Budapesti Hírlap, 1903. február (23. évfolyam, 32-58. szám)
1903-02-20 / 50. szám
1903. február 20. BUDAPESTI HIRLAP. (50. sz.) mit a mai keretben meg lehetett tenni, megtette a hatóság. A segédhivatalok újjászervezése sikerült. A fogalmazó-gyakornoki és fogalmazói állások közé átmenetnek szervezték a segédfogalmazói állásokat. A fővárosi törvény revízióján kívül sürgős szükség van a közmunkatanácsi törvény revíziójára. A terjedékegyezség megszűnése óta lényeges és jelentékeny nézeteltérés támadt a két hatóság között, ami az adminisztrációra zavarólag hatott. A közgazdaságra és közegészségügyre veszedelmes, hogy még sincsen országos élelmiszer-törvényünk. Szükség van az egyesületi ügynek, a szegényügynek s az illetőségügynek országos szabályozására. Budapest mai kerületi beosztása mellett a közigazgatás nem teljesítheti megfelelően a működését s azért szükség van a főváros kerületeinek arányosabb beosztására. Megállapított városfejlesztő programunk sincsen. Részletesen nyilatkozik a jelentés a szegényügyről. Itt is kevés eredményre mutathat. Az általános és már évek óta nyomasztó közgazdasági pangás s a nagy munkahiány folytán a köznyomor olyan arányokat öltött, hogy rendkívülisegítő eszközökre volt szükség. A nyomor enyhítésére 200.000 koronát szavazott meg a közgyűlés, több fővárosi épületben melegedő szobát rendeztek be, közmunkákat hajtottak végre s foglalkoztató műhelyeket állítottak föl. Nagy elismeréssel nyilatkozik a polgármester a társadalom működéséről, különösen a kenyér és tejkiosztó bizottságok munkájáról, továbbá a napközi otthonok szervezéséről. Az állami gyermekmenedékházak működése üdvös, de ezek nem pótolják az országos lelencházat, amelynek megépítésére már égetően szükség van. A kórházi költségek behajtása noha jobb eredményt mutat, mint a múlt években, még mindig nem kielégítő. A főváros tele van apró betegsegítő-egyesülettel, amelyek nem tudnak fizetni a tagjaik helyett. Hiába engedte meg a főváros a részletfizetést, a pénztárak azt sem tudták megtartani. A város, de a közönség érdekében is szükségesnek tartja a polgármester, hogy azokat a betegsegítő pénztárakat, amelyek kötelezettségeiknek megfelelni nem tudnak, föloszlassák. Az osztrák tartományok pedig nem akarnak fizetni. Csehország például még az 1900. évi díjakat sem fizette meg. Még a belügyminiszter beavatkozása sem vezetett eredményre. A jelentésnek a főváros kereskedelméről szóló része elsősorban a házalással elkövetett visszaélésekről szól. Budapesten ugyan tilos a házalás, de a még most is érvényes 1852. évi pátens a házalás bizonyos faját megengedi. Ennek az erdménye azután, hogy ezek a házalók silány külföldi iparcikkeket csempésznek be s lehetetlenné teszik a budapesti kézműiparosok megélhetését. Föltétlenül szükséges, hogy végre a házalást a Bach-korból maradt pátens helyett törvény szabályozza. A hitelviszonyokat a polgármester kedvezőnek látja. Tavaly Budapest területén harmincnyolc új gyárat alapítottak. A régiek közül pedig kettő megszűnt. .A gyártelepek üzemére bénítólag hat a nagy munkahiány. A bajon bizonyos mértékben segítene, ha a kormány nagyarányú középítkezéseket és közmunkákat hajtana végre. Legsúlyosabb a válság az építőiparban. Több téglagyár újra redukálta, kettő pedig beszüntette az üzemét. A törvényhatóság mindenkor elsőbbséget ad a hazai iparnak. A betegsegítő pénztárról szóló törvény általánosságban bevált. Nagy baj azonban, hogy a munkaadók közül számosan visszaélnek a dologgal. A jelentés szerint háromszáz esetben indítottak eljárást, amikor a munkaadó a munkás béréből levonta a járulékot, de nem szolgáltatta be a pénztárba. Több ilyen esetben bűnvádi följelentést is tettek, de az ügyészség nem vállalkozott a vád képviseletére. Ez a törvény hiányos rendelkezését igazolja. Tavaly hat munkásegyesület alakult s négy kisebb sztrájk volt. Megdöbbentő a jelentésnek az a nyilatkozata, hogy még most is vannak gyárak Budapesten, különösen sörgyárak, ahol több a külföldi munkás, mint a magyar. A főváros közélelmezéséről szólva, kétségtelen tapasztalat alapján konstatálja a jelentés, hogy a sertésközvágóhíd intézménye minden tekintetben bevált. Bizalommal tekint a polgármester az új intézmény jövőjére, mert erős a meggyőződése, hogy a főváros közgazdaságának és közélelmezésének újabb korszakát jelentő intézményekben legteljesebb mértékben megvannak az életképes fejlődés biztos feltételei. Kifogást tett azonban az államvasutaknak a fővárosra s az ország gazdaközönségére egyaránt sérelmes amaz eljárása ellen, hogy külön díjakat szed s tarifáival a felhajtókat elterelve a budapesti piactól, rákényszeríti, hogy áruikat a bécsi vásárra vigyék. A katonakötelesek sorozásáról beszámolva, konstatálja a jelentés, hogy az ismeretlen állításköteleseknek a kinyomozása nehéz s ezeknek a száma aránylag igen nagy. Ennek kizárólagos oka a jelentés szerint, hogy az egyházpolitikai törvények életbeléptetése óta a felekezeti anyakönyvezető hivatalok nagy része a halálozásokat felületesen mutatja ki s még azokat is élőknek tüntetik föl, akik néhány hetes korukban a születési anyakönyvi kerület területén haltak meg. A jelentés még nagy részletességgel számol be a közigazgatás kisebb-nagyobb dolgáról s konstatálja, hogy a főváros ingatlan vagyona 1902-ben 2.454.173 koronával növekedett. — Mária női kongregáció Budapesten. A Mária női kongregáció főnöknője, Herczegh Teréz ma bejelentette a tanácsnak, hogy a kongregáció Budapesten a X. kerületben menedékházat akar berendezni. A menedékházban gondoznák a szegény munkások gyermekét. Azonkívül háztartási iskolát nyitnának, ahol szegény leányokat megtanítanak a háztartásra, hogy jó cselédet neveljenek belőlük. A menedékházban otthont is kapnak a hely nélkül levő cselédek s a kongregáció közvetíti is a cselédeket. A menedékház számára a kőbányai régi plébánia-épületet kérik s azonkívül évenkint négyezr korona szubvenciót. — Kossuth Lajos komornyikja, Kossuth Lajos volt komornyikja, Susenna György segítséget kért a fővárostól, mert nagy nyomorúságba jutott. Kérelméhez mellékelte Helfy Ignácnak egy hozzá intézett levelét, amelyben Helfy köszönetet mond neki, hogy a kormányzót lelkiismeretes hűséggel ápolta. A tanács mai ülésén száz korona segítséget szavazott meg Kossuth Lajos volt komornyikjának. — AHiarmónikusok szubvenciója. A filharmonikusoktól a főváros tavaly megtagadta a szubvenciót. Az idei évre megadta a hatezer korona segítséget, de a belügyminiszter most értesítette a fővárost, hogy a közgyűlés határozatát csak elvben hagyja jóvá s csak a tavalyi év zárószámadása után fog véglegesen határozni. Orvosi állások szervezése. A tanács mai üléséből azt a javaslatot tette a közgyűlésnek, hogy az uj Szent János-kórházba a boncoló főorvos mellé egy segédorvosi állást, a Rókus-kórházba négy orvosgyakornoki állást s a Szent István-kórházba egy alorvosi és öt segédorvosi állást szervezzen. — Segítség1. A tanács mai ülésén a nyomor enyhítésére, adott kétszázezer koronából a budapesti általános közjótékonysági egyesületnek 10.000 koronát, a II. kerületi népkonyhának 700 koronát szavazott meg. A miniszter által adott hétezer koronát a tanács így osztotta meg az egyesületek között: a pesti jótékony nőegyesületnek 800, a budai jótékony nőegyesületnek 500, a pesti izraelita jótékony nőegyesület népkonyhájának 800, az óbudai izraelita jótékony egyesületnek 500, a lipótvárosi népkonyha-egyesületnek 600, a VII. kerületi jótékony egyesületnek 1200, a V111. kerületi jótékony nőegyesületnek 1600, a ferencvárosi jótékony nőegyesületnek 500 és a X. kerületi közjótékonysági egyesületnek 500 koronát. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Az Arany Ember jubileuma. — Jókai Mór születésenapja. — Jókai jubileumaiban kedves vonások vannak, melyek a jubileumok, esküdt ellenségeit is kibékítik velül-, és gyönyörködtetik. Valahányszor Jókait ünnepeltük, mindig jólesően éreztük, hogy mindnyájan egyetértünk és egyet értünk az ünneplő kedvben és érzésben, hogy mind szeretjük Jókait, mind örülünk, hogy az Úr Isten hosszúra nyújtja életét és életét mindig megújuló alkotó kedvvel áldja meg. Mily gyönyörű látvány ez a szelíd, kedves ősz ember, kinek szive, lelke csodálatosan fiatal, ép maradt, kit gyermekkorunkban imádtunk, később csodáltunk, ma mitikus alaknak tekintenénk, ha nem járna közöttünk, munkáján, örülve az életnek, örülve élete folyton megújuló szép apoteózisainak. Jókainak nincsenek ellenségei, nincsenek irigyei, a nemzet büszkélkedik benne, tükröződik tehetségében, mely a magyarság lelkének néhány fényes tulajdonságát gyönyörűen visszaragyogtatja. A kritikus is érdekes jelenségeket tapasztal saját belsejében. Ha egy ideig eltávozott tőle, a napi irodalom árjába merült, és azután ismét visszakerül hozzá, valamely régibb művét olvassa, régibb drámáját nézi és azt hiszi, hogy most csak a kegyelet érzéseivel tudja majd újra élvezni, ami egyszer oly kedves volt előtte, kellemesen csalódik. Nemcsak a régi, fölújuló emlékek teszik oly kedvessé e műveket. Nem, ezek még ma is élnek. Ma egyben-másban megváltozott az ízlés, de az az orgánum, melylyel Jókait élvezzük, nem változott. Sőt ezek a művek nekünk ma szebbek, mint valaha voltak. A mi régebben ellenkezésünket keltette, azt ma megszoktuk, a mint saját birtokunk különösebb sajátosságait is megszokjuk. Jókai a ma élő régibb nemzedéknek elvitathatatlan, maradandó birtoka. Jókaiban megvan, ami műveit élteti, és mi ezt élvezzük, a többit, a gyöngébb oldalakat alig veszszük észre. Jókai a magyar irodalom egy korszakának legjellemzőbb alakja lesz és ez a korszak immár több mint egy félszázadig tart, és még távolról sem ért véget. A ki e vigasztaló gondolatok elgondolására nekünk alkalmat ad, annak az ünneplésében ne találnánk gyönyörűséget? Hiszen, mihelyt Jókait valahol meglátjuk, azonnal kedvünk kerekedik, őt hangos szeretettel ünnepelni. Azértkedves gondolata volt Somló igazgatónak, hogy egy igen kedves véletlen alkalmával élve, az Arany Ember századik előadását Jókai hetvennyolcadik születésenapjára tegye. Ez a jó gondolat azonnal termékenynek bizonyult, mert hasonló jó gondolatokat szült. A legjobb az volt, hogy a főváros tanuló ifjúsága ragadta meg, az a nemzedék, mely most a közélet küszöbe előtt áll és egyelőre még Jókai színes álomvilágában éli legszebb óráit. A tanuló ifjúság részvéte jellemezte a mai szép ünnepet. Nemcsak az egyetemi ifjúság küldöttsége kereste föl a költőt az előadás előtt a Nemzeti Színház színpadán, hanem megjelent a fővárosi középiskolák ifjúságának küldöttsége is, ,,harminc nemes ifjú“, kiknek szeme ragyogott, hogy színről-szinre láthatták a nagy költőt. Egyéb felső iskolák is küldtek követséget, a keleti akadémia, egyes kereskedelmi iskolák stb. He megjelentek a társaskörök képviselői is, az országos tisztviselőegyesület és a lipótvárosi kaszinó küldöttségei, és természetesen a Petőfi Társaság, az Otthon, az Elységírók egyesülete sem hiányozhattak. (A Kisfaludy- Társaság már délelőtt rótta le tisztelete adóját.) Hét óra előtt a Nemzeti Színház színpada pompás képet mutatott; tele volt válogatott ünneplő közönséggel, az irodalom és a művészet képviselőivel, ifjúsággal és szebbnél-szebb koszorúkkal. A tanulóifjúság gyönyörű ezüst koszorút hozott, a többiek hatalmas virágkoszorúkat. És ezután sorrafölvonultak az ünnepi szónokok, először Somló Sándor, élei nagy tetszést keltett beszédjével. Azzal kezdte, hogy a Nemzeti Színház mindig ünnepet ül, valahányszor tolmácsa lehet Jókai költészetének és százszorosán ünnepel ma, midőn az Arany Ember századik előadásánál legdrágább aranyemberünket ünnepelheti. Majd emlékeztetett arra, hogy midőn az Arany Embert 1884-ben először adták, a Senki szigete mily jóleső vár és a sziget volt az akkor beözönlő idegen drámák nagy tengerében. Azóta az Ízlés változott, de az Arany Ember és az arany ember friss és ép maradt és ma is gyönyörködésünk általános forrása. Majd Herczeg Ferenc, aki a Petőfi-Társaság nevében jelent meg, vette át a szét és a maga ... Ízléses, finom módján üdvözölte Jókait, utána pedigaz ünnepi szónokok hosszú sora ugyanazt a témát variálta, melyet mégis szívesen hallgattunk. Valamennyi szónoknak egyszerre felelt Jókai, röviden, mélyen megindulva, mégis formásan, kedvesen. Szeretteink, szőrrtotta az üdvözlőket, kiknek körülbelül ezeket mondotta: — A költő élete addig tart, mig költészete. Ezért szeretnek a költők oly korán meghalni. Én még élek . . . Áldom a sorsomat, hogy még élek, áldom a Gondviselést, hogy engem magyarnak teremtett. Amíg a sors engedi, a magyar irodalomnak szentelem életemet. Nem találok szavakat, hogy hálámat kifejezhessem ... De hiába írnak le részletesebben az egész jelenetet, sajátságos báját, kedvességét, szépségét csak a jelenlevők élvezhették. Az előadás is ünneplése volt Jókainak. Az első kép után meg kellett jelennie a színpadon, koszorúinak közepette, az előadó művészek társaságában, Ilikhez ismét a többi színészek, az ifjúság és a küldöttségek csatlakoztak. Most meg a színház volt a legszebb látvány. Az a minden részében zsúfolt nézőtér, mely mint egy szív, egy lélek lelkesedett és örült és tapsolt. Most mi, idegenek a színpadon is éreztük, micsoda varázs van abban, ha ily nézőközönség a színészt, a szerzőt tapsolja. Jókainak újra meg újra meg kellett jelennie és köszönetét intenie. De a közönség hallani is szerette volna. A költő megértette ai közönség akaratát, elő is lépett, de egy árva hangot nem tudott kiejteni. Ezt ismét a közönség értette meg és mélyen megindult. Az egész estén át megújultak az ovációk és Jókainak még sokszor meg kellett jelennie a közönség előtt. Az előadás csak tizenegykor ért véget. A színművészek megbocsátják nekünk, ha manem róluk szól az ének. Azt az egyetemleges dicséretet nagyon megérdemelték, hogy játékuk méltó volt az alkalomhoz. A régiek közül Náday Ferenc játszotta Krisztyánt, mint tizennyolc évvel ezelőtt -, ez is egyike az örök ifjaknak, Egressy Trikaliszt, Jászai Terézát (tapsviharokat keltett), Hetényi a granicsár tisztet, Latabár a csempészt; a többi szerepek tulajdonosai változtak, ma Pálfi, Török Irma, Ligeti Juliska, Vizváriné, Fái Szeréna, Horváth, Abonyi, Nárcisz járulhattak hozzá az est dicsőségéhez, ők és ez a még .