Budapesti Hírlap, 1906. március (26. évfolyam, 59-89. szám)
1906-03-01 / 59. szám
4 Polonyi Géza a rendőrségen. Polonyi Géza a múlt szombaton, a Sas-körben beszédet mondott, amelynek közlése miatt két újságot koboztak el. E beszédben az ügyészség királysértést látott és ezért Polonyi Géza ellen bűnvádi eljárást indított. A rendőrség ebben az ügyben ma délután sürgősen megidézte Polonyit, aki déli egy órakor kapta meg Tóth János rendőrkapitány aláírásával az idézést, amely a különbeni elővezetés terhe mellett ,délutáni négy órára szólott. Polonyi a sürgős idézésben is tendenciát lát, mivel a fővárosnak ma délután közgyűlése volt és a gyűlés elején interpellálni akart az önkéntes adók beszállítása dolgában. Bizonyos, — mondotta Polonyi Géza egy politikus társaságban, — hogy a közgyűlésen való megjelenésemet és az interpelláció, előterjesztésétakarták megakadályozni. Polonyi Géza négy órakor megjelent a főkapitányság épületében, ahol Tóth János rendőrkapitány hallgatta ki. Polonyi Géza elsősorban tiltakozott az ellen, hogy immunitását megsértették. Kijelentette, hogy ma is képviselőnek tartja magát, mivel az országgyűlés feloszlatása törvénytelen úton történt s igy nem tekinti föloszlatottnak sem az országgyűlést. Megidézése ellen tehát óvást tesz. Ami a Sas-körben elondott beszédét illeti, kijelentette Polonyi, hogy az újságok kivonatosan és hézagosan közölték a beszédet, amelynek hiteles szövegéből kitűnik, hogy nem a királyról beszélt, hanem gonosz tanácsosairól. S amit erről mondott, nemcsak hogy elismeri a magáénak, de fönn is tartja. A kihallgatás .Ezzel véget ért. Fölmentett főispán, kiint a Búd. Tud. értesül, a király Szentkereszthy Pálbárót, Csikmegye főispánját, ez állásától saját kérelmére fölmentette. A kormány nyilatkozata. Az egyesült ellenzék manifesztuma és Andrássy Gyula gróf nyílt levele elevenére tapintottak a kormányzó hatalomnak. A félhivatalos M. T. Iroda éjféltájt illetékes helyről megjegyzéseket közöl az említett okmányokra, melyeknek higgadtsága, objektivitása és felköltsége országszerte elismerést és csodálatot kelt. Annál visszataszítóbbak az útszéli félhivatalos megjegyzések, melyeknek durva hangja igazi megcsúfolása, a komoly politikai vitatkozásnak. Íme néhány szemelvény e félhivatalos megjegyzésekből. Ez a két nyilatkozat nem egyéb, mint újabb láncszeme ama kísérletek hosszú sorozatának, amelyek a magyar nemzetnek és a külföldi közvéleménynek tudatos megtévesztésére irányulnak. Közjogi képtelenségek, ténybeli valótlanságok és megfoghatatlan szofizmák halmozódnak egymásra mindkét nyilatkozatban. Közös kiindulópontjuk ama közjogi abszurdum, hogy a király számára a törvény világos szelleme és még világosabb betűje szerint elismert katonai felségjogok a mindenkori képviselőházi többségeknek akarata szerint gyakorlandók, úgy tartalmukra, mint terjedelmükre nézve. Nem is szólva arról, hogy az 1867. évi IIII. törvénycikk 11. szakasza, midőn a katonai felségjogokat megállapítja, ugyanakkor a hadsereg vezérletére, vezényletére és belszervezetére nézve az egységet követeli meg s e felségjogokat kifejezetten az e törvényben biztosított egység szankciójául iktatja be, ettől eltekintve, méltán vethető föl a kérdés, hogy ha e felségjogokat a király a váltakozó parlamenti többségek óhajtása szerint tartozik gyakorolni, akkor váljon az, ami felségjog, miben különbözik attól, ami nem felségjog. Valóban szánalmas látvány, hogy most,s tárdéve magát törvényen és a kiegyezés nagy alkotóinak e tekintetben teljesen egyértelmű fölfogásán, ugyanaz az Andrássy Gyula követeli a kiegyezést törvény alapján a magyar vezérleti és szolgálati nyelvet, aki még alig három esztendővel ezelőtt nyílt képviselőházi ülésben nemcsak hangoztatta, hanem jelenlegi szövetséges társainak feléje zúduló szidalmai között meggyőzően bizonyította is, hogy a hadsereg nyelvkérdésének a parlament jogkörébe való vonása leplezetlen törvényszegésnél egyébnek nem minősíthető. Az ellenzék manifesztuma azt a vádat emeli az ország színe előtt, hogy a magyar nemzetnek nem engedtetik meg nyelvének a közintézményeikben való érvényesítése. Andrássy Gyula gróf pedig ezzel kapcsolatban azt panaszolja, hogy a hadsereg nyelvkérdésében még annyi engedményt sem kapott, hogy a közös hadsereg magyar részében a legénység a saját anyanyelvén kívül a magyar nyelvet is kénytelen legyen használni. Ahány szó e vádakban, ugyanannyi alaptalan ráfogás és ténybeli valótlanság. Soha sem múlt a katonai felségjogokon, ma sem rajtuk múlik, hogy a magyarországi újoncok fele egy árva szót sem tud magyarul. Arra pedig, aki magyarul egy árva szót sem tud, hogyan akarja a koalíció azt a kényszert alkalmazni, hogy a saját anyanyelvén kívül a katonai szolgálatban a magyar nyelvet is kénytelen legyen használni? Hiszen ott van a magyar királyi honvédség, amelynél a vezényszó ténylegesen is, a szolgálat pedig törvény szerint a magyar. És mégis a nemzetiségi vidéken kiegészített honvédezredeknél ma sincs meg, mert fizikailag nem volt megvalósítható az az állapot,hogy a legénység a saját anyanyelvén kívül a magyar nyelvet is használja. Éppen ilyen szemenszedett népámitás az is, ha az ellenzéki manifesztum arról beszél, hogy a bécsi befolyás a katonai kérdésekben azért nem engedett, mert ily módon akarta a parlamentet szétveretni, amely máskülönben bizonyosan megszavazta volna az önálló vámterületet. Péterváry bárónak múlt év nyarán Ő felsége meghagyásából történt kiegyenlítési kísérlete alkalmával a koalíciónak hivatalosan tudtára adta, hogy nemcsak a belpolitikában , kaphatnak szabad kezet, hanem a gazdasági kérdésben is. Ha tehát őszintén és becsületesen akarták volna az önálló vámterületet, megcsinálhatták volna, hiszen meg voltak kínálva vele. Közönséges ráfogás tehát az, hogy a katonai kérdésekben az állítólagos bécsi befolyások azért nem engedtek, mert a vámközösséget akarták mindenáron megmenteni. Csodálatos, hogy Andrássy és a koalíció ezek után még mindig a nemzet nevében beszélnek. Még csodálatosabb, hogy az ország példás nyugalmával maguknak akarnak hímet varrni. Amit az ország föllázítására, a néptömegeknek fölbujtására, a forradalmi hangulat szítására az urak megtehettek, azt egy álló esztendőn túl fáradhatatlanul megcselekedték. Bűnös törekvésük meghiúsult a magyar nép józanságán, amely nem fordult azok ellen, akik őt politikai jogokkal kínálták meg és nem állott azok mellé, akik a népjogok követelését hazaárulásnak minősítették. Az ország igenis, nyugodt, és Isten segedelmével az is fog maradni. De ez a nyugalom politikai és erkölcsi halálos ítéletet jelent a koalícióra nézve. Andrássy Gyula gróf egyazon lélekzetvétellel az országgyűlésnek törvényes időben való összehívását reméli és ugyanakkor a megyei tisztviselőknek hazafias és becsületbeli kötelességévé teszi az ellenszegülést az államkormányzattal szemben, sőt Andrássy nyílt levele pénzáldozatra szólítja föl az egész társadalmat, hogy a közigazgatás ellenszegülése a törvényhatósági élet egész vonalán keresztülvihető legyen. Ennek az álláspontnak, egész tartalma képtelen ellenmondás. Avagy nem , tudja-e Andrássy Gyula, hogy az egész választási eljárás a királyi meghívólevelek kihirdetésétől magának a tulajdonképpeni választási aktusnak befejezéséig kizárólag a törvényhatóságok kezében van? Ha tudja és a tisztviselőket mégis ellenszegülésre biztatja, akkor ő akarja lehetetlenné tenni a választásokat és akkor a koalíciót terheli az ez esetben bekövetkezendőkért az egész felelősség. . Tisza és a horvátok. Zágrábi tudósítónk táviratozza: Tisza István egyik beszédjében ezt a kifejezést használta: Csingrija és társai. A horvát ellenzéki sajtó azt mondta, hogy ez a kifejezés Horvátország kicsinylését jelenti. Tisza most Tomasich volt miniszterhez levelet intézett, amelyben kijelenti, hogy az ellenzéki sajtó állítása alávaló kísérlet az ő szándékának félremagyarázására. A koalíció, úgymond, leszállította a magyar nép nívóját azzal, hogy Ausztriában Klosáccal, Horvátországban Csingrijával barátkozott és pedig Horvátország ama hazafias tényezőinek háta mögött,amelyekkel minden magyar pártnak megegyezést kellene keresnie és találnia. Hogy pedig — igy végzi levelét — a sors által velünk összekötött testvérnép ez illetékes tényezőivel kellene tanácskozni és közös politikát csinálni, azt rövid miniszterségem tettei után nem kell szóval bizonyítanom. Justh Gyula búcsúja. Justh Gyula, a képviselőház volt elnöke, ma délelőtt akart elbúcsúzni a Ház tisztviselőitől, de akadályozva volt a képviselőházban való megjelenésben. Justh Gyula holnap elutazik, de néhány nap múlva visszajön Budapestre s a jövő hét elején búcsúzik el a képviselőház tisztviselőitől. Apponyi gróf adója, * Győrben azt a hírt terjesztették, hogy bár az országgyűlés megtagadta az adót, Apponyi Albert gróf mégis befizette állami adóját. Ez a hir Apponyi gróf tudomására jutott és ezt a levelet irta Hilberth Károly volt győri képviselőnek: Tisztelt barátom! Én , az alatt az ex-lex alatt, melyet az obstrukció okozott, mivel azt jogosulatlannak tartottam és a kormány eljárását, jóhiszeműnek, állami adómat befizettem. Épp úgy befizettem 1905. elején, mikor semmi okom nem volt kételkedni, hogy a többségből kormány alakul, melynek pénzügyi nehézségeit nem akartam öregbíteni. De attól a pillanattól kezdve, mikor a kormány rosszhiszeműleg a törvényhozás akarata ellenére cselekedett, tehát 1905. második felétől kezdve, minden állami adómat takarékpénztárban helyeztem el. Ez a valóság. Budapest, 1906. február 25. Tisztelő hived Apponyi Albert. Kossuth Ferenc üdvözlése. Kossuth Ferenc ma a következő táviratokat kapta: Torda. Közgyűlésünk tiltakozik az országgyűlésnek törvényellenes feloszlatása és fegyveres erővel történt szétkergetése ellen, a mit alkotmányunk nyilt megsértésének tekint, egyben bizalmáról és ragaszkodásáról biztosítja a nemzet vezéreit és ezt Nagyságodnál, mint a pártnak és a vezérlő bizottságnak elnökénél tolmácsolják. A tordai függetlenségi és 48-as pártkor. Bridgeport. Szivünk, lelkünk együtt érez önökkel. Tartsanak ki küzdelmükben! Készek vagyunk mindennel segíteni a népjogért síkra szálló nemzetet. Bridgeporti magyarság. Az ugocsamegyei főispán, Perényi Péter báró, Ugocsa megye főispánja, február 21-én beadta állásáról való lemondását. Minthogy ez még máig sem nyert elintézést, Perényi Péter báró Budapestre érkezett, hogy az elintézést megsürgesse. A távozó főispánt Ugocsa megyéből egy küldöttség kereste föl, hogy lemondásának visszavonására bírja, a főispán azonban megmaradt elhatározása mellett. Bernáth Zsigmond és Battler báró, Bereg vármegye lemondott főispánjának, Bernáth Zsigmondnak egy nyilatkozatát közöltük lapunk keddi számában. Bernáth Zsigmond kijelentette, hogy installációja alkalmával kézszoritását Buttler Ervin báró, százados nem utasította vissza, hogy ő Buttler Ervin báró ellen följelentést nem tett s hogy Buttler Ervin bárónak soha nem tartozott egy krajcárjával sem. Ma Buttler Ervin báró is kinyilatkoztatja, hogy neki Bernáth Zsigmonddal semmi dolga nem volt s az installáció alkalmával se lehetett vele semmi konfliktusa, annál kevésbbé, mert Buttler Ervin báró soha sem volt huszárszázados és az installációra nem is lehetett kirendelve. E nyilatkozat után önkéntelenül kétség támad bennünk, hogy nincs-e itt valami személycsere ? S hogy a Bernáth-Buttler ügyben nem egy másik Buttler báró, nem Buttler Sándor báró, huszárkapitány szerepel-e? Ha Bernáth Zsigmond kézszorítását Buttler Sándor báró sem utasította vissza, ha Buttler Sándor báró sem fizeti Bernáth adósságait s hogy ha Bernáth Zsigmond Buttler Sándor báró ellen sem tett följelentést, akkor valóban alaptalanok a Bernáth- Buttler ügyről szóló, s már-már egész legendává növekedő hírek. Az esküátbiróság fölfüggesztése. A félhivatalos Budapesti Tudósító írja. Egy ma reggeli lap arról ad hírt, hogy az igazságügyi minisztériumban tegnap délelőtt az ügyészség bevonásával tanácskozás volt, melynek tárgyát állítólag külön sajtóbíróság fölállítása és ezzel az esküdtbíráskodásnak sajtóügyekben való eltörlése képezte, a lap pontokba foglalva, már a megállapodásokat is közli. A legilletékesebb helyről kapott éresítés alapján az egész közleményt valótlannak jelenthetjük ki. Soós Zoltán lemondása. Soós Zoltán volt főispán, e sorokat küldte nekünk : Tekintetes szerkesztőség! A Budapesti Hírlap ez évi február 27-iki számában, a Válság című rovatban, személyemmel kapcsolatos alaptalan állítás jelent meg. Az mondatott felőlem, hogy főispáni állásomtól azért voltam kénytelen megválni, mert ellenem a bíróság csődöt rendelt el. Kijelentem, hogy ellenem csődöt a bíróság nem rendelt el, a lemondásomhoz fűzött kommentár tehát valótlan. Lemondásom okait nyilt levelemben föltártam, főispáni állásomból kizárólag saját kérelmemre mentettem föl. Budapest, 1906 február 28. Tisztelettel, Soós Zoltán: A kétéves szolgálat. Lapunk egyik barátjától e sorokat kapjuk: Tekintetes szerkesztőség! Csodálom, hogy a kormánynak azzal a tervével szemben, hogy fölhívás útján, a két évi szolgálat kilátásba helyezésével akar újoncokhoz jutni, egyetlen lap sem világosítja föl a közönséget arról, hogy a sor alá kerülőknek rendszerint csak egynegyedét veszik be, a legalkalmasabbakat, holott a most folyó önkéntes sorozásnál a jelentkezők több, mint 90 százalékát; csak az menekül, aki teljesen nyomorék. Ilyen körülmények között céltévesztett az önként való jelentkezés, mert ez esetben olyant is bevesznek, a ki a rendes sorozás bevárásával föltétlenül szabadul. A kétéves szolgálat csak mese, BUDAPESTI HÍRLAP, (59. sz.) 1906. március 1.