Budapesti Hírlap, 1905. szeptember (25. évfolyam, 241-270. szám)

1905-09-01 / 241. szám

.■ A világ parlamentje. Irta Nagy Emil dr. Brüsszel, aug. 29. Tizenheten érkeztünk tegnapelőtt Brü­sz­­szelbe magyar képviselők, hogy Apponyi Al­bert hivó szavára a világ összes törvényhozóinak nagy gyülekezetében magyar hazánkat képvisel­jük. Társaságunk egy része már előzőleg ősz­­de frissítő hullámait élvezte s onnan a közel­­rándult át a belgák művészeti kincsekben dag fővárosába, de a többség — köztük jó ara is, — bizony harminchat órai fáradságos is árán jutott el a béke soknyelvű mühe­­z. Bizonyára akad olyan, különösen a ma­­rar viszonyok utilitarizmusában felnőttek köz­t, a­kik jót mosolyognak azon, hogy vannak emberek, hozzá még törvényhozók, a­kik komo­­n veszik a világbéke eszméjét, sőt még tá­dnak is eléréséért. Az ilyenek kicsinylő mó­lja csak az a feleletem, hogy mit gondolnak, szólt volna ahhoz egy tizennegyedik század­germán nemes, a ki magas sziklavárából rabolni és sólyomra vadászni szállott alá, ha­ile hallatára azt merik állítani, hogy lesz olyan kor, a­mikor az emberek nem fegy­­e­ vívják ki az igazságukat, hanem békés bi­­g elé kell menniök vélt sérelmükkel. Azt is, hogy eszmekörét meghaladta volna az ás eltörlésének a gondolata. De mi­nk azt az időt, hogy az emberi kul­ival az egyesek magán- és közjogi viszonyaiban a nyers erőt túlszárnyalta az igaz­ság ereje, miért lenne az tehát lehetlen, hogy az osztó igazság magasztos eszméje felülemelkedjék még valaha az egyes államok intézményeinek szűk korlátain s világpolgári jogot nyerve az egész földtekére kiterjeszsze áldást árasztó ural­mát. Csak az szükséges ehhez, hogy kialakuljon egy olyan nagy erő, meg előtt meg kelljen ha­jolni népeknek és királyoknak egyaránt s ez a nagy erő lesz egykor az igazsággal egygyé ol­vadt demokratikus emberszeretet. Ennek a távoli korszaknak a megközelíté­sén s addig is, a­míg az igazság általános uralma elérkezik, az igaztalanságok lehető enyhítésén, a könnyelmű vérontás szükségességének megelő­zésén dolgozik ez a világparlament, a­mely teg­nap reggel óta a belga nemzet házában ülésezik. Apró csöppekben, de kitartóan esett az eső a megnyitás reggelén s esik azóta majdnem szüntelen. Nedves köd borult a városra s a Rajna melletti ragyogó napsugár emléke is elha­gyott már bennünket. A­mikor eljöttem hazulról, választókerületem gazdái majdnem sírva panasz­kodtak, hogy nem ad az Isten esőt s a kukorica után most már a krumpli is tönkremegy s itt meg a sors szatírájául naponkint összeázunk a a városi bolyongásokon. A belgák által nemzet házának nevezett hatalmas palotában, a képviselőház termében gyülekezik a kongresszus. Az egyes nemzetek képviselői már előzőleg megbeszélésekre gyűltek össze az apró bizottsági termekben . Apponyi Albert naerv vonásokban elibénk varázsolta k­ukájának eddigi ered a "nerra" ' * Bábel »‘Hr uralkodik a nagyteremben. A világ összes nem­zetei elküldték képviselőiket s minden csoport természetesen a maga nyelvén beszélget. Ap­ponyi arra a helyre ült, a melyik megfelel az ő helyének otthon a dunaparti cifra üres palotában s mi természetesen mögéje telepedtünk. Mellet­tünk belgák, azontúl angolok, amerikaiak he­­­lyezkednek el, majd a franciák következnek s nagy érdeklődéssel nézegetnek szerte-széjjel a copfos kínai küldöttek. Érdekes, szokatlan lát­vány ez a világparlament! Mennyi nemzeti tö­rekvés, mennyi eltérő gondolkodás, mennyi ég­hajlati különbözőség egyesül itt, egy nagy eszme­varázsa alatt. A­mikor az öreg Beemaert, volt belga miniszterelnök, hazájának jeles férfia ér­dekes arcával megjelenik az elnöki emelvényen s szépen csengő hangjával, szónoki lendülettel megnyitja az idei ülést, elhallgat a lárma s a soknyelvű társaság lelke fölszáll az idealizmus világába s tekintetével jövő évszázadok nagy vívmánya felé fordul. De ime, véletlenség-e, avagy tudatos rendezés eredménye, Beernaert elnök nem a világbékéről kezd beszélni, hanem beszédének első mondatai a nemzeti eszme nagy­ságának, a hazaszeretet, az alkotmányhoz való ragaszkodás érzéseinek szólanak, mert augusztus huszonnyolcadika a belga szabadságnak, függet­lenségnek hetvenötéves évfordulója. Mialatt a belga egy A vezető polgára ott fönt az elnöki e ’S Ayeen a nap nemzet’ fontosságát méltatj­a Átvog­­y pl ! magyarok a II.’« *­nyos szabadsi. Így különbö­zésakor, 1848-ba­n Budapest, 1905. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 98 kor. főtérre 14 kor. negyedévre 7 kor. egy hónapra 2 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben 8 fil., vidéken 1081.­­ Telefon: szerk. 54—63, kiadók: 55—85, igáig. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. / Szerkesztőség és kiadóhivatal: TII. ker., Bökk Szilárd-ut. N­SSutM- n hirdetea-felvétel: Dfj“* hás Jiues-ként l&i «Milk Apró hirdetések ára: Egy szó 5­81., vastagabb betűvel 10 . Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Fejérváry Ischlben. Budapest, aug. 31. Nem sok bizalommal, még kevesebb reménységgel veszi a hírt a magyar nem- H Fejérváry báró harmadik ischli útja­­. Két ilyen utazás meglehetősen ismert kénete tanít rá bennünket, hogy Fejér­­ nem az alkotmányos kibontakozás­át keresi Ischlben, hanem inkább azt. ..Így a maga ideiglenes kormányának életidejét megnyujtsa s királyi jóváha­gyást eszközöljön ki olyan intézkedé­sekre, a­melyek a nagy, belső politikai változást az előbbi állapotba erőszakolni s a parlamenti többség utján megnyilat­kozott nemzeti akaratot elnyomni vol­nának hivatva. Fejérváry báró teljesen lelépett ar­ról az útról, a melyen való haladását cél­jául tűzte ki. Nem egy alkotmányos or­szág valóságos, gyakorlati politikai vi­­zonyainak tolmácsolója, nem egy szá­rd nemzet és királya között fölmerült véleményeltérés méltó magatartási­ ki­egyengető­je,­­hanem­ udvari cselszövő, a­ki hátulsó ajtókat, görbe utakat keres arra, hogy egy akaratot érvényesítsen, a­mely akarat nem a nemzeté. Most már harmadszor van Ischlben s a nemzet csak találgatásokra, csak do­­donai orákulumszerű félhivatalos kijelen­tésekre van utalva. A nyíltan előtárult válságot illetőleg titkos tárgyalások foly­nak, az őszinteség , és az alkotmányos alakszerűségek teljes híjával. Mit szóljunk ahhoz, hogy a magyar­­ képviselőház felirata fél esztendő óta hever elintézetlenül, holott az alkotmá­nyos gyakorlat s a kormányzási köteles­ségteljesítés formaszerű válas­szal való elintézését követeli. Hogy Tisza alatt nem jött meg az elintézés, azzal okolták meg, hogy többség híján Tisza nem vál­lalhatja a leiratért a felelősséget. Ezt Fe­jérváry sem teheti, mert nyíltan legalább, még kisebbségi pártja sincs. Üres forma­ság az ő kormánynyal való megbízása, miniszteri felelőssége, de a magyar nem­zet alkotmányon kívül való helyzete sem­mivel sem lenne már rosszabb, ha Fejér­váry a királyi leiratot ellenjegyezné. A miniszterelnök alkotmányellenes hivata­loskodása tehát nem lehet ok a királyi válasz halogatására. Valahára hitelesen, szabatosan írásba foglalva kellene lát­nunk azt az álláspontot, a­mely miatt a többség nem vállalhatja a kormányzást s a­melyet mindeddig csak írásbeli közlé­sekből, homo regiusoktól, pártvezéri ki­jelentésekből ismerünk. Nem hipokritáskodni akarunk ezzel a megjegyzéssel. Írásbafoglalás nélkül is tudjuk a válság ütközőpontját alkotó kér­dést. De a királyi válasz elmaradásában alkotmányos gyakorlatunk csorbítását látjuk. A kulisszák mögött való tárgyalás sehogy sem illik bele egy alkotmányos, szabad ország politikai életébe. Mint a kiegyezést megelőzött időben, úgy most is kelléke a törvényhozás két faktora kö­zött való érintkezésnek az alkotmányos nyilvánosság és a kellő közjogi alaksze­rűség. Ideje volna, hogy ez a kellék h­eyére jusson. Nem tudjuk, kiterjed-e a gondja Fe­jérvárynak erre a kérdésre most való ki­rályi kihallgatásakor. Nem valószínű. Fejérváry nem olyan politikai iskolában növekedett, a­hol a közjognak még a szubtilitásaira is lelkiismeretesen ügye­lőkké képeződnek ki az emberek. Közös hadseregbeli szolgálata után olyan több­ség oltalma alatt viselt majdnem másfél évtizedes politikai méltóságot, a­mely elnézte, hogy Fejérváry valami egészen különös osztrák katonai közjogi fölfogást képviselhessen a magyar törvényhozás­ban s a párthivek inkább tőle tanultak, sem hogy őt jobbra tanították volna. Majdnem kétségtelen, hogy ezzel a fölfogással teszi meg most is a javaslatait s a politikai helyzetet, a közvélemény alakulását olyannak fogja föltárni, mintha e fölfogás érvényesítésének ked­vezne s mintha még egy kis, udvari kö­rökben úgynevezett kiéheztetési politiká­val, a nemzetet meg lehetne nyerni a sza­badelvű párti uralom folytatásának. Az ámítás és csalódás igen közelálló fogalmak s az ámító büntetése legtöbb­ször a saját magát is érő csalódás. Ha Fejérváry a nemzet kedvének, akaratá­nak változására épít valami politikai ter­vet, homokra épít. Nemcsak szavahihe­tőségét veszti el az uralkodó előtt, de ke­servesen fog csalódni saját erejének és eszközeinek ható képességében is.

Next