Budapesti Hírlap, 1905. január (25. évfolyam, 1-31. szám)
1905-01-07 / 7. szám
r -ff*—TM—..-I~ TM*.+.■*..,r.-1J.Ml»IMl.«M«.l... ' .■»'' '.l«ltn....— 'fiat elsősorban a Jókai-név vonzó erejének tulajda dokitori. Az irodalmi társulásnak részben, védekező jel■ hege van; haszna, miként minden védelmi szervé, '«safe veszedelem idején érvényesül. A Petőfi-társaság a maga nemzeti ideáljait oly magasságokba helyezte, ahová nem fertőzhetik a pártharcok ostroma. Ha azonban ezeket az ideális magaslatokat, melyek az egész magyarság közös fellegvára, valamikor veszedelem fenyegetné, akkor a nemzet egy szerény, de áldozatra kész csapatot találna a társaságban, mely Petőfi nevét viseli és Jókai hagyományaiban nevelkedett. Jókai Mór halálával lényeges változás állott ba a Társaság életében, a mennyiben az erőt, melyet eddigelé az ő fényes nevének köszönhettünk, jövőre intézményeinkből és munkánkból kell merítenünk. A Társaság bizalma azzal tüntette ki igénytelen személyemet, hogy a megüresedett elnöki székbe emelt. Midőn el mertem vállalni a nagy felelősséggel járó tisztséget, erőt, és megnyugvást merítettem abból az egyházi elvből, hogy az áldozó pap személyes méltatlansága nem csökkenti az áldozat értékét. Azzal a tudattal foglaltam el új helyemet, hogy a Társaság ég■ boltján Petőfi szelleme mellett vezérlő ikercsillagként gyuladt ki Jókai emléke. Minden gondolatunk törjön ,ma feléje a kegyelet szárnyán, minden szavunk hulljon babérlevelekként a friss sirjára Ezzel megnyitom a Petőfi-Társaság nagygyűlését A beszédet zajos tetszéssel fogadták. Szana Ta- Ulás titkári jelentését, melyben az elmúlt év eseményeiről beszámol és az uj tagokat bemutatja, nyomtatásban osztották szét. Ábrányi Emilnek Jókairól szóló tanulmányából kiveszszük ezt részt. Az ifjúságra nézve kimondhatatlanul virága kincs az a sok nemes illúzió, amit Jókai alkotásaiban, fölhalmozva talál. A fiatalok tovább maradnak fiatalok, ha Jókai elbeszéléseit olvassák. Ebben a bűvös gyűrűben nem vesz erőt rajtuk a kora érettség, a korai kiábrándulás. De az öregek isnyernek Jókain, sőt többet nyernek, mint az ifjúság. Mert az öregek megfiatalodnak, ha nehéz gondjaik, küzdéseik, csalódásaik közepette érintkeznek a Jókai lelkéből sugárzó örökifjúsággal. Örökifjuság, ez a helyes szó, úgy kell lenni, hogy egy láthatatlan nemze — egy második Thétisz — ezt a tüneményes embert születése percében az örökifjuság forrásába merítette. Ebből az isteni adományból — Hugó Viktort kivéve —senkinek sem jutott annyi Európa nagy írói közül, mint Jókainak. A XIX. század írója volt, de míg a század megvertük, sok szép ideáljából kiábrándult, megunta, eldobálta magától azt, a mit ifjabb korában szeretett és mint egy perverz aggastyán, mindenféle aljas irányzatok szolgálatába szegődött. Jókai meg, maradt fiatalnak, lelkesnek, a XIX. század végén, és hetvenötéves korában fantáziájának a füzével, kedélyének a bájos naivitásával lépte át a huszadik század tüüszödét. Emlékezzünk vissza utolsó regényére: A hol a ■/Kína nem Isten. Halála előtt egy évvel, hetvennyolc éves korában írta egy nagy úrról, aki szakit multjával, szakit az egész társadalommal és boldog világot teremt magának és hozzátartozóinak az Óceán egy ismeretlen szigetén. A regény fantasztikus kerete csak ürügy arra, hogy elmondja nézeteit a mi korunk legsúlyosabb problémáiról és magas elmélkedések közt mondjon ítéletet a mai világ egész rendjéről. Olvassuk ezt a regényt és hasonlítsuk össze agg íróját azokkal, akik ebben az irányban kívánták az emberiségre hatni drámáikkal és regényeikkel. Állítsuk mellé Ibsent, Björsont és Tolsztojt, a kiváló kortársakat, akik írói kaliber dolgában vele összemérhetők. Mit tapasztalunk? Azt, hogy Jókai lelke — noha Jókai volt a legidősebb köztük — százszor ifjabb és melegebb az övéknél. Jókai lelke is eljutott a nagy igazságok fölismerésében oda, ahol ők állanak. Pályája végén ez a lélek is szuverén mosolylyal nézett alá a mi összesítő ítéleteinkre és társadalmi babonáinkra. Ez a lélek is gyűlölte a háborút és a lovagias vérontás minden fanatizmusát. Ez a lélek is többre becsülte a békét és a boldogságot, mint a fegyveres hódítást és a vértől csöpögő hadi nimbuszt, többre becsülte az iskolát, a művészetet, a hangyaszorgalmú ipart, mint az állandó hadsereget és i a romboló politikai becsvágy diadalmeneteit. De a mig az a három szigorúan, komoran, gyűlölködve hirdeti a maga igazát, mig az a három a vén ember zsörtölődő hangján, sőt maró gúny és a pesszimizmus hangján a mindent kicsúfoló Terzitesz és a mindent elátkozó aténi Timon keserű hangján beszél az emberiség jövőjéről. Jókai lelke csupa tűz, csupa virágzás, csupa evangéliumi szeretet, csupa báj és kegyelem. Az a három haragosan és durván teljesíti bírói tisztét Jókai a humor isteni játsziságával mondja ki a legmélyebb igazságokat. Ebben a pontban fölülmúl minden romantikust, Dickens oldalán áll. Az a három brutális óriás összetör hazát és nemzetet, hogy a vakmerő szociális újítások végső pontjául a kozmopolita-egyenlőséget jelölje ki. Jókai bölcsessége soha sem vált olyan öreggé, hogy azt az édes korlátot, amit hazának nevezünk, a filozófia kalapácsával zúzta volna össze. Gyönyörű és csodálatos ifjúságát semmi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy még nyolcvanadik évében is imádásra méltó ideálnak tudta tartani a hazát, s még nyolcvanadik évében sem józanodott ki a hazaszeretet mámorából. A közönség percekig tapsolt Ábrányinak. Azután Szzávay Gyula szép poémája következett, melynek egyik bájos strófája: Óh nőszivek, rezdüljetek meg érte, A lovagért, a legszebb lovagért, évi leánylelkek s virágok otthonában, Hegevilágban valaha csak élt. Lesz másnak is majd álma és imája, Rezgő virága, asszony-ideálja. De mégse lesz az, mégse lesz az ő, Ki himnuszt mondott untalan csak róla, a Kinek kezén oly fehér volt a rózsa, " „ S fehér rózsánál fehérebb a nő. A költeményt hatalmasan megtapsolták. Végül László Mihály fölolvasta Mikszáth Kálmánnak Jókai eset című tanulmányát. A tizenhatodik századig viszszamenően ismertette a Jókaiakat, kik vitézkedtek eleget, de írói ambíció nem bántotta őket, a költő nagyatyja, Sámuel, írni, olvasni sem tudott, egyetlen szenvedelme a jóslás volt. Jókai József, a költő atyja, szép lélek volt, szolid természetű, szerényen félrehúzódó férfiú s nagy volt a csodálkozás, mikor 1812-ben jegyet váltott az élénk, okos, de nagyon kardos Pulay Máriával Ebből a házasságból született Jókai Mór. A kedves, humoros visszaemlékezést tetszéssel fogadta a társaság. A nagygyűlés ezzel véget ért. ■ # ' *' A lakoma. A nagygyűlés után a Kontinentál-azásóban lakoma volt, melyen több vendég is megjelent: művészek, írók. Jelen voltaik: Ábrányi Emil, Bálint Imre, Berényi László, Burcykay Ákos, Csiky János, Endrődi Sándor, FerenczyFerenc, Ferenczi Zoltán, Földes Imre, Gaál Mózes, Havas István, ifj. Hegedűs Sándor, Herczeg Ferenc, Huszka Jenő, Kacsóh Pongrác, Kern Aurél, Kiss József, Koroda Pál, László Mihály, Martos Ferenc, Minke Béla, Móra István, Nógrádi Pap Gyula, Pakets József, Prém József, Rákosi Jenő, Euszt József, Sebők Zsigmond, Szarta Tamás, Szávay Gyula, Széli Farkas, Szundy Károly, Vastagh György, Vidor Pál, Zboray Aladár, Zilahy Dezső. Az első tésztet Széli Farkas, táblai tanácselnök mondotta, nagyon melegen fölköszöntötte a Petőfi- Társaság tagjait. Herczeg Ferenc ismételte azt, amit a nagygyűlésen mondott, hogy a Társaság gondtalan ifjúsága elmúlt s a munka kora következik. Eddig a nagy mester neve volt a program, és adott annak tartalmat, most a társaságnak leéll mindezt megkonstruálnia. Bár minél teljesebb mértékben sikerülne ez! Poharát a vendégekre emeli, akik oly lekötelező rokonszenvvel keresték föl a társaság lakomáját. Szávay Gyula lelkes tőszóban Herczeg elnököt köszöntötte föl. Ifj. Hegedűs Sándor Mikszáth Kálmánt éltette. Szávay Gyula Rákosi Jenőt köszöntötte föl második tesztjában. Nógrádi Pap Gyula a távollévő Rákosi Viktorra emelte poharát. Minke Béla lelkes taps közt a mai nagygyűlés felolvasóit, különösen Ábrányi Emilt ünnepelte. Szama Tamás az új tagokat: Kemechey Jenőt és Szabó Sándort éltette. Kacsok Pongrác a vendégek nevében mondott köszönetet a szíves vendéglátásért. A muzsikusok, úgymond, örömmel jelentek meg, mert ezzel az hők és muzsikusok közt régóta nélkülözött kontaktus megkezdődik. Móra István melegen üdvözli Rákosi Jenőt. Ráosi Jenő Kacsóh Pongrác ama szavaira reflektál, hogy e lakomára muzsikusokat is meghívtak s ezzel az írók és muzsikusok kontaktusba lépnek- Ez nem első lépés e téren. A Kisfaludy-Társaság fölismerte már annak hasznát és jelentőségét, hogy a költészet és szépirodalom berkeibe bevonja a más művészeteket is. Tagjául választotta Bartalust — ámbár az sohasem muzsikált. Az elv érvényesítésének konkrét példája volt ez mégis, egészséges elv, követését ajánlja a Petőfi-Társaságnak is, bár a Kisfaludy-Társaság gondosan óvakodott azóta attól, hogy még egy muzsikust megválaszszon. (Derültség.) A Petőfi Társaság erős gyökeret vert a társadalomban, szép munkakört alapított magának, idegen kézre nem szorul, van tekintélye. De az elnöki beszéd egy elmés fordulatára reflektálni kíván, arra, mely arról szól, hogy vége a gondtalan ifjúságnak, következik a munka ideje. A szóló, a mióta e terem küszöbét átlépte, varázs hatása alatt van. E teremnek irodalmi hagyománya van- E termen keresztül jutott be ő is a magyar irodalom berkeibe. Mikor fiatal ember volt, minden irodalmi lakoma e teremben történt meg. Ez látta az öreg Toldyt, Aranyt, Kemény Zsigmondot, Gregusst, Hunfalvyt, a kedves Szontagh Pált. Ez volt akkor az egyetlen megfelelő hely, ahol ilyen ünnepet lehetett rendezni. A Frohner volt a magyar fővárosban az első európai, modern vendéglő. Ide járt az ötvenes években mindennap Kemény Zsigmond ebédelni, leült asztalához, a ház gazdája hozzá ment tisztelegni és Kemény mindennap ezzel üdvözölte: Jó napot kívánok Frohner úr, jó-e az osztriga? Ide gyűlt a magyar irodalom, ha egymásnak örvendeni akart, ha egy víg napot akart szerezni. Hogy a Petőfi Társaság az ifjúságból a férfikorba a teremben megy át, abban bizonyos predesztinációt lát, mert e teremben annak szerencsés jelentősége van. S bár sajnálja, hogy a szőrszálhasogató tudomány Petőfi koponyáját nem akceptálta, meg van győződve arról, hogy a nemzet Petőfi BUDAPESTI HÍRLAP. (7. sz.) Port-Artur kapitulációja. Budapest, jan. 11.Stösszel tábornok, becsületszavát adta a japánoknak, hogy e bábomban nem fog többé fegyvert Japánország ellen. Példáját azonban nem követte az egész tisztikar; azt jelenti egy távirat, hogy mindössze nyolcvan tiszt adta becsületszavát, a többi a közemberekkel együtt elmegy japán fogságba. Koginak egy hivatalos kimutatása szerint Port-Artur elestével több mint kilencszáz orosz tiszt — katona és tengerész — került fogságba s igy mintegy nyolcszáz tiszt kiseii fogságba a helyőrséget, amely már holnap Dalaiba megy, ahonnan Japánországba szállítják. A vár, a kikötő és a hajók átadását már teljesen befejezték s a japánok most elsősorban a kikötő bejáratánál elsülyedt hajókat igyekeznek kiemelni, hogy a kikötőt hozzáférhetővé tegyék. E munkával egy időben eltávolítják a kikötő körül elhelyezett aknákat s nemsokára hozzákezdenek a nagy orosz csatahajók kiemeléséhez és kijavításához. Mai távirataink a következők: Az orosz tisztek becsületszava. London, jan. 6. rA Béni őrügynökségnek jelentik Tokióból mai kelettel. Stösszel tábornok becsületszavát adta, hogy a háborúban nem vesz többet részt és Nagaszakinál visszatér hazájába. London, jan. 6. rA treniőr-ügymökségnek a port-arturi japán hadseregnél lévő tudósítója jelenti: Csak nyolcvan orosz tiszt adta becsületszavát, hogy nem vesz többé részt a háborúban. Az össze® rendesorosz csapatok kivonultak a várból és ma Dalaiba mennek. Egy japán osztály tegnap bevonult a a várba, hogy föntartsa a rendet. A nem kombattánsok tetszés szerint a városban maradhatnak. A japán matrózok a kikötőben levő ntmak eltávolításán és a kikötő bejáratánál elsülyedt hajók kiemelésén dolgoznak. Most már az összes erődöket megszállták a japánok.. . szellemét e társaságban megtalálja, s azt akceptálja. Élteti a Petőfi-Társaságot. (Zajos éljenzés.) A Petőfi-Társaság ezúttal először tartotta meg lakomáját a Kontinentál-szállóban. Az írók az új tanyáról teljes megelégedéssel távoztak. Stösszel és Nogi, London, jan. 6. A Steuter-ügynökség Port-Artur alatt levő tudósítója jelenti tegnapi kelettel. Délelőtt tizenegy órakor Stösszel és Nogi Sussima falu házában találkoztak, üdvözölték egymást és hosszasabban beszéltek egymással Majd kézszorítással váltak el, Stösszel tábornok lóra szállt és visszatért Port-Arturba. London, jan. 11. (Saját tudósítónktól) Stösszel és Nogi tábornokok tegnap délben Susijiu faluban és pedig ugyanabban a házban találkoztak, amelyben a két fél meghatalmazottjai a kapitulációt aláírták. Szösszelt, aki kissé korán talált jönni, egy japán vezérkari tiszt fogadta; nemsokára Nogi is megérkezett és a két tábornok nagyon szívesen üdvözölte egymást és melegen megszorította egymás kezét. Mind a ketten egyenruhát viseltek és Stiöezszelnek is kard volt az oldalán. A két tábornok búcsúzása is nagyon szíves és melóg volt. Stösszel lóra ült és visszalovagolt Port-Artúrba. A két tábornok arról tanácskozott, miként lehetne a kórházakban levő sok ezer sebesültet és beteget megfelelő ápolásban és kezelésben részesíteni. Nogi megígérte, hogy minden egészségügyi intézkedést meg fog tenni. Stösszel már a legközelebbi napok-ban Pétervárra utazik, ahol személyesen jelentést fog tenni a cárnak és azután megrendült egészségének helyreállítása végett a Riviérára fog menni. A vár átadása: Tokió, jan. fi. Nogi tábornoktól a következő jelentés érkezett a császári főhadiszállásra: Az átadási szerződés második pontjában felsoroltak átadása