Budapesti Hírlap, 1906. január (26. évfolyam, 1-30. szám)

1906-01-02 / 1. szám

1906. január 2. BUDAPESTI HÍRLAP. (1. sz.) és egészséget kívánt neki a rá várakozó nagy mun­kához. Kossuth Ferenc az üdvözlésre igy válaszolt: Szivemből köszönöm jókivánataitokat és kívánom nektek is, boldogságot az egyéneknek, győzelmet a küzdőknek és lelki nyugalmat a hazafiaknak. Abból a rám nézve nagyon hízelgő elismerésre, a­melyre Sághy kedves barátom engem méltatott, köteles sze­rénységem megmutatja nekem azt, hogy milyen rész tudható be a baráti jóindulatnak. Én részemről megelégszem azzal, hogy ha ti bennem a haza hű szolgáját ismeritek föl. (Éljenzés.) És mint olyan ember, a­ki hosszú hontalanság alatt megtartotta hazafiságát és hazahozta magyar szívét és magyar lelkét. Helyesen mondja Sághy tisztelt barátom, hogy az imént elmúlt, év küzdelemmel kezdődött és küz­delemmel végződött. De ez a küzdelem nem volt meddő, meghozta hatásait. Igaz, nem érte el azt a célt, a­melyért küzdöttünk, de elértük azt, hogy a közszellem fölébredt, az önérzet, az öntudat, az aka­raterő visszatért a nemzet lelkébe, és bebizonyult, hogy ellenfeleinknek csapása alatt, mint a vas erő­södik meg a magyar jellem és azok a pártok, a­me­lyek különféle utakon jártak és egymás ellen küz­döttek, egyesültek mind a haza és az alkotmányosság védelmében. (Így van, úgy van.) A válság, mely az egész év folyamán fönnállt, sok anyagi kárt okozott. De ez nem érintette az ország átlagos közgazdasági állapotát. (T­gy van, úgy van!) Az alkotmánysértések és törvénytiprások hosz­­szú láncolata folyvást növelte azoknak a számát, a­kik meggyőződtek arról, hogy a nemzet ügyét a füg­getlenségi és 48-as alapon lehet legjobban és leglüz­­■tosabban ellátni. Úgy, hogy közeledik már az az idő, midőn az egész nemzet a függetlenségi zászló alatt lesz, és erről vegyen tudomást a király. (Lelkes él­jenzés és taps.) Tudomást vehetett volna a király arról is, hogy a függetlenségi párt fentartva bár teljes mérvben elveinek és programjának minden egyes részét, hajlandó volt a szövetséges pártok­kal együtt egy kormányalakításba belemenni, a fel­iratban lefektetett kormányzási program alapján. ( Úgy, hogy több évig nem lettek volna közjogi harcok elben az országban és az uralkodó megszerezhette volna magának élete végén azt a békét, a­mely be­cses az embernek, de becses a királyoknak. E helyett a korona megmaradt a non possumus me­rev álláspontján, és az alkotmányosság alapelve fordulatott, mert a képviselőháznak többsége oly program alapján, mely teljesen beleütközik a létező alkotmányba, nem vállalhatott kormányt, sőt el­lenkezőleg egy alkotmány- és törvényellenes kormány vezeti törvénysértésekkel és erőszakoskodással az ország ügyeit, az ország pedig az egész évben extra légén állapotban vett. A nemzet alkotmányos fegyvere az adómegtaga­­­dás és az újoncmegtagadás. Mind a kettőhöz törvényes joga van. Sőt az alkotmányosság alapelve ezekre utalja egyenesen a nemzetet, ha ez kormányában nem bízik. A nemzet élt alkotmányos jogával, minthogy a végrehajtó hatalom nem vonta le ebből az alkotmá­nyos következtetést, tehát törvényes jogával, ezen fegyverekkel továbbra is élt. E fegyverek hatásosak, mert lassankint meg van fosztva a kormány a kor­mányzás anyagi eszközeitől és lassankint elsorvaszta­­tik az a hadsereg, melyet a korona nem törekedett nemzetivé tenni. Mindkettőből a nemzetre is háramlik kár. Ezt jól tudjuk, de ez a kár elválaszthatatlan lévén a nemzet egyetlen törvényes fegyverének hasz­nálatától, a nemzet a ráháramlott kárt, mint maga részét, kész elviselni abban a tudatban, hogy minden küzdelem kárral és áldozattal jár. A­mi a hadsereget illeti, erre nézve tudja a nem­zet — és hasznosnak találom konstatálni azt, hogy tudja, hogy az összes hadsereg 43 százalékának összes újoncmennyiségéből egy egész harmadrész hiányzik és a törvény félremagyarázásából behívott póttartaléko­sok nem pótolják a hiányt, mert ezeknek nagy része szükségben lévő családot hagyott otthon, a­mely csa­ládnak kenyérkeresői voltak. Elképzelhető, hogy mi­lyen kedélyállapotban szolgálnak most a hadseregben. E ténynek közvetetten következése nem lévén az, hogy a hadsereg nem képes ily züllésnek indult állapotá­ban megvédelmezni az országot, azért nem, mert az országot, hála Isten, semmi külháború és semmi ve­szedelem nem fenyegeti, ennek folytán ezen ténynek közvetetlen következménye a nagyhatalmi állás meg­rendülése, a­melynek föntartása sokkal inkább dinasz­tikus, mint nemzeti érdek. (Általános helyeslés.) A póttartalékosok családjáról, a­mennyiben lehet, gon­doskodni fog a nemzet, ha szóhoz juthat az ország­gyűlésen. Addig pedig ítélje meg a hadügyi kormány, hogy milyen harcképességű az a hadsereg, a­melynek egy harmadrésze elkeseredéssel szolgál. A nemzet küzdelmét a képviselőház terméből a törvényhatóságok terére vitte át a jogtipró kormány. E küzdelemben eddig ismeretlen nemzeti hősöknek egész sorozatára talált rá az ország, (Fölkiáltások, éljenek.), a­kiket a dicsőséggel teljesített honfiköteles­ségnek dicsfénye környez. A nemzet babért nyújt ezen nemzeti hősöknek, a­kik egész exisztenciájukat vetik oda latba, azért, hogy hűségesen megtarthassák esküjüket és megvédelmezhessék a magyar törvény­­könyvet. (Úgy van!) És midőn majd az igazi ügye a nemzetnek diadalmaskodni fog, le fogja róni anyagi­lag és erkölcsileg irántuk kötelességét. (Lelkes éljenzés.) És várjon mit fog hozni a beköszöntő év. Én egyelőre nem látoik mást, mint a küzdelem folytatá­sát. (Hosszantartó lelkes éljenzés és taps.) Ha az uralkodó kivon­ja a kibontakozást, ezt megtalálhatja, úgy, hogy a helyreállítandó béke ne legyen a nemzet vágyainak letörése. A tisztességes békére a nemzet mindig kész. Az alkotmányos megegyezésnek és an­nak, hogy a nemzet álláspontja s a korona állás­pontja egyformán tekintetbe vétessenek, a nemzet nem fog soha útjában állani. Azok, a­kiket a nem­zet bizalma a nemzet élére állított, mindig készek a nemzet akaratának megtagadása nélkül keresni a megegyezést a korona álláspontjával. Most is foly­nak kísérletek ez irányban, de bár a király jóindula­tának hírét halljuk, a kiegyezésre alkalmas alap ed­dig nem találtatott meg azok által, a­kik azt keresik. Az összeütközés a törvényhozás két tényezője közt van, a megoldás tehát nem lehet olyan, hogy a nép­­képviseleti tényezőknek a fejedelem abszolút akarata előtt való letörését fejezze ki. (Általános helyeslés.) E szavaim világosan jelzik, hogy meggyőződésem sze­rint még bizonytalan a jövő. Bár a törvénytipró kor­mány gyors eltávolítása szerintem elsőrendű nemzeti érdek. A küzdelem, mely tovább folyik, a szövetkezeti pártok tartsanak össze. A cél közös, bár a benn küzdő pártok elvi útjai eltérők, mi, a függetlenségi párt, megállunk sziklaszilárdan, ismert elveink mellett, és bízva­ bízunk abban, hogy elveink megvalósulásához el fog jönni az idő, mert elhozza azt a történelem kér­lelhetetlen logikája. (Úgy van!) Az Isten áldása le­gyen rajtatok, a hazán, és hozza meg az isteni gond­viselés nekünk a bélke áldásait, mert e küzdelem nem cél, a küzdelemnek oka csak az, hogy egy tisz­tességes és becsületes békéhez juthasson a nemzet. Hosszantartó lelkes éljenzés és taps követte Kos­suth Ferenc szavait, melyek elhangzása után Kos­suth Ferenc még hosszabb ideig elbeszélgetett a párt tagjaival. Az alkotmány­pártban. Az alkotmány­párt tagjai csaknem mind meg­jelentek ma a párt kerepesi-úti helyiségeiben, a­hol az újév alkalmából Semsey Boldizsár üdvözölte rövid beszédben Darányi Ignácot, a párt elnökét. Darányi rekedtsége miatt csak pár szóval köszönte meg az üd­vözlést, hálásan emlékezve meg a párt tisztikaráról, s kifejezte azt a reménységét, hogy a párt nevéhez híven mindenkor az első sorban fog küzdeni az alkot­mányért. A párt tagjai ezután Andrássy Gyula gróf bu­dai lakására mentek, a­hol nevükben a pártvezért Issekutz Győző üdvözölte hosszabb beszédben. Issekutz Győző első­sorban utalt a helyzet rend­kívüli komolyságára és biztosította Andrássyt ar­ról, hogy egész odaadással és azzal a meggyőződéssel követik őt, hogy a 67-es alap kereteinek nemzeti tar­talommal való kitöltése nélkül, a közélet megzavarását előidézett katonai kérdésekben éppen az 1867-es al­kotásban fönmaradt és Andrássy atyjának 1889. áp­rilis 5-én a főrendiház bizottsága előtt tett nyilatko­zatában is föltüntetett hézagnak a nemzet megnyug­vására vezető pótlása nélkül a 67-es alap fönntartá­sára a nemzet közvéleményét megnyerni nem lehet. El fognak esni a G7 védelmében annak hívei, de ve­lük­ fog bukni ez a közjogi alap is. A válság egyik szomorú tanúsága, hogy olyan emberek emelkedtek ki, a­kik a nemzeti erők meg­bontására, a társadalmi rend, a törvény s alkotmány fölforgatására vállalkoztak. E szomorú helyzetben vi­gasztaló esemény volt a képviselőház legutóbbi állás­­foglalása, a­mely világosan megmutatta, hogy az al­kotmányos jogok támadóival szemközt a politikai pár­tok korlátai ledőlnek, a személyi ellentéteik is elsimul­nak s a politikusok egyesült erővel tömörülnek a haza­szeretetében az alkotmányos élet helyreállításának kö­vetelésében. A mai helyzetben — mondotta Issekutz — And­­rássyra nagy föladatok nehezednek. Legyen Andrássy, mint atyja politikájának hű követője, vezére a nem­zetnek a megpróbáltatások nehéz napjaiban, hogy vá­gyait nemzeti eszményként tisztelje, de akaratában a lehetőség határait az ész erejével megvonja és meg­maradjon az ősök két nagy erényében — a királyhű­­ségben és a magyar haza szeretetében. Király és nemzet együtt a magyar szent ko­rona! E két szuverén nem egymással szemben álló hatalmi tényező, hanem egymásnak kölcsönös erő­forrásai. Ez erőforrások megnyitása a trónnak biztos­ságot, a nemzetnek nyugalmat, boldogulást jelent. Az erőforrások elzárása, szentesített törvényeink megsértése ezeréves dicső múlttal és ősi alkotmánynyal bíró nemzetünk életében minden közjogi tényező gyen­gülését idézi föl, vészt és romlást jelent. A trónt és nemzetet egyaránt fenyegető vesze­delem elhárítására, az erőforrások megnyitására, az akadályul szolgáló kormányzat eltolására, király és nemzet érzelmi összhangjának helyreállítására fordí­tott fáradozás — bár emberfölötti legyen is az­­—, mint a király fenkölt személyének tett nemes szolgálat és mint a haza szent ügyének hozott tiszta áldozat, ön­magában megtalálja jutalmát, de számíthat az önzet­len hazafiak igaz hálájára és támogatására is. E nagy munkában hívei hazafias lelkesedéssel lesznek Andrássy mellett. Beszédét igy végezte. Tudjuk azt, hogy a kiegyenlítés nagy munkájá­ban téged jelölt ki vezérnek a politikai élet meg­érlelt közvéleménye és tudjuk, hogy e nagy munkában ha áldozatokat is kell hozni, a haza bölcsének ez a mondása lesz jeligéd: „Két dolog az, mit áldozatul hozni semmi esetben sem lehet: a haza függetlensége és a becsület.“ Trón és ország érdekében a kibontakozás nagy munkájához kérjük Isten áldását, kívánunk erőt, ki­tartást neked, kegyelmes úr! Kívánunk fáradozásaid­nak sikert, működésednek eredményt;­­ adjon a mindenek Alkotója a királynak és a nemzetnek őszinte törekvést a közbéke és az alkotmányos élet helyreállítására; adjon a magyarnak egyetértést; adjon a hazának, nemzetünknek és neked vezérünk­nek boldog újévet! Élj soká! Andrássy Gyula gróf az üdvözlést megköszönve, a következő beszédet mondotta: Szomorú évforduló ez a mai. Szomorú, rossz volt az év, a­mely elmúlt, szomorú és rossz a királyra, szomorú és rossz a nemzetre nézve. Milyen lesz a jövő ? Jobb-e vagy még rosszabb, ki tudná megmondani? A 60rs könyve zárva van előttünk. Csupán egy megnyug­tató tünetet látok, s ez az, hogy a nemzet a súlyos körülmények között is megállotta helyét, hogy higgadt, mérsékelt, de ugyanakkor határozott tudott lenni. Az érdem oroszlánrésze ebben az eredményben azoké a derék tisztviselőké, a­kik kockára tették min­denüket, kockára tették eddigi verejtékes munkájuk gyümölcsét, kockára tették jövőjüket, hogy megvéd­jék alkotmányunkat. Legyen első szavunk az övék, legyen első szavunk a köszönet szava azokhoz a de­rék hazafiakhoz, a­kik áldoztak és szenvedtek mind­nyájunk érdekében, a szabadság érdekében. Minden té­nyező, a­mely az állam erejét szívén hordja, a­melynek érdeke össze van nőve a magyar nemzetével, csak örömmel üdvözölheti őket még akkor is, ha nem osz­tozik fölfogásukban, mert kétségbevonhatatlan igaz­ság az, hogy csak az a nemzet birja királyát megvé­deni, csak az a nemzet lesz kifelé is tiszteletet gerjesztő, csak az a nemzet képvisel igaz hatalmat, a­mely jo­gaiért harcolni is képes, a­melynek­ fiai meggyőződé­­­sük és lelkiismeretük parancsáért mártiriumot is ké­szek szenvedni. A­mely nemzeten az önkényuralom könnyen keresztülázol, az a nemzet a trónt nem lesz képes megvédeni. Nálunk Istennek hála bebizonyult, hogy a nemzet ellen kormányozni nemcsak nem sza­bad, de hatásosan, sikeresen nem is lehet. A jelenlegi kormány nem ura a helyzetnek. Az ország közigazga­tása nincs a kezében. Közegei szánalmas szerepet­­visznek. Kapnak rangot, húznak fizetést, de nincs te­kintélyük, szavuknak nincs súlya, a társadalom elfor­dul tőlük, nem engedelmeskedik nekik s hatásuk csak odáig terjed, a­hová a csendőr bajonettje él, mert a nemzet parancsaikat nem tartja jogosoknak, mert nem állanak tiszta erkölcsi alapon. Kern fegyelmezet­lenség, nem forradalmi szellem, nem urhatnámság az oka a mai engedetlenségnek, hanem az alkotmány tisz­telete és a szabadságszeretet. Büszkék lehetünk a mai ellenállásra. Büszkék lehetnek rá azok is, a­kik a rend hívei, a­kik guver­­nementálisak tetőtől talpig, mert a tekintélynek egye­düli helyes alapja a törvényesség. De ezek a kedvező momentumok nem okozhatnak igazi örömet, ennek a harcnak első, valóban örvendetes pillanata annak be­fejezése lesz. Igazan van tisztelt barátom, abban, hogy az olyan tényezők küzdelme, a­melyek egymásra van­nak utalva, a­melyek egymáson nem arathatnak olyan győzelmet, hogy keserűségét maguk meg ne érezzék, olyan tényezőké, a­melyek csak úgy lehetnek erőben teljesek, ha egymással tökéletes összhangban vannak, olyan tényezőké, a­melyeknek együtt kell élniük, együtt kell halniok. Ezért ámbár egész erőmmel fogok küzdeni, a­míg küzdeni kell, a­míg a küzdelmet megköveteli a nem­zet érdekei és becsülete, ernyedetlen szorgalommal fogom mindig a békés kibontakozás céljait is keresni. Ez a béke azonban csak tisztességes lehet, csak olyan lehet, a­melyet a nemzet is elfogadhat megnyug­vással, megalázás nélkül, s a­mely a lelkek békéjét is helyreállítja. Más béke a nemzet érdekeinek nem felel meg, más béke a király valódi érdekeinek éppen annyit tartana, mint a nemzetnek. Alig képzelhető nagyobb szerencsétlenség a ki­rályra és a külső hatalmi állásra, mintha a magyar nemzet arra a meggyőződésre jutna, hogy le kell mon­dania mindarról, a­mit a hadseregben elérni akar, mindarról, a­mit jogos és törvényes alapon szorgal­mazta, s hogy e mellett meg kell hoznia mindazokat az­­áldozatokat, a­melyeket ettől a hadvezetőség kért, mert ha nem úgy tenne, ha nem mondana le törvény­adta jogos befolyásáról a hadseregre, akkor ellene for­dulna az állam hatalma és veszedelembe jutna al­kotmánya. Ha erőt venne ez a hit a nemzeten, fiai a hata­lomra nézve legjobb esetben is megszűnnének oda­­adóan támogatni azt az uralmat, a­mely őket ennyire megalázta. S ki kételkedhetnék azon, hogy a magyar nemzet odaadó támogatása nélkül Ausztria-Magyar­ Ország nem bírná föntartani európai állását. Együtt is csak minden erőnk megfeszítésével és csak nagy áldozatokkal tarthatjuk fönn azt a hatalmat, a­melyre e helyen szükségünk van. Elkeseredett Magyarország mellett a király megszűnnék tiszteletet parancsoló és félt hatalom lenni. 3

Next