Budapesti Hírlap, 1905. április (25. évfolyam, 91-119. szám)

1905-04-14 / 104. szám

1905. április 14. BUDAPESTI HIRLAP. (104. sz.)­ ­­z ’Adriai-tengeren. A gyakorlaton Montekukoli gróf is jelen lesz. A tengerészeti kormányzat által Angliában megrendelt két torpedóhajó júniusban készül el és ma­gyar-osztrák tengerésztisztek Angliába fognak utazni a hajók kipróbálása végett.­­—■­­........ . ... ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, ápr. 13. A felirati javaslatot a szerkesztő bizott­ság nevében ma a képviselőház elé terjesztette a bizottság jegyzője, Batthyány Tivadar gróf. Azonnal fel is olvasták a javaslatot, melynek klasszikus tömörsége, határozottsága és kuruc szelleme nagy lelkesedést keltett az egész ellen­zéken. Eötvös Károlyt megtorló indítványának megokolása volt a mai ülés napirendjén; a több­ség természetesen akként határozott, hogy tár­gyalni kívánja az indítványt, a­melyet ki is tű­zött a holnapi ülés napirendjére. Eötvös megokoló beszédének egy mondata miatt azonban zajos jelenetek támadtak az ülés végén. Eötvös ugyanis megemlítette, hogy az ő tudomása szerint a mai ideiglenes kormányf­ nem valami szerényen teljesíti kötelességeit, mert szerződéseket köt, bárosit, jutalmakat osztogat és megkorrigálja a nyugdíjakat. Például Tisza a minap hétszeresére emelte föl Perczel Dezső mi­niszteri nyugdíját. Ez a leleplezés óriás megbotránkozást kel­tett az ellenzéken.­­ — Hihetetlen! — Osztják maguk között az ország pénzét! — No, ez már szemtelenség! Ilyen s ennél még sokkal erősebb kifaka­­dások hallatszottak a baloldalról. Tisza István gróf sietett válaszolni Eötvös Károlynak. Mindjárt megvallotta, hogy igaz a dolog, s e kijelentés elől nem is lehetett kitérnie, mert Eötvös még annak a nyugtának a számát is megmondotta, a­melylyel Perczel a fölemelt nyugdíj e hónapi részletét már föl is vette. Tisza elmondotta, hogy Perczel Dezső , annak idején, mikor belügyminiszteri állásáról lemondott, nem kérte, hogy miniszteri nyugdíjába törvényható­sági szolgálatát is beleszámítsák. A magyarázatnak már a kezdete is meg­botránkoztatta az­ ellenzéket. —­ Hihetetlen, hogy erről éppen Perczel Dezső feledkezett volna meg! Ez lehetetlen — kiáltoztak sokan. — Ha Perczel Dezső már akkor kérte volna, hogy e szolgálatát beszámítsák neki, akkor e kérését kétségtelenül teljesítették volna. Ebben föltétlenül igaza volt Tiszának, de viszont az ellenzéknek is igaza volt, mikor akként vélekedett, hogy Perczel nem nagyon alkalmas nem a magamét. A pakszus itt a zsebemben: bizonyítani tudom, hogy a Bárót nem adtam el. II. Mada András beállított a sváb portájára. — Sógor — mondta a németnek minden bevezetés nélkül — kend egy lovat vásárolt a bö­­csületes pézin. — Igaz, Vetter — ismerte be az ártatlanul. — Hát pedig — folytatta András — arra a lóra én spicceltem, egy félévig alkuvasztam rá. — Hujjé! — érdeklődött a sógor. — Elgyüttem utána — kertel a Vettel — mert mivelhogy kiváncsi vagyok, mit fize­tett érte? . . ji.­./t­— Kétszázhuszat . . . y • — No — s bólintott András — megéri, bánom is igen, hogy többet nem adogáltam érte. — Hehehe — nevetett a jó német azon való örömében, hogy irigylik a lovát. — Egyet mondok — folytatta Mada — kettő lesz belőle: ráadok a ló árára húszat, le­gyen az enyim. — Náná— tiltakozott a német. — Harmincat! — licitált rá a magyar . A sváb, csak csóválta a fejét. — Akkor harmincegyet. — Ná . . . — Ötvenet, no . . . — Nix. — Százat! A sógorra, úgy látszik, a hatással volt. — Százat? — kérdezte szeme. András már látta, hogy nyomon van, de . V. szazas már nagy s megvillant­a időt választott arra, hogy utólag nyugdiját kérje a Tolnavármegye szolgálatában eltöltött húsz esztendeje után is.­­ — Lopják az ország pénzét! — Az ország pénze Csáky szalmája! — Tisza szalmája! — Vérdijat adtak neki! — zúgott az el­lenzék. Tisza István gróf sietett kijelenteni, hogy a király emelte föl Perczel nyugdíját, a minisz­tertanács javaslata alapján. — Ő felsége osztogatja az ország pénzét! — kiáltott fel Bartha Miklós. Ez persze megtörténik máskor is, mert ő felsége évenkint átlag negyven-ötvenszer él az­zal az alkotmányos jogával, hogy méltánylást érdemlő esetben a törvényesnél nagyobb fizetést, vagy nyugdíjat állapítson meg az állam szol­gáinak. — A határozat ő felségéé — szólt Tisza — de a felelősség természetesen az enyém. — Akkor fizesse ön! — zúgott a baloldal. Tisza azonban tévedett, mikor azt mon­dotta, hogy a felelősség az övé­ ebben az esetben — mert nemcsak az övé, hanem az utódáé is. Akkor ugyanis, a­mikor az 1905. évi állami zárószámadás majd a képviselőház elé kerül, a képviselőháznak határoznia kell az 1905-ben ado­mányozott nagyobb nyugdijakról is — Perczel nyugdija tehát akkor ismét szóba kerül s a most megnyilatkozott királyi kegyért viselni kell a felelősséget majd az akkori kormánynak is. Tisza megvallotta különben, hogy a jelen esetben a szabályoktól kissé el kellett térni, mert Perczel jogának az érvényesítésével hat eszten­deig késett s különben is hosszú idő választotta el az ő tolnai alispánságát a miniszterségétől. A szabályzatnak mindenesetre jóakarata magyará­zatára volt szükség. — Legyen jóakarattal az ország iránt! — szólt közbe Endrey Gyula. — A tettestársak osztozkodnak a bűntett után! — kiáltották egyszerre többen. Tisza e közbekiáltásokkal nem törődött s egy merész kijelentéssel akart válaszolni, a­mi azonban nem sikerült neki, mert csak a mondat közepéig jutott el: — Fölemelt fővel állítom, úgymond, hogy a méltányosság a jelen esetben oly férfiúval szem­ben alkalmaztatott . . . Ez már több volt, mint a­mennyit az ellen­zék meghallgathatott. — Igazaárulóval szemben alkalmazták! — kiáltották egyszerre százan. — Kötnivaló! Bor­hamisítók cinkosa! — Kit akaszszanak föl, ha ilyen embert nem ? kiáltott föl valaki, mikor a zaj kissé már csöndesedni kezdett. Tisza folytatni akarta szavait, de nem szá­mított azzal, hogy ma már­­ Rakovszky István nem akarta elhamarkodni a dolgot. — Annyit mondtam ? — szólt szinte meg­szeppenve. — Nem én, csak hetvenet mondtam. . A sváb végképp beugrott, most már erő­vel szaván akarta fogni a magyart. Nehéz munkája volt, de sikerült a végén. András mindössze azt kötötte ki, hogy még egyszer kipróbálja a lovat. Ha átugorja a kerítést, Isten neki, megadja a száz forint­­ráadást. .András ráült a lóra. Egyéb se kellett neki . . . Megficánkoltatta, ráncbaszedte a ké­nyes állatot, aztán, hopp! — átröpint rajta a kerítésen. — Megadom a százat, sógor — üzent vissza lova rövidlétű gazdájának — mer’ jól ugrik. Estére, mintha mi sem történt volna, már az istállójában volt a ló. III. Ebből persze per lett. De az egyszer a ma­gyar fogott ki a németen. Szepp ugyanis azon az alapon perelte Andrást, hogy megvette a lovát, de az árát nem fizette ki. András ellenben azt mondta erre: vizsgál­nák meg a német eszét, mert olyan még nem volt, hogy valaki a saját tulajdon lovát vegye meg. — De az enyém volt a ló — dühöskö­­dött Szepp. — Honnan tudja ? — riposztírozott András bölcs flegmával. — Megvettem a drága pénzemen . . . — Tülem ? — Az mindegy: megvettem, ült az elnöki székén, a­ki a zajongásra hivat­kozva, egyszerűen felfüggesztette az ülést. A szünet alatt a képviselők, szokás elle­nére, a teremben maradtak még néhány percig, s igen hevesen tárgyalták, hogy Tiszát ma nem engedik szóhoz jutni. Tisza ezt észrevette s a­mint Zsakovszky újból megnyitotta az ülést, ezzel az egyetlen, rövid, s a nagy zajban elveszett mon­dattal fejezte be a beszédét: — Ismétlem: a méltányosság a jelen eset­ben minden tekintetben méltó férfiúval szemben alkalmaztatott. A miniszterelnök leült s vége volt a parla­menti zivatarnak. A holnapi ülés napirendjére kitűzték Eötvös indítványának megvitatását s ezzel a mai ülés véget ért. A képviselőház ülése. Elnök: Rakovszky István. Zboray Miklós jegyző fölolvassa a múlt ülés jegyzőkönyvét. Tisza István gróf kifogásolja a jegy­zőkönyvet, mert az van benne, hogy a Ház Eötvös­­tegnapi indítványát kitűzte a mai ülés napirendjére; ez tévedés, mert a­ mai ülésre csak az indítvány meg­okolása van kitűzve. E hiba kiigazításával a jegyzőkönyvet hitele­sítik. Holló Lajos, Günther Antal és Szederkényi Nándor bíráló­ bizottsági elnökök alaki okok miatt­ kifogásolt mandátumok igazolásáról tesznek jelentést. Batthyány Tivadar gróf, a fölirati bizottság előadója beterjeszti s fölolvassa a fölirati javaslatot,­ mely igy szól: Fölirati javaslat: Felséges apostoli király! Legkegyelmesebb urunk! Felséged folyó év január hó 4-én az 1901.­ évi október 26-ára összehívott országgyűlést föl-­­oszlatta és a nemzetet akaratának nyilvánítására fölhivta. A nemzet, bár nagy része súlyos aggodal­makat táplált a föloszlatásnak törvényessége­­iránt, mégis megfelelt felséged fölhívásának." A választások megtörténtek. A nemzet akarata olyan irányban nyilvánult, hogy felségednek; azon kormánya, mely a föloszlatást javaslatba hozta, az új országgyűlés megnyitását be sem­ várva, lemondott, mert tudta, hogy az új kép-, viselőháznak támogatását el nem nyerheti. Azóta több hónap telt el és az országnak­ még mindig nincsen olyan kormánya, mely a­ képviselőház bizalmát bírja. Az országgyűlés működése meg van bénítva. Országgyűlésileg­ megszavazott költségvetés híjján az állami ki-­­adások és bevételek nem bírnak törvényes alap­pal. Nem szükséges felséged előtt bőven kifejte­nünk az ilyen helyzet tartósságának káros, sőt, veszélyes hatását. Egyszerűen rámutatunk egy­-------- ’ - -....................- ’ !—----------------— — • — Ha mindegy — mondta András kajá­nul — akkor eladom magának a gróf ezer lánc földjét. Megye meg: mindössze száz pengő-m­­ért adom. A biró elfordította fejét­ és belekacagott a. zsebkendőjébe. Aztán kereste a kibontakozást a törvények eszkamótájából. A végén, mit volt mit­ tennie: Szeppet ismeretlen tettes ellen teendő bünfenyités följelentésére utasította s András­nak odaítélte a lovát. Ez megköszönte a szives ítéletet s fájda­­lomdij fejében a jövőre való nézvést egy épüle­tes tanácscsal szolgált lefőzött perbeli ellen­felének. — Sógor — mondta neki, a­mint kifordul-­­tak a törvényházból — nem okos dolog a tör­­­vényre járni, valameddig az ember eljárhat a saját eszén is. És elmagyarázta, mit cselekedett volna ő­ a Szepp helyén. — Ha én a kend bőribe vagyok — igy kezdte az oktatást — ma is enyém a­ló. . A sváb bámulatos képet vágott. ' — Né! Mit kellett volna csinálni? ' — Hát — eszelte András — elsőbben is elmentem vóna a fü­gedi bábaasszonyhoz . . ... András szavát elkapta a szél: nem lehetett meghallani, mint szerezte volna vissza a bábaasszony révén a lovát. Csak annyi bizonyos,­ hogy Szepp a kioktatás után fejéhez kapott és kalapját a földhöz vágta mérgében. — Himm­elkind­fixdeimerwetter! Hisz a dolog igen egyszerű lett volna! — Az ám — hagyta helyben András. — Vannak ilyen jó kis kitalálások. Csak az a hiba,, hogy ész nélkü­l nem igen gyűlnek helybe. 3

Next