Budapesti Hírlap, 1906. február (26. évfolyam, 31-58. szám)

1906-02-01 / 31. szám

Budapest, 1906. Csütörtök, február­­ XXVI. évfolyam 31. szám. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 23 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 ül. Egyes szám ára helyben 1 fll., vidéken 10 fll. Telefon: szerk. 54—63, kiadók. 55—95, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és k­dóhivatal: VIII. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Elődzetés- és hirdetés-föltétel: A gyám hál Jénef-körut 5. a k. oldalán. Apró hirdetések ára:: egy ssó S ül., vastagabb betűvel 10 Hl. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Andrássy. Irta Bittó Dénes. Budapest, jan. 31. Az alkotmány­párt vezére talán már a holnapi nap folyamán ismételten a ki­rály színe elé járul. Jelentőség dolgában nagy különbség van azonban a múltkori és holnapi audiencia közt abból az elté­résből kifolyólag, a­mely Andrássynak, mint a nemzeti álláspont képviselőjének és ily irányban tárgyaló félnek akkori és mostani eltérő fölhatalmazásából, illetve különböző meghatalmazotti minőségéből ered. Mert akkor Andrássy kizárólag a saját nevében és saját felelősségére fej­tette ki a király előtt egy állandó és tar­tós béke föltételeit; ha ő felsége ezeket — miként a félhivatalos kommüniké mondja — elfogadhatatlanoknak találta, ez még mindig nem jelentette a végleges szakítást, mert hátra volt a döntő faktor, hogy úgy mondjam, a fölebbezési fórum, a szövetkezeti pártok vezérbizottságá­nak véleménye. Ellenben holnap már mint eme pártok hivatalos kiküldöttje jelenik meg a király előtt, súlyban, tekin­télyben jelentékenyen erősödve a n­emszet bizalmával, mint annak letéteményese, támogatva az országgyűlési többség ve­zéreinek elaborátumával. Sokkal messze hatóbb jelentőségű volna tehát holnap­­egy esetleges rideg királyi non possumus, mint volt múltkor. Ak­kor csak Andrássynak s az ő szemé­lyes véleményének szólt, most az ország­gyűlés többségét érintené. Akkor kizárta azt az­­— ő felsége szerint — túl messze­menő reformpolitikát, mely Andrássy nézete szerint király és nemzet huzamos harmóniáját lenne hivatva biztosítani — most egyszerűen lehetetlenné tenne min­den megoldást, a­mely az alkotmányos rendet az országban ezzel a parlamenttel és ezzel a többséggel akarná helyreállí­tani. A­míg tehát amott egy bármily te­kintélyes, de mégis csak egyéni nézetről mondott elutasító verdiktet a király, itt már az országgyűlés többségét s így a­ nemzetet utasítaná el magától, a­mely pedig az ő fölhívására fejezte ki félre­ismerhetetlen akaratát az ország jövőbeli politikáját és vezetését illetőleg. Sokat hangoztatják, kivált az ellen­táborban, hogy a szélsőbaloldal csak nem fogadhat el oly programot, a­melynek alapján a 67-es Andrássy nem vállalta a kormányalakítást. Nézzünk szemébe ennek a hangzatos frázisnak. Az én nézetem szerint nem az a döntő, a­mit a kormány nagy maliciéval és nem rejtegetett célzattal sietett kikür­­tölni, hanem az, hogy vannak-e a királyi üzenetnek új és engedményi pontjai. Mert ha vannak, akkor másként alakul a helyzet Andrásssyra és ismét másként a függetlenségi pártra. Andrássy, a­midőn őt a király múlt­kori tentléte alkalmából kormányalakí­­tásira fölszólította, a mellett, hogy ál­landó békére törekedett, kénytelen volt arra is figyelemmel lenni, hogy az­­elébe terjesztett program, alapján remélhet-e többséget az országgyűlésen. S mint­hogy a szövetkezett ellenzéknek — a­melynek soraiból az ő kormánya ala­kulna — legnagyobb pártja a független­ségi oldal, ennek beleegyezése és támoga­tása nélkül semmire se mehet s így szem előtt tartva ennek programját, oly köve­teléseket állított föl, a­melyek nézete szerint e­z oldal megnyerésére okvezetileg szükségesek. Minthogy ezeket n­em kapta meg, előzetes információ és a szélsőbal vezéreinek meghallgatása s a párt hozzá­járulása nélkül még akkor sem fogadha­tott volna el kormányalakításra megbí­zást, ha mindjárt abban a királyi pro­gramban igen becses, de az ő általa föl­állított követelmények határán innen maradó engedmények lennének is. Ennyi a megbízás visszautasításá­nak jelentősége Andrássyt illetőleg. Egészen másként alakul azonban a helyzet a szélsőbaloldalion s az ő állás­­foglalása révén az országra nézve. A szélsőbaloldalra nézve nem a­z a döntő, hogy Andrássy nem vállalkozott, hanem az, hogy miért nem vállalkozott. Mert ha a királyi üzenetben oly pontok vannak, a­melyek nem csak hogy előre nem, de egyenesen hátrafejlesztőnek s, ez az oka, hogy Andrássy elutasította a kormány­alakítást, akkor tiszta dolog, hogy a szélsőbal sem, de egyáltalában más tisztességes magyar politikus sem fog vállalkozni. Ha azonban ily pontok nincsenek, sőt engedmények vannak benne, akkor a szélsőbalra előáll a hely­zet, hogy mérlegelje, váljon szemben az ő programjával és követelményeivel van-e ezeknek az engedményeknek olyan súlyuk, jelentőségük és értékük, hogy azok összevetve azzal a morális haszon­nal, a­mely az alkotmányellenes állapot megszűnésével s a jelenleg garázdálkodó elemek eltávolításával jár — az évek óta felcsigázott várakozásra s páratlan nem­zeti felbuzdulásra és erőkifejtésre meg­nyugtató és kielégítő hatással bírjanak, figyelembe véve azokat a károkat is, a­melyektől a további küzdelemmel kap­csolatosan szabadulunk. Ha a szélsőbal akár most, akár to­vábbi alkudozások kapcsán azt találja, hogy a nyújtott koncessziók erre elégsé­ges­ek s késznek nyilatkozik, hogy ezek alapján koalíciós kormány alakításában tényleges részt vegyen, ez az elhatározás abban a percben érezteti hatását An­­drássyval szemben is, mert lehetővé teszi neki, hogy ily alapon kormányt vállaljon, elesvén a legfőbb aggodalmak oka: kellő támogatás vagyis többségre és állandó békére való remény hiánya. Érzi ezt a veszélyt a kormány despe­­rációinak hada s ezért a sajtóban is, a magánéletben is mindent elkövetnek, hogy a megegyezést meghiúsítsák. Csak­hogy a­míg ő nekik a létföntartás ösz­töne diktálja e maguk tartását, addig tel­jesen érthetetlen és menthetetlen­­ az eljárás, a­melyet a vezérbizottság egyik kivált tagja követ. Ellenkezik a politikai illem és okosság legelemibb szabályaival, hogy előre és tendenciózusan kifecseg­jünk s fegyverül használjunk oly dolgo­kat, a­melyeket a titoktartás kötelezett­ségei mellett tudtunk meg. Elég nehéz a helyzetünk úgy is. Mert ne feledjük, hogy különbség van a között, mikor egy alkotmányellenes, il­letve abszolutisztikus rendszer megala­kulni készül s a közt, a midőn az már az egész vonalon csődöt mondott. Deák jog­gal hivatkozhatott rá, hogy abszolutisz­tikus intézkedésekkel Magyarországon semmire sem lehet menni; a tapasztala­tok igazat adtak neki s hivatkozás nél­kül is érezték, tudták, látták ezt Bécsben is. De Andrássy nem hivatkozhatok másra, mint példákra a múltból, jelensé­gekre a jelenből. Nem támogatja más, csak a múlt tapasztalata, a történelem tanúbizonysága.. Ez sem megvetendő, ha valakinek nem Habsburgokkal és osztrá­kokkal van dolga, ők azonban keveset tanulnak­­, mindent felejtenek. S ki tudja, nem biztatják-e magukat azzal, hogy most majd ügyesebben csinálják. De más is van még, a­mi nehezebbé teszi Andrássy helyzetét, mint Deáké volt sok tekintetben. S ez az, hogy Deák­kal szemben egy alig csekélyebb számú hatalmas ellenzék állott, a mely a maga messzemenő követeléseivel elfogadha­tóbb színben tüntette föl Deák­ mérsé­keltebb követeléseit s kedvezőbben han­golta azok iránt az udvart. De ma más a helyzet. A szövetkezett pártokkal szem­ben olyan­­ellenzék van, a mely lesipuskás álláspontját egy percre sem adta föl; a mely a nemzeti követelések terén mindig diminuendo licitál; a melynek minden szava, min­den megnyilatkozása elárulja, hogy ők olcsóbban is kaphatók; a mely egészen a legutolsó ideig parallel haladt titkos útjain ama kormány politikájával, a­melynek bevallott imperlamentálissága mellett is törvényes voltát nem is oly régen, még saját vezére sem szűnt meg hangoztatni és vitatni. Az ilyen ellenzék az alkudozón­ak nem csak nem támasza, erőssége, hanem a nemzeti ügynek való­ságos átka, egyenes veresége. Ilyen nehéz helyzetben kétszeresen nagy lesz Andrássy érdeme, ha sikerül . Mai számunk 24 oldal.

Next