Budapesti Hírlap, 1905. október(25. évfolyam, 271-301. szám)
1905-10-01 / 271. szám
Budapest 1905. XXV. évfolyam 271. szám Vasárnap, október 1 Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évr© 28 kor* félévre 14 kor., negyedévre 7 kor* egy hónapra 2 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben 8 fil., vidéken 10 ÜL Telefon: szerk. 54—63, kiadók: 55—95, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. ker., Rökk Szilárd-utca 1. sz. Siefneki-1 kirdita-töként, Cgyaobál József-kömt 5. u. oldalán. Apró hirdetések ára: Egy szó 5 ill., vastagabb betűvel 10 Ab Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, hogy a lap szétküldése fennakadást ne szenvedjen. Résen legyünk! írta Holtsy Pál. Budapest, szept. 30. Elmérgesedvén a viszonyok, II. Ferdinánd összehívta azt a hirhedt koronatanácsot, melynek jegyzőkönyvét Hormayr, a bécsi titkos levéltár igazgatója hozta nyilvánosságra a múlt század elején. Maga a császár elnökölt az értekezleten. Magyar úr természetesen nem volt jelen — mert hiszen magyar ügyekről folyt a tárgyalás. De jelen volt a pápai nuncius és a spanyol Habsburgok bécsi követe, továbbá Ditrichstein kardinális, Morvaország helytartója, a főhadvezér Wallenstein s az ő barátjai, Eggenberg és Hanach grófok. Ezen a tanácskozáson tette a spanyol követ a következő indítványt, amint a jegyzőkönyvben foglaltatik : „Ezekre a barbár magyarokra idegen kormányzókat kell küldeni, a kik egész új, önkénnyen alapuló törvényeket adjanak nekik s a kik ezerféle módon sanyargassák és nyomják őket, minden jogvédlerem kizárásával, úgy, hogy ne legyen számukra menekülés. Ha pedig e miatt Bécsbe fordulnak a magyarok, azt kell mondani, hogy ő felsége mindarról a dologról legcsekélyebb tudomással sem bír és holni efféle eljárás neki a legnagyobb mértékben kellemetlen. Ily módon a császárt nem fogják okolni ezek a bestiák, akik nem látnak tovább az orruknál s minden, gyűlöletük a kormányzókra fog irányulni. Ezek a kormányzók azonban ne tágítsanak egy hajszálnyira se a nagy céltól, a panaszok és veszedelmek ellenére se. Mindent megtegyenek arra, hogy a magyarokat alattomos fogásokkal szinte a megőrülésig ingereljék s az ellenállókkal szemben hallatlan büntetéseket eszeljenek ki. Akkor ez a szabadságára büszke és ilyen járomhoz nem szokott magyar nemzet okvetetlenül fölkelést szervez a szigorúkormányzók ellen. Ez pedig megadná a kívánatos ürügyet, hogy az árulók ellen ítélet ésjog nélkül embertelen büntetéseket és kínzásokat lehessen alkalmazni. Így aztán a kétségbeesésig üldözött magyarok a szomszédok és hitsorsosok segítségéhez fognak fordulni a a felségárulás vetése kizöldül, le lehet üttetni az ország nagyjainak fejét, akik eddig a korlátlan uralom behozatalának útjában állottak.“ Ezt a jegyzőkönyvet aláírták a jelen voltak, maga a császár is. Karaffa hadai pedig megindultak Magyarország felé. Hihetetlennek látszanék, hogy valakiben ily pokoli terv megfogamozhatott, ha nem maradt volna meg írásbeli bizonyítéka. Márpedig, azoknak az ismeretlen tanácsadóknak célzatait vizsgálva, akik a szeptember 23-diki öt pontot fogalmazták s a nemzet ellen intézett arculcsapást kieszelték, alig találunk más megoldást, mint azt, hogy el akarták végsőkig keseríteni a nemzetet, egészen odáig, hogy oktalanságra ragadtassa el magát. Mert hát mi egyéb lehetett a céljuk azzal, ami történt? Azt nem gondolhatták, hogy ezáltal az országgyűlési többség egyszerre a Fejérváry-kormány támogatóivá fog átvedleni. Azt sem remélhették, hogy ily módon helyreáll Magyarországon a rend, a nyugalom s a közmegnyugvás. Azt se hihették, hogy a bécsi lekötelezően nyájas kihallgatás következtében az ellenzék vezérférfiai megtagadják eddigi elveiket s elvállalják a kormányalakítást. Arra sem számíthattak, hogy az öt pont közzétevése által hajlandóvá tehetik a magyar országgyűlést az adó és az újoncok megajánlására. Valami észszerű okuknak pedig mégis kellett lenniök, amely arra bírta őket, hogy ily tanácsot adjanak a királynak. Mi lehetett ez az ok? Akármily pokolinak lássék is a terv, azt kell föltennünk, hogy a végsőkig akarták ingerelni a magyar nemzetet. Egészen addig, hogy törvénytelen útra ragadtassa magát s megokolttá tegye a nyílt erőszakot. Ma, a meglevő viszonyok között a nyílt erőszaktól Magyarországnak nincs mit tartania. Védi a királyi eskü, védi az, hogy a nyílt erőszaknak nem lehet semmiféle fogható eredménye. A Kristóffy-féle alkotmány elleni merénylet tudvalevőleg a király esküjén szenvedett hajótörést. Az volt a terv, hogy a választási törvényt rendeletileg Hírek a fővárosból Irta Tóth Dezső. . . . Mi csak szántsunk, vessünk, Édes falum népe, S dolgunk végeztével üljünk a lócára Kis házunk elébe, Csak hétköznaposan és ne feketébe? Mondjuk el ott rendre, Mi a kívánságunk, Széthúzás, gyűlölség, hogy izmagképpen se Teremjen meg nálunk S igazaink mellett rendületlen álljunk. Hogy e drága földet, Melynek sikja, balma Minden kis porszemetelve könynyel, vérrel, Magyar el ne hagyja, Mindig övé legyen első gondolatja. Hogy ősi erényben Éldegéljünk itten, S mint az oltár lángja, honszerzők emléke Égjen sziveinkben, Bízva-bizakodva, hogy velünk az Isten! Gerendás szobánkban Diadalmas képén Kossuthot, Rákóczit s mind, ki érttünk küzdött, őrizzük meg szépen, Az Úr Jézus Krisztus képe közelében. S hazug magyar hajó, Ki magyart elárul: Álljunk, mint a szikla, meg nem tántorítva Cikornyás szavával, Ostorral verjük ki, mint a kufárokat Az Ur templomából! Öt gyerek és négy barack. Irta Sipulusz. Van nekem egy öcsém, aki lángbuzgalma hive a magyar imperialisztikus politikának. E politika különböző pontjait tanulmányozván, különösen ez ragadta meg a figyelmét : harminc millió magyar. És megesküdött, hogy a programnak ez a része az, amelynek teljesítését lehetőleg elő fogja mozdítani. A magyarok istene meghallgatta esküjét és elsokassta az ő családját. Elannyira, hogy nyolc esztendő alatt a hosszúlábú gólya éppen ötször kopogtatott be házukhoz. A gyerekek mind aprók, mind szőkék és mind kedvesek. Kettőnek én vagyok a keresztapja, de soha sem tudom őket egymástól megkülömböztetni. Heha, mikor az utcán sétálok, a nyakam közé szakad egy szőke fergeteg, amely kezemet, kabátomat és nadrágomat csókolja és könyörög, hogy cukrot, gyümölcsöt, mézeskalácsot és kardot vásároljak. Ez találkozásom az öcsém gyermekeivel. Hozzájuk járni nem igen szoktam, mert hisz az ember annyi vizittel tartozik idegeneknek, hogy a család számára abszolúte semmi se jut, de ez nem is szükséges, mert az öcsémmel sokszor találkozván, mindig pontosan tudom, hányan feküsznek kanyaróban és hánynak a foga jön. A nyár folyamán találkoztam egyszer az öcsémmel. Kérdezi tőlem, hogy itthon leszek-e a következő vasárnapon? Azt feleltem rá, hogy itthon. — Ugye, torkig vagy már a vendéglős konyhával ? — Több mint torkig. — Hát akkor gyere el hozzám ebédre. Oly rideg lehet vasárnap egyedül vagy férfitársaságban korcsmában üldögélni, azt hiszem, jól fog esni a szent napot csöndes és nyugodt családi körben eltölteni. Oly szépen beszélt a családi körről, hogy már szinte láttam, amint az eperfa lombja feketén bólingat és szinte már hallani véltem, amint zúg az éji bogár, nekimegy a falnak. Csakugyan igaza van, nyári vasárnapon korcsmában ebédelni valóban a legridegebb dolgok közé tartozik. Megígértem tehát, hogy a kitűzött időben pontosanmeg fogok jelenni, csak azt kötöm ki, hogy csirkeleves legyen kalarális szeletekkel és valami olyan pecsenye, amihez nagyon jól illik a fehéres zöld fejes saláta. Megegyeztünk Elérkezett a vasárnap és én egy óra tájban, lelkemben a boldog családi élet képeivel, mint a szarvas a híres patakra, siettem öcsém lakása felé ebédelni. Egyik utcasarkon rám szólt egy ismerős kofa, hogy nem veszek-e tőle őszi barackot. Hozzátette, hogy ma elég rossz vásárt csapott és hangsúlyozta, hogy neki is sok gyermeke van, akik azt várják tőle, hogy vasárnaponként nagyobb pénzösszeggel térjen haza. Mai számunk 40 oldal.