Budapesti Hírlap, 1904. január (24. évfolyam, 1-31. szám)
1904-01-01 / 1. szám
1901. január 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (1. sz.) vannak, hanem közjogi botlások és érdembe vágó hiányok, amelyeket pótolni vagy kiegészíteni kell. Más oldalról még arról értesülünk, hogy ha a képviselőház a két katonai javaslatot megszavazná, az indemnitás ellen a harcosok csoportja nem folytatja az obstrukciót, csupán a kormány ellen való bizalmatlanságát nyilvánítaná ki. A néppárt tegnap tartott rövid értekezletén elhatározta, hogy az újév alkalmából holnap délelőtt fél tíz órakor a pártkörben gyűl össze. Innen a párttagok előbb Zichy Aladár gróf ideiglenes pártelnök lakására mennek, a hol Zichyt Buzáth Ferenc üdvözli a párt nevében. Zichy Aladárral együtt azután Zichy Nándor grófnál, a párt vezérének lakására mennek a párttagok, a kiknek nevében Zichy Aladár gróf üdvözli Zichy Nándor grófot. Külföldi események. Budapest, dec. 31. (Az uj pápa szociális politikája. — A francia-német versengés vége. — A közép-amerikai forradalmak.) Mint előde, úgy az uj pápa, I. Pilis is, alig hogy elfoglalta, trónját, már is nyilatkozott az egész világot legjobban érdeklő szociális problémáról, a munkáskérdésről. Míg azonban XIII. Leó pápa 1878-iki, 1891-iki és 1902-iki enciklikáiban a keresztény-szociálizmussal rokon tanításokat hirdetett, addig X. Pius pápának igen konzervatív a szociálpolitikai álláspontja. A minap, december 21-én kiadott köriratában X. Pius, mint már említettük, előadja a maga munkáspolitikáját. A szociális kérdések megoldásának más alapja nem lehet, mint hogy mindenki teljesítse a kötelességeit. A munkás kötelessége: a vállalt munkát teljesen és jól elvégezni, a munkaadót semmiben meg nem károsítani, s minden erőszakoskodástól és a munkaadó ellen való szervezkedéstől tartózkodni. A munkaadó kötelessége: igazságos munkabért fizetni, a munkásokat se erőszakkal, se csalással, se uzsorával meg nem károsítani, a munkást a családi élettől és a takarékosságtól le nem szoktatni, a munkást vallásosan és erkölcsösen nevelni, s a fiatal és a női munkások erejét lehetőleg kímélni. A pápa ezenkívül ajánlja a munkásoknak a kölcsönösségi alapon szervezett szövetkeztek alakítását, a munkaadóknak pedig a munkásbiztosítást, a gyermekvédelem gondozását és az alamizsnálkodást. X. Pius szerint ez az az alap, amelyen a munkáskérdést meg lehet és meg kell oldani. A kétévi katonai szolgálat Franciaországban meg Németországban is kitűnően bevált, s bizonyos, hogy fönn is fogják tartani mindaddig, míg a szolgálati időt még lejebb nem szállítják. A francia kamarában Be Lanessau képviselő tegnap már bejelentett egy törvényjavaslatot, melyben a katonai szolgálati időnek másfél évre való leszállítását javasolja, a békelétszám leszállításával együtt. Ez annak a jele, hogy a franciák a németekkel szemben a fegyverkezésben való versengést fölhagyják. A kétévi szolgálat magában véve még nem ezt jelentette, mert a szolgálati idő csökkentésének korántsem a nép kímélése volt a célja, hanem az, hogy minél több ember részesüljön katonai kiképzésben. A szolgálati idő leszállításának létszámemelés volt a következménye, s eme alapon úgy a németek, mint a franciák már eljutottak addig, hogy minden épkézláb embert besoroznak katonának. Mivel azonban a németek sokkal többen vannak, mint a franciák, s a német nép szaporodása sokkal gyorsabb, a németek 25—30 százalékkal több újoncot sorozhatnak be, mint a franciák. S ez oly nagy szám, hogy ezzel szemben a franciák tökéletesen tehetetlenek: •föltétlenül le kell mondaniok arról az illúzióról, hogy a maholnap hatvan milliós német néppel katonai téren versenyezhessenek. A való állapot megismerésének eredménye Lanessau indítványa, és ha a francia parlament többsége is rájön ezekre a többé már el nem tagadható igazságokra, akkor a német-francia katonai versengésnek az új esztendő, mindkét nemzet igen nagy hasznára, véget is fog vetni. Ví A ma végződő esztendőben az amerikai államok száma egygyel megszaporodott. Kolumbia egy része, Panama tartomány kivívta függetlenségét, s önálló köztársasággá alakult. Az új állam alapítója és első nemzeti hőse egy kicsiny, ötödfél láb magas, vézna és félvér ifjú, Huertasz tábornok. Valami hosszú életet jósolni azonban az új államnak alig lehet, Közép- Amerikában, ahol minden kis halom egy-egy szunynyadó vulkán, s ahol még a tenger fenekén is léptennyomon tűzokádók vannak, államok igen könnyen keletkeznek és múlnak el, s ahol a háború vagy legalább is a forradalom a normális állapot: nehéz jövendölni. Panama függetlenségének kivívása azonban tisztán politikai és katonai cselekedet volt, és nem üzleti vállalkozás. A többi középamerikai államban rendesen valami bank vagy egy-egy nagy cég csinálja a forradalmat. Számos newyorki és új-orleansi banknak külön „forradalmi osztálya" van, Szan-Remingóban, Haitiban és Jamaika szigetén pedig több angol és német cég csak forradalom szításával foglalkozik: milliós kölcsönöket ad hol a forradalmi pártnak, hol a kormánynak, óriási kamatra. Pénz dolgában nagy a bőség, s így forradalmat csinálni nem nehéz. A hajlandóság megvan erre a középamerikai népekben, nemcsak vérmérsékletüknél fogva, hanem azért is, mert tömérdek pártra szakadnak. Például a kis Haitiben harmincnyolc politikai párt marja egymást az uralomért. Kérdés tehát, hogy az új állam, Panama, okosabban fog-e élni szabadságával és függetlenségével, mint a szomszédai, teni szegénynek. Olyen volt, mint a tébolyodott. Valami úri formája nem volt; kopott volt a ruhája, nagy fekete kendő a fején, az arca megsápadt, mint a halotté. Majd, hogy térden állva nem könyörgött . . . Varga lihegve mondta: — És maga odaadta neki? Az öreg asszony siránkozva mondta: — A farkasnak is megesett volna a szive rajta. Azt mondta, itt a szemem láttára ugrik le az emeletről, ha oda nem adom a gyerekét, meg zsandárral is fenyegetett. Azt mondta, az a gyerek az övé... az az övé . . . és . . . különben se ide volt szánva . . . Varga lehajtotta a fejét. Most már csöndesen, tompa hangon kérdezte:— A nevét se mondta meg? Az öreg asszony vontatottan felelt: — Oh, hát minek mondta volna. Hogy még be is zárják. Hiszen elég szerencsétlen az így is szegény. Varga nem kérdezett többet. Bement és a tekintete öntudatlanul is a divánra esett először, amelyen a kis jövevény tegnap pihent. Most üres volt. Minden üres volt. Varga leült, aztán megint fölkelt, sétálgatott és néha megdörgölte a homlokát. A tekintete egyszerre a kis csomagra esett, amiben a gyerekjátékok voltak. Megállt és nézte, miközben nagy gyorsasággal képek egész sora futott el a gondolatában: iskolásgyerekek, az a fiatal urileány az apja karján, a kis baba az alabástrom fehér, puha pofácskájával, azután megint — sötétség, üresség. A kezébe vette a csomagot, azután megint visszatette és roppant fáradt és szomorú hangon mormogta: — Hát most már mit csináljak vele? Magyar műcsipke. Budapest, dec. 31. Az iparművészet újabb föllendülésével a külföld jelentős súlyt vet a csipkeipar művészies kiképzésére, amit a csipke méltán meg is érdemel, mert hiszen a csipke a díszes női ruházatnak még az ékszernél is közvetetlenebb kiegészítő része. Nagyobb kultúrnépek iparművészeti iskoláikban külön tanszéket állítanak föl a csipkekészítés elsajátítására és szomszédunk, Bécs ebben is, mint legtöbb dologban megelőzött bennünket. Nálunk a csipkekészítésre fordított gond nagyon is kevés. Tudtunkkal csak a felsőmagyarországi csipkeverés részesül állami pártfogásban. Pedig, ha elgondoljuk hasznos voltát s különösen ha részletesen kimutathatnék azt, hogy minő összegek vándorolnak e cikkekért külföldre, s viszont jelentős csipkeipar mellett mily összegeket hozhatnánk be, e mellőzött iparágat s különösen, mint műiparágat más gondozásban részesíthetnek. A székely lányoknak özöne megy ki oláh és más országokba szolgálni és elbukni; pedig aki ismeri őket, az tudja, hogy mily Istentől megáldott ügyességük, ízlésük van. Ott vannak a remek varrottasok, lepedő szélek, párnacihák, szőttesek, mindnyája a fönti állítás igaz voltáról tanúskodik. A csipkekészítéssel száz és száz székely lányt menthetnénk meg s tehetnék lehetővé, hogy itthon élve családot alapíthassanak. Ott vannak a felvidéki tót lányok, a kik a vert csipke készítésében nagy jártasságot mutatnak; de gondoljunk a szász és oláh lányokra is, akik között a textil háziipar iránti érték általánosságban ősidőktől fogva megvan. Ismerve helyzetüket, ilyenszerű tisztes kenyérkereset-mód rájuk nézve nagy jótétemény volna. Amint tudjuk, a kézzel készített csipke vert, vagy applikált vagy pedig tisztán csak varrott. Értékre nézve mindenesetre ez utóbbi a legnagyobb. Az első apró fakörtécskékre csavart cérnaszálak ida-oda vetésével készül. A második tűvel varrott, de kelmének applikációjával, a harmadik minden gyári készítménykizárásával, csak a varrásra szolgáló tűvel és fonállal közvetetlenül kézimunkával készül. Az elsőhöz tartoznak általánosságban az úgynevezett klöpli, vagyis vert csipkék, mint a mi tót csipkénk, a karlsbadi és újabban néhány francia csipke. A másodikhoz a velencei, brüsszeli vagy brabanti csipke, a spanyol csipke stb., míg az utolsóhoz a guspürök, klastrom csipke stb. Nálunk Magyarországon a vetett vagy klepli csipkén kívül a csipkekészítés más módja nem fordul elő. Ez a felvidéki vagy tót csipke sem magyar, mert nem más, mint a karlsbadi vagy másképpen cseh csipkének többé-kevésbbé helyi viszonyokhoz alakult módosulása, így annál meglepőbb volt az Iparművészeti Társulat múlt évi karácsonyi kiállításán egy kis, szerény, de rendkívül érdekes csipkegyűjteménynek a megjelenése, mely a nagy alföld szívéből, a pest megyei Halasról került a fővárosba. A bizonytalan föllépésű kísérletet, a megteremtő Dékáni Árpád főgimnáziumi rajztanár, minden oldalú jóindulatú biztatás után tovább fejlesztette. Teljesen önállólag, függetlenül kísérletezett, tervezett, tanított és ez egy évi kitartó, szorgalmas munka eredményét az Iparművészeti Társulat karácsonyi kiállításán bemutatta. Az eredmény valóban meglepő. Ma elmondhatjuk, hogy az eredeti magyar csipke meg van teremtve és hozzáadásul önérzettel állíthatjuk, hogy az van olyan, mint az e nemű külföldi csipke, sőt sok tekintetben azt felül is múlja. Ezt a csipkét nézze meg mindenki, aki csak teheti. Tervük egyszerű, első pillanatra föl lehet rendeltetését, célját ismerni és annyira eredetien magyaros, hogy önkéntelenül magunk elé képzeljük előkelő úri nagyaszonyainkat és bájos, tündöklő leányainkat s úgy véljük, hogy a magyar előkelő típusához ez inkább illik, mint a francia s brüsszeli pikáns lengeségek. Technikájuk kizárólagosan tv-teknika. Legnagyobb részüknél a kapaszkodó elem vékony, három ágba font zsinór, a lengébbeknél egyes selyemszál. Anyagjuk angol lencérna, selyem- és aranyfonál. Sajnos, fonógépeink még nem oly tökéletesek, hogy ezt a rendkívül finom, egyenletes anyagot itthon meg lehetne szerezni. E téren újítás a csipke színezése és mint ilyen, meglepő, sőt mondhatni, raffinált ügyességű. Némelyike a különböző színek összeszűrése által, mint a tirany-üvegek, színjátszók. Általában első impressziójuk oly meglepő, hogy az ember gondolkodóba esik, hogy tulajdonképpen mi is az? és lehetséges-e csipkében ilyet előállítani? Kivitelük is gondos és szép, s tekintve azt, hogy a munkásleányok nagy része ez ideig semmit sem foglalkozott ily finom munkával, az eredmény, rövid tíztizenegy hónapi gyakorlat után nagyon is meglepő. Meglátszik, hogy a munkások is egész lélekkel csüggtek munkájuk sikerén. Az egész iskolaszerű műteremben szegény iparos- és földmives-leányok dolgoznak. Legnagyobb részük olyan, hogy kemény, nehéz munkára teljesen alkalmatlan. A közvetetlen felügyeletet és technikai irányítást ifjú Dékáni Ernőné gyakorolja, míg a tervek készítése és a felsőbb felügyelet a Dékáni Árpádé. A kiállított gyűjteményben nagy változatosságot mutatnak a minták, melyek körülbelül az egész gyűjteménynek kétharmad részét teszik ki. Minden egyes mintának külön magyaros elnevezése van, ami azért is érdekes, mert nagyrészét maguk a munkásleányok munka közben keresztelik el. 5