Budapesti Hírlap, 1906. július (26. évfolyam, 178-208. szám)
1906-07-01 / 178. szám
1906. julius 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (178. sz.) ■-----------------------------------------------------------------kodnunk. Hiszen láttatjuk, hogy szövetségesünk részéről folyton veszedelem fenyeget. Bizzunk hát a Gondviselésben és erőnkben, de ne töltsük tétlenül az időt, hanem szervezzük a magyar társadalmat és tartsuk szárazon a puskaporunkat. Elvégre nem minden felhőből lesz vihar, de ha látjuk tornyosulni a felhőket és nem gondoskodunk önvédelmünkről, nem csak bőrig ázhatunk, hanem a jég is megkopogtathatja fejünket és hátunkat. De ha látni fogják jó szomszédaink, hogy mi minden eshetőségre szervezve vagyunk, akkor meggondolják, belénk , kössenek-e. Si vis pacem, para bellum. Orosz aknamunka. pán az ázsiai bonyodalom kényszere alatt lépett a Balkánt illetőleg megegyezésre a magyarosztrák monarkiával, de ki fogja játszani, mihelyt diplomáciája az ázsiai kérdést likvidálta. Előre látható volt, hogy a pihenést nem ismerő orosz külügyi politika a kelet-ázsiai kudarc után fokozottabb erővel veti magát az európai keleti kérdésre, mely, mondhatnék, egybe van forrva Oroszország újabbkori történetével és mindennél a világon közelebbről és intenzívebben érdekli az orosz nemzetet. Emlékezhetünk, hogy az igazi moszkovita szellem szóvivői nem helyeselték a mandzsuriai kalandot és szemrehányásokkal illették a kormányt, hogy nemzeti és vallási szempontból értéktelen dologért elhanyagolja a balkáni ügyeket. Ha tehát most az orosz kormány visszatér a külpolitika régi, jól ismert útjára, csak a honi közóhajnak tesz eleget. Kern lehetetlen azonban, hogy az új akciónak a rég ismert végcél munkálásán kívül közvetetlenebb indítéka is van: oly külügyi bonyodalom előidézése, mely a belső zavarokról elfordítja a figyelmet s legalább egy kérdésben egyesítse a nemzeti közvéleményt. Szófiai híradásunk szerint az orosz diplomácia ismét fölvette az összeköttetést a bulgáriai ruszofil elemekkel s a sajtó egy részében valósággal nyílt harcot indított a fejedelemség belső rendje és nyugalma ellen. A támadások éle Ferdinánd fejedelem ellen irányul és szintazon módon agyazkodnak ellene, ahogy húsz év előtt Battenberg Sándort aknázták körül. A közönség intelligensebb része tudja, honnan erednek ezek a támadások és mi a mozgató erejük; nyílt titok, hogy Bulgáriában van egy pár újság, melyek kiadóit és szerkesztőit a szófiai orosz követség épp oly rendesen fizeti, mint a Bulgáriában levő többi politikai ügynököt. A jelenlegi szófiai követ, Steglov, tüntetőleg érintkezik az antidinasztikus egyénekkel és nyíltan adja direktíváit a fejedelem és a kormányellenes támadásokra. A követségi palotában naponként tanácskozást folytat Czankov, Danev, Bolisev és Ludzkanov urakkal és az orosz politika többi régi és új zsoldosával, kijelölvén számukra a szerepet és irányítván a támadásokat mindazok ellen, kik nem oroszbarátok. Steglov e működésnél elemében érzi magát s épp ezért küldték a szófiai állomásra, hol már játszott ily szerepet, ámbár más körülmények közt, Battenberg herceggel szemben. Steglov sógora annak a Szobolev tábornoknak, aki húsz év előtt Kaulborszszal előkészítette Battenberg Sándor bukását. Az orosz politika új álarc alatt víz van, de mindenáron oly katasztrófát akar előidézni Bulgáriában, amilyet előidézett Battenberg alatt, amilyenhez vezette Obrenovics Sándort és Drágát Belgrádban, s a milyenre juttatja talán Péter királyt is, ha vak eszközül át nem engedi magát a moszkovita politikának. Amennyire ösmerjük Kóburg Ferdinándot és a bolgár hazafias politikusokat, nem tartunk attól, hogy ölhetett kezekkel fogják nézni az események alakulását. Ha a bolgár nemzetben húsz év előtt volt bátorság szembeszállni a cári akarattal és hazája sorsát a maga tetszése szerint irányítani, most sem fog gyáván meghunyászkodni. Zavart és ideiglenes fölfordulást azonban az orosz aknamunka előidézhet. . Tudnunk kellene tehát, hogy Goluhovszki gróf, aki állítólag annyira szívén viseli a Balkán nyugalmát, tisztában van-e azzal, hogy mi történik jelenleg a kulisszák mögött; figyelemmel kiséri-e orosz „munkatársának“ viselkedését és cselekedeteit, s váljon e viselkedés és cselekedetek egészen összhangban vannak-e az 1897-iki megállapodásokkal ? Ezekről talán mégis csak szerezhetne valamivel több információt, mint a szerb-bolgár unióról. A képviselőház ülése. A képviselőház hétfőn délelőtt tíz órakor tartja legközelebbi ülését, amelyen megállapítja a jövő ülés idejét és napirendjét. A képviselőház most elsőbben a fölirati javaslatot tárgyalja, azután az 1906. évi költségvetést, a horvát pénzügyi egyezményt és végül az autonóm magyar vámtarifát. Képviselőkörökben azt hiszik, hogy a képviselőház tárgyalása eltart július végéig. A nyári szünet szeptember közepéig tart. Megemlítjük itt, hogy hétfőn délután négy órakor a kvótabizottságnak lesz ülése. 19 .• Budapest, jan. 30. A nyílt konfliktusnál, melybe Romániaés Görögország a macedóniai ügyek miatt keveredtek, sokkal aggasztóbb és veszedelmesebb az ■fi titkos akció, melyet az orosz diplomácia a Balkánon ismét folytat. Szófiából, komoly és megibízható forrásból kapjuk az értesítést, hogy apétervári diplomácia a maga hivatalos közegeiével és titkos ügynökeivel mindent elkövet arranézve, hogy Bulgária belső békéjét feldúlja és a fiatal államot katasztrófa elé vigye. Azoknak, kik a keleti ügyeket csak hivatalos kijelentésekből ismerik, ez a híradás meglepő, különösen amaz áradozó nyilatkozatokután, melyeket amagyar-osztrák külügyminiszter az imént tett a delegációk előtt az orosz antantra vonatkozólag. Voltak és vannak azonban sokan, kik elejétől fogva legnagyobb kétkedéssel tekintettek erre az egyezségre és egy percig sem akarták elhinni, hogy Oroszország őszintén és minden hátsó gondolat nélkül munkálkodjék közre a balkáni viszonyok konszolidálásain. Ezek a skeptikusok, véleményüket a történelem tanúságaiból s a legutóbbi félszázad eseményeinek mérlegeléséből merítve, abban ameggyőződésben voltak, hogy Oroszország csuknák, képtelen volt arra, hogy hangot adjon. Végre világos helyre értek. Ez egy tágas, szép szoba volt. Fekete Kornél a ködön keresztül, mely a szeme előtt párolgott, látta, hogy egy szék fölborulva hever a nyitott ablak mellett a földön és a szék mellett egy kék pongyolás, feketehaju, nyúlánk fiatal nő áll, a szemére ,'tapasztva mind a két tenyerét. És egyúttal érezte azt is, hogy a kéz, a síneig a vállát markolta, hatalmasat taszít rajta, '■ngy, hogy egyszerre odapöndörült a nő mellé. ,n ő is szerencsésen fölborított egy széket. A férfi, aki idáig cipelte, most már apőre hördült rá: ’ .' — No! És most tagadjon tovább, ha van hozzá bátorsága! A nő meg se moccant. Mintha élet se lenne benne. A férfi, vállas ember, sűra fekete ,körszakállal, egy pillanatra állva maradt a küszöbön. Fekete urnák végre kibuggyant az ajkára '-az első szó. Dadogva, csaknem siró hangon hebegte: c: — De kérem ... y Erre a hangra a férfi dühösen ugrott ,hegyet előre, a nő pedig hirtelen lekapta a ke■zét a szeméről és nagy fekete szeme merően, meglepetten bámult az előtte görnyedő alakra. ¡Fekete Kornél mindig uriasan öltözködött, deezuttal nem volt valami előkelő jelenség. A ruhája csupa por és piszok, a gallérja kigombolva, a nyakkendője kilógott, az arca, de különösen az orra, tele szürke porral. Mikor végre a támadójára is vethetett egy pillantást, valóssággal megfagyott a vére. Ismerte ezt az urat a látásból. De nem volt rabló. Ez Bobanek urZsolt, a hatalmas Országos Központi Bank mindenható igazgatója. A pénzfejedelem. . . A mi barátunknak !most már a lélekzete is elakadt. ■ Az igazgató úr pedig égő tekintettel nézett rá. Fölkapott az asztalról egy legyezőt és egyre rekedtebben rikácsolta: — Lelövöm, mint egy kutyát! . . . Ilyen gyalázat! ... Ilyen gyalázat! ... És én még nem akartam hinni annak a levélnek! . . . És egy ilyen alakkal! . . . Egy ilyen figurával! Úgy fogta a legyezőt, mint egy tőrt és indult a barátunk felé, kétségtelenül azzal az eltökéltséggel, hogy vagy lelövi vagy agyonszúrja vele. A remegő ifjú torkából valami különös, vonitásszerű hangot csalt ki a rémület. Érezte, hogy ütött az utolsó óra és talán összeroskad, ha hirtelen karon nem ragadják. De a kéz, amely most megragadta, nem az igazgató úr kemény tenyere volt, hanem egy sima, fehér kis kacsa. A nő, akinek halott fehér arcába, amint a barátunkat meglátta, egyszerre visszaszökött a vér és dermedt vonásai csodálatosan megenyhültek, egyszerre odalépett a fiatalember elé és farkasszemet nézett az igazgató úrral. —• Megtiltom önnek, — mondotta hideg és kemény hangon, — hogy hozzá merjen nyúlni ehhez az úrhoz! Ő hozzá önnek semmi köze! Önnek csak velem lehet leszámolni valója! Ha ön megőrült, ez az ön baja, meg legfölebb az enyém . . . De ezen az úron semmi keresete! Semmi keresete! Ezt úgy mondta el, olyan méltósággal és olyan hideg energiával, ahogyan a fejedelemnek szoktak szólni a színpadon történelmi drámákban. A tartása is olyan volt, hogy rögtön mintázni lehetett volna. Az igazgató urat, mintha mellbe vágták, vagy nyakon locsolták volna. Olyan volt, mint egy tigris, amelyet ugrás közben egyszerre orron ütnek egy vasdoronggal. Csak tátogott, de egy hang nem jött ki a száján. Ellenben a barátunk lelke egyszerre csodásan erőre kapott. Egyszerre bátorság és méltatlankodás szállt a szivébe, kiegyenesedett, előre lépett és megszólalt nem minden remegéstől mentes hangon: — Kérem * » . — kezdette. De tovább nem folytathatta. A nő a szavába vágott: — Mondtam már, hogy semmiféle mentegetőzésre, vagy magyarázatra nincs szüksége. Ön semmiféle fölvilágosítással nem tartozik ennek az urnak, aki önt oly durván megtámadta! Mialatt beszélt, hosszú, meleg és esdeklő tekintetet vetett a barátunkra, úgy, hogy ez megint zavarba jött és elhallgatott. De most már az igazgató úr kapta vissza a hangját. Az igaz, hogy nem a régit. Sokkal halkabban kérdezte: — Akarom tudni, hogy ki ez az úr! A nevét akarom! A barátunk kapott a kérdésen. Kivágta, még mielőtt a nő megakadályozhatta volna: — A nevem Fekete! . . . Fekete vagyok! És mintha ez lett volna a legfontosabb, hogy csakugyan Feketének hívják, kirántotta a tárcáját és odadobott egy névjegyet az asztalra: — Tessék! , és igazolom magamat! Tessék elolvasni! . . . * Többet már nem mondhatott. A nő hirtelen karonfogta és indult vele kifelé: — Ismétlem, — mondá mohón, — hogy nincs szüksége igazolásra! . . . Kérem, érje be egyelőre azzal, hogy én kérjek bocsánatot a durva inzultusért, amely érte! , „ Igazán gyalázat! ... Karonfogva, szépen vezette kifelé. Az igazgató úr csak nézte meredten, mozdulatlanul. Mikor kívül voltak a küszöbön, a nő odasúgta a legénynek: — Csak arra kérem, az Istenért, legyen okos.