Budapesti Hírlap, 1903. október(23. évfolyam, 269-299. szám)

1903-10-01 / 269. szám

Tisztelettel kérj­ük­ vidéki előfizetőinket, Hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, Hogy a lap szétküldése fönnakadást ne szenvedjen. A lelkek anarkiája. Budapest, szept. 30. Különös és nevezetes dolog, hogy a­mit szinte hihetetlennek kellett tarta­nunk: a bonyodalomba még mindig be­felé megyünk s nem belőle kifelé. A teg­napi szavazás szinte hihetetlen helyze­tet teremtett, a­melyből alig látna az ember menekvést, ha véletlenül itt nem volna a katonai dolgokban kiküldött ki­lences bizottság. Most mindenki ebbe kapaszkodik. Azt gondolják, ha sikerül ennek a bizottságnak Széll Kálmán ve­zetésével a szabadelvű párt számára ka­tonai programot csinálnia, akkor ütött volna újra Széll Kálmán órája s ő kive­zetné a vándor zsidóságot a pusztából az ígéret földjére. Mi, nem Széll Kálmán képességei­ben és hivatottságában, de igenis az ilye­ténképpen képességeihez fűzött remé­nyekben kételkedünk. A­hogy a helyze­tet mi ma megítéljük, a szerint nem a párt és a leendő kormány számára kell programot készíteni, hanem a nemzet számára. A nemzet érzése, vágya, remé­nye van oly mértékben fölzaklatva, hogy azt csalódásnak kitenni nem lehet és nem szabad. Reményeit és vágyait kielégíteni azonnal tényleg nem lehet, de érzelmeit meg kell próbálni kielégí­teni, hogy reményei fönntarthatók le­gyenek. E nélkül ábránd Tisza István abbeli óhajtása, hogy a pártot együtt kell tartani. A hatalmi s pártfegyelmi kötelékek künn szakadozottak, itt benn lazák. Tovább maradtak az emberek gazda nélkül, kedves jelszók és kívána­tos vágyak izgalmának szabad prédá­jául, mintsem hogy a parlamenti sza­badelvű párt hirtelen fölkeltett elszánt­sága már ezen segíthetne. Igen nagy reakciója ez annak a párturalomnak, a­mely évtizedeken át békéban tartotta az elméket. Most se kormány, se pártve­zér, se semmi felsőbbség nem hatalmas­kodik a közönségen. Az egyéni sza­badság, függetlenség érzete föllobbant és terjed, mint a tűz. A­mi hihetetlen­nek tetszett még egy-két évvel ezelőtt, hogy a kormány nemcsak elvileg elis­merje nemzeti követelések jogosultsá­gát, de egyes részek gyakorlati meg­­valósítására vállalkozzék is, azon ma már messze túl mentünk. A­mit a kor­mány ígérhet, az elégtelen a fölgerjedt étvágynak és ez a helyzet semmiben sem fejeződik ki jobban, mint hogy egy kormányt a szabadelvű párt végre hu­szonnyolc év után először a nyílt par­tesebb lapjai közé tartoznak azok, a­melyekre föl­jegyezték Himfy és Liza­ szerelmét, Kisfaludy Sándor költőpályáját. Még csak Huszonhárom éves ifjú volt, rajongott az irodalomért. Írónak készült, gárdistánkodott Bécsben, a midőn, ab­ban az esztendőben, a­melyben Martinovicsot és társait Budán lefejezték, Badacsonyban, szüre­ten, megismerkedett egy rokonával, a nála három évvel ifjabb Szegedy Rózával. Szive nem akkor fogott először tüzet; pozsonyi diák korában, a­hol szorgalmasabban látogatta a diétát, meg a szín­házat a jogi leckéknél, sokat ábrándozott Teréz­­ről, egy szőke kis­lányról s ösztöne már akkor megsúgta, hogy a szerelem lesz élete legfontosabb története. Utóbb kissé leszólta ezt az „epedő szőkét“, a­ki „alakjában nem éppen kiáltó szép­ség“ volt. A „pompás, búj­átkodó Bécsben“, egy „ritka asszonynyal, a mimika királynéjával, vi­lághírű Medinával“­, Salvatore Vigano feleségé­vel, a bécsi burg-színház első ballet-táncosnőjé­­vel ismerkedett meg, s ez a „ritka asszony, a kedves, imádott Medina“, bár körülrajongták, egy „gyereknek“, egy „csekély hadnagynak bol­dog órákat szerzett, isteni gyönyörűségbe vará­zsolta, egy időre a földön üdvözítette“. Bada­csonyban aztán Szegedy Ignác vasmegyei alis­pán leányának, Szegedy Rózának „akkori testi kellemei a elmebeli szép s ritka tulajdonai“ fe­ledtették vele a mimika királynéját, a kinek pe­dig „szenvedelm­es kedvelője és pártosa volt mind kellemes személyére, mind művészi ügyességére nézve.“ Már akkor gondolt arra a házasságra, a mely csak öt esztendő múltán következett be s akkor sem ment éppen simán. Kisfaludyt Bécs­ből Olaszországba, Milanóba helyezték át hely­őrségi szolgálatra s mielőtt elutazott volna ezre­déhez, búcsúra ellátogatott Zalába. Szegedy Róza azonban „némi hidegséget mutatott viseletében lamentben leszavazott. Hozzá egy mi­niszterelnököt, a­ki maga magáról azt mondta, hogy csak átmeneti munkára jött, csak a békét és rendet óhajtja helyreállítani s a megrendült egyetértést a nemzet és királya közt. Senkinek sem kellett e vállalkozás sikerét hőbben óhajtania, mint éppen a szabadelvű pártnak. És íme, a szabad­elvű párt az, a­mely meghiúsította s na­gyobb zavarba döntötte önmagát, mint a­milyenben azelőtt volt. Hogy ezzel a helyzet tisztult volna, a­mivel sokan magukat vigasztalták, azt nehéz lenne bizonyítani. Miben áll az a tisztulás? Abban, hogy az országgyűlés demon­strált Körber illetéktelen nyilatkozatai ellen? Hiszen csak nem fogjuk tán gon­dolni, hogy valaki Magyarországon il­letékesnek tartsa Körber urat arra, hogy a mi ügyeinkbe avatkozzék? Az ily be­avatkozást visszautasítani helyes és jó, de semmi visszautasítással nem fogjuk Körber urat megakadályozni abban, hogy, ha neki tetszik s megvan hozzá a lehetősége, holnapután megint ne­ szavaljon a bécsi országgyűlésen. Ne­künk erőre, hatalomra, szellemi, er­kölcsi és vagyoni gazdagságra van szük­ségünk, nem, hogy’Körber úr császári királyi okvetetlenkedését visszautasít­­­c­­suk, hanem hogy eltiltsuk tőle és meg­akadályozzuk benne egyfelől és bizto­sítsuk nemzeti szuverenitásunkat és min­ t­agy, hogy a néhány hónap előtti szivességet az, előtte legbecsesebb leányszívben, egészen kihalt-­ nak vagy talán helyzete által ki­tiltottnak gyú­j­ni rá“. Kisfaludy a változás okának azt hitte,, hogy a lány „keble lángja“ hitelt adott annak­ a híresztelésnek, hogy a gárdából való megválá­sának „becstelen viselete az oka és sértődötten.­ utazott el Itáliába. Az olasz út, Szegedy Róza hidegsége, Bet-­ zárka és Rousseau olvasása együttesen szülték Himfy szerelmeit: azt a két verses regényt, a­­melynek a Kesergő szerelem és a Boldog szerel', lem a címe. Kisfaludy, a midőn Olaszországba, Milanóba ment, noha bántotta a Szegedy Róza: hidegsége, nem volt olyan kétségbeesett, olyan, m­egv­iga­sz­­­a­lh­a­t­a­tlan, annyira a halálra elszánt­ lélek, a­minőnek a kesergő szerelem­ben Himfyt­­ rajzolta. A valóság csak annyi, hogy sokat gond-­ dőlt Szegedy Rózára már útközben is. Utjából. .irta Skublics Imre barátjának: „Képzelő erőm Rozit, mindazon kellemekkel, melyek tulajdoni, ma elejbém rajzolván, szivem ezerféle szerelmes érzeményekre olvadt s akármiként is kényszteri­i­tem magamat, ki nem tudom őt vetni fejemből.­ Ez a leány egészen bírja szívemet. Kern hiába, óvtam én magamat e Gráciától, veszedelmes Paphosz ez­­ egy jó ízlésű pásztornak. Oh, ha irigylendő lesz sorsa azon Faunnak, a­kinek e Pazib­­en részül jutand“. A­midőn Veit Weber­ szcénáit olvassa: „úgy jelenik meg Rozi, mint a legszebb hajdani kisasszony, a­kinek megnyeré­séért számba sem venném a veszedelmeket, ha­nem kész volnék vetélkedő társaimmal ezer lánd­zsát törni, ezerszer megküzdeni vélek, hogy őket a nyeregből kiemelhessem“. A fiatal katona azonban sem vak, sem anakoreta, meglát mindent s a gyönyörűségek kelyhét, ha kínálkozik, nem tolja el ajkaitól. Már útjában, Klagenfurtban,­ Uza. Irta: Junius. Himfy szerelmeinek heroináját, a Kesergő szerelem és a Boldog szerelem Lizáját a zalame­­gyei Sümegen a múlt szombaton másodszor temet­ték el. Első temetése hetvenegy esztendővel ezelőtt, 1832 május 18-án történt. A derék, nemes asz­­szony ötvenhét éves volt, a midőn „sok évek óta nyomorgató betegségének következtében, vénze­­nhideglelésben az ő drága életét menteni törekvő legforróbb kivárnatok és szorgalmak s minden leg­szívesebb orvosi segedelmek ellenére is, a Hal­doklók szentségeinek fölvétele után, az egész vidék által tisztelt, példás, magától minden hiú fényt megtagadó s minden tehetségét a szenvedő szegények táplálására szentelő, örökké munkási élete kirobbant. A Hatvan éves Himfy magára ma­radt a sümegi várhegy lábánál­­­ekvő kúriáján, abban a házban, a melyben született s a melyben­­Lizájával kötött harminckét évre terjedő boldog Házasságából huszonhét évet töltött el. A kik csak kissé járatosak is az irodalom történetében, azoknak nem beszélünk rébuszokban, azok tud­ják, hogy Himfyt a polgári életben Kisfaludy Sándornak, Lizát pedig Szegedy Rózának hívták s hogy férj és feleség voltak. Himfy tizenkét év­vel élte túl Lizáját, megházasodott másodszor is s a második feleségét is eltemette. Ötvenkilenc éve annak, hogy meghalt Kisfaludy Sándor, de nem temették Szegedy Rózával egy sírba, még sírja közelébe sem. Himfy és Liza csak most, hatvanegy évnyi elszakadás után, a múlt szomba­ton egyesültek, ismét haló porukban,­­ a midőn Szegedy Róza hamvait áthelyezték a Kisfaludy Sándor sírjába.­­ Irodalomtörténetünknek : legszebb,­ legne­ XXIII. évfolyam 269. szám Csütörtök, október 1 Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Blőfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor. egy hónapra 2 kor. 40 fil. Eg­yes szám ára helyben 1 fil., vidéken 10 fil. Telefon: szerk. 54—63, kiadók. 55—95, igazg. 55—53. Főszerkesztő és lapt­ulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vill. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Előfizetés- ét hirdetés-felvétel: Cyrane díj József-körút 5. n.­­ oldalas. Apró hirdetések ára: Egy szó 5 ill., vastagabb betűvel 10 fil* Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Mai számunk 23 oldal.

Next