Budapesti Hírlap, 1905. augusztus (25. évfolyam, 210-240. szám)

1905-08-01 / 210. szám

Budapest, 1905. XXV. évfolyam 210. szám Kedd, augusztus 1 Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor. egy hónapra 2 kor. 40 fll. Egyes szám ára helyben 8 fll., vidéken 10 fll. Telefon: szerk. 54—63, kiadók: 55—95, igazg. 65—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vill. ker., Bükk Szilárd­ utca 4. sz. Ikitutéiu­m hirdetés-fölTétel: Ggjut hit Jen­e Merut 5. it­­ oldala. Apró hirdetések Ara: Egy szó 6 ill., vastagabb betűvel 10 ill. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Bánffy Dezső báró, Budapest, júl. 31. Attó­l tartunk­, h­ogy Bánffy Dezső báró pártalakítási törekvése bizalmatlan­ságot, félreértést és zavart fog okozni a nemzeti politika küzdő csapataiban. E csapatok és vezéreik, köztük Bánffy és tizenhárom fegyvertársa, a nemzeti küz­delem célja iránt teljesen egyetértenek. A küzdelem módszere­s taktikája eddig szintén teljesen egyöntetű volt. Az egyet­értésnek és egyöntetűségnek megvan a sikere. A koalíció szilárdan áll, a nemzet bizalma napról-napra szinte szemmel lát­­hatólag növekedett irányában. A bécsi politika és magyar kirendeltségének re­­akcionárius és abszolutisztikus kísérletei csütörtököt mondtak. Senki sem ijedt meg tőlük, senki sem szerelt le. A rendület­len nemzeti politika alélttá tette a­z ügy­vezető kormányt, a­mely tehetetlenségé­ben szövetkezett a nemzetközi szocializ­­mussal s a legizgatóbb kérdéseket igyek­szik napirendre keríteni, továbbá arra kényszerítette a végkim­emlésig harcoló Tisza Istvánt, hogy a saját kardjába dűl­jön, seregét pedig feloszlassa. Az összes fejlemények igaziat adtak a koalíciónak és igazolták a koalíció ösz­­szetartását s harcmodorát. A reakció te­hetetlensége s kapkodása a mellett szól­nak, hogy a koalícióban semminek sem szabad megváltozni, sem cél, sem harc­modor, sem bajtársi összetartás dolgá­ban, ha az eddigi eredményeket és a kez­dettől fogva kitűzött célt biztosítani akar­ják. Való igaz, hogy Bánffy sem Deésen, sem másutt, sem papíron, sem tettel sem­mit sem vétett a koalíció ellen; ismétel­ten hangoztatja, hogy a­mit akar, csak a koalíció keretén belül akarja. El kell is­mernünk azt is, hogy elvitazhatatlan joga van ahhoz, a­mire törekszik. Célja a 67-es pártok összesítése a saját programja alapján, akár az ő, akár más valakinek a vezérsége alatt, természetesen inkább az övé alatt. Deési toborzója­, pardon! — politikai hitvallása csaknem ellenállha­tatlan. Mindenben egyetérthetünk vele valamennyien. Ennél jobbat politikai programról mondani sem lehet. Nagy do­log kielégíteni Kossuthot, Andrássyt, Ap­­ponyit, Zichy Aladárt, Vázsonyit, Mező­­fit, Bokányit, Eötvös Károlyt, Lengyel Zoltánt és Olay Lajost egy füst alatt. A programjához való tulajdonjogát sem vi­tathatjuk el Bánffytól. Csak arra kell őt kérnünk, hogy ő se vitassa el a másét, mert akkor mindjárt meg kell kérdezni, hogy ki a szarka? Elvégre minden kávé­házi és malomalatti politikus tudja, hogy Magyarországon ki vallotta először poli­tikai programpontonként az önálló vám­területet, a nemzeti katonai követelése­ket, a választói jog kiterjesztését s olyan egyházi s kulturális politikát, mely pá­pistát, kálvinistát, zsidót s pogányt egy­formán kielégít. Ezt a kényes pontot te­hát ne feszegessük, annál inkább ne, mert a Saulusból Paulussá lett Bánffy tagad­hatatlanul érdemes szolgálatokat tett az említett ügyek fölkarolása, népszerűsí­tése s bátor képviselése terén. Bánffy akciója ellen csak az a ki­vetni valónk, hogy a jót rosszkor s rosszul akarja. A koalíció által kitűzött végcé­lokból még semmi sincsen elérve. Bécs még mindig hajthatatlan, az alkotmány­ellenes kormány még mindig itt alkal­matlankodik. A legkisebb szerep- és hely­csere kiforgathatja sarkaiból a koalíciót, ha a szerep- és helycsere a kitűzött vég­célok kiküzdése előtt történnék. Minden­kinek meg kell maradni a maga helyén és szerepében, ha nem akarja veszélyez­tetni az összetartást. Nem szabad senki­nek érvényesülni a más rovására, min­den érvényesülés, ha magában véve még oly természetes, jogos s erkölcsös volna is, mihelyt nem a szövetkezeti pártok közös nemzeti célját szolgálja, végzetes és kárhozatos, mert a nemzeti küzdelem bukását készíti elő. Bánffyt a pártalakítási törekvése könnyen sodorhatja a tilos érvényesülés mezejére. Minden pártvezér természetes törekvése, hogy mentül nagyobb tábort szervezzen magának az országban. Bánffy is szervezheti táborát, de kint az országban és nem bent a koalícióban, a­hol minden változás veszedelme lehet az egyensúlynak. Bánffy a hatvenhetesek­­ből többséget akar szervezni, hogy a koa­líció programját kiküzdhesse. Nem fölös- Köd kisasszony. Az első lépés. Irta Vándor Iván. A­ parányi keztyüs kéz idegesen nyomta meg a csengetyű­ gombját. Egy tizennyolcesz­tendős libériás inas, roppant udvariasan, abban a percben ajtót nyitott és lesegítette róla csipké­ből és prémből komponált kabátkáját. — A nagyságos úr még öltözik. Méltóz­­tassék egy pár percet várni — mondta, s azzal eltűnt. Márta körülnézett. Hatalmas szobában volt, melynek a falát vörös kárpit fedte. Az ajtókról nehéz sötétvörös függöny hul­lott le, a parketten apró vörös szmirnák voltak ide-oda dobálva. A bútorzat mahagóni volt. Apró, szeszélyes, formájú székek, díványok, asztalkák. Meghatározhatatlan alakú állványokon remek­művű fehér márvány-szobrocskák állottak. Nagy, nehéz illat áradt ki a bútorból, szőnyegből és kárpitból. Átható parfümszag, mely szinte ál­­mosítólag hat arra, a­ki nincs hozzá szokva. Márta kissé kényelmetlenül kezdte magát érezni. Szőke fejével és sötét ruhájával pompásan beleillett ebbe a fantasztikus környezetbe, de őt magát nyugtalanította a csend, a várakozás, a sok pirosság. Előbb érdeklődéssel nézegetett egy alvó nőalakot, aztán a másik sarokban egy szatirt, mely gúnyosan tekintett a szemébe. — Gyönyörű itt minden. Tényleg ilyennek képzeltem az ő otthonát "— gondolta magában. Később azonban ideges kezdett lenni. Bel-és alájárkált a szobában és boszosan rágta az ajkát. — Ő,­felségéhez könnyebb bejutni. Ha tud­tam volna, hogy ennyi teketóriával jár . . . Nem fejezhette be gondolatát, mert abban a percben előtte állott Mérey Pál. Mére­y azok közül az írók közül való volt, kik egy csapásra hódítanak a társadalom min­den rétegében. Mikor föltűnt, még a jó barátai is nagy jövőt jósoltak neki. Hideg tekintetű, éles elméjű, finom lelkű ember volt, ki belelá­tott az emberek veséjébe és ha valakivel beszélt, még mielőtt az illető elmondta volna, mit akar, ő már körülbelül tisztába volt vele. Egy gyors pillantással végig mérte Mártát. Az asszony olyan egyszerű és elegáns volt, mint egy mágnásasszony, a neve azonban rop­pant polgáriasan hangzott. — Szabóné vagyok — mutatta be magát. Mezey bevezette a vendégét a dolgozószo­bájába, hol minden fehér volt, leültette Mártát egy nagy fotelbe, mely jegesmedvebőrrel volt leterítve, ő maga szembe foglalt vele helyet és biztosította, hogy végtelen boldog lesz, ha vala­miben szolgálatára állhat. Az asszony hátrahajtotta a fejét és egy­ pillanatig farkasszemet nézett az íróval. — Ön körülbelül sejti, mi lehet az, a­mi egy asszonyt az ön házába hozza. — Gondolom. — Lássuk, kitalálja-e? — Ön fel akarja magát fedeztetni általam. — T.saz­— Ön írni szokott és most lapot kér. — Igaz. Magának, úgy látszik, nagy gya­korlata van ebben a dologban. — Hetenkint átlag egyszer jön hozzám va­laki, ki, mint ön, nagyságos asszonyom, egy hosszúkás borítékot tart az ujjai között, mely­ben egy fölfedezetlen remekmű húzódik meg. — És jóindulattal szokta ön azoknak a hosszúkás borítékoknak a titkát fölfedezni ? — Miért ne ? Márta izgatottan vette elő a gondosan összehajtogatott papírlapokat. — Tehát lesz szives elolvasni ? — Talán lenne szives felolvasni ? — Igen, igen. Mielőtt azonban hozzáfog­nék, meg kell önnek valamit mondanom. — Engem neon a hiúság hozott ide, hanem a szükség. Nemcsak sikerre, hanem pénzre is van szükségem. A dicsőségből, ha lesz, meg is kell majd élni. Mérey kicsit csodálkozva tekintett a Márta kalapjára, mely a maga egyszerűségében körül­belül annyiba kerülhetett, mint egy diurnistá­­nak egész havi fizetése, aztán ránézett egy kis brilliáns gombra, mely a sötét bársonyblúz nya­kába volt tűzve, mely a déli nap fényében pom­pásan ragyogott és elmosolyodott. — Ez komoly dolog uram, nem pedig egy szeszélyes asszonynak az álma, melyet egy esős délután a pamlagjára dűlve álmodik végig unal­mában. Ez komoly dolog. Ma gazdag vagyok, van férjem, pénzem, meleg lakásom, holnap szegény leszek, nem lesz se férjem, se pénzem, talán sű­­tött szobám se lesz, mert el fogok mindent hagyni, mindent, mindent Magam fogom megkeresni a kenyerem. Azért jöttem önhöz, hogy megkérdez­zem, ha ezen az útón elindulok, boldogulok-e? Ha így nem­ érek célt, beprotezsáltatom magam valamely bankba, vagy nem tudom hová. Ért Mai számunk 22 oldal.

Next