Budapesti Hírlap, 1904. február (24. évfolyam, 32-60. szám)
1904-02-01 / 32. szám
2 BUDAPESTI HÍRLAP, (32. sz.) 1904. február 1. niszter, Hieronymi Károly kereskedelmi miniszter, Berzeviczy Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter, Plósz Sándor igazságügyminiszter, Tallián Béla földmivelésügyi miniszter, Nyíri Sándor honvédelmi miniszter és Cseh Ervin horvát-szlavón miniszter, Tarkovich József, Gruenzenstein Béla, Gromon Dezső, Sándor János, Széll Ignác, Serényi Béla gróf, Zsilinszky Mihály, Popovics Sándor, Mohay Sándor, Bernáth Géza, Makfalvay Géza államtitkárok, Rakovszky István, a magyar királyi állami számszék elnöke, Dárday Sándor, a magyar királyi állami számszék alelnöke, Latkóczy Imre, a közigazgatási bíróság másodelnöke. A főrendiház tagjai közül ott voltak: Csáky Albin gróf elnök, Kemény Kálmán báró alelnök, Szmrecsányi Pál nagyváradi püspök, Radu Demeter nagyváradi és Papp I. János aradi román püspök, Fehér Ipoly pannonhalmi főapát, Takács Menyhért jászói prépost, Antal Gábor evangélikus református püspök, Szápáry Gyula gróf, Széchenyi Gyula gróf és Bánffy György gróf zászlós urak. Széchenyi Béla gróf koronaőr, Apponyi Lajos gróf magyarországi udvarnagy, Zichy József gróf, Vay Béla báró, Odescalchi Géza herceg, Bdelsheim-Gyulai Lipót báró, Nyári Jenő báró, Kornfeld Zsigmond, Ludvigh János, Than Károly, Rákosi Jenő, Hatvani-Deutsch Sándor, Müller Kálmán. A hadsereg részéről Lobkovitz Rudolf herceg hadtestparancsnok, Attems gróf, Bihar és Czech altábornagyok, Surányi városparancsnok, Kaffka, Melczer, Minarelli, Hoffmanni és Papp vezérőrnagyok és Wikullis dandárparancsnok. A főispáni karból: Bartal Aurél, Beöthy László, Csillagh József, Dellimanich Lajos, Fejérváry Imre báró, Hadik Béla gróf, Hámos László, Kállay Albert, Kállay Zoltán, Kürthy Lajos, Latinovits Pál, Lippich Gusztáv, Lits Gyula, Lukács György, Mara László, Molnár Viktor, Osztroluczky Géza, Perényi Zsigmond báró, Péchy Zsigmond, Széchenyi Emil gróf, Sárközy Aurél, Szmrecsányi Arisztid, Török József gróf és Thuróczy Vilmos. A képviselőhöz tagjai közül Perczel Dezső elnök és Jakabffy Imre és Feilitzsch Artúr báró alelnökök vezetésével Abaffy Ödön, Andrássy Gyula gróf, Angyal József, Apáthy Péter, Apponyi Gyula gróf, Avramescu Pachotnius, Babó Lajos, Bailagi Géza, Batthyány Lajos gróf, Bauer Antal, Bauer Mihály, Bedő Albert, Beniczky Árpád, Bernáth Béla, Bethlen Balázs gróf, Bethlen Sándor gróf, Biró Lajos, Blaskovich Ferenc, Bolgár Ferenc, Boncza Miklós, Borbély György, Bornemissza Lajos, Böszörményi Sándor, Brázay Kálmán, Brezovay László, Bujanovich Gyula, Buzáth Ferenc, Ciocan János, Csávosy Béla, Csemoci János, Dániel Gábor, Dániel Tibor báró, Darányi Ferenc, Darányi Ignác, Daróczy Aladár, Dobreczky Sándor, Drakulics Pál, Eggenhofer József, Egri Béla, Ernst Sándor, Éhen Gyula, Fáik Miksa, Farkas Ábrahám, Feszty Béla, Fischer Sándor, Förster Ottó, Frey Ferenc, Fülöp Béla, Gajári Géza, Gorove László, Greskovics Vilmos, Hadik János gróf, Halász Zsigmond, Haydin Imre, Hegedűs Károly, Hegedűs Sándor, Heincz Hugó, Hincz Ernő, Hock János, Holzer János, Jankovich Béla, Jékey Zsigmond, Jovánovics István, Justh Ferenc, Kaas Ivor báró, Kaboe Ferenc, Katona Mór, Karátsonyi Aladár gróf, Karátsonyi Jenő gróf, KKlemen Béla, Kiss Emil, Kiss Pál, Klobusiczky János, Konkoly-Thege Miklós, Konkoly-Thege Sándor, Kovács Pál, Krasznay Ferenc, Krecsmarik János, Keszler Godefréd, Latinovits Géza, Lator Sándor, László Mihály, Lázár György, Leidenfrost László, Lindner Gusztáv, Lónyay Géza, Lukáts Gyula, Lutz Káoly, Mendel Pál, Maróthy László, Meszleny Pál, Mihályi Péter, Miklós Ödön, Mikszáth Kálmán, Molecz Dani, Molnár Ákos, Molnár János, Nagy Ferenc, Nagy Sándor, Nemess Zsigmond, Neményi Ambrus, Neumann Ármin, Nyegre László, Oberth Károly, Osztroluczky Miklós, Papp Elek, Patyánszky Elek, Pekár Gyula, Pildner Ferenc, Piukovics József, Polonyi Géza, Rabár Endre, Ragályi Béla, Rakovszky István, Ráth Endre, Révay Mór, Rónay Ernő, Rónay János, Rosenberg Gyula, Szacelláry György, Sághy Gyula, Sándor József, Schmidt József, Semsey Boldizsár, Semsey László, Serbán Miklós, Simonyi Semadam Sándor, Sipeky Sándor, Schréter Alfréd, Szathmáry Mór, Szájbely Gyula, Szemere Miklós, Szentiványi Gyula, Szivák Imre, Szombathy György, Szőts Pál, Teleki Gyula gróf, Teleki Sándor gróf, Tormay Károly, Trauschenfels Emil, Tuba János, Vancsó Gyula, Vázsonyi Vilmos, Visontai Soma, Vojnich Sándor, Vöröss László, Vuja Péter, Werner Gyula, Wlassics Gyula, Wolfner Tivadar, Zboray Miklós, Zichy János gróf, Dedovics György, Josipovich Géza és Popovics Vazul István. A miniszterelnökség részéről Berczai Árpád & Romy Béla miniszteri tanácsosok, Klein Ödön osztálytanácsos, a belügyminisztérium részéről Bezerédj Viktor, Sélley Sándor dr., Horváth Emil, Némethy Károly, Kaffka László, Chifzer Kornél és Ruffy Pál miniszteri tanácsosok és Vargha Gyula, a középponti statisztikai hivatal igazgatója. Ott voltak még a székesfőváros részéről Márkus József főpolgármester és Halmos János polgármester, Lánczy Leó, a kereskedelmi és iparkamara elnöke, Szalay Imre, a Nemzeti Múzeum igazgatója, Mihalovich Ödön, az országos zeneakadémia elnöke, Matlekovits Sándor titkos tanácsos, Rudnay Béla főkapitány, Thék Endre, Gajári Ödön, Dóczy Lajos báró, a budapesti királyi tudományegyetem és műegyetem részéről Kétly professzor, Beöthy Zsolt, Vécsey Tamás, Timon Ákos, Földes Béla, Hauszmann Alajos rektor, König Gyula egyetemi tanárok, Somló Sándor, a Nemzet Színház és Majer Raul, az Opera igazgatója, Náday Ferenc, Zala György, Kubinyi Árpád, Hubay Jenő, Veigelsberg Leó, Herczeg Ferenc, továbbá Chester Frank Dyrer amerikai, Riffault francia, Strong nagybritanniai, Below Schlattau német követségi tanácsos, Cuzani Confalomeri olasz, Lwow Sándor orosz stb. konzulok. A DICSŐSÉG ÚTJA. — Regény. — Irta: OL.ner György, 57 ___ Boldogtalannak láttam volna magát és hogy megvigasztalhassam, le kellett volna mondanom művészetemről. Azt pedig látta, hogy ez a lemondás hova juttatott: a kétségbeesésbe, csaknem az őrületbe kergetett. Azért is, mélységes fájdalommal, de a legteljesebb őszinteséggel csak azt mondhatom magának: Váljon el tőlem, édes gyermekem, akármilyen fájdalmasan essék is most és akármilyen fájdalmat okoz is nekem ez által. Mi nem élhetünk békében egymással. A szerelem egyesített bennünket egy pillanatra, az okosság pedig elválaszt bennünket egymástól. Az élet törvénye mindenekelőtt azt kívánja, hogy éljünk, mi pedig nem tudnánk élni egymás mellett Isten áldja, Zsuzsa. Legyen boldog. A képe örökké ragyogni fog szemem előtt. Munkáim mindegyikében lesz magából egy parányi; ez legyen hálámnak hódolatteljes adója a boldogságért, amelylyel megajándékozott. És ha majdan valamikor valamelyik munkámat hallja, és valamely hizelgő és panaszos ária meghatja szivét, elmondhatja magában, rám gondolt, amikor ezt írta. Derstal hangja zokogásba fűlt. Zsuzsa félájultan, mozdulatlanul maradt, fejét az imazsámolyra hajtva. A művész föléje hajolt, szép haját csókjával érintette és minden további szó vagy bucsuzás nélkül eltávozott. Lépteinek halk kopogása végighallatszott a templom hajójának csendjében. A fiatal asszony följajdúlt, magához tért, fölállt, körülnézett és egyedül találta magát. Derstal, mint az elmúlt napok kisértete eltűnt. Newportbaxi, a legpompásabb villák egyikének verandáján Zsuzsa pihent egy hintaszéken elnyujtózkodva, álmodozott és a tenger hömpölygő szürke hullámait bámulta. Ez már többé nem a földközi tenger mosolygó kék árja volt, amely habosan ölelgeti a Riviéra fehér homokját, nem is a normandi partokat mosó hideg, átlátszó, zöldes fényű víz, hanem a nagy óceán, amely két világrészt választ el egymástól. A szomszéd szalonban Brandon járkált lassú, kimért léptekkel a nyitott ablakokon belül és üzleti levelet diktált gyorsírójának. Gyors léptek nesze hallatszott, és megjelent Jim, ragyogóan, boldogan, teljesen átváltozva, egy csomó rózsával a kezében. Boldog mosolylyal közeledett Zsuzsához és a virágot ölébe téve mondotta:— Még sincsen felöltözködve, Zsuzsa ? Hisz tudja, hogy a futtatás két órakor kezdődik. Pedig jó kis utat kell még kocsiban megtennünk a lóversenyfőérig. — Ah! A levegő, amely kiválóan édes ma reggel, egészen elzsibbasztott. Itt maradtam lustálkodva. De nem soká tart az öltözködésem. Mi újság mára Jim ? — Tudtommal semmi sincs drágám. Még ma bele sem néztem a lapokba. Különben nem bánom én, akármi történik is széles e világon. Én csak magával törődöm, Zsuzsa. Még két hónap, Zsuzsa, aztán a feleségemmé lesz, gondol-e néha erre is, Zsuzsa ? — Gondolok, Jim, igen, gondolok, minthogy ez a házasság örömöt fog okozni szüleimnek, és magát boldoggá teszi, Jim, — jegyezte meg halvány mosolylyal a fiatalasszony. •— És remélem, hogy magát is boldoggá teszi, Zsuzsa, — mondotta Jim, hirtelen elkomolyodva. — Oh! én biztosan tudom, hogy kárpótolni fogom magát kiállott szenvedéseiért. Hisz annyira szeretem. Adja ide a kezét, drágám. És nézzen rám. Az „Új párt“ Debrecenben. — Bánffy Dezső báró beszéde. — Debrecen, jan. 31. (Saját tudósítónktól.) Az Új pártot szervező körútjában ma Debrecenben tartott állomást Bánffy Dezső báró. Itt tartott ma a párt alakuló közgyűlést, amelyen Bánffy báró kifejtette a programját. Beszéde főbb vonásaiban a kolozsvári alakuló közgyűlésen mondott első beszédének ismétlése, de ma részletesebben szólott a programról. Mint maga mondta: fölállította azokat a tételeket, amelyeknek a program kifejezett kívánalmainak kell lenniük. Az alakuló közgyűlés az Aranybika-szili! dísztermében volt nagy közönség előtt. Képviselve volt a város, a megye, a birtokosság, a kereskedő és az iparos világ, körülbelül vagy háromezer ember. Bánffy Dezsőt, akiért nagy küldöttség ment, megjelenésekor percekig tartó éljenzéssel és tapssal fogadták A dobogón az új párt vezetősége, Degenfeld József gróf, Kenézy Gyula dr. főorvos, Kőrösy Kálmán ügyvéd és Tüdős János takarékpénztári ügyész ült. Degenfeld gróf a közgyűlést megnyitván, Bánffyt mint a párt országos vezérét fölkérte, hogy az új párt programját fejtse ki. Bánffy báró beszéde bevezető részében rámutatott arra, hogy Debrecenből hangzott el az első szó, amely fölhívta a nemzetet arra, hogy a nemzeti követelések tekintetében emelje föl a szavát. Azután igy folytatta: Az utolsó időben a közjogi ellenzék és az 1867 óta minden körülmények között védő kormánypárt meddő harcot folytat, támadva alapot, védve alapot és az ország ennek következtében oly nehéz helyzetbe jutott, amelyből, ha ki nem bontakozunk, talán alkotmányunk veszedelembe sodorásától kell tartanunk. De ez nem oly könnyű dolog, mert engedni a nemzeti jogok tekintetében nem szabad. (Hosszantartó lelkes éljenzés és taps.) Sem az egyik, sem a másik oldalról elfoglalt pártalakulások neo alkalmasak arra, hogy az ország érdekeit valóban szolgálják. Erre az új pártalakulásra van szükség, amely szakítva a küzdelemmel, félretéve a meddő közjogi harcokat, az ország gazdasági függetlensége érdekében veszi föl a küzdelmet. Erre van szükségünk, ha azt akarjuk, hogy erősek legyünk, hogy gazdaságilag függetlenek lévén, nemzetileg is erősek legyünk. Ezért látom tehát szükségesnek azt, hogy új párt alakuljon, mely elfogadja a meglevő alapot, de hangoztatja, mert ez törvényünk alapján áll, hogy az egységes nemzeti államot a nemzeti fejlődés tekintetében és gazdasági önállóság tekintetében a meglevő alapon megteremteni lehet. Nekem az a gondolatom jött, úgymond, kíséreljük meg, hogy az 1790—91-iki, a magyar állam függetlenségét, az 1848-iki, a nemzet alkotmányos életét és a parlamentarizmust megteremtő és az 1867-iki, az Ausztriához A kéz könnyedén simult az övébe, és a szempár mélabús, szelíd pillantással nézett rá. Jim megszorította a finom ujjacskákat, csókkal érintette és egy mosolylyal felelve az inkább engedelmes, mint gyöngéd pillantásra, nagyot sóhajtott.. Ugyanekkor lépett ki Harry a szalonból — Ah! Jim, az atyám épp az imént keresett. Valami fölvilágosításra van szüksége a levelezését illetőleg. — Megyek. Harry a nővéréhez közeledve, hátát a zongorának vetette, amely a ritka növények közt rejtőzött és rendkívüli figyelemmel folytatta az újságlap olvasását, amelyet kijövet a kezében tartott. Aztán hirtelen keményen ütött kezével a lapra, mintha büntetni akarná, míg hideg arca egyszeriben a dühödt harag lángjába borult. Zsuzsa ámulattal fordult bátyja felé és kérdezte tőle: — Mi lett, Harry? Mi bajod? — Hogy mi bajom? Abab! — kiáltotta gúnyosan hahotázva, görcsösen vonagló ajakkal. — Hogy mi bajom ? Jó, hogy épp te kérded! Újra dühös csapást mért a hírlapra, mintha valamely ellenségét ütné pofon, aztán a fiatalasszony ölébe dobta, a rózsák mellé a nyomtatott lapot. — Nesze! Olvasd el magad! Mert igazán mondom, hogy égetnék ajkamat a szók, ha magamnak kellene hangosan kimondanom! Ah! Ezek az ostoba, hiszékeny párisiak, a kik elhagyják magukat vakítani és a kik a szószátyár kolomposok után indulnak! Olvasd, Zsuzsa, olvasd! Visszavette a lapot és össze-vissza gyűrve, haragos ujjával egy cikknek a nagy betűkkel szedett fejesére mutatott. A Velencei leány első előadása az Operában. Mérgesen elkacagta magát, lábával dob-