Budapesti Hírlap, 1905. július (25. évfolyam, 179-209. szám)

1905-07-01 / 179. szám

Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor. egy hónapra 2 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben 8 fil., vidéken 10 fil. Telefon: szerk. 54—63, kiadók. 55—95, igazg. 55—53. O orafon. Budapest, 1905. XXV. évfolyam 179. szám. Szombat, július 1. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. ker., Hökk Szilárd­ utca 4. ss. Elefi­eta-­ói hirdetés­ földetei: Cyyant­hál József-körut 5. ss. a. oldalán. Apró­hirdetések ára: Egy szó 5 fil., vastagabb betűvel 10 fll. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, hogy a lap szétküldése fennakadást ne szenvedjen. Aratás és sztrájk. Budapest, jan. 30. Tropikus záporok s a feketerozs­dára vonatkozó gyászhírek közepett or­szágszerte megindult az aratás. Két ellenség is kivonult idei termésünk nagy­szabású eredménye ellen: a szárazság és az özönvíz. De habár a legutóbbi napok időjárása, a sok zápor, vihar és jégeső, kétségkívül károsan hatottak, termésünk eredményének összesége mégis örvende­tesnek mondható. Ám az utolsó percben megjelent egy harmadik ellenség is. Talán ártóbb valamennyinél. Nemcsak azért, mert szintén ronthatja a termés sikerét, ha­nem azért is, mert egyszersmind társa­dalmi zavart, sőt szerencsétlenséget okoz. Ez a harmadik ádáz ellenség, a sztrájk. Ha ez a veszedelem el nem há­rítható, a termés az ország több részében tönkremegy. Az Isten áldása elrothad künn a mezőn, vagy a túlérett kalászok­ból a szem kipereg. Ezenfelül súlyos visz­­szavonás keletkezik társadalmunkban. Nemcsak vizes aratásunk lesz, hanem le­het­­ véres. Eső, szárazság Istentől van. Ezen nem változtathatunk. A sztrájk azonban az emberektől van. Ezen tehát lehet segí­teni emberileg és úgy látszik, mind a két fél emberies eljárásától függ a siker. Föl­desuraknak, bérlőknek, aratóknak egyál­talán meg kell fontolniuk a helyzet sú­lyos következményeit. Nem egymás le­győzéséről szabad szónak esnie, hanem egymás meggyőzéséről. Erre kell hatnia valamennyi tényezőnek, a társadalmiak­nak és kormányzatiaknak egyaránt. A­hol a gonoszsággal szemben erély szüksé­ges, ott az erélyt föltétlenül érvénye­sí­­teni kell. De a kiegyenlítés jegyében kell eljárni minda maiz esetekben, a­hol félre­vezetésről, félreértésről, vagy igazságta­lanságról van szó. A két elementáris el­lenség által okozott károkat ne fokozza még az emberek ellentéte. Az őszi gabonafélében jobb termé­sünk lesz, mint volt a múlt évben. Ha négy, leginkább szinmagyar vármegyén­ket a hagyományos aszály meg nem sa­nyargatta volna s ha a nyugati és délnyu­gati országrészek némely vidékén a sok eső­s jégverés nem okoznak kárt, az ősziekben s általában a gabonanemüek­­ben is elsőrangú termésünk lenne. De Csongrád szinte egészen, Békés túlnyo­móan, Arad több, mint felerészében s né­mileg Szatmár gyönge, vagy éppen silány termést ígérnek. Épp a Tisza mentén, ekkér a híres tiszai búza klasszikus föld­jén, gabonafélében csak­ gyönge termé­sünk lesz. Temesmegye és a Bácska jó­termése csak némileg pótolhatja az aszály sújtotta vármegyék gyönge, vagyz éppen rossz termését. A Dunántúl s a Kisz-Alföld, névszerint Nyitra jótermése azonban teljesen helyrehozza a gabona­félében való termési egyensúlyt. A kapás­növények remélhető nagy termése­ pedig, ha valamely baleset nem éri, gazdasági­lag áldásossá teszi az idei év emlékezetét. És nemcsak gazdaságilag örvendetes ez az immár teljesen valószínű föltevés, habár legelső­sorban a gazdasági szem­pont fontos. A tavalyi katasztrofális évet az tette különösen sajtóvá, hogy a kapás­növények tönkrementek s a takarmány­ban beállott irtózatos deficit súlyát nyögi ma is állatállományunk. De még a ga­­bonaneműek is súlyos deficitet mutattak az 1903. év eredményeihez képest. A statisztikai hivatal legújabb közleményei szerint a múlt évben 44 millió koronával kisebb volt a növényvilághoz tartozó ki­vitelünk a múlt évben, mint 1903-ban. Hogy veszteségünk mégis csak 20 millió korona lett, ennek oka a nagyobb árak­ban található meg. Legjellemzőbb azon­ban a múlt évre nézve az, hogy a rossz termés miatt 42 millió korona értékű ga­bonát hoztunk be, mely összegből, több mint 21 millió esik a búzára s közel 14 millió a kukoricára. Az idei jó termés mindezt a bajt elhárítja rólunk s ha gar­bona-exportunk nem is lesz túlságos nagy, behozatalra, a terméssel kapcso­latban nem álló importról nem szólva, az idén nem lesz szükségünk. A kapásnövé­nyek remélhető dús sikere bőséges táplá­lékot ad népünknek s az Alföld néhány vármegyéjében jelentkező takarmány­­hiány mellett is állatállományunk nem­csak eltartható lesz, hanem egyszersmind pótolhatjuk hiányait, a­melyeket a­ múlt évi katasztrófa okozott. Mindent össze­gezve, az idei év a jobb gazdasági évek­hez fog tartozni. Még a szőlőtermés is jónak ígérkezik s i a­ magyarnak mód­jában lesz politika ruhánatát a hegy és­­homok levével leönteni. Már ez is mutatja, hogy idei termé­sünknek politikai hatása szintén lesz. Ha politikai bajaink tovább súlyosodnának s nemcsak az elvi, hanem a gyakorlati passzív rezisztenciába kellene mennünk, ennek kellemetlenségeit sokkal könnyeb­ben el lehet viselnünk jó, mint rossz ter­més mellett. Jómódban, tele gyomorral, könnyebb fittyet hányni a törvénytelen hatalomnak, mint nyomorúságban s­zorgó gyomorral. Magyarország s így a magyar nemzet sorsa egyáltalán nagyon, sőt túlzottan a mezőgazdaság eshetősé­geibe van bekapcsolva, ekkor a mezőgaz­daság nálunk nagyon is komoly politikai tényező. Fájdalom, azonban egyszer­smind nagyon szeszélyes faktor. Még na­gyobb baj, hogy folyton ismétlődő sze­szélye többnyire a magyarságot sújtja. A szárazság ismét a tiszavidéki magyarsá­got érte leginkább. A kubikosok sorsáról nem is szólva, a tiszavidéki magyarságot az idei év ismét próbára teszi. Nem a túl­ságos nedvesség, hanem mindig a túlsá­gos szárazság a baj fő oka. Az összehasonlításra érdekes alkal­mat kínálnak most az ország ama részei, melyek eső hiányában, vagy a sok eső miatt szenvedtek. A termés eredményei ki fogják mutatni, hogy sokkal többet árt a szárazság, mint a túl sok eső. A száraz­ság tönkreteszi a gabonaféle­­mellett a kapásnövényt és a takarmányneműt és így aztán sem embernek, sem állatnak nincs tápláléka s az állatokat a gazda kénytelen potom áron eladni, mint a múlt évben történt. A sok esőtől megdőlhet és rozsdát kaphat a búza, de virul a ka­pásnövény s ha mocsárrá lesz a mélyeb­ben fekvő rét, bő füvet ád a domboldal és a szikes mező. Egyáltalán, a kultúra, ha­ladásával s az állattenyésztés emelkedése mellett, a gabonanemü, névszerint a búza­, mindinkább háttérbe szorulván, a nedves esztendő mindig kevésbbé lesz veszélyes a­ száraz évvel szemben, igazi csapásként csak a szárazság sújthat a kultúra nagyobb fokán s minket ma már csak ez oldalról fenyegethet vesze­delem. A szárazság az, a­mely ellen véde­keznünk kell, nem az ország egész terü­letén, hanem főleg az alföldi síkságon. Ennek száraz jellege annyira szembe­szökő, hogy valóságos sivatag-klímának mondható. Az idei év is úgy kezdődött, mint a tavalyi, ismét száraz volt az ápri­lis hónap. A májusi esők azonban meg­váltották az országot szörnyű helyzeté­ből. Ámde a páradús felhők, a domboru­­lati viszonyokhoz simulva, a nyugati és keleti hegyormokon vonultak fölfelé és szárazon maradt az Alföld nagy része. Legtöbb volt a lecsapódás délen, észak­keleten és nyugaton, legkisebb a Tisza középfolyásánál. És ez az állapot majd­nem normálisnak mondható. Voltak ugyan rendkívüli század évek az Alföl­dön, mint például az 1888-iki, a mi­dőn a 600 milliméteres átlagos lecsapó­dásnak csak fele áztatta a Tisza vidékét. Vagy, mint a tavalyi esztendő, a midőn a Tisza környékén áprilisban csak 6 milli­méteres eső volt. De a lecsapódás meg­oszlása s az Alföldön a gyors elpárolgás még az 500—600 milliméteres lecsapó­dást is elégtelenné tes­zik. Különösen a száraz tavaszok fenyegetik általában az Alföldet s igy el lehet mondani, hogy a Mai számunk 28 oldal

Next