Budapesti Hírlap, 1904. január (24. évfolyam, 1-31. szám)

1904-01-01 / 1. szám

1901. január 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (1. sz.) vannak, hanem közjogi botlások és érdembe vágó hiányok, a­melyeket pótolni vagy kiegészíteni kell. Más oldalról még arról értesülünk, hogy h­a a képviselőház a két katonai javaslatot megszavazná, az indemnitás ellen a harcosok csoportja nem folytatja az obstrukciót, csupán a kormány ellen való bizalmat­lanságát nyilvánítaná ki. A néppárt tegnap tartott rövid értekezletén el­határozta, hogy az újév alkalmából holnap délelőtt fél tíz órakor a pártkörben gyűl össze. Innen a párttagok előbb Zichy Aladár gróf ideiglenes pártelnök lakására mennek, a hol Zichyt Buzáth Ferenc üdvözli a párt nevében. Zichy Aladárral együtt azután Zichy Nán­dor grófnál­, a párt vezérének lakására mennek a párt­tagok, a kiknek nevében Zichy Aladár gróf üdvözli Zichy Nándor grófot. Külföldi események. Budapest, dec. 31. (Az uj pápa szociális politikája. — A francia-német versengés vége. — A közép-amerikai forradalmak.­) Mint előde, úgy az uj pápa, I. Pilis is, alig hogy elfoglalta, trónját, már is nyilatkozott az egész világot legjobban érdeklő szociális problémáról, a munkás­­kérdésről. Míg azonban XIII. Leó pápa 1878-iki, 1891-iki és 1902-iki enciklikáiban a keresztény-szociá­­lizmussal rokon tanításokat hirdetett, addig X. Pius pápának igen konzervatív a szociál­politikai állás­pontja. A minap, december 21-én kiadott köriratában X. Pius, mint már említettük, előadja a maga mun­kás­politikáját. A szociális kérdések megoldásának más alapja nem lehet, mint hogy mindenki teljesítse a köteles­ségeit. A munkás kötelessége: a vállalt munkát tel­jesen és jól elvégezni, a munkaadót semmiben meg nem károsítani, s minden erőszakoskodástól és a munkaadó ellen való szervezkedéstől tartózkodni. A munkaadó kötelessége: igazságos munkabért fizetni, a munkásokat se erőszakkal, se csalással, se uzsorá­val meg nem károsítani, a munkást a családi élettől és a takarékosságtól le nem szoktatni, a munkást val­lásosan és erkölcsösen nevelni, s a fiatal és a női mun­kások erejét lehetőleg kímélni. A pápa ezenkívül ajánlja a munkásoknak a kölcsönösségi alapon szer­vezett szövetkeztek alakítását, a munkaadóknak pedig a munkásbiztosítást, a gyermek­védelem gondozását és az alamizsnálkodást. X. Pius szerint ez az az alap, a­melyen a mun­kás­kérdést meg lehet és meg kell oldani.­­ A kétévi katonai szolgálat Franciaországban meg Németországban is kitűnően bevált, s bizonyos, hogy fönn is fogják tartani mindaddig, míg a szolgá­lati időt még lejebb nem szállítják. A francia kama­rában Be Lanessau képviselő tegnap már bejelentett egy törvényjavaslatot, melyben a katonai szolgálati időnek másfél évre való leszállítását javasolja, a béke­létszám leszállításával együtt. Ez annak a jele, hogy a franciák a németekkel szemben a fegyverkezésben való versengést fölhagyják. A kétévi szolgálat magá­ban véve még nem ezt jelentette, mert a szolgálati idő csökkentésének korántsem a nép kímélése volt a célja, hanem az, hogy minél több ember részesüljön katonai kiképzésben. A szolgálati idő leszállításának létszám­­emelés volt a következménye, s eme alapon úgy a né­metek, mint a franciák már eljutottak addig, hogy minden épkézláb embert besoroznak katonának. Mivel azonban a németek sokkal többen vannak, mint a franciák, s a német nép szaporodása sokkal gyorsabb,­­ a németek 25—30 százalékkal több újoncot soroz­hatnak be, mint a franciák. S ez oly nagy szám, hogy ezzel szemben a franciák tökéletesen tehetetlenek: •föltétlenül le kell mondaniok arról az illúzióról, hogy a ma­holnap hatvan milliós német néppel katonai té­ren versenyezhessenek. A való állapot megismerésének eredménye Lanessau indítványa, és ha a francia par­lament többsége is rájön ezekre a többé már el nem ta­gadható igazságokra, akkor a német-francia katonai versengésnek az új esztendő, mindkét nemzet igen nagy hasznára, véget is fog vetni. Ví A ma végződő esztendőben az amerikai államok száma egygyel megszaporodott. Kolumbia egy része, Panama tartomány kivívta függetlenségét, s önálló köztársasággá alakult. Az új állam alapítója és első nemzeti hőse egy kicsiny, ötödfél láb magas, vézna és félvér ifjú, Huertasz tábornok. Valami hosszú éle­tet jósolni azonban az új államnak alig lehet, Közép- A­merik­ában, a­hol minden kis halom egy-egy szuny­­nyadó vulkán, s a­hol még a tenger fenekén is lépten­­nyomon tűzokádók vannak, államok igen könnyen ke­letkeznek és múlnak el, s a­hol a háború vagy leg­alább is a forradalom a normális állapot: nehéz jö­vendölni. Panama függetlenségének kivívása azonban tisz­tán politikai és katonai cselekedet volt, és nem üzleti vállalkozás. A többi középamerikai államban rende­sen valami bank vagy egy-egy nagy cég csinálja a forradalmat. Számos newyorki és új-orleansi banknak külön „forradalmi osztálya" van, Szan-Remingóban, Haitiban és Jamaika szigetén pedig több angol és német cég csak forradalom szításával foglalkozik: milliós kölcsönöket ad hol a forradalmi pártnak, hol a kormánynak, óriási kamatra. Pénz dolgában nagy a bőség, s így forradalmat csinálni nem nehéz. A haj­landóság megvan erre a középamerikai népekben, nemcsak vérmérsékletüknél fogva, hanem azért is, mert tömérdek pártra szakadnak. Például a kis Haiti­ben harmincnyolc politikai párt marja egymást az uralomért. Kérdés tehát, hogy az új állam, Panama, okosabban fog-e élni szabadságával és függetlenségé­vel, mint a szomszédai, teni szegénynek. Olyen volt, mint a tébolyo­­dott. Valami úri formája nem volt; kopott volt a ruhája, nagy fekete kendő a fején, az arca meg­­sápadt, mint a halotté. Majd, hogy térden állva nem könyörgött . . . Varga lihegve mondta: — És maga odaadta neki? Az öreg asszony siránkozva mondta: — A farkasnak is megesett volna a szive rajta. Azt mondta, itt a szemem láttára ug­rik le az emeletről, ha oda nem adom a gye­rekét, meg zsandárral is fenyegetett. Azt mondta, az a gyerek az övé... az az övé . . . és . . . különben se ide volt szánva . . . Varga lehajtotta a fejét. Most már csön­desen, tompa hangon kérdezte:­­— A nevét se mondta meg? Az öreg asszony vontatottan felelt: — Oh, hát minek mondta volna. Hogy még be is zárják. Hiszen elég szerencsétlen az így is szegény. Varga nem kérdezett többet. Bement és a tekintete öntudatlanul is a divánra esett elő­ször, a­melyen a kis jövevény tegnap pihent. Most üres volt. Minden üres volt. Varga leült, aztán megint fölkelt, sétálgatott és néha meg­dörgölte a homlokát. A tekintete egyszerre a kis csomagra esett, a­miben a gyerekjátékok voltak. Megállt és nézte, miközben nagy gyorsa­sággal képek egész sora futott el a gondolatában: iskolásgyerekek, az a fiatal urileány az apja kar­ján, a kis baba az alabástrom fehér, puha pofácskájával, azután megint — sötétség, üres­ség. A kezébe vette a csomagot, azután megint visszatette és roppant fáradt és szomorú han­gon mormogta: — Hát most már mit csináljak vele? Magyar műcsipke. Budapest, dec. 31. Az iparművészet újabb föllendülésével a kül­föld jelentős súlyt vet a csipke­ipar művészies kikép­zésére, a­mit a csipke méltán meg is érdemel, mert hiszen a csipke a díszes női ruházatnak még az ékszernél is közvetetlenebb kiegészítő része. Nagyobb kultúrnépek iparművészeti iskoláikban külön tan­széket állítanak föl a csipkekészítés elsajátítására és szomszédunk, Bécs ebben is, mint legtöbb dologban megelőzött bennünket. Nálunk a csipkekészítésre fordított gond na­gyon is kevés. Tudtunkkal csak a felsőmagyaror­­szági csipkeverés részesül állami pártfogásban. Pe­dig, ha elgondoljuk hasznos voltát s különösen ha részletesen kimutathatnék azt, hogy minő összegek vándorolnak e cikkekért külföldre, s viszont jelentős csipke­ipar mellett mily összegeket hozhatnánk be, e mellőzött iparágat s különösen, mint műiparágat más gondozásban részesíthetnek. A székely lányoknak özöne megy ki oláh és más országokba szolgálni és elbukni; pedig a­ki ismeri őket, az tudja, hogy mily Istentől megáldott ügyességük, ízlésük van. Ott vannak a remek var­­rottasok, lepedő­ szélek, párna­cihák, szőttesek, mind­nyája a fönti állítás igaz voltáról tanúskodik. A csipke­készítéssel száz és száz székely lányt ment­hetnénk meg s tehetnék lehetővé, hogy itthon élve családot alapíthassanak. Ott vannak a felvidéki tót lányok, a kik a vert csipke készítésében nagy jártasságot mutatnak; de gondoljunk a szász és oláh lányokra is, a­kik kö­zött a textil háziipar iránti érték általánosságban ősidőktől fogva megvan. Ismerve helyzetüket, ilyen­­szerű tisztes kenyérkereset-mód rájuk nézve nagy jótétemény volna. A­mint tudjuk, a kézzel készített csipke vert, vagy applikált vagy pedig tisztán csak varrott. Értékre nézve mindenesetre ez utóbbi a legnagyobb. Az első apró fakörtécskékre csavart cérnaszálak ida-oda vetésé­vel készül. A második tűvel varrott, de kelmének applikációjával, a harmadik minden gyári készítmény­­kizárásával, csak a varrásra szolgáló tűvel és fonállal közvetetlenül kézimunkával készül. Az elsőhöz tartoznak általánosságban az úgyne­vezett klöpli, vagyis vert csipkék, mint a mi tót csip­kénk, a karlsbadi és újabban néhány francia csipke. A másodikhoz a velencei, brüsszeli vagy brabanti csipke, a spanyol csipke stb., míg az utolsóhoz a guspürök, klastrom csipke stb. Nálunk Magyarországon a vetett vagy klepli csipkén kívül a csipkekészítés más módja nem fordul elő. Ez a felvidéki vagy tót csipke sem magyar, mert nem más, mint a karlsbadi vagy másképpen cseh csip­kének többé-kevésbbé helyi viszonyokhoz alakult módo­sulása, így annál meglepőbb volt az Iparművészeti Társulat múlt évi karácsonyi kiállításán egy kis, sze­rény, de rendkívül érdekes csipkegyűjteménynek a megjelenése, mely a nagy alföld szívéből, a pest megyei Halasról került a fővárosba. A bizonytalan föllépésű kísérletet, a megteremtő Dékáni Árpád főgimnáziumi rajztanár, minden oldalú jóindulatú biztatás után to­vább fejlesztette. Teljesen önállólag, függetlenül kí­sérletezett, tervezett, tanított és ez egy évi kitartó, szorgalmas munka eredményét az Iparművészeti Tár­sulat karácsonyi kiállításán bemutatta. Az eredmény valóban meglepő. Ma elmondhatjuk, hogy az eredeti magyar csipke meg van teremtve és hozzáadásul önérzettel állíthatjuk, hogy az van olyan, mint az e nemű külföldi csipke, sőt sok tekintetben azt felül is múlja. Ezt a csipkét nézze meg mindenki, a­ki csak teheti. Tervük egyszerű, első pillanatra föl lehet ren­deltetését, célját ismerni és annyira eredetien magya­ros, hogy önkéntelenül magunk elé képzeljük előkelő úri nagyaszonyainkat és bájos, tündöklő leányainkat s úgy véljük, hogy a magyar előkelő típusához ez in­kább illik, mint a francia s brüsszeli pikáns lenge­­ségek. Technikájuk kizárólagosan tv-teknika. Legna­gyobb részüknél a kapaszkodó elem vékony, három ágba font zsinór, a lengébbeknél egyes selyemszál. Anyagjuk angol lencérna, selyem- és arany­fonál. Sajnos, fonógépeink még nem oly tökéletesek, hogy ezt a rendkívül finom, egyenletes anyagot itthon meg lehetne szerezni. E téren újítás a csipke színezése és mint ilyen, meglepő, sőt mondhatni, raffinált ügyességű. Néme­lyike a különböző színek összeszűrése által, mint a tirany-üvegek, színjátszók. Általában első impresszió­juk oly meglepő, hogy az ember gondolkodóba esik, hogy tulajdonképpen mi is az? és lehetséges-e csipké­ben ilyet előállítani? Kivitelük is gondos és szép, s tekintve azt, hogy a munkásleányok nagy része ez ideig semmit sem fog­lalkozott ily finom munkával, az eredmény, rövid tíz­­tizenegy hónapi gyakorlat után nagyon is meglepő. Meglátszik, hogy a munkások is egész lélekkel csügg­­tek munkájuk sikerén. Az egész iskolaszerű műteremben szegény iparos- és földmives-leányok dolgoznak. Legnagyobb részük olyan, hogy kemény, nehéz munkára teljesen alkal­matlan. A közvetetlen felügyeletet és technikai irányí­tást ifjú Dékáni Ernőné gyakorolja, míg a tervek ké­szítése és a felsőbb felügyelet a Dékáni Árpádé. A kiállított gyűjteményben nagy változatossá­got mutatnak a minták, melyek körülbelül az egész gyűjteménynek kétharmad részét teszik ki. Minden egyes mintának külön magyaros elnevezése van, a­mi azért is érdekes, mert nagyrészét maguk a munkás­­leányok munka közben keresztelik el. 5

Next