Budapesti Hírlap, 1906. augusztus (26. évfolyam, 209-238. szám)

1906-08-01 / 209. szám

Budapest, 1906. XXVI. évfolyam 209. szám. Szerda, augusztus 1 Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Epés® évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor, egy hónapra 2 kor. 40 fll. Egyes szám ára helyben 8 HL, vidéken 1081. Telefon: szerk. 64—63, kiadók: 55—06, igazg. 56—53. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. kar., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Ilöfuitú- a hirdetv-föltítt­. toruu ba­romi-körut i. n. 2. oldalán. Apró hirdetések &ra. : Egy szó 6 ill., Tu.sz.gibb betörői 10 fl. Hirdetések milliméter számításiér, díjszabás szériát. Mai számunk 22 oldal.­ ­ A nemzetiségi törvény és az egységes magyar nemzet. Budapest, jul. 31. A nemzeti állam és a magyar nyelv cím alatt július 21-iki számunkban ki­mutattuk, hogy úgy a magyar állam egy­ségének és nemzeti jellemének a biztosí­tása, mint a honpolgárok összeségének az érdeke is múlhatatlanul megköveteli, hogy a magyar nyelvnek, mint az állam hivatalos nyelvének ismerete ebben az országban általánossá tétessék, vagyis hogy a magyar nemzeti politikának a magyarosításra kell törekednie, a nélkül azonban, hogy ezzel az egyes polgárok faji érzése vagy anyanyelvéhez való ra­gaszkodása erőszakos rendszabályokkal megsértessék. A magyarosítás ebben az értelem­ben az államnak nemcsak joga, de ön­maga iránti föltétlen kötelessége is. Igaz, hogy abban az esetben, ha a magyarosítás oly mértékben előre halad, hogy minden honpolgár megtanulja az állam nyelvét és minden polgárt ugyan­azoknak az intézményeknek a szeretete hat át, mert mindenki ugyanazoknak a kulturális tényezőknek a hatása alá ke­rül, az lesz a következménye, hogy né­hány nemzedék után a különféle anya­nyelvű polgár lassan kint elszokik anya­nyelve használatától és teljesen elfeledve azt, idővel nyelvi és faji sajátságát is el­veszti, talán népies szokásait is elhagyja és teljesen beolvad a magyarságba. De ha ez a polgárok egyéni érzékenységének a sérelme és minden erőszak nélkül, úgy­szólván az egyesek spontán elhatározásá­ból megy végbe, a­miatt a haza egy hű fiának sincsen oka keseregni, bármi legyen az anyanyelve, vagy bármely nép­fajból származzék is. E miatt csak azok a szomszédos államok vagy nemzetek aggódhatnak, csak azoknak az érdeke szenved sérelmet, a­melyek abban re­ménykedhettek, hogy a magyar állam területén a velők rokonelemek rokon­­érzésére támaszkodva, valamikor osztoz­kodhatnak és határaikat Magyarország­nak velők rokonnyelvet beszélő népei által lakott részeire is kiterjeszthetik. Az államnak magyarosításra irá­nyuló politikájának jogosultságát tehát csak az állam ellenségei tagadhatják. Ezzel a kétségtelen igazsággal szem­ben a nemzetiségi politikusok komoly érvet fölhozni nem tudnak, hanem csak közhelyekkel, mint a jogegyenlőséggel, mint az általános emberi jogokkal s más effélével állanak elő s a nemzetiségi tör­vény végrehajtását követelik. De kérdezzük, hogy mi ellenkezik inkább a jogegyenlőséggel? Az-e, hogy egy államon belül mindenkinek módjá­ban áll egy nyelvet megtanulni és annak segítségével boldogulni és a közélet min­den terén érvényesülni; vagy pedig az, hogy a magyarsággal szemben, a­mely nem faj, hanem különböző fajokhoz tar­tozó magyar anyanyelvű emberek össze­­sége, egyes népfajok intézmények segít- ■ ségével elzárkózhatnak, hogy a magok faji tisztaságát a nyelv és a vallás eszkö­zeivel biztosítsák? Hiszen a jogegyenlő­ség és a faji elzárkózás egymással elvi ellentétben vannak és így, a­ki valamely fajnak a föntartása mellett száll síkra, az a jogegyenlőségnek üzen hadat. De akkor ne tessék a jogegyenlőség köpö­nyegébe burkolózni és vele a faji külön­állás politikáját védeni. Az általános emberi jogokkal pedig a faji különlét föntartására irányuló po­litika harcosai elő nem hozakodhatnak, először azért, mert a­mi a jogegyenlőség­gel ellenkezik, az még inkább ellenkezik az általános emberi jogokkal; másodszor azért, mert az általános emberi jogok az embernek testi épségénél, életének és magánjogi cselekvési szabadságának a sérthetetlenségénél többre nem terjed­hetnek s a politikai jogokra sehol sem vo­natkoznak. A nemzetiségi törvény végrehajtá­sának a követelése pedig csak üres szó­lam. Üres szólam, először azért, mert végre van hajtva, másodszor azért, mert a nemzetiségi törvény nemzetiség alatt nem népfajokat, még kevésbbé közjogi különállással bíró népfajokat, hanem egyéni tulajdonságokat ért, azaz, ki-ki e törvény szerint olyan nemzetiségű, a­milyen nyelvet anyj­any­elvéül vall. Kitű­nik ez abból, hogy a törvény, mely ma­gát a nemzetiségi egyenjogúságról szóló törvénynek nevezi, nem az e hazában élő napfajoknak, mint ilyeneknek a jog­­egyenlőségét állapítja meg, hanem ki­mondván elvként azt, hogy Magyarország összes honpolgárai mint az egységes és oszthatatlan magyar nemzetnek a tagjai, nemzetiségekre való tekintettel egyenlő jogunk, szabályozza azt a kérdést, hogy az egyes polgárok a községi, törvény­­hatósági, egyházi, iskolai és egyesületi életben, valamint az államkormánynyal és más hatóságokkal szemben minő mértékben használhatják a magok anya­­nyelvét s a hatóságok a velük való érint­kezésben ezt nyelvet mennyiben kötele­sek alkalmazni. De ha a törvény nemzetiség alatt a nyelvet, mint az egyesek egyéni tulaj­donságát érti, akkor hibásan nevezi ma­gát nemzetiségi egyenjogúságról szóló törvénynek. A nyelvek ugyanis nem le­hetnek jogalanyok, mert sem természeti, sem jogi személyeknek nem tekinthetők és így a nyelveknek sem lehetnek jogaik. De nálunk nagy divat a nyelvek, a zászlók, a címer jogáról beszélni, a tör­vények is teszik ezt , holott nem a nyelv­nek, a zászlónak, a címernek vannak jogai, hanem az államnak van joga a maga nyelvét, zászlaját, címerét meg­állapítani és azt követelni, hogy a polgá­rok és a hatóságok azzal éljenek és meg ne sértsék, továbbá a polgároknak van joguk a maguk nyelvét használni a hiva­talos érintkezésben, a­mennyiben azt a törvény megengedi. De az anyanyelv, tehát a nemzeti­ség, jogilag nem is meghatározható foga­lom. Hiába született valaki tótnak vagy szerbnek s hiába ez az ő igazi anya­nyelvű, ha egyszer megtanult jól magya­rul és magát magyarnak vallja és ma­gyarul szeret beszélni, sem az állam, sem semmiféle hatóság nem foghatja rá, hogy ő tót vagy szerb nemzetiségű. Ha pedig ki-ki oly nemzetiségű, mint a­milyennek magát vallja, akkor a nemzetiség jogi következményekkel nem is járhat és ak­kor a nemzetiségi egyenjogúságról is fölösleges beszélni. De mivel a törvény erről beszél, mert ezt a címet viseli, ezzel nem csekély mértékben járult hozzá ahhoz a fogalomzavarhoz, mely a nem­zetiségi kérdésben még ma is fönnáll és a­melyet a nemzetiségi politikusok siet­nek kihasználni a maguk javára. De a nemzetiségi törvény nem csak ebben hibázik és jut ellentétbe önmagá­val, hanem abban is, hogy egységes nem­zetet akar egységes kultúra nélkül, a­mi­kor megengedi, hogy egyes polgárok, egyesületek, községek, egyházközségek és egyházak nem csak alsóbb, azaz elemi-, hanem közép- és felsőiskolákat is állíthatnak, kulturális egyesületeket is alkothatnak nemzetiségi alapon, azaz iskoláiknak, a­melyek az állam hasonló természetű intézeteivel egyenjogúak, ta­nítási nyelvét maguk határozzák meg. Hogyan legyen gondolkozásmódban, tör­téneti hagyományokban, intézmények szeretetében és értelemben egységes egy nemzet, a­melyen belül egyes és közön­ség nem csak a népnevelésnél, hanem az értelmiség képzésénél is mellőzheti az állam nyelvét mint tanítási nyelvet és a­melyen belül mód van adva minden egyesnek, hogy az állam nyelvének el­sajátítása nélkül, tehát idegen nemzetek kultúrájához való csatlakozással szerez­hessen magának felsőbb tudományos képesítést?! Miért adja meg ez a törvény mindenkinek, egyesnek és közönségnek az iskolaállítás jogát, a­mikor ennek a jognak semmi köze sincsen sem a jog­­egyenlőséghez, sem az anyanyelv hasz­nálatának a szabadságához ?! Hiszen ezzel éket ver a nemzeti egységbe s a nemzetet maga bontja nemzetiségi szer­vezetekbe, holott a nemzetiséget csakis mint egyéni tulajdonságot, nem pedig

Next