Budapesti Hírlap, 1904. április (24. évfolyam, 92-120. szám)

1904-04-01 / 92. szám

Budapest, 1904. XXIV. évfolyam 92. szám. Péntek, április 1. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon­te. Előfizetési árak: Égéss évre 38 kor., félévre 14 kor, negyedévre 7 kor, egy hónapra 3 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben 8 fil., vidéken 10 fil. Telefon: szerk. 54—63, kiadók: 55—95, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vill. ker., Bükk Szilárd­ utca 4. sz. Előlietés- és hird­etés-fő Intel: Cgrui Pál József-körút 5. u­. t. oldalán. Apró hirdetések ára: Egy szó S ill., vastagabb betűvel 10 ill. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, hogy a lap szétküldése fennakadást ne szenvedjen. Harc a kivándorlás körül. Budapest, márc. 31. Lapunk csütörtöki számában jelent meg egy cikk, a­mely a kivándorlásról alkotott törvény végrehajtását sürgeti. Ez a cikk nagy feltűnést keltett. Pedig ama törvény nem is a kivándorlás meg­szüntetését célozza, csak a szabályozá­sát. A kivándorlást úgyszólván állami felügyelet alá helyezi s bennünket azzal a reménynyel kecsegtet, hogy kiván­dorlóink nem siklanak ki végképen az állam kezéből. Magában ez is nagy nye­reség és valóban sajnos, hogy e célzat megvalósításával is az állam késlekedik, a­helyett, hogy teljes hatalmával és ható­sági szervezetének erejével rávetné ma­gát a kész és szentesített törvény végre­hajtására. De ez a végrehajtás is, ha meglesz, nem ment föl bennünket az alól a köte­lességünk alól, hogy a kivándorlással magával is szembeszálljunk. Ezt azon­ban némi sikerrel csak akkor tehetjük, ha a mi kivándorlásunk természetével tisztában leszünk. Nem közönséges népmozgalom ez, melyet mostoha viszonyok, szerencsés esetek izgató ereje, az emberek kalandos vágya, a meggazdagodás kecsegtető re­ménye magában táplál. Egy ily termé­szetű kivándorlást minden ország kihe­ver, mert az ilyen nem fajul pusztító jár­­ványnyá, a­mely minden esztendőben egy nagy hadjárat emberpusztításánál nagyobb romlást hoz a nemzetre. Ne szépítsük a dolgot és ne féljünk a gyermek igazi nevétől. A mi kivándor­lásunk nem egyéb, mint egy merészen, nagy szabással, óriási mechanizmussal szervezett üzlet. Nem egyéb, mint egy csodálatraméltón vezetett kereskedés az élő emberanyaggal. A legkülönösebb pe­dig, az új, s az egyetlen a maga nemé­ben, benne az, hogy a vásárban nincsen vevő, csak eladó: a vevő maga az eladott portéka. A kereskedést a német-amerikai hajóstársaságok űzik. A­kik — jobban szervezett munkaerőre támaszkodva, mint a magyar állami közigazgatás —­ elárasztják a nyilvánosság teljes kizárá­sával a parasztnépünket képzeletet iz­gató, reményt keltő, jóléttel kecsegtető képes irományokkal, a csábításnak min­den furfangjával és lázba hoznak egy-egy falut, egy-egy kerületet, egy-egy megyét. Alig van már az országban iniiciálatlan terület. Mert az üzlet igen fényes. A szegény ember pénzzé teszi mindenét s egypár száz koronával világgá indul. Van hajó, a­mely két-háromezer embert raktároz be iszonyú bordái közé. Ha száz koronát vesz meg egy-egy emberen, tessék ki­számítani e hajó egy útjának a nyeresé­get! Hogyne telnék ebből bőven azokra az ügynökökre, a­kik az anyagot szállít­ják a hajóstársaságoknak. Minden tény­leg bek­férált emberért tíz koronát kap az ügynök. A szegény utas el van látva minden tudnivalóval, a­mire az után szüksége van. Kötött marsrutával uta­zik, kézről-kézre adják, a­míg a hajó be nem nyeli. Egy raffinált és pokoli szaba­tossággal működő, egész Európára ki­terjedt hálózat teljesíti ezt a szolgálatot. Ezzel kell az államnak és a társada­lomnak szembe szállania. De, s ez a döntő kérdés: hol? — Newyorkban, a hol a kivándorló kiszáll ? — A határon, a hol kiszökik? — Hamburgban, a hol hajóra lép? — Világos, hogy nem e helyeken kínálkozik sikerrel a mérkőzés. Lehetetlen, hogy ennek a sátáni hálózatnak legfinomabb, legvészesebb, legpusztítóbb szerve másutt legyen, mint magában Magyarországon. Mint a for­radalmi szervezetek, úgy van nyilván be­rendezve; egyik a másikról nem tud, nincs is miért egyiknek mit törődnie a másikkal. De megvan, funkcionál, vészes és biztos eredménynyel. Ivörül kell nézni, ki az, a­ki így hozzáfér a magyar néphez, hogy a pes­tist bele tudja évtizedeken át romboló erővel oltani a lelkébe? Nem az a néhány nyomorult vigéc, a­kit itt-ott megcsíptek. Azok csak a közvetítők. Olyan rétegben kell kereskedni, a­mely a paraszt­nép bizodalmához közel áll. Mozgósítani kell az állam legraffináltabb rendőrkémeit, a mennyi csak van belőlük és akit elfognak, a­kit megcsípnek ezen a gyalázatos haza- Jézus halála. Irta: Szabolcska Mihály. Irigylem egy napját az életednek Én földön járó Istenem. — Isem azt, mikor angyalok énekelnek, S boldogan ég, föld egybeölelkeznek A születéseden! Irigylem egy napját az életednek, Ki múló földi petr vagyok. ■— Nem azt, mikor hozsannákkal fogadnak, Szép, pálmalombos­, fényes diadalmad, ,Virágvasárnapod! . . . Nagypénteked bús, szent kálváriáját, Sírván ezt, ezt irigylem! — Mikor ártatlan, tisztán, hófehéren, Ott állsz a szennyes tömeg közepében, Én édes Mesterem! !A töviseket homlokod fehéren­ek, én csak áldani tudom . . . — Mert eszményekért, mik örökké élnek, így halni m­eg: boldogság, örök élet, tán édes Jézusom!! Kenyérpályák. Irts: Gineverné Győry Ilona. London, febr. 25. Mikor Cronaea, az építőmester, kiegészí­tette a Strorm­-palotát a híres koro­napárkány­­nyal, a maga szólásokra szerényen felelte, hogy érdekesebb az ő munkájánál a pillérek egy-egy sarkkötője is, mert hiszen az övé csak hisz, de a szilárd szerkezet azokon a sarkkötőkön nyugszik. Mikor egy-egy ország nagy jelene, gazdag­sága, hatalma áll előttünk, akkor is azt kellene néznünk, min épült föl ez a nagyság ? Mióta a London jövőjét építő iskolákat látogatom, jelenét fönntartó intémé­nyeit, gyá­rait, műtermeit­ ismerem, a múltjának történetét olvasom a világ legnagyobb dolgozószobájában, a két millió kötetet tartalmazó British Múzeum­ban, azóta a jövőre irányuló, a jelenben lefolyó s a múltban végbement tettekből a többek közt egy nagy tény bontakozik ki előttem, mint egyik magyarázata az angol középosztály nagy vagyo­­nosságának, folytonos erőebbedésének s az államra való nagy fontosságának. Nem az ország vagyo­­nosságát említem, annak százféle más oka is van, de hogy a középosztály erőre, vagyonra nézve igazán törzse, derékrésze a nemzetnek, annak egyik nagy titka ez: az angol nemzet az összes jóravaló foglalkozások között nem ismer urnak való és nem urnak való pályát. — Nagy vívmány az is, ha egy országban az úri pályákat nem zárja el a társadalmi előítélet az alsóbb osztályok elől, de az egyensúly csak úgy volna teljes, ha viszont ugyanez a társadalmi előítélet a praktikus pályá­kat nem sáncolná el az úri osztályok elöl. Hogy ezek az ósdi sáncok mily diadalma­san le vannak rombolva Angliában, mutatja a munkának az a nagy megbecsülése, mely itt min­denből kiviláglik. Minél többet gondolkozunk, annál jobban nő előttünk annak fontossága, hogy egy ország középosztályának apró alosz­tályai ne ismerjenek urias, vagy nem urias pá­lyát, hanem csak urias kö­telességt­udást és nem urias kötelességtudást. Ennek nagy következ­ménye az lesz, hogy minél műveltebb osztályok lépnek a praktikus pályákra, annál jobban eme­lik a foglalkozás színvonalát,­­azonfelül a kenyér­pályák révén hamarabb és bővebben jut pénz éppen ama jobb családokba, hol a pénz a köteles reprezentálás miatt még szükségesebb, mint az egyszerűbb osztályokban. Természetesen, a pályák egyenlőségéhez nagy történelmi korokon át juthatni csak el. Egy országból sem hiányoztak azok az apák, a­kik a klasszikus költőkkel hiába küzködő fiaik­nak jövőjét így bénították meg: „Ha te ilyen szégyent hozol rám, én is megszégyenítlek, meg én! Kereskedőnek adlak, vagy iparosnak/4 — Hány szárnyaszegett ifjú pályájáért felelős egy ilyen mondás! — Mert az a fiú akkor a szégyen­től való féltében csak bukdácsol tovább a felső gimnáziumi, egyetemi vizsgákon, vagy, ha csak­ugyan más pályára adják, azt hiszi, hogy ez nem egyéb, mint száműzetés az úri sorból. Megvolt ez a fölfogás mindenütt, Angliá­ban is. Még Anna királynő és György idejében is, de az eredménye egy vagyontalan és dologta- Mai számunk 22 oldal.

Next