Budapesti Hírlap, 1903. november (23. évfolyam, 300-329. szám)

1903-11-01 / 300. szám

s hogy a nemzet jogos sérelmeit megorvo­­solja. De a király Bécsből már akkor is tagadó választ adott. Nem akarta hitle­velében esküvel fogadni, hogy a magyar nemzet jogát hadseregére teljes mér­tékben elismeri és a József császár igaz­ságtalanságait teljesen megorvosolja, hanem — felségjogaira hivatkozott. Azt üzente a perszonális által, hogy „a katonaságra, és annak fenyítékének fönn­tartására célozó minden jussokat ő fel­sége maga tulajdonának kívánná tar­tani." A többi pontokra nézve is azt üzente, hogy a, hitlevélbe ne foglaltas­sanak, hanem nem ellenezte, hogy tör­vénybe iktassák. Az országgyűlés en­gedett, s megszületett sok fölirat, leirat és alkudozás után az 1790—91-iki 66-ik cikkely a katonai újoncokról, mely a ki­rály kívánsága szerint a toborzás helyett behozza az ujoncállítást. Megszületett azután a Ludovika-Akadémiáról szóló törvény, melyet oly sokáig nem állítot­tak föl és annyiszor eltöröltek és meg­született az 1792-iki 9-ik törvény, mely elrendeli, hogy a„ magyar ezredekhez «■fő- és törzstisztekül született magyarok választassanak“, az ezredtulajdonosok elsősorban magyarok legyenek. A ma­gyar tisztek számáról ő felségének jelen­tés­­étessék, ki ,,ugy fog intézkedni, hogy a helyes arány fönntartásával a panasz további oka megszüntethessék, s ennélfogva született magyarok azon biz­tos reménytől vontatva lépjenek a­ kato­nai pályára, hogy érdemeikhez képest magasabb fokozatokra fognak eljutni“. Megtörténte-e ez azóta? Nem tör­tént meg soha, semmikor, hiszen ma is ezt keressük, erre csináltunk még nem is törvényt, csak szabadelvűpárti progra­mot. A­mikor pedig a franciák és Napó­leon megverték a németeket, Ferenc ki­rálynak magyar seregre volt szüksége, hogy megmentse osztrák birodalmát. Kért tehát 1796-ban ötvenezer újoncot, melyet megadtak­ egy kikötéssel, hogy azok kizárólag magyar­­ezredekhez­ so­­roztassanak. Azután ismét kellettek neki katonák, és az adó fölemelését is kívánta Ferenc király ő felsége. A magyar or­­szággyűlés tapasztalván, hogy József császár szelleme uralkodik még mindig az udvarnál és hogy a törvények végre nem hajtatnak, ismét tárgyalt a király­­lyal, hogy ha több katonát akar, orvo­solja a sérelmeket, mert ,,ugy a katonai gyakorlatokban, mint a ke­zelés összeg ágaiban kizárólag a német nyelv használata volt megengedve . ... Az úgynevezett kommandó szavak német nyelven adatnak, mégis a magyar ezredekben, melyekben ezen paran­csok ősi­ szokás szerint egészen az örökösödési bá­bomig a legjobb magyar nyelven adatni szoktak vala; ezen vezényszavak és parancsok az illető parancsnokok által a legénységnek ugyancsak a magyar nyelven ismételtessenek. Azonkívül a ma­gyar ezredekben a kezelési szolgálat az ezredes­től kezdve le az utolsó legalantosabb tisztig és ettől viszont az ezredesig magyar nyelven vezet­tessék." Így szólt a bizottság jelentése az alsó táblához. De a főrendek azt üzen­ték vissza, hogy ,,a magyar nyelv hasz­nálatát alkalmazhatónak nem vélik“. Éppen úgy okoskodtak, mint Fejérváry, hogy százhúsz ezredből csak huszonhét a magyar, az egész hadsereg német nyel­ven vezettetik, s a szolgálat végtelen hát­rányoknak és nehézségeknek tétetnék ki, tévedések és zavarok elkerülhetetlenek volnának, ugyanezt követelhetnék a horvátok, csehek, lengyelek és mások, sőt mivelhogy magukban a magyar csa­patokban tót, német, oláh, horvát, illír, rutén és egyéb katonák is vannak, ugyan­annyi külön­-külön nyelveken kellene az ügyeket vezetnie. A főrendek már akkor is ily formán gondolkoztak, mivelhogy 1807-ben is igy kívánta, a király. De az alsó tábla megfelelt a mágná­soknak, Ahogy­ a portális seregnek he­lyébe lépett magyar csapatok ne csak a legénységben, hanem a tisztekben is nemzetiek legyenek, ezt nemcsak az or­szág alkotmánya, hanem még az igazság hivatal postaosztályában (Csepel-rakpart 1. sz.) ve­hető át. Október tizenhetedikén mit sem sejtve, el­indultam a Csepel-rakpart első szám alá. Tud­tam, hogy a Vámház és a Vásárcsarnok közt van, rá is találtam, de az én régi utcámat Közraktár­utcának hívták. Végigjártam a Vámház egész környékét, láttam a­ távolból Csepelt, láttam a közelből rakpartot, de Csepel rakpartot nem lát­tam sehol. Mivel az eső zuhogni kezdett, beálltam a Közraktárak kapuja alá s ott a portástól azt a fölvilágosítást kaptam, hogy Csepel-rakpart ma már egyáltalán nincs is. Egyúttal megbeszéltük, hogy ki volna legjobb miniszterelnöknek, s hogy a Szent László-dijat melyik lónak kellett volna megnyerni. Az eső kissé szűnni kezdett s átsiettem a Vámházba, még­pedig egyenesen a portáshoz, megtudni, hogy hol kaphatnám meg a cigaret­táimat ? Jobboldali folyosó, földszint első szám alatt. Az L alakú korlát által két részre osztott első számú szobában az első számú hivatalnok­nak, a­ki legközelebb dolgozott hozzám, meg­mondtam, hogy külföldi cigarettáimért, jöttem. Átvette a szállítólevelet, kikereste a fuvarlevelet s mindkettőt azzal adta vissza, hogy most menjek ezzel földszint a huszonegyes számú szobába. Itt elvették tőlem úgy a szállítót, mint a fuvarlevelet, s kiállították a vámbevallási ívet két példányban. Mindegyik alá oda írtam a ne­vemet, foglalkozásomat, pontos lakcímemet, le­szúrtam egy koronát, s azzal újra visszadták az összes okmányokat s fölszólítottak, hogy menjek földszint a harmadik szám alá. Útközben néhány aggastyánnal találkoz­ás követelik. A főrendek engedték, hogy a tizenkét ezer újoncot a király megkap­hassa. A föliratban pedig az országgyűlés ezeket megismételte a király előtt. Ez pedig mit felelt vissza? A felségjogokra hivatkozott. „Az állandó katonaságnak és a toborzásnak szervezése felségjo­gainkhoz tartozván, mindazok, miket kedvelt híveink előhoztak, inkább di­­kaszteriális tárgyalások alá tartoznak“, vagyis, ne az országgyűlés és törvény, hanem az ő kormánya által idéztesse­nek. Nem úgy gondolkoznak-e Bécsben most is? Erre kitért az első obstrukció. A vármegyék követei kijelentették, hogy a király elé terjesztett feltételek teljesítése nélkül semmiféle segedelem ajánlásába nem bocsátkoznak. Az alsó tábla az or­szág jogainak védelmére kelt­, hivatko­zott a törvényekre, 1525-től 1802-ig és némelyek azt állították a jegyzőkönyv szerint, hogy ,,a törvényhozó hatalomnak mindenhez van joga, a­mi az ország biz­tosságának fönntartását illeti. Kidolgoztak azután egy törvényja­vaslatot,a­melyben a magyar nyelv és a tisztek kérdése és hogy ezek született magyarok legyenek, kimondatott, s most már az akadékoskodó főrendek is hozzá­járultak. A föliratban pedig, melylyel a törvényjavaslatot fölterjesztették, ez ál­lott. ..A felséged királyi jussait mi tisz­teljük, ezekben legkisebb csonkítást tenni soha szándékunkban nem volt, soha nem is leszen, sejti mi olyat elő nem­­adtunk, a mi a törvényekben nem gyö­kerezett volna“. Jött, erre a válasz, a chlopyi hadi­parancs, atyja, „ő szentsége és felsége kívánja, hogy a 7. S. 9. és 10. pontok egyszerűen kihagyassanak. Egyebekben ő szentséges felsége kinyilatkoztatni parancsolt, hogy a hadsereg szervezete, vezetése és fegyelme körüli legfelsőbb jogát, a mint di­­csőült emlékű felséges ősei ,által érintetlenül fönntartatott, úgy a mint ő azt azoktól átvette, utódainak is ugyancsak érintetlenül akarja volt­ A vámház titkai. Irta: Sipulusz. Papp László dr. ügyvéd (a szőke Papp László) tegnapelőtt megjelent a Rodostói tanya címü asztaltársaságnál, s levette kalapját. Meg­döbbenve láttuk, hogy hajában hosszú és számos ezüstszálak csillognak, mint tavaszszal a viz­­erecskék a­ napsütötte réten. — Valami nagy szerencsétlenség ért ? — Nem. —­ Katasztrófától menekültél? — Nem. Éjjeli támadásban volt részed ? — Nem. De ötszáz cigarettát kaptam a kül­földről. — S aztán ?­­— Hallgassatok ide, majd elmondom ele­jétől fogva. 1r Pöröltem egy külföldi szivar- és cigaretta­kereskedőt, s megnyertem ellene a pert. Kérésére azonban a­ perköltség kifizetésére halasztást ad­tam neki. A­minek annyira megörült, hogy öt­száz darab finom cigarettát ígért. (Itt van ná­lam, kóstoljátok meg). Wesel úr ígéretét meg is tartotta s a ciga­rettaküldeményre vonatkozó postai szállítólevelet október tizenhatodikán reggel megkaptam. A szállítólevélhez gombostűvel egy cédula volt fűzve, melyről a következő figyelmeztetést ol­vastam : A küldemény a szállítólevél átadása ellenében az értesítést követő napon d. e. 10-től d. u. 2 óráig, vasár- és ünnepnapokon 10—12 óráig, az ezt követő napokon pedig S—2, illetőleg 8—12 óráig a fővám­tani s szorongó érzés fogott el. Vaj­jon ezek nem gyermekkoruk óta keresik-e itt a külföldi ciga­rettáikat ? A harmadik szám alatt egy előszoba volt, melyből jobbra is, balra is nyílt egy ajtó. Egy szolga külsejű alaknak megmondtam, hogy a külföldi cigarettáimért jöttem. — Jobboldali folyosó, földszint első szám. Nem mondtam meg neki, hogy ott már jártam, mert nem ismerem a hivatalos élet rej­telmeit, s lehet, hogy a vámhivatal­­ is olyan, mint a kör, vagyis egy önmagába visszatérő görbe vonal. Mely esetben nekem csakugyan le­het ismét keresni valóm a jobboldali folyosón, földszint, első szám alatt. Tehát újra odamentem. Ugyanaz az L alakú korlát által kétfelé osztott szoba, s ugyanaz a tisztviselő várt rám. Mikor átadtam neki immár gazdag okmánygyűjteményemet, rögtön vissza­adta. — Kérem, mi már végeztünk ezzel. Men­jen földszint harmadik szám alá. Szóval visszaküldött oda, a honnan jöt­tem, s éjt megtettem. Visszajutottam a már is­mert előszobába s bízva szerencsecsillagomba, a jobboldali ajtón benyitottam. Itt egy nagy termet találtam öt-hat dol­gozó tisztviselővel és egy üres székkel. Az utób­bira letelepedtem, gondolván, hogy egy kicsit megpihenek. De miután jól kipihentem maga­mat , még mindig nem érdeklődött irántam senki, a legelső úrhoz,­ a­­ki éppen cigarettára gyújtott, odamentem s átadtam neki az ira­taimat. Várjon, Ühm! Ha ezt tudom, hamarabb átnyújtot­tam volna az írásaimat. Üldögéltem egy dara- BUDAPESTI HIRLAF. (300. o.) 1903. november 1

Next