Budapesti Hírlap, 1905. március (25. évfolyam, 60-90. szám)
1905-03-01 / 60. szám
1905. március 1. tényezők, amelyek mindig útját szerették állani a nemzeti akarat teljesedésének. Apponyi meggyőző okfejtése rendkívüli mód meg fogja szilárdítani a koalíció összetartását és ellenállását mindennemű kisértés ellenében. Kossuth Ferenc egy bécsi lapnak a helyzetre vonatkozó kérdésére levélben felelt s e levélben egyszerűen és világosan, a politikai életben megszokott frázisoktól menten elmondja, hogy mi történt a kormányválság ideje alatt, s hogy mire lehetünk elkészülve a közeljövőben. E szerint megvan a program a koalíciós kormány számára; e programban, melyet a szövetkezett ellenzéki pártok egyértelemmel támogatnak, nincs benne se a 67-iki kiegyezés megváltoztatása, se a perszonálunió. Ezt a programot azonban az uralkodó kereken elutasította. Más programmal lehetséges volna a koalíciós kormány megalakulása, hogy azonban a koalíció saját programját félretéve, elfogadjon egy másik programot, az erkölcsi lehetetlenség. Eincs tehát más hátra, mint várni azt a percet, amelyben az uralkodó végre mégis el fogja magát határozni arra, hogy kinevezi a koalíciós minisztériumot, nem az uralkodó által megállapítandó program, hanem a koalíció mai programja alapján. S Kossuthnak ez a nyílt és világos kijelentése egyszerre fölöslegessé tett minden kombinálást és politikai jövendőmondást. Aiig azonban Bécsben fontolgatják a dolgokat, Budapesten pedig a már-már lázongó szenvedelneket bölcs türelemmel leküzdve, várakoznak: rohan az idő felettünk gyorsan és föltartóztathatatlanul. Ma Berlinben aláírtak egy pótegyezséget, amely szerint az új magyar, osztrák és német kereskedelmi szerződés holnaphoz egy évre, 1906 március elsején lép életbe. A németek egy év múlva már feltétlenül élni akarnak azzal a haszonnal, melyet az új szerződés biztosit nekik s a melyből az ő számításuk szerint a magyar-osztrák forgalom révén évi negyvenöt millió korona vámbevételi többletük származik. Mához egy évre tehát benne kell lenni a magyar Corpus Jurisban is az új szerződésnek, ami a mai politikai helyzetben még teljes képtelenségnek látszik. Sikerülni fog-e ez alatt az egy év alatt megújítani alkotmányos útón a magyar-osztrák kiegyezést s alkotmányosan elfogadtatni a magyar mezőgazdaságra végzetes súlylyal nehezedő szerződést ? Minő programmal, mennyi vívmánynyal, nemzeti engedménynyel kellene jönni egy kormánynak, mely erre a herkulesi munkára merne vállalkozni! Pedig még ez volna a könnyebb megoldás, ha ez nem következik el — a helyzet bárminő kormányra nézve még rosszabb. Ha nem lesz meg egy év alatt a kiegyezés, akkor meg kell lenni az önálló vámterületnek, az egész berendezkedéssel együtt, hogy a német szerződést a változott viszonyok szerint módosítva s a gazdasági önállósághoz alkalmazva, 1906 március 1-éig életbe léptethessük. Az önálló vámtarifa elkészítése, a vámsorompók fölállítása és a vámszolgálat szervezése azonban oly nagy munka, hogy elvégzésére még a legkiválóbb államférfiaknak is kevés egy esztendő. Pedig ebből a rendelkezésre álló esztendőből is kárbavesz az az idő, mig a helyzet stagnál, mig Bécsben meditálnak, informálnak és haboznak, s mig Budapesten türelemmel várakoznak. Ha tehát még van szerepe politikai életünkben a józan megfontolásnak s az elkerülhetetlen kényszerűség idejekorán való fölismerésének, akkor remélnünk és hinnünk kell, hogy a kormányválság megoldása mégis hamarosan el fog következni. Cserkészet — Bécsből, Bécs, febr. 23. isztelt Szerkesztő úr! Ha az ember most a magyar politikai válságról akar írni, akkor valóban nem tehet mást, mint hogy cserkészetre indul, fölhajtva a politikai erdő vadjait, kicsit nagyot egyformán. Az egységes nagy szempontok szinte ki vannak merítve, az elvi magaslatok kitűzve, az ellentétek fölkutatva és földerítve, az ütközők jobbról, balról és oldalt, fölülről , és alulról egymással szembeállítva, világosan megállapíthatók. Minden, ami általános erősség s igazság, vagy féligazság a nemzet pőrében, amely eligazításra vár, az mind pozícióba van helyezve, mint az ágyú az ostromban. Itt már csak be kell várni a nagy szempontok harcát, egyébként pedig legföljebb csak cserkészni lehet, azokra a vadakra, amelyeket a helyzet lengése a tisztásra hajt. Cserkészszünk tehát. Én itt Bécsben sok mindenbe belátok és sok mindent tudok, amit otthon kevesen. Azután mint távoli szemlélő sok vadat látok, ami otthon talán, mert közel esik és megszokott jelenség, kevéssé ötlik szembe és bizonyára ke- Ivesbbé bántó. Mindenekelőtt föltűnik az a valóságos bo- s szorkánytánc, amelyet a politikai hírek járnak az újságok hasábjain. Pozitív hír és illetékes forírásból eredő biztos értesülés úgy össze van ke- Iverve kombinációval, tendenciával, célzatos hirteszteléssel és szándékos hazudozással, hogy ein.- -bér legyen, aki a kombinációk, tendenciák, hirtesztelések és hazudozások tömegéből ki tudja kaparni a hiteles és nyomatékos értesülés egészséges szemét. Ha három képviselő politikáról beszélget, az már •— tres faciunt collegium —ilyen-olyan ,politikai körök véleménye“. És, Isten tudja, hányféle kisded csoport lehet ott Budapesten, amelynek megvan a saját politikája, a saját kombinációja, a saját érdeke, a saját kormány jelöltje s mind a saját szájaké, kedve, érdeke és számítgatása szerint ad ki nagy sugari politikai híreket. Fölvetek egy kérdést, amelyre szívesen venném a fölvilágosító választ. Honnan van az, hogy Polonyi Gézának mindig van szava, holottaz egész vezérbizottság hallgat? s honnan van az, hogy Polonyi Géza mindig mást mond,mint amit a vezérbizottság határoz? Hát igaz volna az, hogy a függetlenségi párt annyira disz sciplinátlan, hogy ott az egyes tagok nem rendelik magukat alá a vezérek határozatának ? * Miért nem választják vezérül tehlát Polonyi Gézát? Azt olvassuk a lapokban, hogy Polonyi egyáltalán nem követeli a katonai kérdés rendezését. Ezen itt Bécsben nagyon elámulnak az emberek, főleg azért, mert Andrássy itt azt erősítette, hogy katonai vívmányok nélkül a békés rend Magyarországon helyre nem állítható. Hát Polonyi ezt a dolgot jobban tudná, mint Andrássy Gyula gróf? S még egy kérdést: igaz az, hogy Polonyi Géza igazságügyminiszter titkar lenni ? Minderről sokat beszélnek itt, különféle kommentár kíséretében. S a hírek is, a kommentárok is alkalmasak arra, hogy megtévesszék az embert. Annyi bizonyos, hogy otthon sokan, sokféleképen keverik a kártyát, ami fölötte megnehezíti a nehéz helyzet kibonyolítását, mesék magukra maradnak. Mária megint a hitről, a vallásról beszél szerelmesének. Tarján szeme előtt látományként megjelenik a kereszt jele. Mikor a hajnal hasad, a pogány vezér már meghódolt és követi a leányt Szent István udvarába. A pogányok nem tudnak fejedelmük hitehagyásáról és ünneplő énekkel köszöntik a fölkelő napot. Ebben a fölvonásban van összehalmozva a Mária zenéjének majd minden szépsége. Ez kifejező, eleven, magával ragadó drámai muzsika. Wagner eszközeivel él, de vájjon elképzelhető-e manapság komoly színpadi zene, mely e hatástól független ? Káldornak, az egyik pogány vezérnek monológja remeke a zenei retorikának. A zenekar és az ének hol összefonódik, hol változik, szabadon, csapongóan, egy művésziesen tagolt szavalat erőbeli emelkedéseivel, visszahanyatlásaival, szüneteivel. Aki ezt írta,, attól joggal remél nagyot a magyar operairodalom. Míg az első fölvonásban nyugodt méltóság ömlik el a tömegjelenéseken, addig itt a népnek minden megszólalása izgató és nyugtalan. A kórusok jellemzően szakadozottak, nyersek, erőszakosak. A szerelmi kettősre viszont ráfért volna a szélesebb, melegebb dallamvezetés. A fölvonásnak ez az egyetlen lírai nyugvópontja nem eléggé lírai. A hajnalhasadás Lohengrin-reminiszcenciája kissé bántó. A végső kar azonban ismét eredeti és poétikus. A felvonás hatása nagy és általános volt. A harmadik felvonás a szövegben hasonlít, feltűnően Lohengrin re. Mária és Tarján eskü vője. A násznép bevonul, maga Szent István király áldja meg a fiatal párt s Tarjánt lovaggá üti. A szin üres lesz és belopózik Csilla és Káldor. Szakasztott mása Ortrudnak és Telramundnak. Boszut forralnak. Belép Mária és Tarján. Nagy szerelmi duett, a darab legszebb lírai része. Végre lágy, olvadó, érzéki melódia! Ivar, hogy a harmadik felvonás derekán fáradt a közönségomban a társszerzőség, úgy tudom, példa nélkül álló eset — kik közül az egyiknek a lelke kontemplatív, nyugodt, a másiké szilaj, rapszódikus, kitörő. Nem tudjuk, miképp végezték a Mária szerzői a munkafelosztást, de ismerve őket, bizvást merjük állítani, hogy a darab keresztény muzsikáját Szabados Béla, pogány muzsikáját Szendy Árpád írta. Az első fölvonásban a széles, epikus hang a túlnyomó. A kereszténység miliőjében vagyunk. Pázmán lovag elindul Koppány vezér pogány hada ellen. A várban marad Mária, Pázmán leánya egy kicsiny csapattal. Alig távozott el a sereg, Tarján, az ifjú pogány vezér a várra tör s azt hamarosan el is foglalja. Szembekerül Máriával. Az a hosszú, néma pillantás, melynek Trisztán és Izölde óta oly nagy fontossága van az operák szerelmi bonyodalmainak keletkezésében, elegendő arra, hogy a hős és a hősnő lelkét izzó kapocs kösse össze. A győző a legyőzött, s a pogány Tarján keresztény alázatossággal hallgatja Mária ajkáról a szeretet vallásának hirdetését. Közben Mária csatlósai visszahívják Pázmán seregét, ez leveti Tarján embereit s most már maga a hős forog veszedelemben. Mária szabadítja ki egy rejtekajtón. Tarján menekül a Bakony felé, melynek vadonjaiban tanyázik a pogányok utolsó csapatja. A fölvonás zenéjében néhány gyönyörűen fölépített együttes magaslik ki. Tarján belépését egy pregnáns motívum jelzi (cisz-moll.) Ez bizonyára a hőst jellemzi. De nem igen találkozunk vele a mű folyamán. A szerzők szándékkal kerülték a vezérmotívumokat ? Kitűnő drámai segítőeszköztől fosztották meg magukat. A visszatérő dallam egységessé tesz, helyzetbeli analógiákat kapcsol össze s ekkora terjedelmű munkában szinte elengedhetetlen útbaigazítója a hallgató emlékezetének. A második fölvonás színhelye a Bakony églak tisztása. A pogányok Hadúrnak áldoznak. Akármennyire ismeretlen is előttünk őseink mitológiája és még inkább rituáléja, képzeletünk gyönyörűen rekonstruálta ezt a pogány kultuszt s magyar tárgyú operában alig képzelhető hatásosabb és halasabb kép az ilyen istentiszteletnél. Középen ég az áldozati tűz. Magas süveges, hófehér ruhás táltosok mögötte. Fehérruhás hajadonok táncot járnak az oltár körül. A lemenő nap izzó pirosan világítja meg a szinteret. Körendi Jenő igen szépen s helyes etnográfiai nyomon — uralbeli és kaukázusi népviseletekből — állította össze a pogány magyarok ruházatát. A jelenet zenei kíséretét naervon is könynyednek, ballerszerűnek találtuk. Valami sejtelmes, ősi hangot vártunk itten. Vannak ősrégi balladáink, melyek a regős énekekre nyúlnak vissza, ezekben megszólal ez a szinte ijesztő, fenséges hang. Szendy és Szabados keleties, pikánsan meghangszerelt balletzenével illusztrálták az istentiszteletet. A cerimóniának vége. Tarján mogorván ül sátra előtt: nincs már hite a pogányságban. A szép leány megbabonázta és megtérítette. Itten egyszerre hatalmas drámai magaslatra szökik föl a zene s ez a lüktető, izgalmas hangja csodálatos erővel fokozódik a felvonás végéig. A zenei frazeológia Liszt Ferencé, de minden taktusában ki-kitör a magyar vér, a temperamentum, a tűz, mely azonnal átragadt a nézőtérre s innentől kezdve folytonos figyelemmel, egyre erősebb kontaktusban a drámával hallgatta a közönség a darabot. A táltos ünnepi menetben Tarján elé vezeti Csillát, az elesett Koppány vezér leányát, hogy a fiatalokat eljegyezze egymással. Tarján nemet mond. Fölháborodás és zúgolódás. Ebben a pillanatban a színre hurcolják Máriát, aki eltévedt a rengetegben. A nép kiált: Öljék meg! Tarján megigézve áll a leány előtt. Csititja népét: — Magyar nem öl meg védtelen leányt. A pogányok gyanakodva távoznak. Felkéi a hold s a szeret BUDAPESTI HÍRLAP. (60. sz.) 3