Budapesti Hírlap, 1903. március (23. évfolyam, 59-89. szám)

1903-03-01 / 59. szám

1903. március 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (59. sz.) De a községeket, de idevárják Rakovszky István, Ko­vács Pál és Farkas József néppárti képviselőket. A néppárt plakátokat küldött a kerületbe, a­melyek a szabadelvű párt jelöltjét, Győrffy Gyulát sértik és rá­galmazzák. Győrffy nyomban provokálta Baránszkyt, e­e az ügyet nyilatkozattal intézték el. Győrffy Molnár Józsiástól is kért magyarázatot, a­ki azt meg is adta írásbeli nyilatkozatban. A közlekedési bizottság ülése. A képviselő­ház közlekedési bizottsága Vörös László elnöklésével tartott mai ülésén folytatta a szabad tengeri hajózás segítéséről szóló törvényjavaslat tárgyalását. Elsőnek a magyar iskolahajó dolgával foglalkozott a bizott­ság, a­miről más helyen számolunk be. A fiumeiek kívánságát, a hajóépítő-alap létesí­tését illetőleg Feilitzsch báró előadása után a bizott­ság arra az álláspontra helyezkedett, hogy ennek az alapnak a létesítése nem szükséges, tekintettel arra, hogy ha nagyobb segítő összegre lesz szükség, e szük­ség elől a kormány, kijelentése szerint nem fog elzár­kózni. A hajóbeszerzői segítés kérdésében Lukács Gyula, a magyar közgazdasági és erkölcsi érdekekben tett szolgálatok méltánylását a miniszter diszkrecio­nális jogának akarta fönntartani. A miniszter nem reflektál erre a diszkrecionális jogra. Ennek folytán a javaslat eredeti intézkedését fogadták el. Lukács Gyula adómentesség szempontjából a fiumeiek kéré­sére 15 évi adómentességet javasolt. Láng Lajos mi­niszter, Wickenburg gróf államtitkár és Feilitzsch báró fölszólalása után e módosítást nem fogadta el a bizottság. Az előadó új szakaszt javasolt, mely szankciót ad a hajóépítő segítséghez kötött feltételek teljesítésének megkövetelésére. Lukács Gyula első­sor­ban e szakasz elfogadása ellen foglalt állást, másod­sorban annak enyhítését kérte. A szakaszt enyhítés­sel fogadták el. Kovácsevics azt az óhajtását fejezte ki, hogy a fiumei tengerészeti akadémia növendékei­nek biztosított kedvezést terjeszszék ki a bukkar­i ten­gerészeti intézet növendékeire. Láng miniszter nem ellenezte ezt a kiterjesztést. Sréter Alfréd magyar szempontból azt óhajtja, hogy a magyar nyelv ismere­tét megköveteljék a kiterjesztés fejében. Lukács Gyula és Feilitzsch báró hozzászólása után abban állapodtak­­meg, hogy a tanintézetek megjelölését egyáltalán ki­hagyták s a kedvezést a fiumei magyar királyi tenge­részeti hatóság jelöltjeire terjesztették ki. A többi szakaszt az előadó apróbb módosításaival fogadták el. Népgyűlés a katonai javaslatok ellen. Z Ziláh­ról táviratozzék: Zilahon ma tiltakozó népgyűlést tartottak a katonai javaslatok ellen, melyen mintegy 500 főnyi hallgatóság vett részt. Határozati javaslatot fogadtak el, mely szerint a javaslatnak a napirendről való levételét kérik a képviselőháztól. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, febr. 28. A képviselőház mai ülésén az ellenzék és kormánypárt közös erővel visszaverte az osztrák képviselőháznak és az urak házának a magyar nemzet ellen való támadását. Az ellenzék éles hangú felszólalásokkal, a kormánypárt pedig az­zal, hogy több ízben zajosan helyeselte az ellen­zéki szónokok szavait. N­agyon érdekes ülés volt ez ebben a tekintetben. A kormányelnök kényte­len volt a politikai udvariasság hangját hasz­nálni, de mögötte a többségen gyakran indulat és felháborodás hullámzott át, mely éppen oly kí­méletlen szavakban tört ki, mint a­milyeneket az ellenzék hangoztatott. A napirend előtt öt ellenzéki képviselő is jelentkezett, hogy fölszólaljon a katonai javas­lat tárgyalásakor az osztrák reichsrathban el­hangzott gyűlöletes és perfid támadásokra, ki­vált pedig Welsersheimb­randwehr-miniszter nyi­latkozatára. Az első fölszólaló Rátkay László volt, a­ki azon kezdte, úgy látszik, itt az idő, mi­kor az egész nemzetnek össze kell fognia, mert minden jel arra mutat, hogy a haza és az alkot­mány ismét veszélyben van. Ismertette, miképp beszéltek az osztrák képviselőházban és urak há­zában azokról a követelésekről, melyeket a szabadelvű pártban Szentiványi Árpád adott elő s melyek egy részének teljesítését Bejérváry báró honvédelmi miniszter megígérte, más részéről azt mondta, hogy a védőerő-törvény revíziójakor fontolóra veszi. Az osztrák képviselőházban a magyar nemzetet betyár­fajnak mondották a nélkül, hogy akár az elnök, akár a kormány vala­melyik tagja visszautasította volna. E bécsi sérelem említésére az egész Ház fölháborodva viharzott föl, a legélesebb szó, az, hogy „disznó­­ság !“ éppen a jobboldalról hangzott. Elmon­dotta Rátkay, hogy tetézte mindezt az osztrák landwehr-miniszter azzal, hogy örömét nyilvá­nította a mondottakon és kijelentette, hogy a legfelső akarat azt kívánja, hogy minden marad­jon úgy a hadseregben, mint volt, tehát ma­radjon olyan, a­milyen volt, nemcsak nyelve, ha­nem egész lényege, szelleme. Ezt akarták elérni a kiegyezéssel ! — kérdezte a jobboldaltól Rátkay. — Nem, nem, — kiáltották jobbról. — Ha nem, hát vonják le a konzekvenciát. Ha a magyar miniszterek a szabadelvű párt érte­kezletén a király megbízásából beszéltek és őszinték voltak, akkor az osztrák landwehr-mi­­niszter hazudott! Dörgő úgy van! hangzott föl a jobboldalon is, a baloldalon is. Majd taps. A szélsőjobbról nagyobb csoport képviselő — Kulihvyi Géza volt a csoport központja, — ezt kiáltotta: — Hazudott! Az osztrák miniszter ha­zudott ! Apponyi gróf elnök megrázta a csengetyűt, mire minden oldalról tiltakoztak. A jobboldal­ról is ezt kiáltották az elnök felé: —­ Igaza van Rátkaynak! Hazudott az osztrák miniszter! Apponyi gróf méltóságos hangon arra figyelmeztette a Házat, hogy a magyar parla­ment fölényét úgy őrzi meg, ha ebben a kérdésben is megtartja a kifogástalan parlamenti hangot. Rátkay beszéde után azonnal fölszólalt Széli miniszterelnök és azon való sajnálatát nyilvánította, hogy a magyar nemzetet sértő ki­fejezéseket az osztrák parlamentben nem utasí­tották vissza, de egyszersmind óvta attól a Há­zat­, hogy némely osztrák képviselő inkorrekt el­járására hasonló eljárással feleljen. A magyar kormány az 1967-iki törvény alapján rendület­lenül áll és vállalja a felelősséget a Magyaror­szágnak fönntartott jogokért, a­milyen az újonc­­megajánlás, a hadsereg kiegészítése, annak fel­tételei, a szolgálati idő és az egész védelmi rend­szer megállapítása és vállalja a pártértekezleten tett ígéretei beváltásáért. A miniszter ezeket az ígéreteket újra föl is sorolta; ő egyenes meghagyásra nyilvánította ki a múlt nyáron és ismételte a pártértekezleten a honvédelmi minisz­ter, hogy a közös intézmények és közös had­sereg mai jelvényeit a dualizmusnak megfele­lően megváltoztatják, kimondotta továbbá, hogy ő felsége 1868-iki rendeletének, mely a magyar tisztek hazahelyezését rendeli el, érvényt fog sze­rezni és hogy a katonai büntető eljárásról szóló javaslatot lehető gyorsan le fogják tárgyalni. A volt nemzeti párt kívánalmai második cso­portjának megvitatását a kormány a védőerő-tör­vény revíziójának alkalmára halasztotta: érvé­nyesíteni fogják belőle azt, a­mi érvényesíthető lesz a hadsereg közösségének s ama karakterének fönntartása mellett, melyet a törvény előír. A kormány ezeket az ígéreteket kötelezőknek tartja. A miniszterelnök azután részletezte az osztrák landwehr-miniszter nyilatkozatát és úgy találta, hogy abban nincs k is ,sérelmes dolog, mert ha azt mondja, hogy a törvényhozás legfelső té­nyezője a hadsereg közösségének és egységének álláspontján van, ez nem ütközik a törvénybe. A miniszterelnök arra kérte a Házat, ne tulajdonít­son messzemenő fontosságot az ügynek és térjen napirendre. Az ellenzék azonban ezt nem volt hajlandó megtenni. Rákosi Viktor hévvel és erővel osto­rozta az osztrákok fondorlatos és halálosan ellen­séges érzületét, mely irántunk való minden tet­tükben nyilvánul. Most is csak azért békü­ltek ki a veszekedő osztrák pártok egy percre, hogy a ma­gyar nemzet jogos követeléseit megakdályozzák. Az ellenzék zajos tetszése közt mondotta: a kiegye­zéssel már levágták az egyik karunkat, a hadse­reg kérdésében le akarják vágni a másik karmu­kat, vigyázzanak, ne kényszerítsék arra a nem­zetet, hogy mint a sebzett oroszlán a fogaival védje magát! Pichler Győző nagyon ügyes beszédtelen azt mutatta ki, hogy az osztrák landwehr-minisz­ter nem a függetlenségi párt követeléseit utasí­totta vissza, hanem a volt nemzeti pártért. Most általános érdeklődés közt Ugron Gá­bor kelt föl és megszólaltatta azt a hatalmas erőt, mely e kiváló szónok szenvedelmében, színes nyelvében és elragadó ékesszólásában van. Azzal kezdte, hogy az osztrák parlament korái abba­hagyják a mindennapi köpködést és ellenünk fordulnak. Ez a láthatatlan kéz munkája, mely mindig megmozdul, ha az uralkodó jóindulatot mutat a magyarok iránt. Ezután arról szólt, hogy Ausztria a mi kegyelmünkből él, mert az 1867. XII. törvénycikk 25-ik szakasza szerint a közös ügyek csak addig maradhatnak fönn, a­míg Ausztriában teljes alkotmányosság van. En­nek már régen vége és csak a magyar kormányok elnézése okozta, hogy ezt a szakaszt eddig nem alkalmazták. A szónok azután teljes haragjával az osztrák arisztokrácia ellen fordult, mely a­ trón homályában varangyos béka módjára undok nyálával bepiszkol mindent; ez az arisztokrácia csinálja Bécsben a maga fényűzéséért és gőgjéért a hivatalos véleményt. Ismerje meg — kiáltott föl, — ez az arisztokrácia a maga hitványságát! Az elnök a parlamentáris hangra figyel­meztette Ugront, a­kit erre az ellenzék tapsolt és éljenzett. Ugrón aztán azzal végezte beszédét, hogy hiába támadják Magyarországot, mert mint a múltban, a jövőben is Magyarország fogja megmenteni az uralkodó­házat, de csak úgy, ha — mint Kossuth Lajos mondta, — nem Magyarország lesz az a máglya, melyen az osz­trák sast elégetik. Viharos tetszés követte Ugrón fulmináns beszédét s utána Rakovszky István szólította föl a Házat, hogy pártkülönbség nélkül utasítsa vissza az osztrák támadást. A felszólalásokat befejezte Széll miniszter­­elnök, a­ki ismételten hangoztatta, hogy a kor­mány megtartja ígéretét és kijelentette, hogy ha az osztrák landwehr-miniszter nem úgy értené az 1867-iki törvény szóban forgó határozmá­­nyait, mint a­hogy a szóló kifejtette, az ő föl­fogását inkorrektnek tartaná. A Ház azután rátért a kérvényekre,­­ az újoncsutalók vitájára már nem jutott idő,­­­ és különösen érdekes vita fejlődött ki a fedezetlen határidő-üzlet eltörlésének kérdésében. Ra­kovszky István, Sándor Pál, Kaos Ivor báró és Hieronymi Károly a kérdést alaposan megvitató módon szóltak hozzá a tárgyhoz, s a vita oly' mértéket öltött, hogy a jövő szombatra kellett ha­lasztani a folytatását. Az ülés vég­én interpelláció volt. Vázsonyi Vilmos kérdésére Láng kereskedelmi miniszter nyilatkozott a vasutasok fizetés­emeléséről. Mu­­kics Simon egy sajtóper dolgában interpellált, a komáromi katonai vérengzés dolgában pedig ez­úttal kormánypárti képviselő, Tuba János köve­telt elégtételt s konstatálta, hogy a lapok az ese­tet hiven írták meg. Végül Wilczek Frigyes gróf keleti hajórajunk érdekében interpellált. A képviselőház ülése. Elnök: Apponyi Albert gróf. A múlt ülés jegyzőkönyvét hitelesítik. Belicska Béni bemutatja az igazoló­bizottság jelentését Rudnay Sándor nyitrai mandátuma ügyében. Rudnayt a szo­kásos fönntartással igazolják. Münnich Aurél szemé­lyes kérdésben szólal föl. Kovács Pál tegnapi beszédé­ben azt mondotta, hogy a szóló nem nyilatkozott vá­lasztói előtt a várható katonai terhekről. Ez egysze­rűen nem igaz. Fölolvassa a programbeszédének azt a részét, a­melyben kijelentette, hogy szükségképpen új katonai terhek lesznek a közel­jövőben. (Helyeslés a jobboldalon.) Az elnök jelenti, hogy Rátkay László, Rákosi Viktor, Pichler Győző, Ugron Gábor és Rakovszky István napirend előtt föl akarnak szó­lalni. Ausztria és a hadsereg. Rátkay László: Mikor az osztrák képviselőház a katonai javaslatokat tárgyalta, egyenként fölállot­tak a különböző, ellentétes irányzatú pártok vezér­emberei és kijelentették, hogy ebben a kérdésben, mert mélyen a magyargyűlölet fekszik, egyet fognak érteni. Egyes fölszólaló vezéremberek, különösen a csehek ré­széről fölszólalók, a magyar nemzetet egyenesen a be­tyár-titulussal látták el és nem akadt az osztrák parla­mentben elnök, nem akadt az osztrák parlamentben miniszter (úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon. Élénk fölkiáltások a jobboldalon és a középen. Ez igaz! Gyalázat! Hallatlan!), a­ki a magyar nemzetet megvédte volna. És, a­midőn a pártok nyilatkozatai el­hangzottak, akkor fölállott az osztrák honvédelmi mi­niszter, nemcsak mint honvédelmi miniszter, de a­mint kijelentette, egyúttal a közös had­ügyminiszter képviseletében is, és a következő kije­lentést tette az osztrák parlamentben: „A honvédelmi miniszter örömmel hallotta a pártok nagy, egységes érzetét; örömmel hallotta a pártoknak azt a megnyi­latkozását, a­mely a hadsereg egységére vonatkozik és abban a szerencsés helyzetben van, hogy kijelentheti, miszerint a legfelsőbb császári akarat biztosítani fogja a hadsereg egységét; biztosítani fogja azt a szellemet, a mely a hadseregben van és a mely Ausztriának és az abban egyesült nemzeteknek egyedüli biztosítéka még gazdasági téren is.“ Ez történt az osztrák parlament­ben. Most következett a törvényjavaslatnak tárgyalása az osztrák urak házában. Ott először is fölállt Schön­­bern gróf főrendiházi tag és tisztázta azokat a fölté­teleket, a­melyek alatt az osztrák urak háza a tör­vényjavaslatot meg fogja szavazni. Első föltétel volt­­ a hadsereg egysége. Hogy azonban félre ne m­agya-­­ráztassék ez a szó, hogy mi a hadsereg egysége, tisztára 3

Next