Budapesti Hírlap, 1906. október(26. évfolyam, 269-299. szám)

1906-10-01 / 269. szám

Budapest 1906. XXVI. évfolyam 269. szám. Hétfő, október 1. Megjelenik mindennap, katlan és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Epresz­őrre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor. egy hónapra 2 kor. 40 dl. Egyes szám ára helyben 8 iil., vidéken 10 fll. Telefon: szerk. 64—63, kiadók. 65—95, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Till. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Hódútól­ és hirdetés-föltétel: Urgios Pál József-körut 5. u. L oldalán. Apró hirdetések éra: Egy szó 6 Hl., vastagabb betűvel 10 ill. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, hogy a lap szétküldése fennakadást ne szenvedjen. Szemmelveisz Ignác emlékezete. Budapest, szept. 30. Külsőségeiben egyszerű és mégis ra­gyogó jelentőségű ünnep folyt le ma a budapesti tudományegyetem aulájában. Európa minden országából összesereg­­lettek az orvostudomány legnagyobb és legtekintélyesebb képviselői és meghó­doltak a magyar géniusznak, mely Semmelveisz Ignácot nemzette. Soha még csodálat, rajongás, egyszerre a leg­mélyebb tisztelet és legőszintébb szere­tet nem sugározta körül magyar ember alakját, mint Szemmelveiszet diadalá­nak e késői, de szép napján. Az emberi­ség legnagyobb jótevője névvel ruház­ták föl a magyar tudóst és professzort és bizony nincsen túlzás ebben a névben. Szemmelveisz Ignác megtalálta a gyermekágyi láz okát és vele megmen­tette millió és millió anya életét, s az ő tanítása örökké gyümölcsöző és áldásos lesz és mind nagyobb körre nyervén ér­vényességet, mind több millió emberi lény megmentőjévé lesz. A gyermekágyi láz nagyobb öldöklést vitt végbe a szülő anyák közt, mint a legfélelmetesebb jár­vány vagy a leggyilkosabb­­ háború. Lelkevesztett félelemmel közeledett az anya a rettentő és mégis boldogságos pil­lanathoz, melyben életet fog adni, mert tudta, hogy kockán forog a maga élete. És tehetetlenül állott ágyánál az orvos is, a­ki a rejtelmes, titokzatos, félve várt betegség előidéző okát nem ismerte. Szemmelveisz lángelméje és mélyen érző szíve megtalálta a kór okát, oly kor­szakban, mikor a bakteriológia még is­meretlen tudomány volt és a mikroszkóp még nem fedezte föl ama parányi lénye­ket, a­melyek ezer alakban törnek az egészséges szervezet megrontására. Ha­talmas szárnycsapással emelkedett kora orvostudománya fölé és éppen ezért vette üldözőbe a gúny, a féltékenység, az irigység. Az egész világon elhallatszó könyörgéssel, sürgetéssel, majd panasz­szóval szólalt föl a nyomorultul elvesző anyák érdekében és harcának emésztő meddősége megtörte nemes lelkét. Esz­méjéért megostorozták, kinevették és er­kölcsi értelemben keresztre feszítették. De ime, néhány év elteltével sírjából föl­támadott, megdicsőült és — mint az egyik ünnepi szónok oly szépen mon­dotta — a tudomány ragyogó egének egyik legfényesebb csillagává lett. És ma eljöttek mindenfelől tisztele­tére a bölcsek, s mielőtt leleplezték hófehér márványból készült művészi szobrát, mely egy Szemmelveisz nagysá­gától nem csak megihletett, hanem meg­hatott művész legszerencsésebb alkotá­sai közé tartozik, a tudomány díszes csarnokában tanúságot tettek világra­szóló hatásáról. Német, osztrák, olasz, dán, angol, francia, svéd, orosz, svájci* sorra járultak eléje magasztalására. És hódolatuk nemcsak magának a dicsőnek szólt, hanem egyúttal nemzetének is. E sokat irányt-vetett nemzetnek, mely oly gazdag talentumokban, sőt lángelmék­ben és oly szegény minden igaz tehetség méltó megjutalmazására. De ez az ün­nep vigasztaló és fölemelő volt, mert ime megmutatta, hogy van már bennünk érzék és erő a tudós csöndes, de világra­szóló munkásságának megértésére és ün­neplésére is. S a­miképp Szemmelveisz műve nemcsak a miénk, hanem az egész világé, és ezért gyökere mégis a mi földünkben van, itt köztünk élt, hatott munkált, küz­dött és szenvedett, azonképp e mai fen­séges nap részvevői is a föld minden tá­járól valók ugyan, de az ünnep mégis magyar ünnep volt. Ránk vetett arany­­sugarat ragyogása, minket illet dicső­sége, nemzetünk­ nevét írta be azok könyvébe, a­kik nagyot tettek az egyete­mes emberiség érdekében. Az ünnepi szó­nokok helyesen utaltak mindazokra a mozzanatokra, a­melyek Szemmelveisz magy­­ar voltát, magyar érzését, magyar­ságára való büszkeségét, holtig tartó ma­gyar hűségét megvilágítják. A fölszólalt külföldi tudósok is őszinte lelkesedéssel hangoztatták, hogy a világ e jótévő atyja a magyar nemzet fia volt. A kormány, melynek képviseletében Apponyi Albert gróf kultuszminiszter jelent meg nagy és díszes kísérettel, ön­magát tisztelte­tj meg azzal, hogy ez ünne­pen részt vett. Az egyetem, melynek csarnokában Szemmelveisz emlékének áldoztak, örök időkre büszke lesz arra, hogy az úttörő tudóst, a nemes embert, a lángelméjű kutatót a magáénak mond­hatta. A főváros megadta egykori polgá­rának mindazt a tiszteletet, a mely gaz­dagságából telik. A magyar nemzet pe­dig legszebb diadalmai közé fogja följe­gyezni hálás hűséggel és kegyeletes meg­emlékezéssel a mai napot, mely géniuszá­nak szülöttét, természetes adományai­nak részesét az egész művelt világ ma­­gasztalásával, ünneplésével és hódolatá­val árasztotta el. Az egyetem ünnepi gyűlése­­ iSzemmelveisz Ignác emlékezetére a budapesti tudományegyetem ma délelőtt féltizenegykor ün­nepi gyűlést tartott az aulában. Az emelvényen Ajtay K. Sándor rektor mel­lett a négy fakultés dékánjai és prodékánjai és az ünnep két szónoka, Bársony János dr., egyetemi ta­nár és Győry Tibor dr. docens ültek. Szemben az emelvénynyel foglalt helyet Apponyi Albert gróf kultuszminiszter, Molnár Viktor és Tóth János ál­lamtitkárokkal, Tóth Lajos miniszteri tanácsossal és Gopcsa László osztálytanácsossal, Chyzer Kornél miniszteri tanácsos, Bárczy István polgármester a főváros képviseletében, Piperkovics Bátor és Feste­­ti­ch Géza gróf tanácsosok, Magyarevics Mladen dr. tiszti főorvos, K. Jónás Ödön, a műegyetem rek­tora, Hutyra Ferenc, az állatorvosi főiskola rek­tora, Szabó Dénes, a kolozsvári Ferenc József-egye­­tem prorektora, Riegler Gusztáv dékán, Heinrich Gusztáv, az Akadémia főtitkára, Szily Kálmán, az Akadémia főkönyvtárosa, Radisich Jenő, az Ipar­művészeti Múzeum igazgatója, Emich Gusztáv Ráth Péter udvari tanácsosok. A katonai orvosi kar részéről megjelentek: Kepes Gyula vezértörzsorvos, Hodoly Elek honvédfőtörzsorvos, Miohács Pál fő­törzsorvos, Ábrahám Béla főtörzsorvos, Szilágyi József honvédfőtörzsorvos, Kovács Áron törzsorvos, Kosztba Emil honvédtörzsorvos. A külföldi tudó­sok közül ott voltak: Jena: Schnitze B. dr. tanár, titkos tanácsos, Friedburg: Weckerling H. dr. ta­nácsos, Boroszló: Ash R. dr., London: Buba A. dr., Bécs: Chrobab R. dr. tanár, udvari tanácsos, Scha­­non F. dr. tanár, udvari tanácsos, Neumann Gy. dr. egyetemi magántanár, Herzfeld K. dr. egye­temi tanár, Halban József dr. egyetemi tanár, Mandl Lajos dr. egyetemi magántanár, Lackó dr. egyetemi magántanár, Fisher dr. igazgató, Schürer v. Waldheim dr., Szemmelveisz életrajzírója, Kopm­­hága: Fibiger J .tanár, Róma: Pestalozza E. dr. ta­nár, Génua: Bossi L. dr. tanár, Messina: Guzzoni Degli Ancerini A. dr. tanár, Bázel: v. Herff von Salis tanár. Testületileg voltak jelen az egyetem összes tanárai, élükön Ajtai K. Sándor lektorral és az egyetemi tanács tagjaival. Képviseltették magu­kat a díszülésen: a közegészségügyi tanács, a Vö­röskereszt­ Egyesület, a budapesti királyi orvos­­egyesület, az országos közegészségügyi egyesület, az orvosszövetség és fiókjai, a közkórházi országos tár­sulat, a budapesti összes kórházak és klinikák, a budapesti összes orvosegyesületek és orvostársulatok, az országos bábaiskolák, a Mária Dorottya-egyesü­­let, Szamaritánus-egyesület, Erzsébet királyné-sza­natórium, József királyi herceg-szanatóriumi egye­sület, az állami gyermekmenedékhely országos fel­ügyelősége, Mária Valéria gyermekmenedékhely, az orvostanhallgatók segítő-egyesülete. Szemmelveisz családjának tagjai közül ott volt a tudós özvegye, nővére, Szemmelveisz Julia, Ráth Péter özvegye, fiával, Ráth Péter udvari tanácsossal és családjával, továbbá a tudós két leánya, kik közül az egyik Le­­hotzky pozsonyi tanácselnök felesége, azonkívül a Szemerényi- és Müller-családok. A diszülést Ajtai K. Sándor rektor nyitotta meg rövid beszéddel, melyben az ünnep, jelentőségét méltatta. Utána Bársony János tanár mondott nagyha­tású beszédet. Az ünnepelt érdemeit meghatott lélek­kel és a tudás világosságával méltatta. Az orvostudomány egyik régi otthonának sta­tisztikája szerint, úgymond, hatvan év alatt húsz millió lakos közül közel négyszázezer érett asszony­élet esett áldozatául a nagy betegségnek. És ő volt az, a­ki hatalmas tudásával gátat vetett a szörnyű betegségnek. És ez az ember magyar ember, egyete­münknek a szülésztanára volt! Nagy sorscsapás ránk, hogy hamar elvesztettük. Sok viszálykodás és lélekgyötrődés közt csak negyvenhét évet élt és el­borult elmével halt meg. Nem egy országgal tett ő jót, hanem mindnyájunkkal, faj, vallás, cím és rang­különbség nélkül. Hálára kötelez iránta mindenkit. Legmélyebb azonban, őszinte, örök a mi hálás érzé­sünk. Mi dolgozunk az ő kertjében s szemtől szembe látjuk gyümölcsözni azt a terebélyes lombot. Mai számunk 8 oldal.

Next