Budapesti Hírlap, 1903. november (23. évfolyam, 300-329. szám)

1903-11-01 / 300. szám

Budapest, 1903. XXIII. évfolyam 300. szám. Vasárnap, november 1. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor. egy hónapra 2 kor. 40 fiL Eg­yes szám ára helyben 8 fil., vidéken 10 fiL Telefon: szerk. 54—63, kiadók. 55—95, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Kieesetés­­ti hirdetés-fölvétel. Ugyane hát Jósselkör at m. n. k. oldalán. Apró hirdetések ára : Egy szó 5 ill., vastagabb betűvel 10 VL Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. ■ '■ ■■■n,n ....... i ..........—n. ..... A magyarság a hadseregben. — Méltai Ferenc dr. orsz. képviselő könyve. — Budapest, ott. 31. Rákóczi Ferenc hadjárata után, mi­kor a levert nemzet a szatmári békét megkötni kényszerült, a győztes király kormánya­­ elérkezettnek látta az időt, hogy állandó hadsereget létesítsen Ma­gyarországon saját hatalmának rendel­kezésére a nemesi felkelés és a várme­gyék bandériumai mellett. Ettől kezdve nyilatkozik meg a törekvés, hogy a Bécs­­ben székelő német császárok seregeihez hasonlóan és velük közösségben a ma­gyar­ ezredek az uralkodó fegyveres ere­jét alkossák, nem az ország és a nemzet szolgálatára, hanem többnyire ezek el­lenére. Kétszáz év óta a bécsi udvarnak és a katonai köröknek ez a politikája nagy haladást tett a nemzeti jogok csor­bításában. A mohó vágygyal szemben, mely mindig több újoncot és áldozatot követelt az országtól, ennek törvényt­­hozó gyűlései nehezen védekeztek, de soha egy alkalmat el nem mulasztottak, hogy a nemzet, sérelmeit el ne panaszol­ják, orvoslásukat ne sürgessék, alkotmá­nyos jogait ne védjék, s a mennyire a mostoha viszonyok megengedték, ezeket ne érvényesítsék. Az eredmény lesújtó. Két század legnemesebb honfiainak küsz­ködése máig célját nem érte, sőt körül­tekintve e hazában idegenek által elfog­lalt tartománynak vélnéd, látván, hogy idegen tisztek német nyelven parancsol­nak és uralkodnak rajtunk-Éppen most rendkívül érdekes és fontos Heltai Ferenc dr. országgyűlési képviselőnek érdemes munkája, mely ma­gyarázatokkal ismerteti a tárgyalások történetét, melyek a magyar nyelv és a magyar tisztikar érdekében a különböző országgyűléseken folytak. Nem terjed ki e könyv a legújabb időkre, se negyven­nyolcra, se hatvanhétre, se az 1889-diki védőerő vitára és törvényre, az újkor alakulásait mellőzi. Mégis mintha jelen viszonyokról szólna, mikor a József csá­szár, a Ferenc király és V. Ferdinánd korszakát állítja szemeink elé. N­égy törvénycikk anyagát, azok keletkezését és vitáját újítja föl emlékezetünkben, foglalkozván az 1791., 1807., 1830. és 1840. években hozott katonai törvények históriájával. Komoly olvasmánynak ér­dekes, politikusoknak fontos, törvényt­­hozóknak nélkülözhetetlen gyűjteménye ez a katonai kérdés forrásainak. Az­ első magyar ezredet, mely mint rendes katonaság, fejedelmi zsoldos se­reg volt, még a kuruc háborúkban. 1688-ban állította föl C­zobor Ádám gróf és veje, Pálffy János. Ezek a mostani Nádasdy-huszárok. Ugyanabból a korból való a­ Baranyai-huszárezred, mely 1696-ban keletkezett. Egymásután állíttattak föl III. Károly király és Mária Terézia alatt tizennégy huszárezred és kilenc gyalogos ezred. Ezek mind magyarok voltak, tisztikarban és legénységben, jel­vényeikben és viseletükben, s a parancs­adás is magyar volt. Elvétve akadt a tisztikarban egy-két német. Hiszen a tisz­teket akkor az ezredparancsnokok ne­vezték ki, kik a magyar ezredekben magyarok villának. Yorkunkkal szedték a katonát, s az országgyűlés, mely 1715-ben megengedte, hogy ,,úgy bennszülöttekből, mint külföldiekből álló rendes katonaságot kell tartani“, csak a költségekről gondoskodott. Ha tudta volna, hogy a külföldiek befoga­dásával mekkora bajt hárít nemzetünkre, talán ehhez beleegyezését nem adta volna meg az az országgyűlés sem, mely a számkivetésbe menekült Rákóczi Fe­­­rencet hazaárulónak bélyegezte szé­gyenletes, lojalitással. A­mint meg­volt az első törvé­ny, hogy a király állandó hadsereget tart­hat, következett belőle a másik, hogy az egymásután fölállított ezredekhez katonák kellettek, s Mária Terézia trón­jának védelmére a rendek 1841-ben meg­ajánlották az első újoncokat 21.622 gya­logost, kiket a porták szórhat kivetettek a vármegyékre, s a­z erről­'szóló*' törvény úgy szól, hogy a hat új gyalogezred zsoldját az országos adó alapjából fize­tik, a király gondoskodik a fölszerelés­ről, ő nevezi ki a törzstiszteket, a száza­dostól lefelé pedig az ezredesekkel egyet­­értőleg maguk a vármegyék. De az el­len ugyanabban a törvényben az ország­gyűlés még tiltakozott, hogy ezen a há­borúra, szervezett ezredek számára ké­sőbb ,­újoncok állítására a karok és ren­dek semmi szín alatt ne kötelezhessenek és sohase legyenek kötelezhetők“. Ez azt bizonyítja, hogy a királynak akkori ma­gyar hadserege eredetileg önkéntesekből álló fejedelmi zsoldos sereg volt, mely­nek eltartásához az országgyűlés és a vármegyék csak hozzájárultak, pótolván a királyi jövedelmek elégtelenségét. De a nemesi inszurrekció lévén a nemzet valódi hadereje,­ még­pedig általános védőkötelezettséggel a nemesekre nézve, az ország nem tartotta magát kötelezett­nek arra, hogy a királyi állandó sereg­nek újoncot adjon kivetéssel és kény­szer­szolgálattal. Az újoncállítás joga, valamint a költségekhez való hozzájá­rulás tehát kezdettől fogva az ország­gyűlésnél volt, sőt, már a legelső törvé­nyünk az 1715-iki, midőn megengedte, hogy a király ,,rendes katonaságot“ tart­son és beleegyezését adta, hogy ennél külföldiek is szolgáljanak és Magyaror­szágtól zsoldot húzzanak, e ténynyel bebi­­zonyította, hogy beleszólása van a király zsoldos hadseregének a magyar ezredek­­­nek ilyen vagy amolyan szervezésébe. VT A bajok nemzeti szempontból II. József uralkodása alatt kezdődnek. Gyakran hi­­­atkoz­nak később a karok és rendek arra, hogy a 7 éves háborúban a magyar ezredek még magyar tiszti­karral és magyar kommandóval bírtak. Először József császár egyesítette és germanizálta a ma­gyar ezredeket az ő német csapataival. Ezért tört­ ki a­ panasz halála után, s követelte az ország­gyűlés utódjától, II. Lipóttól, koronázása előtt, hogy hitlevélben biztosítsa a nemzetet, hogy ,,a német ezredekben szolgáló összes magyar Icaiok­nák a magyar ezredekh­ez tétessenek és viszont az idegen katonaság az országból eltávolitandó és behozatala semmi cím­ alatt nem engedtetik meg; a katonaság jövőre a királynak és az országnak leteendő hisségi esküre kötelezi etit­; az országból csak az országgyűlés­ beleegyezésé­vel lehet kivinni; közvetlenül a magyar föhad­­■parancsnokságnak lesz alárendelve, mely az udvari haditanácstól teljesen független lesz és mindaz, mit az országgyűlés a­ katonaság állo­másozására, számára, fegyelmezésére, összealko­­tására, vezéreire és tisztjeire nézve megállapí­totta, a hitlevélbe bele foglaltassák. Erre pedig okot szolgáltattak a gyulai ezred folyamodványa az országgyűléshez, melyet négy más gyalogezred és két más huszárezred folyamodványa követett. Ezek fölpanaszolták, hogy „számki­vetésbe esett a magyar hadirend kedves hazájától“ és hogy „a németnek, más gyülevész nefüzetnek a magyarokkal összekever­­tetése" elidegeníti hazájától a hadseregben szol­gáló véreinket, az idegen tisztek pedig „ezen­ gyülevész emberek szinte annyi őr­tálló kémjei valának hazánk szabadságának, s nem fogunk az­ igazság ellen véteni, ha ezeket ama kígyóknak mondjuk lenni, melyek önnön kebleinkben jól éledtek, s ugyan veszedelmére nemzetünknek, rágalmazására s majd csaknem végromlására tar­tatnak11. Fölpanaszolták, hogy minden idegen ge­nerálisok szabális és főtisztek, a­­kik nagy száma miatt a hazabelieké csaknem láthatatlan és­­ a közkatonának sorsa tűrhetetlen, maguk nyájai közé halasztás nélkül küldettessenek. Csatlakozott ezekhez a Graeven-huszár­­ezred folyamodványa, mely a nyelvre nézve el­mondja, hogy „mily terhes a szolgálat, midőn a tiszt a közemberrel nem tud szólani, vagy ha valamennyire a magyar nyelvre kapván, azt ütve-vetve töri és beszéli is, de azért mégis magának elég buzgalmat nem szerezhet,­ a hon­nan is az olyan, ha színzésképpen magát ma­gyarnak mondja, mégis közönségesen a nem­zetnek természet szerint való gyülölsége és a ma­gyarnak titkos üldözése szive alatt fedezve fek­szik“'. Ezért, követelik, hogy ..a közönséges szol­gálat rendje és a parancsolás magyar nyelven folytattatok. A német nyelvnek értelme, tanu­lása és megfogása a magyaroknál nehezen megy végbe. Ebből származik, hogy a legénység a fegyvergyakorlásnál elkövetett legkisebb hibáért nemcsak keményen­­büntethetik, hanem sokszor még azon felül az idegen tisztek által ártatlanul illetlen nevekkel is szidalmaztatok és elannyira ü­ldöztetik, hogy számosak szivbeli bánatjukban a regementtől elszökve, hazájukat örökre el­hagyták“. •36 • • '' • így írtak a magyar tisztek száztizen­három esztendővel ezelőtt és segítséget kértek és vártak az országgyűléstől. Ez pedig akkor meghallotta falkiáltásukat s I­I. Lipótnak koronázása előtt megírták, hogy megkoronázása föltételéül szabják.­ Mai számunk 50 oldal.

Next