Budapesti Hírlap, 1904. március (24. évfolyam, 61-91. szám)
1904-03-01 / 61. szám
2 BUDAPESTI HÍRLAP. (61. sz.) 1904. március 1 zését normális parlamenti küzdelemmel,amíg a liberális párt uralmon van, valaha elérhesse. Programját, hatalmát, jövőjét arra alapítja, hogy a nemzeti vágyakozást sikerrel el fogja nyomhatni. Világos, hogy az uj Tisza-uralom a régi Tisza-uralom nyomdokaiba készül lépni. Elhiszi föltétlenül, hogy lehetetlena komoly nemzeti küzdelem, mert Bécsben azt mondják. S elhiszi anélkül, hogy megkísértené, amire szerencsés alkalom kínálkozott most, hogy ugyanazt mondanák-e Bécsben, ha Apponyi katonai programja mellé sorakoztatnák az egész szabadelvű pártot? Amit érdemesnek tartottak megtenni az egyházpolitikai programért, azt nem tartják érdemesnek megtenni a nemzeti hadseregért. Pedig bizonyos, hogy az egész ellenzéken senkit nem elégített ki a katonaügy terén elért eredmény, de mindenkit homlokon ütött az a kormány-ige, hogy a továbblépőket leverni kész. Természetes tehát, hogy amint a kormány fölvonul talán már holnap csatarendben a maga terveivel s koncentrált erejével, az ellenzék sem maradhat a tétlenség zugában, duzzogva és tűnődve rozsdamarta fegyverei közt. Ha mint élő és hajó akar szerepelni, ha a parlamentarizmus gépezetének működésbe hozatalában részt akar venni, ha tehát e történelmi idők könyvébe bele akarja írni a nevét, akkor az ellenzéknek is föl kell vonulni a harctérre s bebizonyítani, hogy ami történik, nem nélküle történik. Az ellenzék nem teheti ki magát annak az országos és annak a históriai megítélésnek, mely szerint keresztbefont karokkal hagy berendezkedni egy kormányt, amely a nemzeti törekvések kiirtására készül s az ellenzéki bajtársak összetörése érdekében a parlamenti szabadságjogok egy részének elkobzásába fog. Viszont nem nézheti tétlenül az ellenzék azt sem, hogy a harcmezőn, amelyet már ott hagyyott egy békekötés után, még mindig szikrázzanak a fegyverek. Nem nézheti, hogy a sürgős állami szükségletek kielégítését, a miért a fegyverszünet létesült, a harctéren maradt kis csapat még mindig akadályozza; sőt minden másnak, a mit az állami élet megkíván, előteremtését gátolja s magát a magyar alkotmányt a nye poszvolyim végzetébe vigye. Ha állott valaha az ellenzék felelősséggel teljesebb elhatározás előtt, mint most, s nem tett félre minden egyéni érzékenységet vagy keserűséget a végből, hogy együttes erővel kirántsa az országot rettenetes helyzetéből, akkor nem lett volna a históriának oly jószívű és elnéző ítélete, amelynek szégyenét és súlyát bármely ellenzék is kibírhatná. Nincs más feladat tehát, mint az ellenzék összes pártjainak koalíciója a végből, hogy ama törvényjavaslatok áteresztése után, amelyekre nem a kormánynak van szüksége, de az országnak, síkra szállani új hadrenddel és új hadi tervvel, amelyben érvényesülhet a kormánynyal szemben ugyanaz a kíméletlenség, amelylyel a kormány a nemzet örökké élő vágyainak visszaszorítására vállalkozott s a melyben érvényesülhet az a harci kedv, amelynek visszaszorítása összerombol az ellenzék feladatába és jövőjébe vetett minden hitet. HéderváryKároly gróf kinevezését ő felsége személye körüli miniszterré, mint értesülünk, a hivatalos lap már egyik legközelebbi száma fogja közölni. Héderváry gróf nyomban kinevezése után Temesvárra utazik választói közé, hogy a parlamenti szokáshoz híven, letegye a mandátumát és uj választásnak vesse alá magát. Ezzel az alkalommal Héderváry gróf ismertetni fogja a maga álláspontját a múltban és ki fogja fejteni azokat az okokat is, a melyek hazafias kötelességévé tették most a kabinetbe való belépését. Az ország figyelme tehát e hét végén Temesvárra fog terülni, mert Héderváry gróf beszéde bizonyára nemcsak a múltakról, hanem a kabinet jövő politika járól is fogja az országot tájékoztatni. A tőzsdebiróság és községi bíróság. A félhivatalos II. Ar. írja: Sok panaszt lesz hivatva orvosolni az a törvényjavaslat, melyen most dolgoznál, az nem hallotta senki, legföljebb ha megérezte a leány. Amikor ez hazafelé indult, azt mondta neki a vándorlegény gúnyájába öltözött király: — Hát itt leszel-e holnap is ? Bodon Julis fehér arcát megpirosította a vér. Nem mert a legény szeme közé nézni, csak úgy gondta, szemlesütve: — Nem tudom ... — És rohant, szaladt, mintha hazudott volna, és azt szégyelné. Az öreg cserfák hamar megsajnálták és eltakarták a király szeme elől. De az a holnap igen lassan jött meg ám nekik. Várta a leány is, a király is. De hogyan várták! Az erdő? . . . Talánszebb volt még, mint máskor. A madarak, tán sohse nótáztak úgy, mint akkor. A lombok, tán sobse susogták olyan édesen, mint akkor a Bodon Julis fülébe. Mintha csak a tündérország erdeje lett volna. Nem is lehetett az másképpen, mikor olyan király járt benne szerelmes szívvel, mint Mátyás király. Bodon Julis már ott találta a vándorlegényt, azon a mohos kövön. Mert mégis csak kiment, mégis csak talált valami mosni valót. Ha nem is sokat. De már nem csapkodott úgy a mosója, nem pergett úgy a Julis nyelve, hanem annál jobban dobogott a szívük. Mikor el akartak válni, a legény megint csak megszólalt: — Ide jössz-e holnap is É s megfogta a leány remegő kezét és súgta a fülébe, nem is várván feleletre, hogy jön-e ? — Mert úgy akadtam rád, mint a fösvény a kincsre, mint a napsugár a vadvirágra. Mert olyan vagy, mint a vadvirág. A szemed: kék nefelejcs, az ajkad: város pipacs, az orcád: vadrózsa, a szavad: mintha csengene a harangvirág. Hogyne szédült volna meg a leány ennyi szépséges szótól! Elment harmadnap, negyednap ... Az Isten tudja, hányszor. Erős a szerelem, nincs olyan szív, akit meg ne ejtsen. Szép volt a szerelmes király, tetszett a leánynak. Gyenge volt a szíve, akár a zsendülő hajtás, finom volt a szava, mint a templomi csengetyűé. De nem hiába volt ilyen, mert az ő fényes királyi szeme se látott még olyan gyönyörül leányt, mint Bodon Julis. Ha hosszabb ideig nem látták egymást, ami a király dolga miatt néha megtörtént, úgy epekedtek egymás arcáért, mint az erdei virág a hajnalért. Hanem egyszer csak mi történt. A leány hiába várta a királyt, akit ő szegény vándorlólegénynek tartott. Várta-várta, égy hónap is elmúlt, és még mindig nem jött. Elmúlt kettő is, több is. Úgy történt a dolog, hogy a török nagy gyorsan itt termett és pusztítani kezdte az országot tűzzel-vassal. A királynak olyan gyorsan kellett harcba szállnia, hogy Bodon Julistól sem ért rá elbúcsúzni. Tájt is a szíve nagyon, de azt gondolta, hogy majd gyorsan végez a pusztító ellenséggel, s akkor majd csak elmehet hozzá. A szellőre bízta forró, sóhaját, és ment Isten nevében a pogány ellen. Ment-ment, madármenetnyi hosszú utat tett meg, míg rájuk akadt. Mikor megpillantotta őket, csak akkor látta, hogy milyen sokan vannak. Szörnyű háború támadt a magyarok és a törökök közt. Nagy is volt, messze is volt, hét esztendőbe került, míg Mátyás király győzni tudott rajtuk. . . Bodon Julis pedig csak várt, várt. Mikor az első hónap elmúlt, még csak sóhajtozott, mikor a második is: már sírt, a harmadik után már imádkozott. Mert nagy oka volt rá. Azért is vigyázzon minden leány magára! Talán épp Ő szerezte akkor azt a szomorú siroki nótát, amelyikben az van, hogy: Istenem, Istenem. Ugyan mi lett engem? Három röt pántlika körül nem ér engem! Megölelte azt a mohos nagy kövét isfutó, melyen annyiszor üldögéltek, attól is kérdezte, hogy eljön-e még?.. . El kell jönnie, hiszen szerette. De az idő múlt. S megszületett a kis fia. A szeme épp olyan erős volt, mint az apjáé, az orra is, az arca, mindene. Egy kis sasfiók volt. Erős, szép. De Bodon Julis mégsem örült neki. Halovány kezével meg-megsimogatta, de akkor is az apjára gondolt. Mindig arra gondolt. Azért epedt, azért hervadt. Bánat volt a kenyere, könycsepp a vize. Nem is bírta sokáig, elhervadt tőle. Halálos ágyán arra kérte öreg apját, hogy temessék el az erdőbe, a mellé a mohos kő mellé,s írják föl a fejfájára: Itt nyugszik Bodon Julis, meghalt bánatban és szégyenben . . . Ha egyszer mégis arra tévedne az az ember, hadd lássa, mi történt vele. Bizony meglátta. Mikor hat esztendő múlva diadalmas serege erre vonult, egyszerre csak azt mondja a király embereinek: — Most hagyjatok egy kicsinyét magamra és várjatok reám, mig ezt a kis erdőt megjárom! Akkor magára öltötte a vándorlegény gúnyáját, csak úgy tetejibe a királyi ruhának, és ment a patakhoz, a mohos kőhöz. Aggodalmas volt a király arca, meg is öregedett a neve és hoszú idő alatt. Egy kisfiút talált azonba, ahol annyi édes órát töltött el. A fi igazságügyi minisztériumban. Ez az új perrendtartás életbeléptetéséig vonatkozik, de ebben szabályozva lesz a tőzsdebíróság, valamint a községi bíráskodás kér-, dése is. Mint értesülünk, úgy a tőzsdebíráskodást, mint a községi bíráskodást egészen gyökeresen megreformál-ják és kirekesztik azokat az eshetőségeket, amelyek főként a tőzsdebiráskodást majdnem illuzóriussá teszik’. Pitreich kitüntetése. A delegáció befejezte működését és a közös miniszterek egy időre, elvonulnak a parlamenti nyilvánosság elől. A közös miniszterek közül ezúttal a hadügyminiszternek volt legsúlyosabb a helyzete. Nagyon ügyes embernek bizonyult, de csak ezután dől el, hogy politikája alkalmas-e a két birodalom, de kivált Magyarország békéjének helyreállítására. Egy azonban bizonyos: Ő felsége meg van elégedve az új hadügyminiszterrel és szolgálataival, mert ma közük, hogy a király Pitreich lovag hadügyminiszternek adományozta a Lipót-rend nagykeresztjét és a rendjelet személyesen adta át neki. Az ausztriai olasz egyetem. Bécsből jelentik nekünk. Az osztrák kormány elhatározta, hogy az új olasz egyetemet Roveretóban állítja föl. Az új egyetemnek egyelőre csak jogi fakultása lesz. A német kereskedelmi szerződés. A német birodalmi kormány Olaszországgal már befejezte a szerződési tárgyalásokat s nagyjában megegyezésre jutott már Oroszországgal is. Ennek következtében a német birodalmi kormány sürgeti a Magyarországgal és Ausztriával való tárgyalásokat is. A bécsi külügyminisztériumban tegnap tartott értekezletnek is az volt a célja, hogy a tárgyalásnak minél rövidebb idő alatt való megkezdését előkészítsék. A tegnapi konferenciáról Bécsből ezeket jelentik. A tegnapi közös miniszteri tanácson Szögyén-Mórich László berlini nagykövet jelentést tett a berlini irányadó körök felfogásáról s hangoztatta, hogy a német birodalmi kormányt a legjobb baráti érzés vezeti, de a Németországban uralkodó áramlatoknál s a politikai pártviszonyoknál fogva igen nagy nehézségek fognak a kereskedelmi szerződések tárgyalása elé gördülni. Ezzel a jelentéssel kapcsolatosan a miniszteri tanácsban hosszabb eszmecsere fejlődött, amelynek eredménye, hogy a vámkonferenciát március 2-dikára összehívják. E hét folyamán a magyar kormány a magyar képviselőház elé terjeszti a tárgyalás megkezdésére vonatkozó felhatalmazó törvényjavaslatot. A Németországgal való tárgyalást egyelőre írásban, később pedig szóval folytatják. Egy másik jelentés így szól: Szögyény-Marich László berlini nagykövet, a közös miniszteri konferencián expozét terjesztett elő a kereskedelmi politikai helyzetről, amelyben elő------------------------------------------------ 't----------i-i^iisaigsiiiiiiaiia