Budapesti Hírlap, 1905. május (25. évfolyam, 120-149. szám)

1905-05-29 / 147. szám

4 délnyugat felé 300 halott és sebesült hátrahagyásá­val, nagy távolságra visszavonult, megállapítandó, hogy Linevics vezérkarának pontos adatai szerint Miscsenkó osztályából 14-től 23-ig csak egy katona tűnt el és mind a harminchét halottat és sebesültet magukkal vitték. A japán jelentések elhallgatják a japán veszteséget. 20-án a japánok a 29. japán ezred­ből, melyet a lövészárkokból kiűztek és megfutamí­tottak, száz halottat hagytak hátra. Ugyanennek az ezrednek két századát a kozákok lemészárolták és egy egész lovasszázadot tisztekkel együtt elfogtak. Mis­csenkó tábornok az ellenség veszteségét legalább há­romszáz halottra teszi, nem számítva az elesett tun­­guzokat és a megsebesült japánokat. Elsülyesztett amerikai gőzös. Tokió, máj. 28. (Hivatalos.) Bozsesztvenszk­i tengernagy május 21-én Formóza, magasságában elsülyesz­­tett egy amerikai gőzöst, melynek neve ismeret­len. A legénységet megmentették. Az argentínai hajó vásárlás.­ ­ Szófia, máj. 28. A Corriere de la Sera jelentése, hogy Bulgária öt millió rubel provízió fejében Argentiniától Orosz­ország számlájára négy modern páncéloshajót és há­rom torpedónaszádot vásárolt, a­melyek bolgár lo­bogó alatt Új-Guinea felé haladnak, a­hol kétszáz matrózt s tengerészkatonákat, valamint lövőszert vesz­nek föl, mint illetékes oldalról kijelentik, teljesen koholt. _­__________­_____1._____„ Szegedy Róza ünnepe. Sümeg, máj. 28.­­Kiküldött munkatársunktól.) Ez a verőfényes szép május hónap a Múzsa ünnepi hónapja lett Ma­gyarországon. Pár hete Csokonai Vitéz Mihály Lillá­jának gyújtott kegyeletes tüzet az emlékezet. Ma a boldogtalan és főként a boldog szerelem dalosá­nak, Kisfaludy Sándornak a Múzsáját ünnepelték az ő városában, Sümegen, abból az alkalomból, hogy­­Szegedy Róza ércbe öntött domborművű arcmását odahelyezték a márványoszlop talpára, a­mely alatt koporsója már a Kisfaludy Sándor koporsója mellett pihen. A méretei szerint talán országos ünnepnek nem lehet mondani ezt a sümegi ünnepséget, noha a ren­dező sümegi Kisfaludy-kaszinó figyelme, fölkészült­sége, előzékenysége tökéletes keretet tudott volna adni egy ilyennek is. De végtelenül kedves volt, meleg volt, a maga egészében oly kerek és h­armó­­nikus, hogy talán jó se lett volna, ha másforma lett volna. Ennél tisztábban kulturális ünnepet lelkében, hangjában, egész lefolyásában, a költészettel harmó­­nikusabbat, a­melynek dicsőítésére hivatva volt, iga­zán képzelni se lehet.­­ Maga a keret is, a­mit a természet adott, gyö­nyörű. Sümeg városa a természet szépségének ünnepi köntösét viseli hétköznapon is. A híres sümegi vár romjaival koronázott zöld hegyorom tövéhez simuló eleven, szép kis várost koszorúba ölelik a szelíd bala­toni hegyek. Szőlőskertek, zöld erdőség, a természet mosolygó bősége mindenfelé. Valami kedves, bájos, enyhe romantika varázsa reszket az egész vidéken és ez a kedves, szép táj, úgy látszik, a maga lelkével ihlette meg az emberek lelkét is,, a­kik itt laknak. Tele vannak együttérzéssel, a szépnek megértő szere­­tetével, kiváló fiaikhoz való büszke ragaszkodással és oly megvesztegető szivességgel, a mely már művészete a szeretetreméltóság mesterségének. Szelíd és vonzó szépségével igazán poéta ünneplésére való város Sümeg. Szegedy Róza koporsóját már két esztendővel ezelőtt odavitték Kisfaludy Sándoré mellé, hogy a költő és hitvese, a ki holtáig Múzsája is volt, együtt legyenek az örökkévaló pihenésben is. Az átvivés akkor csöndben történt, az ünnepséget a sümegi Kis­faludy-Kaszinó — a­melynek alapítója és első elnöke 1841-ben Kisfaludy Sándor volt — most rendezte, a mikor Szegedy Róza bronz-reliefképe, Istók János gyönyörű munkája, elkészült. Az ünnepségen képviselve voltak a magyar tu­domány és irodalom vezető testületei. A Tudományos Akadémiát Heinrich Gusztáv főtitkár és Hegedűs István, a Kisfaludy-Társaságot Jakab Ödön, a Pe­­tőfi-Társaságot Ferenczy Zoltán, a Nemzeti Múzeumot Sebestyén Gyula képviselte. Eitner Zsigmonddal, a kerület országgyűlési képviselőjével eljöttek az ün­nepre Nyári Béla, Héderváry Lehel, Sümegi Vilmos és Markos Gyula országgyűlési képviselők is. A fővá­rosi vendégeket, a­kik szombaton este érkeztek, a ren­dező­bizottság fogadta, a­melyben Lukonich Gábor dr.-ral, a Kisfaludy-Kaszinó érdemes elnökével az élén, Krisztinkovich József, Darnay Kálmán, Bánffy Alajos, Zombory Andor, Éles Károly, Sümegi Tiva­dar és E. Dervarics István buzgólkodtak. Hosszú ko­csisorban vonultak­ be a föllobogózott városba, a­mely ez estén kettős ünnep díszében pompázott. Szombaton érkezett ugyanis Hornig báró püspök is Sümegre és a lakosság este lampionos menettel vonult palotája elé, hogy köszöntse. Eitner Zsigmond beszéddel üdvö­zölte, a­mit a püspök a rezidencia erkélyéről szíves szavakban köszönt meg. Az ünnepség vasárnap délelőtt tíz órakor kezdő­dött, a­­Kisfaludy-kaszinó gyönyörűen földíszített nagytermében, a­hol leleplezték Kisfaludy Sándor arcképét. A költő bronz mellszobra már régebben ott van a kaszinó olvasó­termében, márványemléke pedig a Kisfaludy­ téren, szemben a poéta emléktáblával megjelölt szülőházával. A­ nagytermet zsúfolásig megtöltötte az előkelő, szép közönség, gyönyörű asszonyok, lányok, a fővárosi vendégeken kívül eljöttek még a megyei notabilitá­­sok, Hertelendy Ferenc főispán és­ Csertán Károly alispán, Ruzicska Kálmán dr. tanfelügyelő, a Kisfa­ludy és a Szegedy-családok tagjai: a Sümegen lakó Kisfaludy Móráé, három leányával, Kisfaludy Kris­­tófné és Béláné Dukáról, Kisfaludy Tivadar Keszt­helyről, Szegedyné báróné, Szegedy György kamarás két leánya és ifj. Reiszig Ede, a vasmegyei főispán fia, a­kinek az édesanyja szintén Szegedy-leány. A díszg­yűlést Lukonich Gábor dr. elnök nyi­totta meg néhány szíves üdvözlő szóval, azután Kele­men Károly reáliskolai igazgató, a kaszinó elnöke, mondott emlékbeszédet Kisfaludy Sándorról. Be­széde igen szép méltatása volt a nemzeti újjáéledés­nek­­ a kultúrában, Széchenyi Istvánról szólt a leg­bővebben, az ő tevékenységéről, kérdéseiről, a­melyek­nek eredménye lett a Kisfaludy Sándor lelkes buzdí­tására a sümegi kaszinó is, a­mely ma dicsőséges meg­alapítója emlékének adózik. A beszéd végén hullt le a lepel Kisfaludy Sán­dor új arcmásáról, a­mely Helszky Sándor festőnek a sümegi reáliskola rajztanárjának sikerült munkája. A riadó tapsok elmúltával gyönyörű menetbe tagolódott a közönség és nemezti színti és egyesületi zászlók alatt, selyemszalagos koszorúkat emelve a föl­lobogózott városon keresztül a Kálvária-út hatalmas gesztenyefái alatt a temetőbe vonult. Magasan kiemelkedő fehér márványemlék áll Kisfaludy Sándor és Szegedy Róza vasrác­csal kerí­tett közös sírján. Az emléken fönt a költő mellszobra, most odakerült széles talapzatához a múzsája képe is, kerek bronz­ dombormű, a­mely rózsakoszorúval övezve mutatja Szegedy Róza finom vonású szép fejét. A daloskor elénekelte a Himnuszt, ezután Luko­nich Gábor dr. magasztalta igen szép, lendületes, for­más beszédben Kisfaludy Sándort, a­kinek dicsősége ráragyog a városra. Az ünnepi beszédet Ferenczy Zoltán mondotta, Szegedy Rózát dicsőítette, az ideált, a ki legnemesebb forrása volt a költő alkotásának és a ki épp úgy ré­szesévé vált az irodalomnak, mint a­hogy részese egy nagy esemény a históriának, a­mely a krónikást inspi­rálja. Hitvese és eszménye volt a költőnek, a­kinek megadta az élet boldogságát és segített megszerezni a halhatatlanságot. . Hatalmasan megéljenezték az erős szárnyalású szép beszédet, nemkülönben a Zombory Andor tanár gyönyörű alkalmi ódáját is, a melyet a szerző pom­pásan szavalt el és a melyből közöljük ezt a pár strófát: És mint,­ha két akác virága Fehér álmok közt összenő: Lelkük szerelme összeolvad És dalt és álmot egyre sző , mint a sötétlő éjszakába Röppenve száll a szikra ki: Szálltak a daltalan mezőre Merengő, méla dalai. S hová a dal még nem hatott el: Világló fény lett éneked. Igaz, magyar dal lüktetése Hatotta át a sziveket, S a­mig a lelked álmodozva, Font hitvesedre koszorút: A dicsőséghez, boldogsághoz Ő mondta: merre van az út! A temérdek koszorú közül elsőnek a Kisfaludy­­kaszinóét, azután a családét, majd az Akadémiáét tet­ték le. Heinrich Gusztáv néhány meleg szép szót mondott, hódolva Szegedy Róza emlékének, a­ki olyan szárnyakat adott Kisfaludy Sándor lelkének, a­me­lyekkel a legmagasabbra tudott röpülni. A Kisfaludy- Társaság koszorúját Jakab Ödön, a Petőfi-Társaságét Ferenczy Zoltán, a Nemzeti Múzeumét Sebestyén Gyula dr. tette le. Koszorúkat küldtek még: Zala vár­megye, Berczik Árpád, a nagykanizsai főgimnázium, a keszthelyi főgimnázium, a sümegi állami reáliskola, a Zalaegerszegi Irodalmi és Művészi Kör, a Nagyka­nizsai Irodalmi és Művészi Kör, Keszthely város, Sü­meg város, a sümegi izraelita hitközség, a Vörös­­kereszt-egyesület, az Izraelita nőegyesület, az Erzsé­­bet-nőegyesület, a Lövölde, a Polgári Kör, a csabren­­deki ifjúsági egyesület, a sümegi iparos ifjak egyesü­lete, a sümegi katolikus legény­egyesület és a tűzoltó­­egyesület.­­ Ezeken kívül hoztak még vagy húsz ko­szorút. Délután két órakor, miután a vendégek megnéz­ték Darnay Kálmán roppant érdekes, gazdag mú­zeumát, lakoja volt a kaszinó nagytermében. Az első tésztát Lukonich Gábor dr. a királyra, majd az or­szágos irodalmi társulatok megjelent küldöttjeire mondotta. Barkóczy Károly dr. a Kisfaludy- és Sze­gedy-családok tagjait, Fürst János, Istók János és Helszky Sándor művészeket, Barkó Ferenc a megye vezetőit, Bánffy Alajos a sajtó képviselőit, Krisztinko­vich József a vendégeket éltette. BUDAPESTI HÍRLAP. (147. sz.) 1905. május 29. Az országos ifjúsági tornaverseny. Budapest, máj. 23. Magyarország ifjúságának kétnapos ünnepe ma véget ért. Tele életkedvvel, fiatalos tűzzel jött a vi­dék dísze, virága a fővárosba és hazatér azzal a tu­dattal, hogy megerősítette az ország szívében a büsz­keség érzését, a reménységet, a jobb jövőben való bi­zalmat. A­hogy a Szózat és a Himnusz hatalmas ak­kordja az égnek szállt, a harmincezer főnyi közön­ségnek imára kulcsolódott a keze és a­mikor pro­­gramon­ kívül ösztönszerűleg, valami névtelen sugallat hatása alatt fölcsendült a Kossuth-nóta, egetverő lelkesedés tört ki a szívekből. A jelenet fenséges, ma­gával ragadó volt, hatása alatt elfelejtettük a diszhar­móniát, a­melyet a rendezőség fejetlensége, vagy bru­talitása okozott. Ennek az emlékét hagyják itt if­­jaink, magukkal csak hálánkat és szeretetünket vigyék. A tornaverseny mai második napja impozánsant illeszkedett bele a főváros vasárnapi életébe. A tarka­, ruhás tornászok kisebb-nagyobb csoportja már a dél­előtti órákban szokatlanul színessé tette az utcák hul­lámzó tömegét. Délután pedig a város minden részé­ből hosszú kocsisorban, villamoson és gyalogosan, a közönség ezrével tódult ki a csömöri­ úti versenypá­lyára. Három órára volt kitűzve az ünnep kezdete, de már fél háromkor minden jegy elfogyott. A közönség azonban még mindig hömpölygő áradatként húzódott végig a pályához vivő útón, s valósággal életveszedel­mes tolongás támadt a csukott pénztárhelyiségek előtt. A helyzet már-már kritikussá változott, a­mi­kor a rendőrség kiszorította a közönséget a Szabó József­ utcából és a csömöri-úti bejárónál kordont vont. A kordonon csak az juthatott be, a­kinek már előre meg volt váltva a jegye. Benn a pályán akkor már óriás közönség volt együtt. A két tribün tízezer ember befogadására épült, de­ legalább ugyanannyian szorongtak a tribü­nök előtt lévő téren is. Az állóhelyeken is voltak leg­alább tízezren. A páholyokban a budapesti társaság szine-java volt együtt. A hölgyek rózsaszín, fehér és heliotrop ruhái gyönyörű színvegyülek­ké olvadtak össze. A tribünök előtt ember-ember hátán szoron­gott és mindenki igyekezett leg­alább a fölvonulást végignézni. A kinek már a tribünön, vagy előtte nem jutott hely, elvonult a pálya jobb és baloldali kanyarodásához és a mikor a tornászok bevonultak, festőin szép kerete volt az egész versenytérnek. A díszpáholyban a főúri világ számos képviselője volt együtt. A mai ünnepet végignézte Apponyi Lajos gróf udvarnagy, Berzeviczy Albert kultuszminiszter, Wla­ssics Gyula, B­olg­ár Ferenc, a képviselőház al­­­elnöke, Zsilinszky Mihály államtitkár, Álgya Sán­dor honvédezredes, Teleky Sándor gróf, Molnár Viktor államtitkár, Gaudernak tábornok, Banovits Kajetán miniszteri tanácsos, Rózsavölgyi Gyula al­polgármester és Kun Gyula tanácsos és még igen sokan közéletünk kitűnőségei közül. Az a leirhatatlanul szép kép, a­melyet a tor­nászok fölvonulása nyújtott, örökké felejthetetlen lesz a közönség előtt. Az ifjak fáradhatatlanok vol­tak ma is. Egész nap talpon voltak, de azért jóked­vük nem csökkent, sőt lelkesedésük sokszor határta­­­lan volt. A versenyek alatt az oszlopokba osztott ink.

Next