Budapesti Hírlap, 1904. július (24. évfolyam, 181-211. szám)
1904-07-01 / 181. szám
Budapest, 1904. XXIV. évfolyam 181. szám. Péntek, julius 1. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 38 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 3 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben 8 fil., vidéken 10 fil. Telefon: szerk. 84—63, kiadóh. 85—88, igazg. 85—83. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőság is kiadóhivatal: Vill. ker., Bükk Szilárd utca 1. sz. EIőfizetés- és hirdetés-filltétel: Dgyine ház József-körút 5. sz. z. oldalán. Apró hirdetések ára: egy azó 8 iil., vastagabb betűvel iefnt. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, hogy a lap szétküldése fennakadást ne szenvedjen. * Tisza beszéde, Budapest, jun. 30. Tisza István gróf ma hosszú beszéddel vett részt a költségvetés vitájában. Mindenekelőtt konstatáljuk a külsőségeket, a melyek közt ez a beszéd elhangzott: jobbról és balról egyaránt kevesen voltak a márványoszlopok körében; akormányelnök hangja bátor, beszéde önérzetes, kifejezései biztosak voltak; merész tételei és hadakozó vágásai az ellenzéket folyton nyugtalanították; a háta mögött ülő kormánypárt részéről, azonban buzdításban volt része, mert jó az, ha a vezér szédítő mód tud verekedni. A beszéd tartalma érdekes és erőtőlduzzadó, formájában könnyűjárású a szélsőségek színijein és völgyhajlásain. ■Nem. hiányzik belőle az, amit politikai bátorságnak nevezünk, de az sem, amit politikai rafinériának nevezünk. Föltűnik benne az, aminek politikai messze- látás a nevei, de a jelentéktelen körülményekkel való argumentálás aprólékossága is. * Hogy ezt a beszédet Tisza gróf elmondhassa, maga elé bocsátotta Horánszky Lajost, a ki a minap tudvalévően a kisbirtokosok sorsáról való hathatós gondoskodást hangoztatta; maga elé bocsátotta a tót nemzetiségi kérdés gonoszságait föltáró Vietorisz Miklóst és a horvát viszony megdöbbentő fejlődését megvilágosító Kovács Pszics Istvánt. E három kormánypárti beszéddel foglalkozva, fejtette ki a kormányelnök úr azt a politikáját, melylyel a közép- és kisbirtokosokon segiteni s a nemzetiségi ügygyel foglalkozni jdván. Központi őrizet alatt a hitelszövetkezetek fejlesztésével, a szövetkezeteknek a takarékpénztárakhoz való jó viszonyával s it telepitő kölcsöntipus létesítésével akar azon a rettenetes eladósodáson segiteni, a melytől a középosztály fuldoklik s azon a földéhségen és kenyértelenségen, a mely a kérges tengerek embereit a föld túlsó oldalára és Romániába üldözi ki. A nemzetiségi kérdésben a magyarság vonzóerejének és tekintélyének kifejtését akarja munkálni s a Balkán-ügyben az ismeretes nagyhatalmi formulát hangoztatta. Ezek kétségkívül alkalmasak arra, hogy általuk a kitűzött cél javára dolgozni lehessen. Olyan koncepciók azonban, amelyekről már réges-régen és sokat hallottunk, anélkül, hogy szemmel látható sikeréről bárki is biztosíthatott volna bennünket." Méltán feltünhetik Tisza grófnak a nemzetiségi ügyről mondott nyilatkozataiban két nem sablonos tétel. Egyik az, hogy a nemzetiségi törvényt nem akarja revideálni. Nem volt még magyar kormányelnök, aki a nemzetiségi törvény nagy hibáit, nagy kártevéseit ne érezte, ne siütette s a magyar nemzeti állam teljes megépítése szempontjából megváltoztatását szükségesnek ne tartotta, sőt azt ne látta volna, hogy ez a törvény, ha főtételét, (amely az egységes politikai magyar nemzet elvét állítja föl) megtartjuk — végrehajthatatlan. Tisza gróf az első kormányelnök, akinek nyilatkozata azt engedi sejtetni, hogy a magyar kormány elnöki kvalifikációhoz hozzátartozik ez: lemondás a nemzetiségi törvény revíziójáról, de szabadság e törvénynyel megfelelő módon bánni és segédeszközöket használni. E segédeszközök egyike például a Berzeviczy-féle javaslat, másika meg a büntetőtörvény szigorítása, a nemzetiségi izgatásoknak energikusabb fenyítő szellem uralma alá vonása. Természetes, hogy a segédeszközökre is szükség van, de bizonyos, hogy bármekkora sikerük lehetne is a segédeszközöknek: a legrettenetesebb sebeink egyikét egy tisztátalan törvény műtő eszközeivel, kötéseivel és újaival, begyógyítani nem lehet. Nem gondoljuk, hogy a szabadelvű párt fölfogását és az országos közvéleményt, amely számos törvényhatósági föliratban és számos parlamenti fölszólalásban megnyilatkozott, Tisza gróf e tétele ne nyugtalanítaná s nehézzé ne tenné a szabadelvű uraknak, kivált a nemzetiségileg exponált vidékeken a választás előtt és a választás alatt, a nemzetiségi törvény revideálhatatlanságának elfogadását és megokolását. Íme, egy törvény, amelyet nem lehet megváltoztatni, noha a magyar nemzeti politika sikere követeli s amott egy másik törvény, (az 1867. évi XII. törvénycikk,) amelyet meg nem lehet végrehajtani, noha a nemzeti politika sikere a nélkül el nem képzelhető. Kétségkívül másfajta politikai fölfogás kellene ahhoz, mint amelyben Tisza gróf felnövekvők, hogy a megkerülések és megkötöződéseknek túlóvatos és ellanyhult kormányzók számára teremtett politikájával fölhagyjanak. Mi azt a fölfogást hirdettük a múltban és hirdetjük ma is, hogy a magyar nemzeti nagyság kifejlesztésére irányuló törekvésnek és kormányzatnak nem lehet tilalomfát állítani sem abban, hogy a kiegyezési törvény végre nem ó hajtható, sem abban,, hogy a nemzetiségi törvény nem revideálható. Ez nemzeti meggyőződés is. Vele bírókra kelni kockázatos vállalat lesz. Másik nemi sablonos tétele Tisza grófnak az, hogy a nemzetiségi politikában, a testvéri szeretet felköltésének munkájában szívesen látja az egyházak közreműködését. Ez helyes beszéd. A nemzetiségi egyházak vezetői az utóbbi időben nem főpásztorok voltak, hanem az államterület csorbítására s a nemzeti egység összetörésére irányuló izgatások ápolói, több ponton vezérei. A nemzeti egyházakat kezelni kell, még pedig óvatosan, nagy tudással és sebezhetetlen tekintélynek Őseink, az Árpádok idején, akik tudtak politikát csinálni, sőt Nagy Lajos és Mátyás politikusai államkormányzati és birodalom-alkotási sikereiket annak köszönték, hogy jól tudták kezelni az egyházakat s vezéreiket. Szebenikó, a melynek polgármestere most Horvátországban ellenünk izgat és a melynek népe el van telve magyargyűlölettel, még Mohács után is lelkesült a magyar uralomért, amely ott az egyházi életet okos politikával kezelte, amihez nemcsak bölcseség kellett, hanem politikai szív is. Átsiklunk a kormányelnök úr beszédének azon az ügyeskedő részén, amely polémia volt tisztelt barátjának, Apponyi grófnak beszédjével s politikájával, a melyet személyi állásfoglalásnak igyekezett minősíteni és lélegzetünket visszafojtva állunk meg Tisza grófnak a gazdasági kiegyezésről mondott nyilatkozatánál, a melyből ez a politika lépett a világosság elé. A nemzet többsége az Ausztriával való gazdasági közösség hive, a kormány tehát a többség akarata szerint a vámszövetségi viszonyt fogja föntartani; az 1899. évi XXX. törvénycikk (a garanciális törvény) befejezte hivatását, amennyiben a külfölddel kötendő kereskedelmi szerződések megkötése előtt elkészült az új általános vámtarifa, következéskép a kormány ennek a törvénynek tiltó és parancsoló rendelkezéseit félre fogja tenni, hogy a célt, a külső kereskedelmi szerződéseket, vámszövetségi alapon megköthesse, nem akadályozhatja magát e törekvésében még az által sem, ha erre a törvényes fölhatalmazást nem kapná meg. Úgy látszik, az erre vonatkozó törvényjavaslatot az ősz előtt még napirendre sem tűzeti. Szintén igen jelentős s kétségkívül az osztrák politikára nézve is nagyon fontos Tisza grófnak az a nyilatkozata, amely a gazdasági kiegyezésre vonatkozóan, a magyar nemzet törvényhozási ,szuverenitását és megkötetlenségét hangoztatta azzal a hozzátétellel, hogy avámszövetség dolgában a törvényhozási formának alkalmazkodni kell a megváltozott helyzethez. Mi más ez, mint az osztrák 14. szakasz akceptálása a minden Mai számunk 22 oldal.