Budapesti Hírlap, 1906. február (26. évfolyam, 31-58. szám)

1906-02-01 / 31. szám

1906. február 1. BUDAPESTI HIILAP. (31. sz.) hitelt kér hadiszerek és katonalovak vásárlására, s a hadsereg harci készségének fokozására. A szobránye kétségtelenül megszavazza a kért póthitelt. ■ A válság. Budapest, jan. 31. A király üzenetére szóló válasz végső for­máját ma állapította meg a vezérbizottság s Andrássy Gyula gróf már jelentkezett is táv­irat utján a kabinetirodánál, audienciát kérvén. A vezérek becsületszóra kötelezték magu­kat, hogy a királynak küldött választ titokban tartják, a mi természetes is, mert semmiképpen nem illenék, hogy a koalíció üzenetét bárki más hamarább tudja meg, mint a­kinek a vezérek válasza szól: maga a király. Egész általánosságban csak annyit mond­hatunk szerzett értesüléseink és benyomásaink alapján, hogy a vezérbizottság válaszában olyan álláspontra helyezkedik, a­mely szerint a királyi üzenetnek csak a formáját tartja alkalmasnak az általán óhajtott békés kibontakozás létesíté­sére. A király nyájas fölszólítást intézett a koalí­cióhoz, hogy vegye át a kormányt s a vezér­­bizottság a királynak ezt a közeledését, a­mely­ben ő felsége békés hajlandósága nyilatkozik meg, hódoló készséggel viszonozza. De csak forma szerint, csak a formájában tartja elfo­gadhatónak a király üzenetét. Tartalma szerint a király üzenete elfogadhatatlan s ezt a vezérek válasza kifejezésre is juttatja. A vezérbizottság a király föltételeivel szemben — a­melyek tar­talma alapján békét kötni, ismételjük: nem le­het — ellenpropoziciókat tesz s követelményeket formuláé. A béke ügye már most attól függ, hogy ő felsége elfogadja-e a vezérbizottság pon­­tozatait. Látni való ebből, hogy a béke még koránt sincs biztosítva s időszerűnek éppen csak a kár­vallók kétségbeesett kapálózása és jajgatása mondható, mert sokan vannak, a­kik a tisztessé­ges uralom visszatérésében vesztüket érzik. Vége volna az uraságnak, a­melyet a társadalom be­tegei szerzettek az alkotmányos jogok romjain. A békét bírálni, leszólni avagy magasztalni ma még mindenképpen korai dolog. Mert még nem Gábor (csodálkozva): Kegyed, Inez! (Öröm villan föl a szemében.) Hisz maga a nap, a­kitől valamennyien kölcsönözzük a fényünket. Mi csak bolygói és holdjai vagyunk. Óh, Inez, más szomorú ebben a társaságban! Egy bolygó, a­ki hűséggel, csü­ggedést nem ismerve, egy su­gárra vár,­egy feleletre. Inez (Mint a­kit nem érdekel ez a beszéd, szinte gépiesen kérdezi): És ki vár a feleletre! Gábor: Én. Inez: És kitől? Gábor: A naptól, öntől várom a sugarat. Inez: Sugarat kapni tőlem, nehéz. Hosz­­szabb idő óta már nincs sugár a szívemben. Mondtam, hogy egyedül én vagyok az, a­ki szo­morú ebben a társaságban s nem ön, gróf. Gábor: Kern látja lelkem csüggedt szár­nyát. Olyan vagyok, mint a madár, a­kit vadász nyila sebzett meg. Inez: A seb, ha nem mély, gyorsan heged. Gábor: A sebem mély, szívemet érte. Inez: Gábor gróf, maga rejtvényeket akar velem megoldatni! Gábor (közelebb hozza székét Inezhez és lágy hangon elbeszélni kezd): A zene bűbájosan szólt, oly boldogan lejtettem önnel a víg társa­ságban. Megrészegedtem-e a fénytől vagy a bol­dogságtól, nem tudom! De egy szót ejtettem ki vakmerően a számon: Szeret ? Könyörgöm, Inez, feleljen, szeret-e? Inez: Felelek. Egyszerű és rövid a felele­tem, gróf, nem szeretem. Gábor: Valóban rövid felelet, de mily sokat jelent! Inez: Egy őszinte nyilatkozatnál többet nem jelent. A szerelem, én úgy vélem, egy cso­dás, őszinte virág; akkor nyílik, mikor nem is várják, ott terem, a­hol nem is ültetik. Gábor: Szód meghatározás, Inez. És a mos­lehet tudni, hogy lesz-e béke vagy sem. Ez at­tól függ, hogy ő felsége elfogadja-e a válasz-üze­netet a béketárgyalás alapjául s a­mennyiben a vezérbizottság azt hiszi, hogy válasza ily tár­gyalás kezdésére mindenképpen alkalmas, any­­nyiban el lehet mondani azt, hogy a béke kilá­tása kedvezőbb, mint eddigelé volt. De még egy­általán nincsen biztosítva a sikeres eredmény. A vezérbizottság azzal kecsegteti magát, hogy sikerülni fog a végsőig vitt előzékenység és mérséklet útján összeegyeztetni a király állás­pontját a nemzetével. Nyilvánvalóan hamis és hazug tehát minden hang, a mely — jobbára a prédalesők hadából — árulást kiált s a nemzet megalázásán kesereg, ők, a­kik az erőszaknak minden fegyverét is helyeselték, eddig a nem­zeti küzdelem ellenében, ők játszszák most a nagy hazafit s vádlóul lépnek föl a nemzet ve­zérei ellen, hogy elárulják a hazát. Hamis és ha­zug minden szó, a mely nemzeti jog föladásáról regél. Jogföladásról és a nemzet megalázásáról szó sem lehet; ilyen áron béke nem köthető, ez ki van zárva az eshetőségek köréből. Apponyi mondotta ma egy bécsi újság munkatársa előtt: „A békekötés csak úgy­ lehetséges, ha megalázás­ról szó sincsen s ha a magyar nemzettől semmi olyan áldozatot nem követelnek, a­mely az or­szág állami függetlenségét vagy fönnálló törvé­nyeit érinti. A­mi jog, annak jognak kell ma­radnia.“ Már csak inkább hiszünk a nemzet vezé­reinek, mint a kárvallók lármájának, a kik a prédájukat féltik s a kik a nyílt önkényuralmat is hajlandók szolgálni, csak hogy packázhassa­nak a törvénytelen hatalom árnyékában. Még csak annyit jegyzünk meg, hogy a választ a király üzenetére a függetlenségi párt vezérei formulázták, a nélkül, hogy Andrássy gróf bármi részben is érvényesítette volna befo­lyását. Andrássy teljes tárgyilagossággal adta elő a koalíciónak a király üzenetét s most abban látja föladatát, hogy hasonló tárgyilagossággal közvetítse a királyijai a koalició válaszát. Ha ő felsége elfogadja a béketárgyalás alapjául a vezérbizottság üzenetét, akkor ennek bizonysága nyilván abban fog megnyilatkozni, hogy ő felsége kihallgatásra meghívja a függet­lani esetben igaz is. Nem ültettem és kinőtt, nem vártam és kinyílt. Fakasztotta egy sugár, de úgy látszik, csak véletlenül, akaratlanul. Csa­lódtam volna hát — a sugárban, önben, a fény­ben, mindenben ? Megvakultam és eltévedtem csak ebben a kápráztató társaságban, a­hol min­­denki vig és boldog, a­hol a szilaj zene felkorbá­csolja a vért, az érzelmet ?! Inez: Ez a társaság, a hol mindenki vig és boldog! .­­. . Nincs részem­ benne, hogy az, és hogy együtt van. Gábor: Ismételjem hasonlatomat a napról? Inez: Ne tegye, mert hasonlata rám nézve nem találó. Én nem ragyogok, én nem vagyok vng, én nem tudok mulatni egy nemzet fájdal­mán. Én itt gép vagyok, vagy ha jobban tetszik, a gépnek egy részecskéje, melyet más, kénysze­rítő erő hajt. Gábor :Nagyot csodálkozik s mint a­ki felülkerekedett hirtelenül, kissé gúnyosan kezd szólni) : Bárónő, ez meglepő hang ebben a társa­ságban ! Ez, bocsánatot kérek, egy disszonánsz, mely zavaróan hat e kedves harmóniában. Hisz itt a császár leghívebb emberei vannak együtt. S a­mit ön hangoztat, az azoknak a szava, a­kiket legyőztünk. A győzőnek van jussa ahhoz, hogy diadalát élvezze, nemde? Inez: Azon múlik, hogy miképpen sze­rezte diadalát. Gábor: Kegyed az orosz fegyverek segít­­ségére céloz ? Inez: Arra. Gábor: És mi a véleménye, ha szabad tud­nom, a tulajdon édesapjáról, a­ki ezredes a csá­szár seregében ? Inez: Ő atyám. Katona és egy eszköz a leg­felsőbb hatalom kezében. Nincs jogom tetteit megbírálni, még kevésbbé elítélni. De ha hatal­mamban lett volna, megváltoztattam volna őket. fenségi párt vezéreit és a koalíció látható fejét: Kossuth Ferencet. Andrássy vagy holnap reggel, vagy dél­után utazik Bécsbe. •* A kormány pedig kész tervvel várja —­­mondhatni: reméli — a béketörekvések meg­hiúsulását. Ez a terv az eddigieknél is nagyobb erőszakosságokat foglal magában, az eddigi mód­szer szerint, leplezve mindent valami hazug ál­arccal, a „törvényes rend“ helyreállításának szükségét hangoztatva és minden gonoszságért, a­melyet elkövet, a koalícióra és a nemzetre há­rítva a felelősséget. A kormány, ha a béke meghiúsulna, re­konstruálná magát és a legnagyobb nyomással és kíméletlenséggel hozzálátna a törvényhatósá­gok ellenállásának megtöréséhez. De nem kell azt gondolni, hogy a kormány felfüggesztené az alkotmányt s manifesztummal nyíltan hirdetné ki az abszolutizmus uralmát. Ezt a kormány nem tenné. Csak lassan-lassan csúszna lejebb a törvénytelenség lejtőjén — és egy-két törvény­telenséggel több vagy kevesebb, az már ugyan nem nyomná a kormány lelkiismeretét. Az országgyűlést föloszlatná, de a fölosz­lató királyi kéziratban nem foglaltatnék az országgyűlés összehívásának terminusa. Lányi közjogásza azt vitatja, hogy ha a föloszlatást kö­vető első hat hétben ő felsége nem is rendeli el az új választást: ez még nem jelenti az abszolu­tizmust, mert e tekintetben különböző gyakorlat van érvényben. S az első hat hét után — ha akkor sem rendelné el az új választást a király — találnának más kifogást és más ürügyet. Az egyik az volna, hogy a törvény azt mondja, hogy az országgyűlést évenként egyszer össze kell hívni, ennek a rendelkezésnek pedig meg lehet felelni, ha valamikor őszszel lesz az új választás. Az 1848. törvénynek azt a határozott parancsát, hogy az országgyűlés feloszlatása után három hónapon belül meg kell lennie az új választás­nak, a kormány számba nem venné. Ezt nem ma­gyarázná s ez ellen nem védekeznék, a­hogy nem magyarázta és nem védte a december 19-én tör­tént elnapolást, a mely írott törvénybe ütközött. Megszegte a törvényt, azután ment tovább a Gábor. A császár ezredesének a leánya! Értem, bárónő, tehát a politikai meggyőződésem is oka, hogy kegyeiből örökre száműz ? Inez: Mindenesetre oly hősről álmodnék, a­kinek a kardjára ez a két szó van írva: a hazáért, szabadságért. Álmodnék még akkor is, ha buj­dosva Vagy a tömlőében enné a hősök rab-­ kenyerét. Gábor (Mosolylyal az ajkán s végtelen gunynyal): A világosi fegyverletétel óta az utóbbi kellékekkel igen sokan rendelkeznek. Be­látom, hogy belőlem ilyen ideál soha sem lehe­tett volna. Inez: Gróf úr, el kell hinnem, a­mit mondott. Gábor: Bárónő, igen elmés, de azért nem árt, ha óvatosabb lesz. Mert elvei veszedelembe dönthetik manap még az ilyen kipróbált hűségű házat is, mint a minő a Steinhauszen ezredes háza is. (A zene elhallgat, Gábor föláll és meg-, hajlik.) A zene elhallgatott, a társaság oszlik már. Bocsásson el, bárónő, kérem! Inez. (A fejével int és nem szól egy szót sem. Tekintete az ablakok felé vetődik s megint csak kinéz a fekete, hallgatag éjszakába.) «­Ugyanebben a percben talán, idegen földi útján egy bujdosó ifjú hosszan néz egy csillagot az égen. Olyan meleg fénye van annak a magas­ságbeli csillagnak. A bujdosó egyszerre megáll és így szól: " Csillag, hiába küzdöttünk", hiába re­ménytek? Ha igen, akkor tűnj el, sötétülj el. Tudni fogom a sorsomat. És a csillag még ragyogóbban, még tűn­, döklőbben nézett le rá. Mert a legsötétebb éjszakában is égnek" ott fent az apró csillagok.

Next