Budapesti Hírlap, 1903. augusztus (23. évfolyam, 209-238. szám)

1903-08-01 / 209. szám

Budapest, 1903. XXIII. évfolyam 209. szám. Szombat, augusztus 1. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 CL Egyes szám ára helyben 8 iil., vidéken löft. Telefon: szerk. 84—63, kiadók. 85—95, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. ker., Rökk Szilárd-utca­i sz. Előfizetés- ti hirdetés-fölvétel: Ugyane ház János-körút 5. u. a. oldalán. Apró hirdetések ára: Egy szó 5 ill., vastagabb betűvel 10 fll. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Az ország itélőszéke előtt. Budapest, jul. 31. A parlamenti vesztegetés ügyében ma este megindult a parlamenti bizott­ság előtt a vizsgálat, a két kéznél levő főérdekelt , Szápáry László gróf és Pap Zoltán kihallgatásával. Későn este csak, úgy hogy anyagához alig juthatunk ma ,s olvasóinknak csak szűk szavú kivona­tot leszünk képesek adni. De abban tán tévedünk, ha a két megnevezett urat a két főérdekelt embernek mondjuk, ők tán hősei a színjátéknak, de a főérdekel­tek benne nyilván a nemzet és kormánya­k elnöke, Héderváry Károly gróf. A korrupció sokféle fajáról sokat kellett a lefolyt évtizedek alatt beszél­nünk. Hiszen az összeférhetetlenségi tör­vény és a vicináliák dolga éppenséggel parlamentünk erkölcsében és független­ségében pusztított, hogy a letűnt kormá­nyok által ápolt és folytatott erkölcs­rontó egyéb gyakorlatokról hallgassunk. Az azonban, hogy közvetetten pénzbeli megvesztegetéssel, mondjuk megvásár­lással támadták volna meg a képviselő­­ház érintetlenségét, eddig a pletyka és rágalom terén nem lépett túl. Most me­rült föl az első világos, sőt bevallott ily eset s ha a képviselőház hozzá is szoktatott bennünket az utóbbi hóna­pokban, hogy ne vegyük minden fölhábo­­rodását komolyan, mert sok volt benne a színjáték és pártérdek, ezúttal kon­statálnunk kell, hogy a megdöbbenés komoly és általános. Vakmerő és bű­nös kísérlet ez és a parlamenti bizott­ságnak, attól félünk, nagyobb és komo­lyabb a feladata, mint a­mennyinek képes lesz megfelelni. Sajnáljuk a kép­viselőház abbeli szűkkeblűségét, hogy e bizottságra is alkalmazta egyéb bizott­ságainak korlátolt nyilvánosságát. Ide jobban illett volna a teljes nyilvános­ság. Nem házi ügye ez a parlamentnek, hanem a nemzet nagy ügye. Kérdezzen a vizsgáló bizottság és feleljen vádlott és tanú a teljes nyilvánosság ellenőr­zése és erkölcsi nyomása alatt. Igaz, a vizsgálat gyorsírói föl­jegyzés útján közre adódik; de tudjuk, mily óriási különbség van a nyomtatott és az élő­szóval kimondott szó között, melyen keresztü­lrezg a szív, melyben kifejező­dik a lélek biztossága vagy megingása, melyet a taglejtés kisér és a bátor szem vagy a lesütött tekintet magy­aráz, míg a nyomtatott nem és igen soha sem mond többet, sem kevesebbet, mint a­mit há­rom-négy betűje jelent. A kor krónikásai is, a hírlapírók ki vannak zárva és a köz­vetetten benyomások segítsége nélkül maradnak munkájukban. A közönség, a­mely végre is a nemzet, teljes tisztán látásában ezzel meg ivart rövidítve. Mert senki se ámítsa magát az iránt: nem Szapáry László gróf vallomása, sem nem Pap Zoltán előadása, meg nem is a Dienesé, ha megkaphatnák, lenne a legérdekesebb. Legérdekesebb, mert legfontosabb mindnyájunkra és az or­szágra nézve az a felelet lesz, a­melyet Khuen-Héderváry. gróf fog adni a hozzá intézendő kérdésekre, mivel nem csak hogy nyilvánvaló az a tendencia, a­mely­ a gyanút rá akarja terelni, de kétség­telen, hogy minden ráterelés nélkül is a gyanú a sarkában van a miniszterelnök úrnak. Hiszen a régi kriminalista elv,­ hogy cui prodest, kinek lehetett haszna a vakmerő kísérletből, ha sikerül, ujjal mutat az ő személyére. Hozzá neki Sza­páry gróf régi barátja, bizalmas jó em­bere, a ki az utóbbi hetekben föltűnően sokat volt a fővárosban, a képviselő­házban, a miniszterelnök társaságá­ban. Hogyne volna hajlandó a világ föltenni, ha nem is azt, hogy Szapáry gróf a volt bán megbízásából, de leg­alább is tudtával tette, a mit tett. Hi­­­szen egy sereg képviselő és egy csomó újság buzgón fárad abban, hogy ennek valószínűségét megbizonyitsa. Mikor a bizottság e dologban kér­­­dést fog intézni a miniszterelnökhöz, kí­vánatos volna, hogy annyi közönség le­­­gyen ott, a­mennyit a hely, a­hol a jele­net le fog játszódni, befogadni képes. Látnunk és hallanunk kellene őt, hogy arról, a­mit mond, szívünk, szemünk,­ fülünk, minden idegünk részt vehessen ítéletünk megformálásában. Hiszen ha csak annyinak az alapos gyanúja maradna rajta, h­ogy tudtá­val történt a dolog, az is a legrettenete­sebb helyzetet teremtené. Nem vagyunk az eltűnt kormányokon tett tapasztalá­saink után nagyon kényesek, de hogy a parlamentet közvetetten , vesztegetéssel támadja meg maga a kormány, vagy A 49-es Kossuth. Irta: Zay Miklós gróf. VIII. félév leforgása alatt másodszor menekült a kormány Pestről s a főváros lakosságát, tomp­a fájdalom fogta el, akár csak 1848 december 31-dikén. Akkoriban Kossuth ébren tudta tar­tani a reményt, de most, hogy minden oldalról elözönlötték az ellenséges hadak a szerencsétlen országot, igazi csüggedés szállta meg a lelkeket. Mindenekelőtt az álladalom két erőforrását kel­lett biztos helyre vinni. A bankóprést meg a fegyvergyárat. Amazt Kossuth előre küldte Szegedre, a fegyvergyár pedig, mely Lahner tábornok vezetése alatt állt, lassan áthurcolko­­dott Nagyváradra. Kossuth sokáig nem tudta magát elszánni, hogy Szegedre költözzék, ama nagy alföldi parasztvárosba, melynek hazafias népe annyi pénz- és véráldozatot hozott a sza­badság oltárán. Egyelőre Ceglédre vonult, a­hon­­nét koronkint be-benézett a fővárosba. Szegeden már július első napjaiban várták az országgyű­lést. Mint a városi jegyzőkönyvnek Bonyhádi, a hírhedt Bach-huszár által bemázolt lapjai me­sélik, július 4-ikén a Szabadság-téren több szá­zad nemzetőr részvétele mellett lármás gyűlés folyt, melyben újra fölhívták a polgárokat a keresztes háborúra. „Legyen a nép kitűnő, önfel­áldozó, bátor, fegyverezze föl magát, a mivel csak lehet, fejszével, csákánynyal, kapával, le­gyen erélyes és nincs hatalom, mely a már is any­agi veszélylyel szemben álló magyar fajt kiirt­hassa.“ Az orosz ezalatt előbbre nyomult. Mint éles, megkapó ellentét állt az általános rom­lás közepette Aradvár megvétele a vitéz Vécsey Károly gróf tábornok által. Kemény lövetés után a kiéhezett őrség kaput nyitott 1849 június 28-án. Ki hitte volna, hogy a pusztulás nap­jaiban elfoglalt erősség lesz a szabadság utolsó mentsvára s végre vesztőhelye a vezérnek, ki azt megszerezte? Az aradi vértanuk közül Vé­csey grófot Ilaynau a bácskai árulás meghiusi­­sitása, Arad megvétele és Temesvár hősies ostro­ma miatt utolsónak akasztotta föl. Július 9-ikén a kormány már búcsúzott Pest városától. A miniszterek közül Vukovich, Batthyány, Szemere a vonaton Czeglédre utaz­tak, hol .Duschek kivételével a többi miniszter­rel és Kossuth Lajossal­­találkoztak. Cegléden honvédek is táboroztak a két Perczel vezetése alatt. Ceglédről Szolnokra mentek s ott érte őket a hir, hogy egy órányira, Szent-Györgyön megjelentek a muszkák. A tovább utazás szinte futássá vált. Szentesen és Vásárhelyen át ju­lius 12-ikén értek Szegedre, hol fáklyás­ zenével fogadta az ország kormányzóját az ünneplő la­kosság. A kormánynak Szegedre való költözése a 49-iki események érdekesebb mozzanatai közül való. A kép, mely a világ szeme elé tárult, ma­gán viseli egy jobb sorsra érdemes nép hin erő­feszítésének bélyegét. Ilyen alkalmakkor a sze­mélyi kérdések nyomulnak előtérbe, az emberek kétségbeesetten keresik már előre a bűnbakot. A kormányzó, ki minden tettében a közfelfogás után igazodott, nem kivétel. Utolsó beszéde, mit magyar földön mondott, heves kirohanás, melyet fogadtatásakor a szegedi Kárász-palota erkélyé­ről Görgey Artúr ellen intézett. „A hadmiveletek alapjául — igy végzi sza­vait, — e hely lévén kiválasztva, hiszem, hogy Európa szabadsága Szegedről sugárzandik ki. És ha találkoznék oly nyomoru, ki a hazát le­­igázni s diktátori hatalomra törekedni igyekez­nék, esküszöm az élő Istenre, lesz bennem any­­nyi erő, hogy vészes szándékában meggátoljam." Ez volt Kossuth Lajos hosszú politikai szerep­lésének tán legkevésbbé sikerült része, mert hi­szen a kormányzó végül Görgey kezébe tette le a főhatalmat. Némiképpen igazolja e nagy nyug­talanságot, hogy egy jelentékeny párt vadászott Kossuthra és felelőssé akarta tenni a küszöbön álló szerencsétlenségért. Július 11 -ik­én jelentek meg az első osz­trákok és oroszok Pesten. 19-ikén megjött Hay­­nau s az akkori szokás szerint egy véres szájú proklamációt intézett a főváros lakosságához. Szerencse, hogy az események lassabban halad­tak, mint manapság. Az ellenség és Szeged közt nemcsak a honvéd hadsereg állt, de a nagy távol­ság is, melyet rekkenő, nyári hőségben, gyalog és lóháton kellett megjárni. Kossuth még a győri csata után elrendelte a pesti és debreceni banksajtóknak­­Szegedre való szállítását,­ a­mennyiben mind a két­ várost egy­aránt fenyegette az orosz-osztrák sereg. A pesti sajtó mintegy száz szekéren jött Szegedre, a debrecenit Szolnokig tengelyen vitték s onnét Mai számunk 24 oldal.

Next