Budapesti Hírlap, 1903. október(23. évfolyam, 269-299. szám)
1903-10-01 / 269. szám
Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, Hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, Hogy a lap szétküldése fönnakadást ne szenvedjen. A lelkek anarkiája. Budapest, szept. 30. Különös és nevezetes dolog, hogy amit szinte hihetetlennek kellett tartanunk: a bonyodalomba még mindig befelé megyünk s nem belőle kifelé. A tegnapi szavazás szinte hihetetlen helyzetet teremtett, amelyből alig látna az ember menekvést, ha véletlenül itt nem volna a katonai dolgokban kiküldött kilences bizottság. Most mindenki ebbe kapaszkodik. Azt gondolják, ha sikerül ennek a bizottságnak Széll Kálmán vezetésével a szabadelvű párt számára katonai programot csinálnia, akkor ütött volna újra Széll Kálmán órája s ő kivezetné a vándor zsidóságot a pusztából az ígéret földjére. Mi, nem Széll Kálmán képességeiben és hivatottságában, de igenis az ilyeténképpen képességeihez fűzött reményekben kételkedünk. Ahogy a helyzetet mi ma megítéljük, a szerint nem a párt és a leendő kormány számára kell programot készíteni, hanem a nemzet számára. A nemzet érzése, vágya, reménye van oly mértékben fölzaklatva, hogy azt csalódásnak kitenni nem lehet és nem szabad. Reményeit és vágyait kielégíteni azonnal tényleg nem lehet, de érzelmeit meg kell próbálni kielégíteni, hogy reményei fönntarthatók legyenek. E nélkül ábránd Tisza István abbeli óhajtása, hogy a pártot együtt kell tartani. A hatalmi s pártfegyelmi kötelékek künn szakadozottak, itt benn lazák. Tovább maradtak az emberek gazda nélkül, kedves jelszók és kívánatos vágyak izgalmának szabad prédájául, mintsem hogy a parlamenti szabadelvű párt hirtelen fölkeltett elszántsága már ezen segíthetne. Igen nagy reakciója ez annak a párturalomnak, amely évtizedeken át békéban tartotta az elméket. Most se kormány, se pártvezér, se semmi felsőbbség nem hatalmaskodik a közönségen. Az egyéni szabadság, függetlenség érzete föllobbant és terjed, mint a tűz. Ami hihetetlennek tetszett még egy-két évvel ezelőtt, hogy a kormány nemcsak elvileg elismerje nemzeti követelések jogosultságát, de egyes részek gyakorlati megvalósítására vállalkozzék is, azon ma már messze túl mentünk. Amit a kormány ígérhet, az elégtelen a fölgerjedt étvágynak és ez a helyzet semmiben sem fejeződik ki jobban, mint hogy egy kormányt a szabadelvű párt végre huszonnyolc év után először a nyílt partesebb lapjai közé tartoznak azok, amelyekre följegyezték Himfy és Liza szerelmét, Kisfaludy Sándor költőpályáját. Még csak Huszonhárom éves ifjú volt, rajongott az irodalomért. Írónak készült, gárdistánkodott Bécsben, a midőn, abban az esztendőben, amelyben Martinovicsot és társait Budán lefejezték, Badacsonyban, szüreten, megismerkedett egy rokonával, a nála három évvel ifjabb Szegedy Rózával. Szive nem akkor fogott először tüzet; pozsonyi diák korában, ahol szorgalmasabban látogatta a diétát, meg a színházat a jogi leckéknél, sokat ábrándozott Terézről, egy szőke kislányról s ösztöne már akkor megsúgta, hogy a szerelem lesz élete legfontosabb története. Utóbb kissé leszólta ezt az „epedő szőkét“, aki „alakjában nem éppen kiáltó szépség“ volt. A „pompás, bújátkodó Bécsben“, egy „ritka asszonynyal, a mimika királynéjával, világhírű Medinával“, Salvatore Vigano feleségével, a bécsi burg-színház első ballet-táncosnőjével ismerkedett meg, s ez a „ritka asszony, a kedves, imádott Medina“, bár körülrajongták, egy „gyereknek“, egy „csekély hadnagynak boldog órákat szerzett, isteni gyönyörűségbe varázsolta, egy időre a földön üdvözítette“. Badacsonyban aztán Szegedy Ignác vasmegyei alispán leányának, Szegedy Rózának „akkori testi kellemei a elmebeli szép s ritka tulajdonai“ feledtették vele a mimika királynéját, a kinek pedig „szenvedelmes kedvelője és pártosa volt mind kellemes személyére, mind művészi ügyességére nézve.“ Már akkor gondolt arra a házasságra, a mely csak öt esztendő múltán következett be s akkor sem ment éppen simán. Kisfaludyt Bécsből Olaszországba, Milanóba helyezték át helyőrségi szolgálatra s mielőtt elutazott volna ezredéhez, búcsúra ellátogatott Zalába. Szegedy Róza azonban „némi hidegséget mutatott viseletében lamentben leszavazott. Hozzá egy miniszterelnököt, aki maga magáról azt mondta, hogy csak átmeneti munkára jött, csak a békét és rendet óhajtja helyreállítani s a megrendült egyetértést a nemzet és királya közt. Senkinek sem kellett e vállalkozás sikerét hőbben óhajtania, mint éppen a szabadelvű pártnak. És íme, a szabadelvű párt az, amely meghiúsította s nagyobb zavarba döntötte önmagát, mint amilyenben azelőtt volt. Hogy ezzel a helyzet tisztult volna, amivel sokan magukat vigasztalták, azt nehéz lenne bizonyítani. Miben áll az a tisztulás? Abban, hogy az országgyűlés demonstrált Körber illetéktelen nyilatkozatai ellen? Hiszen csak nem fogjuk tán gondolni, hogy valaki Magyarországon illetékesnek tartsa Körber urat arra, hogy a mi ügyeinkbe avatkozzék? Az ily beavatkozást visszautasítani helyes és jó, de semmi visszautasítással nem fogjuk Körber urat megakadályozni abban, hogy, ha neki tetszik s megvan hozzá a lehetősége, holnapután megint ne szavaljon a bécsi országgyűlésen. Nekünk erőre, hatalomra, szellemi, erkölcsi és vagyoni gazdagságra van szükségünk, nem, hogy’Körber úr császári királyi okvetetlenkedését visszautasítcsuk, hanem hogy eltiltsuk tőle és megakadályozzuk benne egyfelől és biztosítsuk nemzeti szuverenitásunkat és min tagy, hogy a néhány hónap előtti szivességet az, előtte legbecsesebb leányszívben, egészen kihalt- nak vagy talán helyzete által kitiltottnak gyújni rá“. Kisfaludy a változás okának azt hitte,, hogy a lány „keble lángja“ hitelt adott annak a híresztelésnek, hogy a gárdából való megválásának „becstelen viselete az oka és sértődötten. utazott el Itáliába. Az olasz út, Szegedy Róza hidegsége, Bet- zárka és Rousseau olvasása együttesen szülték Himfy szerelmeit: azt a két verses regényt, amelynek a Kesergő szerelem és a Boldog szerel', lem a címe. Kisfaludy, a midőn Olaszországba, Milanóba ment, noha bántotta a Szegedy Róza: hidegsége, nem volt olyan kétségbeesett, olyan, megvigaszalhatatlan, annyira a halálra elszánt lélek, aminőnek a kesergő szerelemben Himfyt rajzolta. A valóság csak annyi, hogy sokat gond- dőlt Szegedy Rózára már útközben is. Utjából. .irta Skublics Imre barátjának: „Képzelő erőm Rozit, mindazon kellemekkel, melyek tulajdoni, ma elejbém rajzolván, szivem ezerféle szerelmes érzeményekre olvadt s akármiként is kényszteriitem magamat, ki nem tudom őt vetni fejemből. Ez a leány egészen bírja szívemet. Kern hiába, óvtam én magamat e Gráciától, veszedelmes Paphosz ez egy jó ízlésű pásztornak. Oh, ha irigylendő lesz sorsa azon Faunnak, akinek e Paziben részül jutand“. Amidőn Veit Weber szcénáit olvassa: „úgy jelenik meg Rozi, mint a legszebb hajdani kisasszony, akinek megnyeréséért számba sem venném a veszedelmeket, hanem kész volnék vetélkedő társaimmal ezer lándzsát törni, ezerszer megküzdeni vélek, hogy őket a nyeregből kiemelhessem“. A fiatal katona azonban sem vak, sem anakoreta, meglát mindent s a gyönyörűségek kelyhét, ha kínálkozik, nem tolja el ajkaitól. Már útjában, Klagenfurtban, Uza. Irta: Junius. Himfy szerelmeinek heroináját, a Kesergő szerelem és a Boldog szerelem Lizáját a zalamegyei Sümegen a múlt szombaton másodszor temették el. Első temetése hetvenegy esztendővel ezelőtt, 1832 május 18-án történt. A derék, nemes aszszony ötvenhét éves volt, a midőn „sok évek óta nyomorgató betegségének következtében, vénzenhideglelésben az ő drága életét menteni törekvő legforróbb kivárnatok és szorgalmak s minden legszívesebb orvosi segedelmek ellenére is, a Haldoklók szentségeinek fölvétele után, az egész vidék által tisztelt, példás, magától minden hiú fényt megtagadó s minden tehetségét a szenvedő szegények táplálására szentelő, örökké munkási élete kirobbant. A Hatvan éves Himfy magára maradt a sümegi várhegy lábánálekvő kúriáján, abban a házban, a melyben született s a melybenLizájával kötött harminckét évre terjedő boldog Házasságából huszonhét évet töltött el. A kik csak kissé járatosak is az irodalom történetében, azoknak nem beszélünk rébuszokban, azok tudják, hogy Himfyt a polgári életben Kisfaludy Sándornak, Lizát pedig Szegedy Rózának hívták s hogy férj és feleség voltak. Himfy tizenkét évvel élte túl Lizáját, megházasodott másodszor is s a második feleségét is eltemette. Ötvenkilenc éve annak, hogy meghalt Kisfaludy Sándor, de nem temették Szegedy Rózával egy sírba, még sírja közelébe sem. Himfy és Liza csak most, hatvanegy évnyi elszakadás után, a múlt szombaton egyesültek, ismét haló porukban, a midőn Szegedy Róza hamvait áthelyezték a Kisfaludy Sándor sírjába. Irodalomtörténetünknek : legszebb, legne XXIII. évfolyam 269. szám Csütörtök, október 1 Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Blőfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor. egy hónapra 2 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben 1 fil., vidéken 10 fil. Telefon: szerk. 54—63, kiadók. 55—95, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vill. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Előfizetés- ét hirdetés-felvétel: Cyrane díj József-körút 5. n. oldalas. Apró hirdetések ára: Egy szó 5 ill., vastagabb betűvel 10 fil* Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Mai számunk 23 oldal.