szó nélkül. — Sajnálom, hogy megelőzött. Uraságodra nem fog valami előkelő fényt vetni a vele való érintkezés. S mondhatom, hogy Löwinger látoga­tása következtében már is veszített nimbusából. — Kem­ baj. Majd egy pár könyvet írok s ezzel helyre ütöm. " Kovács meglehetős kicsinyyléssel mosolygott.­­— A nagyvilág, az irodalom­történet és az utókor előtt lehet, de a mi városunkban nem. Nem tudja, hogy Löwingert a kaszinóból kigolyózták ? —­ Ezt valóban nem tudtam. És miért? — Mert lapjában megtámadta a főispánt. — És igaza volt ? — Persze. Hisz épp ezért golyózták ki. Vannak igazságok, melyeket úri­ember elnyel, de A 95. §. A képviselőház igazságügyi bizottsági Hodossy Imre elnöklésével pénteken folytatta a pol­­gári perrendtartásról szóló törvényjavaslat tárgyalását. A bizottság eldöntötte az ügyvédi kényszernek a já­­rásbírósági eljárásban való alkalmazásának kérdését. A döntést érdekes események előzték meg. A javaslat szerint a váltóper ezer­­koronáig tartozik a járásbíró­sághoz, a­hol a fél személyesen is pörölhet. A­­kik az ügyvédi kényszer hívei, azok, hogy az ügyvédek érde­keit megvédjék, az igazságügy-miniszter hozzájárulá­sával azt indítványozták, hogy száz koronán felul levő összegnél legalább a felperesre mondják ki az ügyvédi kényszert. E javaslatról a bizottság szavazott. Heten szavaztak mellette, heten ellene, mire az elnök sza­vazati döntött az ügyvédi kényszer ellen. Bodossy el­nöknek, a­ki elnöke volt az ügyvédi kamarának, e dön­tésére Szivák Imre azzal a kijelentéssel, hogy ilyen elfogultság mellett nem lehet tovább tárgyalni, távo­zott a­ teremből. Mohai­ Sándor, Mandel Pál és mások utána siettek, hogy visszatérésre bírják, de fáradozá­suk kárba veszett. A Bizottság ezután arról szavazott, hogy kétszáz koronán fölül levő­ összegnél mondják ki az ügyvédi kényszert. Az eredmény ismét hét szavazat volt hét ellen. Az elnök most már nem akarta eldönteni a kérdést és kérésére új szavazásba került a dolog. Az új szavazás­ eredménye az lett, hogy kilenc szavazat­tal öt alleve elfogadták azt a javaslatot, hogy azokban a váltópörökben, a­melyek tárgyának értéke megha­ladja a kétszáz koronát, az ügyvédi képviselet a felp­e­­resre kötelező. Tárgyalás alá vette azután a bizott­ágy elnyel, hogy ha négyfelé vágják se tudják benne megtalálni. Löwinger egy ilyen titkot eresztett a pletyka szárnyára s ezért bűnhődnie kel­lett.. Mondja csak őszintén, uram, hányféle ren­det ismer? Bámulva néztem rá. —Mit akar ebből kisütni ? — Csak feleljen, majd meglátja, hogy mi­lyen érdekes lesz a folytatása. — Hát én ismerek erkölcsi világrendet. — Helyes. A­ki ebbe beleütközik, az­ tra­gikus hős­­lesz, és el kell buknia. így tanultuk az iskolában. Hát még ? .­­ — Aztán van még a törvények és intézmé­nyek által biztosított társadalmi rend. — úgy van. A­ki ebbe ütközik, arra rendőr és tömlőc vár. S aztán ? • — Több nincs. — Dehogy nincs. A harmadik a legfonto­sabb. Ez az úri rend, melynek igen erős törvényei vannak, ha nincsenek­ is könyvbe foglalva. Ennek a fő elve: ne szólj szám, nem fáj fejem. A­ki ilyesmi ellen vét, azt aztán vagy lepárba­jozzák, vagy kigolyózzák, mint Löwingert. Mi volt specialitér az ő esete?"­­- Az ő esete a következő: A képviselővá­lasztások alkalmával a főispán államköltségen hidat ígért a bánfalvi parasztoknak, ha a kor­­mányával tartanak. A parasztok azt­ kívánták, hogy adja írásba, a mire a főispán patetikusan igy kiáltott: — Hát a magyar ember szava maguknak már nem ér semmit? A mire visszavágott egy öreg magyar: — Igen a paraszté ! Denikre, írást nem kaptak, a kormány­párttal tartottak, de aztán hidat se kaptak, mind BUDAPESTI HÍRLAP. (32. sz.) 1903. február 1.

Next