Budapesti Hírlap, 1903. november (23. évfolyam, 300-329. szám)
1903-11-01 / 300. szám
s hogy a nemzet jogos sérelmeit megorvosolja. De a király Bécsből már akkor is tagadó választ adott. Nem akarta hitlevelében esküvel fogadni, hogy a magyar nemzet jogát hadseregére teljes mértékben elismeri és a József császár igazságtalanságait teljesen megorvosolja, hanem — felségjogaira hivatkozott. Azt üzente a perszonális által, hogy „a katonaságra, és annak fenyítékének fönntartására célozó minden jussokat ő felsége maga tulajdonának kívánná tartani." A többi pontokra nézve is azt üzente, hogy a, hitlevélbe ne foglaltassanak, hanem nem ellenezte, hogy törvénybe iktassák. Az országgyűlés engedett, s megszületett sok fölirat, leirat és alkudozás után az 1790—91-iki 66-ik cikkely a katonai újoncokról, mely a király kívánsága szerint a toborzás helyett behozza az ujoncállítást. Megszületett azután a Ludovika-Akadémiáról szóló törvény, melyet oly sokáig nem állítottak föl és annyiszor eltöröltek és megszületett az 1792-iki 9-ik törvény, mely elrendeli, hogy a„ magyar ezredekhez «■fő- és törzstisztekül született magyarok választassanak“, az ezredtulajdonosok elsősorban magyarok legyenek. A magyar tisztek számáról ő felségének jelentésétessék, ki ,,ugy fog intézkedni, hogy a helyes arány fönntartásával a panasz további oka megszüntethessék, s ennélfogva született magyarok azon biztos reménytől vontatva lépjenek a katonai pályára, hogy érdemeikhez képest magasabb fokozatokra fognak eljutni“. Megtörténte-e ez azóta? Nem történt meg soha, semmikor, hiszen ma is ezt keressük, erre csináltunk még nem is törvényt, csak szabadelvűpárti programot. Amikor pedig a franciák és Napóleon megverték a németeket, Ferenc királynak magyar seregre volt szüksége, hogy megmentse osztrák birodalmát. Kért tehát 1796-ban ötvenezer újoncot, melyet megadtak egy kikötéssel, hogy azok kizárólag magyarezredekhez soroztassanak. Azután ismét kellettek neki katonák, és az adó fölemelését is kívánta Ferenc király ő felsége. A magyar országgyűlés tapasztalván, hogy József császár szelleme uralkodik még mindig az udvarnál és hogy a törvények végre nem hajtatnak, ismét tárgyalt a királylyal, hogy ha több katonát akar, orvosolja a sérelmeket, mert ,,ugy a katonai gyakorlatokban, mint a kezelés összeg ágaiban kizárólag a német nyelv használata volt megengedve . ... Az úgynevezett kommandó szavak német nyelven adatnak, mégis a magyar ezredekben, melyekben ezen parancsok ősi szokás szerint egészen az örökösödési bábomig a legjobb magyar nyelven adatni szoktak vala; ezen vezényszavak és parancsok az illető parancsnokok által a legénységnek ugyancsak a magyar nyelven ismételtessenek. Azonkívül a magyar ezredekben a kezelési szolgálat az ezredestől kezdve le az utolsó legalantosabb tisztig és ettől viszont az ezredesig magyar nyelven vezettessék." Így szólt a bizottság jelentése az alsó táblához. De a főrendek azt üzenték vissza, hogy ,,a magyar nyelv használatát alkalmazhatónak nem vélik“. Éppen úgy okoskodtak, mint Fejérváry, hogy százhúsz ezredből csak huszonhét a magyar, az egész hadsereg német nyelven vezettetik, s a szolgálat végtelen hátrányoknak és nehézségeknek tétetnék ki, tévedések és zavarok elkerülhetetlenek volnának, ugyanezt követelhetnék a horvátok, csehek, lengyelek és mások, sőt mivelhogy magukban a magyar csapatokban tót, német, oláh, horvát, illír, rutén és egyéb katonák is vannak, ugyanannyi külön-külön nyelveken kellene az ügyeket vezetnie. A főrendek már akkor is ily formán gondolkoztak, mivelhogy 1807-ben is igy kívánta, a király. De az alsó tábla megfelelt a mágnásoknak, Ahogy a portális seregnek helyébe lépett magyar csapatok ne csak a legénységben, hanem a tisztekben is nemzetiek legyenek, ezt nemcsak az ország alkotmánya, hanem még az igazság hivatal postaosztályában (Csepel-rakpart 1. sz.) vehető át. Október tizenhetedikén mit sem sejtve, elindultam a Csepel-rakpart első szám alá. Tudtam, hogy a Vámház és a Vásárcsarnok közt van, rá is találtam, de az én régi utcámat Közraktárutcának hívták. Végigjártam a Vámház egész környékét, láttam a távolból Csepelt, láttam a közelből rakpartot, de Csepel rakpartot nem láttam sehol. Mivel az eső zuhogni kezdett, beálltam a Közraktárak kapuja alá s ott a portástól azt a fölvilágosítást kaptam, hogy Csepel-rakpart ma már egyáltalán nincs is. Egyúttal megbeszéltük, hogy ki volna legjobb miniszterelnöknek, s hogy a Szent László-dijat melyik lónak kellett volna megnyerni. Az eső kissé szűnni kezdett s átsiettem a Vámházba, mégpedig egyenesen a portáshoz, megtudni, hogy hol kaphatnám meg a cigarettáimat ? Jobboldali folyosó, földszint első szám alatt. Az L alakú korlát által két részre osztott első számú szobában az első számú hivatalnoknak, aki legközelebb dolgozott hozzám, megmondtam, hogy külföldi cigarettáimért, jöttem. Átvette a szállítólevelet, kikereste a fuvarlevelet s mindkettőt azzal adta vissza, hogy most menjek ezzel földszint a huszonegyes számú szobába. Itt elvették tőlem úgy a szállítót, mint a fuvarlevelet, s kiállították a vámbevallási ívet két példányban. Mindegyik alá oda írtam a nevemet, foglalkozásomat, pontos lakcímemet, leszúrtam egy koronát, s azzal újra visszadták az összes okmányokat s fölszólítottak, hogy menjek földszint a harmadik szám alá. Útközben néhány aggastyánnal találkozás követelik. A főrendek engedték, hogy a tizenkét ezer újoncot a király megkaphassa. A föliratban pedig az országgyűlés ezeket megismételte a király előtt. Ez pedig mit felelt vissza? A felségjogokra hivatkozott. „Az állandó katonaságnak és a toborzásnak szervezése felségjogainkhoz tartozván, mindazok, miket kedvelt híveink előhoztak, inkább dikaszteriális tárgyalások alá tartoznak“, vagyis, ne az országgyűlés és törvény, hanem az ő kormánya által idéztessenek. Nem úgy gondolkoznak-e Bécsben most is? Erre kitért az első obstrukció. A vármegyék követei kijelentették, hogy a király elé terjesztett feltételek teljesítése nélkül semmiféle segedelem ajánlásába nem bocsátkoznak. Az alsó tábla az ország jogainak védelmére kelt, hivatkozott a törvényekre, 1525-től 1802-ig és némelyek azt állították a jegyzőkönyv szerint, hogy ,,a törvényhozó hatalomnak mindenhez van joga, ami az ország biztosságának fönntartását illeti. Kidolgoztak azután egy törvényjavaslatot,amelyben a magyar nyelv és a tisztek kérdése és hogy ezek született magyarok legyenek, kimondatott, s most már az akadékoskodó főrendek is hozzájárultak. A föliratban pedig, melylyel a törvényjavaslatot fölterjesztették, ez állott. ..A felséged királyi jussait mi tiszteljük, ezekben legkisebb csonkítást tenni soha szándékunkban nem volt, soha nem is leszen, sejti mi olyat elő nemadtunk, a mi a törvényekben nem gyökerezett volna“. Jött, erre a válasz, a chlopyi hadiparancs, atyja, „ő szentsége és felsége kívánja, hogy a 7. S. 9. és 10. pontok egyszerűen kihagyassanak. Egyebekben ő szentséges felsége kinyilatkoztatni parancsolt, hogy a hadsereg szervezete, vezetése és fegyelme körüli legfelsőbb jogát, a mint dicsőült emlékű felséges ősei ,által érintetlenül fönntartatott, úgy a mint ő azt azoktól átvette, utódainak is ugyancsak érintetlenül akarja volt A vámház titkai. Irta: Sipulusz. Papp László dr. ügyvéd (a szőke Papp László) tegnapelőtt megjelent a Rodostói tanya címü asztaltársaságnál, s levette kalapját. Megdöbbenve láttuk, hogy hajában hosszú és számos ezüstszálak csillognak, mint tavaszszal a vizerecskék a napsütötte réten. — Valami nagy szerencsétlenség ért ? — Nem. — Katasztrófától menekültél? — Nem. Éjjeli támadásban volt részed ? — Nem. De ötszáz cigarettát kaptam a külföldről. — S aztán ?— Hallgassatok ide, majd elmondom elejétől fogva. 1r Pöröltem egy külföldi szivar- és cigarettakereskedőt, s megnyertem ellene a pert. Kérésére azonban a perköltség kifizetésére halasztást adtam neki. Aminek annyira megörült, hogy ötszáz darab finom cigarettát ígért. (Itt van nálam, kóstoljátok meg). Wesel úr ígéretét meg is tartotta s a cigarettaküldeményre vonatkozó postai szállítólevelet október tizenhatodikán reggel megkaptam. A szállítólevélhez gombostűvel egy cédula volt fűzve, melyről a következő figyelmeztetést olvastam : A küldemény a szállítólevél átadása ellenében az értesítést követő napon d. e. 10-től d. u. 2 óráig, vasár- és ünnepnapokon 10—12 óráig, az ezt követő napokon pedig S—2, illetőleg 8—12 óráig a fővámtani s szorongó érzés fogott el. Vajjon ezek nem gyermekkoruk óta keresik-e itt a külföldi cigarettáikat ? A harmadik szám alatt egy előszoba volt, melyből jobbra is, balra is nyílt egy ajtó. Egy szolga külsejű alaknak megmondtam, hogy a külföldi cigarettáimért jöttem. — Jobboldali folyosó, földszint első szám. Nem mondtam meg neki, hogy ott már jártam, mert nem ismerem a hivatalos élet rejtelmeit, s lehet, hogy a vámhivatal is olyan, mint a kör, vagyis egy önmagába visszatérő görbe vonal. Mely esetben nekem csakugyan lehet ismét keresni valóm a jobboldali folyosón, földszint, első szám alatt. Tehát újra odamentem. Ugyanaz az L alakú korlát által kétfelé osztott szoba, s ugyanaz a tisztviselő várt rám. Mikor átadtam neki immár gazdag okmánygyűjteményemet, rögtön visszaadta. — Kérem, mi már végeztünk ezzel. Menjen földszint harmadik szám alá. Szóval visszaküldött oda, a honnan jöttem, s éjt megtettem. Visszajutottam a már ismert előszobába s bízva szerencsecsillagomba, a jobboldali ajtón benyitottam. Itt egy nagy termet találtam öt-hat dolgozó tisztviselővel és egy üres székkel. Az utóbbira letelepedtem, gondolván, hogy egy kicsit megpihenek. De miután jól kipihentem magamat , még mindig nem érdeklődött irántam senki, a legelső úrhoz, aki éppen cigarettára gyújtott, odamentem s átadtam neki az irataimat. Várjon, Ühm! Ha ezt tudom, hamarabb átnyújtottam volna az írásaimat. Üldögéltem egy dara- BUDAPESTI HIRLAF. (300. o.) 1903. november 1