Budapesti Hírlap, 1906. október(26. évfolyam, 269-299. szám)

1906-10-29 / 297. szám

1906. október 29. BUDAPESTI HÍRLAP. (297. sz.) Én Csillag Anna 185 centiméter hosszú óriási Loreley-hajjal, melyet saját talál­­m­ányu kenőcsöm­lé hónapi használatával értem el. Ez egyszer­smind az elismert egyedüli szer hajhullás ellen, a hajnövés elősegítésére és a fejbőr erősítésére, mely férfiaknál telt, erős szakállt fejleszt és már rövid használat után úgy a hajnak, mint szakállnak természetes szint és sűrűséget kölcsönöz és megvédi azokat a korai őszüléstől a legöregebb korig. Semmi­féle más szer nem tártál- Ciscao«.li a*»nah f*t, amely már annyi tápanyagot, • ««««a* teljes mint a joggal szerzett világhírt, mert a hölgyek és urak már az első tégely használata után a legjobb eredményt érik el, minthogy a hajkihullás már néhány nap múlva teljesen megszűnik és új haj növése jön létre. Ezen eredményt bizonyítja az a sok elismerő­­levél, mely a világ minden részéből érkezik, mert csak tények igazolják az eredményt. Egy tégely ára 1 írt, 2 írt, 3 írt és 5 írt. Szétküldés naponta a gyárból a világ minden részébe a pénz előzetes beküldése, vagy után­vét mellett, a­hová a rendelések intézendők. CSILLAG- AMA WIEN, I., Graben 14. 91850 Őrei Stubenberg­ József pincészetéből saját termésű énnel, féld hegyiborok kaphatók. 1862,1868, 18%, 1885, 1888 és később termett a­ borok palackokban és hordókban. 1901. évi K. 41, 1903. évi K. 16., 1904. és 1905. évi Kr. K. 36. Próbaminták, 6 kftos postacsomag 2.50 kor. Bővebb tudósítást és árjegységet ad a számtartói hivatal Székelyhídon (Biharmegye). 87928 hajfestő-fész, (Hoffers szabad.) előkészület nélkül az ősz vagy vörös hajat valódi szőke, barna vagy feketére festi. Teljesen ártalmatlan! Éveken át használható! Sok ezer darab hasz­nálatban. Darabja 5 kor. frankó. Ausztria és Magyarország, valamin a Balkánországok egyedüli főrak­tár Vértes és Társa. Lugoson 152. szám. BÚTOR ajjy készpénzért, mint részletfizetésre !#B!atáayosabb£B FucSis ISódog BUDAPEST, II. Erzsébet­ körut 32. KOIS. ásjpeyzéd tegyem is bérmeniPS. 76488 Megjelent és megrendelhető a Budapesti Hírlap könyv*­kiadóhivatalában, valamint bármely könyvkereskedésben. TELEFONKÖNYV Útmutató a közhasználatra szánt állami telefon használatánál. Telefontarifák és egyéb tudnivalók. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter ur által 72.078/1905. sz. a. az összes állami telefonhiva­­talok részére hivatali segédkönyvül megrendelt mű. kir. posta- és távirófőtisíít a kereskedelemügyi minisz­tériumban. Ara 2 kor. Postán küldve 2.20 kor. A telefonra utalt nagykőzőn- Bog tájékoztatására szánt telefonkalauz szakszerű útba­igazítással szolgál a telefon használata körül fölmerülő összes részletkérdésekben A legújabb keletű idevágó rendelkezések figyelembevé­telével ismerteti a különféle elnevezésű (budapesti és vidéki városi, környékbeli, törvényhatósági, távirat­­közvetítő, Interurban) tele­fonok egymástól annyira el­ütő létesítési és használati feltételeit. Az érdekeltség­től kívánt hozzájárulások összegéről, aapj előfizetőket terhelő vonalé­rí­tési és veze­­tékfentartási költségekről ki­merítő tájékozást nyújt a telefonösszeköttetést kérő községeknek s magánosok­nak. Kitöltött­ formulák és nyomtatványminták kíséreté­ben útmutatással szolgál mindarra, a­mit tudni és követni kell annak, a­ki az állami telefonhoz előfize­tőként csatlakozik, a­vagy bárhonnan telefonálni akar. E tekintetben kiváló gondot fordít a budapesti előfize­tőket közelről érdeklő különleges határozatokra. Salamon István, mákban sorolja föl a külön­féle beszélgetési viszony­latokat, a belföldi és kül­földi forgalmi köröket (honnan hova lehet beszélni ?) az egyes viszonylatokra meg­szabott díjtételek és egyéb tarifális tudnivalók kísére­tében. jToroti szerencséje ©@ @© H ©o r öli ! Tisztelettel van szerencsénk a nagyérdemű közönség b. figyelmét a nemsokára kezdődő XIX. magyar? kin. szab. OSZTÁLY SORSJÁTÉK- ha felhívni. Az uj xix. sorsjáték ismét igen sok és nagy nyeremény­nyel rendelkezik és rövid fél éven belül ismét 16 millió 457.000 korona hatalmas összeg jut biztos kisorsolásra. Siessen ennélfogva postafordulattal egy szerencse-sorsjegyet azon Számból nálunk megrendelni, mely egy önt érdeklő nő vagy férfi M8¥e mellett áll Adám 4738 Emma 8473 Janka 17743 Nándor 1856 Adél 19803 Endre 24113 Jakab 24269 Nárcisz 27170 Adolár 28898 Ernő 34934 János 85323 Feszti 35399 Adolf 35627 Ernesztin 36617 Jenő 38131 Olga 40709 Ágoston 48088 Erzsébet 51638 Johanna 53092 Orbán 55312 Ágota 60036 Eszter 65653 Jolán 65884 Oszkár 67477 Ágnes 79741 Etel 83365 Józsa 83540 Otto 83709 Aladár 4748 Éva 8553 József 17752 Odön 19173 Albert 20605Evelin 24117 Judith 24272 Pál 28­42 Alfréd 32706Eufemia 34937Juliska 35339 Paula 35588 Ákos 85638 Ferenc 36625 Karolin 38449 Pelagie 40807 Amália 48100 Flóra 52514 Katinka 53714 Petronella 57287 Ambrus 60045 Franciska 65685 Katalin 66002 Péter 67488 András 79760 Frida 83368 Kálmán 83573 Piroska 83715 Anna 4934 Frigyes 8558 Károly 17790 Pista 19184 Anatolia 20610 Fülap 24122 Klára 24274 Hegina 28846 Antal 32718 Gabriella 34938 Klotild 35340 Richard 35593 Apollonia 35642 Gábor 36804 Kornél 38160 Róbert 41350 Aranka 51395 Gáspár 52523 Kornélia 53724 Rozália 60027 Arnold Árpád 63762 Genovéva Gergely 65815 Kristóf 66375 Rózsika 68996 79774 83404 Krisztina 83582 Rudolf 83742 Artur 4941 Gertrud 9004 Kunigunda 17792 Salamon 19191 Attila 20619 Géza 24222 Lajos 24276 Samu 28861 Aurél 83943 Gizella 849­45 Laura 35370 Sarolta 35619 Balázs 35645 Gusztáv 86936 László 38210 Sári 48079 Bálint 61400 György 52554 Lenke 55189 Sándor 60029 Barnabás 64421 Gyula 65818 Leó 66373 Simon 79398 Benedek 80008 Hedvig 83424 Leónia 83598 Szeréna 83759 Bernát 8459 Heléna 17731 Lidia 18662 Tamás 19493 Berta 20981 Henriett 24229 Lina 24358 Teréz 28869 Béla 84339 Henrik 34947 Lipót 35381 Terus 35625 Bella 36469 Hermann 36942 Lőrinc 88211 Theodoria 48085 Betti 51609 Hermina 52573 Ludmilla 55305 Tibor 60031 Blanka 64436 Hilda 65829 Lujza 67453 Tihamér 79738 Borbála 81933 Hugó 83499 Magdolna 83627 Tivadar 83766 Boriska 8467 Ibolyka 17734 Malvin 18663 Tóbiás 83742 Brigitta 24037 Iduska 24231 Manó 26298 Valéria 92719 Cecilia 34481 Ignác 34949 Margit 85393 Vendel 100689 Cornelia 36613 Ilona 86948 Kallid 38221 Veronika 105039 Dániel 51634 Ilma 52588 Mária 55303 Viktor 106718 Dávid 64477 Ilka 65847 Márkus 67469 Viktória 106744 Dénes 82811 Illés 83506 Márta 83628 Vilma 123532 Dezső 8470 Irén 17739 Márton 18667 Vilmos 83836 Dóra 24105 Irma 2432 Mátyás 27166 Vince 92782 Dorottya 34928 Imre 35318 Melania 35394 Zoltán 100692 Ede 36614 István 37407 Mihály 38902 Zsigmond 105630 Elek 51636 Iván 53087 Miklós 35307 Zsófia 106719 Elemér Emil 65566 83241 Izabela Izidor 65859 83528 Miksa Mór 67475 83690 Zsuzsanna 106745 Ezen számok csakis nálunk kaphatók! Kérünk azonnali szíves megrendelést, miután ezen számok gyorsan elkelnek. Az I-ső osztályú sorsjegyek árai: Egész sorsjegy Fél sorsjegy Negyed sorsjegy Nyolcad sorsjegy 12 korona.1 korona. 3 korona. 1.50 korona. P­df* ®® Palip A & Török­ A. és Tarsa bankolás r­t. Budapesten* Legnagyobb osztálysorsjátékü­zlet Központ: If. Szervita-Sér 3 In. Saját palotánkban. Fiókok: Váci-körút 4. Teréz-körút 46. Muzeum-körút 11. Sürgönyeim: TÖRÖKÉK Budapest. 92331 Hol keressük a legjobb ponsdept?­­­­:• Kérjünk MÜLLER J. L-féle b­laha SOMUL POPPERT ._ __ piperecikk nélkü­lözhet­len,_ arcbőrnek a leggyam­ródibb fehérséget, ifjúkori üdesécet, szépségét és rósaapirt kölcsönös. Egy dobos ára 60 krajcár, nagyobb 1 forint. C­REME P­OMPADOUR. Összeköttetéseim folytán sikerült a világhírű és fölötte hatásos ,Oromé pompadoure-t egész eredeti tiestasságában és erejében összeállítanom. Ez azon szer, melylyel a hírneves Pompadou? asszony egész agg koráig fenn tudta tartani csodaszépségét, a nélkül, hogy az egészségnek ártott volna. E kitűnő szer jóval fölülmúl minden eddigi e nemű gyártmányt .Dromé Pompadour* este és reggel alkalmaztatik, arcot és kozot bedörzsölve, aztán egy kissé boleinteni a .Ponder de Sérail*-jal. Egy tégely arc L60 Art kapható s készitőnek­ HUH Ili I ipro I­­­CB. és kir. udvari illatszerész ifj 9,IBis L.&m Bl­­l­lsam és pipere-szappan gyárosnál, BUDAPEST, IV., Koronaherceg­ utca 2. szám, I­P

Next