Budapesti Hírlap, 1904. június(24. évfolyam, 151-180. szám)
1904-06-01 / 151. szám
es iskolájukból került ki magyar írónak a dalmata Dugonics András, minden magyar írók legtüzesebb lelkű magyarja, aki kész lett volna eget-földet benépesíteni magyarral. Az egri, kecskeméti, vásárhelyi és szegedi történet mutatja meg a természet törvényének kikerülhetetlen rendelkezését, mely szerint a szerb nemzeti erő, a szerb nemzeti kultúra vezetése és fejlesztése a szerb fajtának azt a részét illeti meg, a mely független nemzeti állammátömörült s ehhez való jogát nagy harcok vérhullásával pecsételte meg. A magyarországi szerbség szerb civilizációját tehát a Szerbország önállósága és szerb nemzeti művelődése fogja leszállítani és portani. Nem kerülhető ki az a sors, hogy minél hatalmasabb lesz a szerb nemzeti erő és műveltség Szerbiában, annál kisebb jelentőségűvé válik a szerb kultúrára és hatalomra nézve a magyarországi szerbség, amely idáig vezető erőket, minisztereket adott Szerbiának. Magyarország ennélfogva rokon érzéssel óhajtja Szerbiának fejlődését, mert ez gyöngíteni fogja azt a veszélyt, amelyet határainkon belül a mi szerbjeinknek nagy jelentősége hordana magában. Viszont, minél hatalmasabbá lesz e földön a magyar erő, annál nagyobb teret juttathat az érvényesülésre azoknak a szerbeknek, akik a magyar nemzeti célok szolgálatában velünk osztozni kívánnak. A magyarországi szerbek, igazabban Ő felségének, a magyar királynak, szerb eredetű magyar alattvalói, a legrosszabb szolgálatot teszik Szerbiának, amikor itt e földön oly célok szolgálatában tüzeskednek, amelyek kardforgatást és aknaásást jelentenek a magyar nemzet szuverenitása ellen, tehát fölkeltik az ellenérzést és az ellenakciót Ausztriában és ■Magyarországon a független Szerbiának ama törekvése ellen, mely szerint a Balkánon ő szerezze meg a vezérlő állam szerepét. A természet törvénye szerint adódik a helyzet, mely szerint Szerbia vezető állam a Balkánon csak akkor lehet, ha a magyarországi szerb alattvalók már nem teszik veszélyessé a szerb állami erőnek a Balkánon való térfoglalását és szárnyakat nyerő, szabad fejlődését. Amíg a Habsburgok azt látják, hogy Magyarországon a szerb nemzeti kultúra és politika azzal a veszélylyel fenyegeti az uralkodó családot, hogy uralmiterületük szép darabja preparáltassék a Nagy- Szerbia számára, tehát az elszakadásra , addig kénytelenek lesznek a maguk uralma érdekében minden módon lehetetlenné tenni a nagyszerb ideának macedó földön való érvényesítését, még ha Péter király népe a szerb ideát Olaszország kezében helyezné is el. Most, hogy Szerbiából egy nagyobb társaság időzött Budapesten, kötelesek voltunk őszintén rámutatni a természetes helyzetre: a magyar szerbségnek a szerbiai civilizáció a rontója s a szerbiai nagy törekvéseknek a magyar szerbek a meggátlói; a szerb ideának diadalait a magyar szerbek magyarsága készítheti elő, még abban az esetben is, ha szent Oroszország fegyverhatalma letiporhatná Nippon hősi népét. A zapoték nők termete, mind megannyi Diana , valamint a gyönyörű görög istennő a vadászaton kívül a fürdésben lelte legnagyobb örömét, a zapoték nő is csaknem minden szabad idejét vagy a tenger pezsgő babjaiban, vagy a nagy folyamok hömpölygő hullámaiban tölti. Jobb úszókat, mint Tehuantepek hatalmas folyamában s a hozzá csak néhány órányira a Csendes-tenger mellett fekvő Salina-Cruz városkai kikötőjében, meg soha életemben nem láttam. A zapoték leányok a tenger kristálytiszta vizében olyanok, mint a mitológiai nimfák, akik az aranygyapjat kereső kardiakat elbűvölték. Sőt még a szép szirének énekét is lehet hallani, mert a szép leányok, asszonyok dallal is szívesen mulattatják a parton bámészkodó és a hölgyektől igen kedvelt európait. Érdekesek a zapotékok vidékén tartott vásárok, a melyeken kivétel nélkül nők az elárusítók. Ilyen alkalommal legszebb ruhájukat öltik föl s kedves mosolylyal s a rábeszélés minden mesterségével igyekeznek áruikon túladni, amelyek többnyire a forró trópusok legizletesebb gyümölcsfajtáiból és a zöldségek botanikai ritkaságaiból állanak, szemgyönyörködtető, illatos virággal díszítve. A virágok között, a legszebb mindenesetre a fiatal zapoték leány. Mindenkit tegez s minden hozzá közeledő idegennek teljes elfogultság nélkül odanyujtja formás kis kacsáját. Nagyon hamar barátkozik. Az európaiak messze földről csupa kíváncsiságból látogatják ezeket az igen érdekes vásárokat s barátkozva gyorsan a szép elárusítóval, segédnek csapnak föl hozzájuk, többnyire nagyszerű üzleteket kötnek. Nem ritkán maguk a gavallér segédek is csúsztatnak a kasszába egy-egy fényes aranyat, amelynek láttára a leányka arca kiderül s hálás mosolylyal szorítja meg a bőkezű adakozó kezét. Tehuantepek városban az utolsó időben már több európai telepedett le, kik lebilincselve egy-egy zapoték szirén szépségétől és kedvességétől, itt fejezték be kávéültetvény alapítását célzó vállalatukat, vagy az amerikai viszonyok tanulmányozásával igazolt hosszú utazásukat sokan Hymen láncával magukhoz csatolt zapoték asszonykák oldala mellett (akikből rettentő féltékeny, de jó és hű feleség válik rendszerint) élvezik a trópusok örömeit. A zapoték nő nagyon féltékeny s a férfit, akit magához láncol, hűségesen és a legnagyobb szenvedélylyel szereti. De ha a férfi megcsalja, akkor reszkessen tőle, mert a zapoték asszony megboszulja magát. Hosszú oaxakai tartózkodásom idejében nem egyszer hallottam beszélni arról, hogy európai ember, tréfát űzve egy-egy tehuantepeki zapoték leány becsületéből, micsoda tragikus véget ért. Egy esetre emlékszem, a mely csak néhány év előtt történt s a melynek hőse német ember volt. Az illető beleszeretett egy tehuantepeki hajadonba, házasságot ígért neki, az esküvő előtt azonban megszökött és Newyorkba költözött. A megcsalt menyasszony hírt vett hűtlen vőlegényének hollétéről s divatos európai ruhába öltözve, utána utazott Newyorkba. Ott hosszú keresés után ráakadt és nagy boldogságot színlelt a viszontlátás örömén. A fiatalember, akit a váratlan találkozás meglepett, nem gyanakodott és nem tudván ellentállani a szép leány szerelmi nyilatkozatainak, ismételte házassági ígéreteit A leány — színlelve a teljes nyugalmat és megelégedést, a kibékülés örömére elfogadta vőlegénye meghívását vacsorára, a melyet egy vendéglő külön szobájában rendeltek. Sokáig, igen sokáig tartott a vacsora s végre feltűnt a vendéglősnek. Feltörette a szoba ajtaját s nagy volt a rémület, a midőn a szoba közepén két hideg holttestre ta'látt. Egy kis illatos levélke feküdt az asztalon; a szerencsétlen megcsalt leány megírta szüleinek mindkettőjük halálának okát. Megirta azt is, hogy magát és hűtlen jegyesét egy, Tehuantepekben az indiánok által jól ismert, rögtön ölő méreggel ölte meg. A zapoték nők sem szerelmükben, sem gyű-; ihletükben nem ismernek határt. Akárhány példa van arra, hogy tíz, de sőt harminc év múlva is kitöltik boszosokat. Személyesen ismertem Sertuche tábornokot, köztársasági elnökünktől ajánlatot is kaptam egy időben hozzá. Derék, katonás ember volt, kit általában nagyon szerettek. De volt az életében egy sötét pont. Egészen fiatal tiszt korában a központi kormány megbízásából Tehuantepekbe vonult a lázongó zapotékok megfékezéséra és akkor a lázadókkal nagyon kegyetlenül bánt, állítólag az ártatlanok közül is többeket főbelövetett. Az igy kivégzettek egyike egy szerető, szép fiatal özvegyet hagyott hátra. Az özvegy fájdalmasan siratta ifjú férjét s igaztalan haláláért boszut esküdött a parancsnok ellen. Múlt lassan az idő, de alkalom nem kínálkozott a boszu végrehajtására. S elmúlt huszonöt év, a fiatal tisztből tábornok, utóbb Oaxaka állam kormányzója lett. Jóformán nem is emlékezett már a huszonöt év előtti eseményekre és bár egyik-másik barátja figyelmeztette, hogy hivatalos körútjában ne érintse Tehuantepeket, ő oda is eljutott. Mindenki vigadott, mindenki mulatott a nagy vendég tiszteletére rendezett mulatságokon. Szólt a zene, hangzott a dinom-dánom. Csak egy elaggott özvegy ült gyászfátyolában magános lakásában s miközben mindenki vigadott, ő a BUDAPESTI HTELAP. (III. sz.) 1904. junius L Bánffy győzelme. Budapest, máj. 31. Szegeden csoda történt A szabadelvű párt ősi kerületében, a kormánynak minden befolyásával szemben képviselővé választották Bánffy Dezső bárót, a ki Sauluszból Pauluszszá terülve, a nemzeti politika és az önálló vámterület jelszavait írta zászlajára. Ez olyan esemény, amely általános meglepetést kelt, mert senki sem gondolta, hogy Bánffy szegedi vállalkozása ily teljes diadallal járhat. A szegedi első kerület régi Tisza-parti kerület, amelyben Bánffynak legfölebb tisztességes bukást lehetett jósolni. De Bánffy jobban tudja a politikai dörgést, mint bárki más, aki a politika útjait járja ebben az országban s az a meglepetés, amelyet a szegedi választás hozott, nem az első és talán nem is az utolsó Bánffy politikai pályáján. Nekünk azonban úgy tetszik, hogy Bánffy Dezső bárót Szegeden — Mikszáth Kálmán választotta meg. A jeles szépíró ugyanis, akinek szoros kapcsolata Bánffyhoz, ennek kormányelnöksége korában, mint ismeretes, a lekötelezett jóbarát rendületlen hűségének színét viselte, lement Szegedre és Bánffy egy másik volt őszinte hívével, Mandel Pállal együtt a gúnynak és ciniz-musnak és az elmésségnek minden fegyverével agitált az önálló vámterület és a hadsereg magyar nyelve ellen. Mindez látszatra Bánffy ellen irán nyúlt, de mondott azután valamit Mikszáth, a mi minden más fejtegetését elhomályosította s egye- nesen a Bánffy-párt táborába hajtotta a választókokat. Nevezetesen azt mondotta Mikszáth Kálmán, hogy abban a harcban, amely a parlamenti obstrukcióban lezajlott, nem Tisza István és nem is a nemzeti gondolat győzött, hanem Tisza Kálmán és a régi rend. Ez pedig az adott viszonyok között, a mikor maga Tisza István gróf is a nemzeti program alapján lépett kormányra és a nemzeti követelések kielégítésének obligójával csen-desítette le az obstrukció háborgását, Mikszáth Kálmán részéről olyan szellemidézés és olyan rémlátás volt, amelytől a szegedi választópolgárok hanyatt-homlok rohantak Bánffy báró nemzeti zászlaja alá. A humor szép játéka az elmének, de a múltak homályba vesző szellemével és elmúlt rémek fölidézésével játszani nem szabad. Huszonöt éven át küzdött a politikai élet szinterén, magyar nemzeti aspirációk jegyében, Apponyi Albert gróf. A magyar politikai visznyok Sajátos alakulása és egy különös tragikuma folytán maga a vezér, aki a nemzeti gondolatnak szárnyat adott, nem állhatott eszméi praktikus megvalósitásának élére; de eszméi, a melyeket hirdetett, meggyőzték és meghódították a lelkeket s megvalósításukra vállalkozott a kormány hatalmával kezében Tisza gróf egyrészt és ellen-zéki hevülettel Bánffy báró másrészt A politikai irányzatoknak ezt a változását s a nemzeti szellemnek ezt a térfoglalását a régi rend és a régi szellem idézésével tagadni többé nem lehet ése büntetlenül nem szabad. Bánffy báró szegedi diadala — az ítéletet