Budapesti Hírlap, 1904. április (24. évfolyam, 92-120. szám)

1904-04-21 / 111. szám

-1904. április 21. BUDAPESTI HÍRLAP. (111. sz.)­ ­­érével szivattyúzta a vizet a Dunába. Nem­­történt­­ más baj, minthogy a csatornatisztítók térdig érő víz­­ helyett derékig gázoltak a vízben. De nem panaszkod­­­­tak. Mire­­kiértek a csatornanyitásból, már várta őket­­ a párolgó pörkölt. Délben kint volt a polgármester , Böry Tivadar tanács jegyző­jei a telepen s éppen ak­­­­kor jelentették, hogy az egyik ikercsatorna már kris­­­­tálytiszta vizet ad a medencébe. A főnyomócsövek ösz­­szekötése is gyorsan haladt. A két munkástábor, a­­­mely a főcsövet kötötte össze a gépházzal, versenyt ■ dolgozott, hogy melyik végez hamarább. Délután há­­­­rom órakor jelentették az igazgatónak, hogy a két fő­­­­nyomócsőnek egymással való összekötésével végeztek. Hat órakor pedig megjött a jelentés, hogy a régi gép­házzal összekötötték az egyik főnyomócsövet. Ebben a pillanatban a vízszolgáltatás biztosítva volt. Ha akárminő katasztrófa következik is ezután, a régi gépház a bekapcsolt csövön százhúszezer köbméter vi­zet szállíthat. De nem történt semmi. Két órával ké­­­­sőbben a másik f­őnyomócsövön is elhangzott az utolsó kalapácsü­tés zaja. Azt is bekapcsolták az uj gépházba. ,A gépeket kezdték fűteni. Estére kitisztították a második ikercsatornát is s a szivómedencében nyoma sem maradt a nagy munkának. Az ikercsatornákból kiszivattyúzott iszap vastag réteget vágott a Duna vi­­­­zében s­ a fekete sáv kilométer távolságra folyt, a­míg összevegyült a Duna vizével. Nyolc órakor este nagy ■volt az öröm a telepen. Munkások és mérnökök ma­gyarázták egymásnak, hogy mekkora munkát végez-­­­tekt. Még akkor sem igen gondoltak a pihenésre. A fő­­nyomócsöveket a nyugati pályaudvarnál elzárták s a vizet nagyobb és nagyobb erővel szorították a csö­vekbe, honnan a csatornába folyt. Egész éjjel a főcsö­veket öblítették s reggel már bátran kinyithatják a házivezeték csapját. Budapestnek legalább ötven esz­tendeig bőséges vize van. A most bekapcsolt szigeti­­ kutakban több­­ a víz, mint a mennyire számítottak s teljesen vasmentes. Az egész szolgáltatott, vízmeny­­nyiségnek hatvan százalékát a szigeti kutak adják. S a­mi p­edig a termelő­telepen összegyűlt vízben annyi volt a vas, hogy azt meg is mérhették, most a mérőeszközön csak nyomot hagyott. Tehát minőség te­kintetében is sokkal jobb lesz a víz s nem fenyegeti többet a főváros közönségét azzal,­hogy iszapot ad. Holnap s talán még holnapután még zavaros lesz a víz, a­mig az­ osztó és házivezetékek falára leült rozs­dát is kiviszi a nagy nyomás, de azután, ha csak elemi csapás be nem üt, hosszú időre megmenekültünk min­den vízmizériától. Holnap az utcákon fölállított közkutakat le­szerelik, mert a kút ugyanazt a vizet adja, mint a házi vezeték. A hordós kocsik azonban holnap is ad­nak tiszta ivóvizet. A budai oldalon a hídfőknél föl­állított kutakat egyelőre­­nem szerelik le, onnan hol­nap is vihet bárki vizet. — Adókivetés. A VI. kerületi elüljáróság tu­datja, hogy az 1904. évre kivetett állami és községi­­ házbéradóra, a házbérkrajcárokra, valamint a házbér utáni általános jövedelmi -pótadóra vonatkozó kive­tési lajstromot április 23-tól április 30-áig a­­kerületi­­adószámviteli osztálynál (Aradi­ utca 21) közszemlére­­ teszik ki. A felebbezéseket ugyanott kell beadni ti­zenöt nap alatt. falember másnap leél­epedés következtében meghalt. Dávid szüleinek panaszára bünfenyítő vizsgálatot in­dítottak ebben az ügyben s annak befejeztével az ügyészség kijelentette,­ hogy nem vállalja el a vád képviseletét, mert a­ki a labdarúgó-sportot űzi, an­nak számolnia kell az ilyen szerencsétlen kimenetelű balesettel. A panaszos erre, mint főmagánvádló lépett föl s. ügyvédje, Földes Árpád dr. utján vádiratot adott át a vádtanácsnak, mely Weinbert gondatlanságból okozott emberölésért vád alá helyezte. Ma volt ebben az ügyben a főtárgyalás, melyre tanúképpen a srét sportklub összes csatáróit megidézték. Weinber kije­lentette, hogy ártatlannak tudja magát. Nem lökte meg Dávidot, hanem ez nekifutott a­ védelemre előre­­n­yújtott öklének. A tanuk mind a vádlott javára val­lottak. A törvényszék a párbeszédek meghallgatása után fölmentette a vádlottat. — Az állomásfőnök sajtópere. Perronjegyet kértek két évvel ezelőtt az­­egeressi állomáson Mosko­­vics Hermann korcsmárostól, a­ki méltatlankodva uta­sította vissza ezt a teljesíthetetlen kérelmet, mert perron ott egyáltalán nincs. Ennek azután tettlegesség lett a következménye. A korcsmáros és a vasúti al­kalmazott közt támadt ,dulakodásnak Orbán Ferenc állomásfőnök vetett véget. Ezt az esetet kiszínezve megírta kért­ kolozsvári újság is, megtoldva azzal, hogy az állomásfőnök verte véresre a szánandó áldozatot, Orbán Ferenc panaszára a kolozsvári esküdtszék Ausch Ede ügyvédjelöltet, a­ki a cikk szerzője volt, rágalmazás miatt 260 korona pénzbüntetésre, Nadá­­nyi Emil hírlapírót pedig, mint bűnsegédet, ötnapi fogházra és 400 korona pénzbüntetésre ítélte. A Kú­ria első büntetőtanácsa ma az elsőrendű vádlott sem­miségi panaszát visszautasította. Nadányi Emilre­ vo­natkozó ítéletét azonban, Bródy Ernő dr. védelme után, megsemmisítette és a vádlottat egy hónapi fog­házra ítélte. A megokolás kimondja, hogy a vasúti állomásfőnök nem tekinthető a törvény által alkotott testület tagjának, továbbá, hogy bűnsegédet a sajtó­törvény n®m ismer. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. — A belga király leányainak pere. Brü­sz­­szelből táviratozzék nekünk. A belga király ellen in­dított perben ma hirdette ki a törvényszék az ítéle­tet. A törvényszék elutasította a fölpereseket kerese­ttükkel, elmarasztalta őket a költségek viselésében és visszaállította a vagyonelkülönítést. Az ítélet megoko­­lása teljesen megegyezik a király ügyvédeinek előadá­sával és hozzátette, hogy az a szokás, a­mely szerint­­ ezt a pert el kellett dönteni, sokkal régibb, mint az­­ alkotmány és a nemzetközi jog nem illetékes a döntés dolgában. A perben Lónyayné Elemerné grófné és­­ Lujza kóburgi hercegnő voltak a fölperesek.. . Törvényes kötelmek a tervezetben. A M­agyar Jogászegyesület e hónap 23-án, szombaton este hat órakor az ügyvédi kamara helyiségében teljes ülést tart. Tárgya: Almási Antal dr. kir. albiró Tör­vényes kötelmek a Tervezetben címü felolvasása. — Halálos végű labdajáték. A Budapesti­­Atlétikai Klub és a Törekvés címü sportegyesület ta­valy május 22-én a Ferencvárosi Torna­ Klub pályá­ján futballt játszott. Játék közben Wernber József : fogteknikus, az atlétikai egyesület kapuvédője öklével úgy hasba találta ütni Dávid Vilmos fogteknikust, a Törekvés szélső csatázóját, hogy a szerencsétlen fia­ MYILTTÉK.*) nátha ellen.­­ Klinikaiig kipróbálva és orvosok részéről több oldalról valóban feszményi náthhaellenes szemek kijelentve. Halása meglepő 1 S dlH •mj ELSŐRANGÚ 76231 r* ©IKAIzAP-TlíjKEM. « n.Ghagrin C3akis„Királyi bérpalota" I. emelet.K 791-11 ristály-forrás ásványvíz ára változatlan. Ezt több oldalról hozzánk intézett kérdés folytán köztudomásra hozzuk. Szt.-Lukácsfü­rdő kutvállalat részv.-társ. T­APÉTA SiEBURGER és TSA cs. és kir. cár. száll. Budapest, Fürdő-utca 8. Legnagyobb választék, legszolidabb árak Linóleum-raktár. Gyakorlati UÉI téasé • Könyvkiadó-vállalat kiadványainak * Szerkeszti és kiadja SACHáS GYULA tanár. Nélkülözhetetlen szakkönyvtár mindazok részére, a­kik pénz-, biztosítási, közlekedési intézetek, gyári és közmű-nagyis­ar,­a a magán- és közforgalom, valamint a kereskedelem körébe vágó ismereteiket gyarapítani s ezzel előmeneteleiket előmoz­dítani kívánják. Az eddig megjelent két kötet címe: Általános üzleti könyvvitel, 10 K. — Váltó­ isme, jog­ és szokások, 6 X. Pénzintézeti üzletvitel, 12 K. — Kereskedelmi isme, jog és szokások, 12 K. X.Mezőgazdasági könyvvitel, 12 K. — A közgazdasági számvetés tudománya, 12 K. — Vasúti könyvvitel, 1© K. Mindannyi kötet egyenlő dús aranyozása vörös angol vászon diszkötésben. — Egyes kötetek a pénznek postautalványon előre való beküldése mellett mind a két kötetet 74 k­or. bolti­­áru helyett 55 és X£.-val szállítjuk. — Egyes kötetek vagy az összesek a Gyakorlati Kereskedelmi Tudományok kiadóhivatalában Budapesten, II.­ ker., Apor­ utca 3. sz. a. havi 5 koronás részletfizetésre is megrendelhetők. 79191­­*) E rovatban foglaltakért nem vállal felelőssé­get a szerkesztőség. A vizmony alkalmából ajánlják a mohai forrást, mint természetes, szénsavdús Baranyavizet, kitűnő étrendi, élvezeti s borvaset háztartások részére 16/16 literes palackban 36 fillérért, az üres palackoknak visszavételi ára 8 film s Így a víz csak 20 fillérbe kerül. Kapható minden jobb fűszerkereskedésben. 79187 A mohai Ágnes-forrás kútvállalata. 10 palackot házhoz szállít a főlerakat. Telefonjaim 16—32. Édeskuty L. csász. és kir. udvari szállító. Erzsébet-tér 8. SPORT. * A bécsi futtatás. A holnapi programon négy handikap van, elsőrangú sportesemény tehát nem igen várható. Maga a főfutás is handikap és a súlytartó. Cipész-t leszámítva, közepes lovak találkoznak díjá­­­ért. Barbarossa II., Batt­enberg és Paprika látszik, az adott teherviszonyok között a legjobbnak. A nye-i rettenek versenyében Maritima és Teles, az 1300 m­é­­­teres handikánban Viktor és Gondos, az akadályver­senyben Bedacht és Rózsa Lili, az I. osztályú eladó-­ versenyben Sommerfrische és Masler Jak, a gátver-­ senyben Sunyi és Rama­thuri, az akadályversenyben­ Türelmes és Toldi a jelöltünk. * Atlétikai bajnoki viadal. A Magyar Atlé­­tikai Szövetség június 12-én, vasárnap délután at­létikai bajnoki viadalt rendez Budapesten, a margit­szigeti sporttelepen. A viadalon a következő verse­nyek lesznek: 100 yardos síkfutás, védő Mező Béla, 31. ■ A. K. egynegyed angol mértföldes síkfutás, védő Nagy József, M. R. E. fél angol mértföldes síkfutás,­ egy angol mértföldes síkfutás, védő Nagy József,­­M. U. E. 120 yardos síkfutás, védő Kovács Nándor, 17 MARILLA május 1-én nyílik meg. A szana­tóriumban a penzió, mely kényelmes­ szobából, kitűnő ellátásból (reggeli,, ebéd, vacsora, table d’hote), kiszolgálásból és világításból áll, naponta a szoba minősége szerint 8K.-tól 9 K.­öörü­l.ig^ A leghatásosabb­­ arzén-vasas-viz vérszegénység,­­ női bajok, ideg-, és bőrbajok stb. ellen. — Kapható­­ minden ásványvíz-­­ kereskedés, gyógyszertár és drogueriában. 78026; munkákat francia és angol mintára, homlokzatfestést időtálló festéssel, szobafestést elvállal 7­459 Nieger K., Váci­ körút 40.: Lipp Gyuláné szül. Oetl Hermann mint hitves, valamint­ fiai: Gyula és Ernő, to­vábbá Loránfi Antalné szül. Lipp Irén mint nővér és özv. Oetl Jánosné szül.. Gratzer Janka mint anyós, a maguk és az összes rokonság nevében mély fájdalom­mal jelentik, hogy forrón szeretett, felejthe­tetlen férje, illetve édes­atyjuk, testvérei veje és rokonuk LIPP GYULA ékszerész folyó hó 20-án éjjeli 1/t1 órakor, rövid szenve­dés után, életének 54-ik, boldog házasságának 27-ik évében az Urban jobblétre szenderü­lt. A megboldogult hűlt tetemei f. hó 21-én, csütörtökön délután fél 5 órakor fognak a gyászházban. IV. kerület, Magyar­ utca 26. sz. alatt a rom. kath. egyház szertartása szerint beszenteltetni és a Kerepesi-ut melletti temetőben örök nyu­galomra helyeztetni. Az engesztelő szent mise-áldozat az el­hunyt.. lelki üdvéért f. hó 22-én délelőtt 10 órakor fog a szent Ferenc-rendi atyák tem­plomában a Mindenhatónak bemutattatni. Budapest, 1904. április, hó­ 20-án. Áldás, béke poraira!

Next