Budapesti Hírlap, 1907. február (27. évfolyam, 28-51. szám)
1907-02-01 / 28. szám
többször küzdöttek, már meg is történt volna az orvoslás társadalmi úton. Nálunk azonban, akik az aránylagos háztartási jóllétből csak most estünk a nyomorúságba, a kormány erélyes vezetése és útmutatása szükséges ahhoz, hogy eredményt érjünk. Nehezebb kérdés a cselédmizéria. Igen nagy baj, hogy cselédeink javát odaengedtük az amerikai cselédközvetítőknek és itteni cinkostársaiknak, akik olyan ügyesek, hogy még a nemzeti kormány kezét is ki tudják kerülni. Ez éven még erősebben megindult a cselédkivándorlás. E sorok írója csak egy házból három cselédet tud, aki Amerikába készül. A cselédszerzőknél nincs cseléd. Ha azután azt nyomozzuk, hogy honnan kerül az útiköltség, ki szerzi meg az útlevelet, honnan kerül a törvénykövetelte kisérő, ki várja a kivándorló leányt az amerikai kikötőben, a nyomozásunk ködbe vész, melyen a rendőrség volna hivatva áthatolni. Annyi bizonyosnak látszik, hogy a cselédek kivándorlását öntudatos kezek intézik. Amint azt is láttuk, hogy a cselédség még a szokásos kis tiszteletet sem hajlandó megadni a gazdáknak s a legegyszerűbb kifogásolását a munkájának, tudatlanságának vagy lustaságának olyan sérelemül tekinti, amely miatt törvényt sértve, azonnal ott hagyja a házat. A tavaly szabadjára eresztett és miniszterileg támogatott császári szocialista izgatás a cselédek között is megtermette a maga gyümölcsét. A szellem, amely falusi népünknél lábra kapott, erősen át van hatva Amerikából jött eszmékkel. A cselédi szolgálatot most már általában igen lealacsonyítónak tekintik, amelyet csak nagy fizetés mellett szabad elviselni. Ma úgy állunk, hogy cselédet azok a házak kapnak legkönnyebben, ahol nincs ugyan jó bánásmód, de van nagy fizetés és lanyhább a házirend. A magyar háziasszonyok leggyakoribb típusa azonban, a rend- és tisztaságszerető, a cselédjeit anyai módon gondozó asszony rossznak van kikiáltva, akivel foghegyen beszél a cselédszerző sminduntalan szakit a cseléd. A magyar társadalmi élet belső erkölcsi és anyagi rendje ezt az állapotot sohá nem tűrheti. A züllő háztartások anyagi és erkölcsi bomlasztó hatása beláthatatlan. Segíteni kell a cselédmizériákon is. A cselédek megrendszabályozása, amit a főkapitány vitt végbe, megtisztította a fővárost tömérdek rossz elemtől, akik csak névleg viselték a cseléd nevet. Sajnos, a rendőri eljárás sok jóba is beleütközött és ez is gyarapította a cselédek kivándorlását. A rosszak helyébe jobbak nem jöttek, pedig falvainkban van igen sok keresetre szoruló, ügyes, erkölcsös leány. Ha a jobbérzésű anyák meg lesznek nyugtatva abban a tekintetben, hogy lányuk nem zallik el a városi életben s a lányok is, hogy rendőri eljárásban nem lesz részük, erkölcsüket, egészségüket nem fenyegeti veszedelem, a most uralkodó bérviszonyok mellett nem lesz nehéz cselédségünket regenerálni. De erre a célra is társadalmi szervezetek szükségesek, jobbak, okosabban működők, mint az egy-két meglévő. A városi háziasszonyoknak nem lenne nehéz ilyenféle nagy egyesületeket alkotni, amelyek elhatolnának a falusi szegény családokig, hogy gyermekeiket tisztességes és hasznothajtó foglalkozásba vonják. Idestova a cselédek tanításával és nevelésével is foglalkoznunk kell, anynyira lábra kapott közöttük a tudatlanság és dologkerülés. A züllő háztartásokat fönn kell tartanunk a hanyatlás útján. Egyes emberek elszigetelt ereje a cél megközelítésére nem elegendő. A fönnálló társadalmi szervezetek foglalkozzanak a fölvetett kérdésekkel s igy hamarosan megindulhat az eredményt ígérő mozgalom. A képviselőház holnap délelőtt tíz órakor ülést tart, amely elsőbben az apropriációt tárgyalja. A vita, mint más helyen is említjük, már be van rekesztve és így csupán a szavazás lesz napirenden. Ezután két kisebb javaslatot és a kérvényeket tárgyalja a képviselőház. Az új igazságügyminiszter. Ma délben a képviselőházban teljes határozottsággal Günther Antal igazságügyi államtitkárt emlegették igazságügyminiszternek és a mi értesülésünk is az, hogy Günther lesz Polónyi Géza utódja. Kinevezését mégsem lehet befejezett dolognak tekinteni, mivel itt kétrendbeli etikettkérdéssel kell számolni. Elsősorban ugyanis a királynak tesz jelentést a miniszterelnök a távozó miniszter lemondásáról és csak aztán tesz javaslatot az új miniszter személyéről, így tehát előzetesen a király beleegyezése szükséges. A másik etikettkérdés pedig a következő: Wekerle Sándor a jelölés dolgát, mint a koalíciónak kormányelnöke, a függetlenségi pártra bízza, mivel az új miniszter csak függetlenségi párti lehet. Annak a körülménynek oka pedig, hogy már ma olyan határozottsággal emlegették Günther miniszterségét, egy incidens volt. Wekerle Sándor miniszterelnök ugyanis ma reggel levelet kapott Günther Antal államtitkártól, de nem volt ideje fölbontani. Polópyinak a képviselőház ülésterméből történt távozása után a miniszterelnök Güntherhez ment s kérdezte tőle, hogy mi van a levélben? — A lemondásom az államtitkárságról —– felelte Günther. — Akkor föl sem bontom a levelet —– mondotta a miniszterelnök. Ebből az incidensből következtettek, hogy Günther az új igazságügyminiszter. Minda mellett föntarthatjuk abbeli híradásunkat, hogy csakugyan Günther lesz az új miniszter. Az új igazságügyi államtitkár jelölt Meskó László, aki a függetlenségi pártnak régi és népszerű tagja. Megemlítjük itt végül, hogy Wekerle Sándor miniszterelnök és Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter ma este fönn voltak a függetlenségi pártkörben, ahol a párttagokkal hoszszabb ideig beszélgettek. Természetesen sok szó esett az uj igazságügyminiszter és államtitkár kinevezéséről is s úgy tudjuk, hogy a pártnak igen sok tagja Günther Antalt óhajtotta Patal vitézek otthon maradtak a prokurátorok palotájában. Alkonyatkor Adorján vitéz kisétált egy kicsit s csakhamar beletévedt a fegyverkovácsok közeli utcájába. Szemébe ötlött az erkélyes ablak s rajta a kötélhágcsó. Adorján vitéz nem hiába látott elég vár ostromot, a szép Terezonát megpillantva, néhány szökéssel fönn termett a hágcsó felső fokán. Szép legény volt Adorján vitéz s a fornarina, amint végig mérte a merész látogatót, csakhamar elfeledte, hogy az ő jövetelét nem jelentette be mandolin. Alig hogy becsukódott az ablak s eltűnt a kötélhágcsó — hiszen a csókok csattogását nem bízzák a madarak szárnyára — sem a Calle degli Fabbrin megszólalt Mercutio: hosszú, selymes zöld köpenyegbe hurkolt lovag pengette a mandolint, pengette busán. A Transari-palota billikomait először Tybald hagyta ott. Mikor a szép asszonynak ez a másik imádója Mercutiot nem látta ott, sietett végezni s a széles márványlépcsőn lesietve, már az forgott a fejében: — Látom én a dogó aranyhímes süvegjét máskor is. Többet ér nekem az az arany vörös korona, mely ott ragyog a Terezona fején. A Calle degli Fabbrihoz legközelebb eső vizi sikátornál kiugrott a gondolából. Nemsokára léptek kopogása hallatszott a zajtalan utcán s a Frezzaria felöl feltűnt udvari diszke, kerek kék bársonygallérba öltözött alakja. Az erkély alatt még ott volt Mercutio és közbeközbe hol szerelmesen, hol reménykedve megmegszólalt a mandolin. — Mit keressz te az én Terezonám ablaka alatt ? — ragadta őt vállon Tybald. Szivében föltámadt minden gyűlölség, mikor vetélytársát megpillantotta a paradicsom kapujában. — A te Terezonád ? Te jött-ment, te Tirolból ide került csavargó, te maledetto tedesco, kinek a neve most tévedt a patríciusok aranykönyvébe! — kiáltott Mercutio és kirántotta a kardját. De mielőtt hasznát vehette volna, Tybald egy szökéssel előtte termett, kikapta Mercutio tőrét az övéből s acélját markolatig döfte a lovag szivébe. Mivel a rövid szóváltás zajt támasztott a kihalt utcán s hallatszott az őrség sárgaréz alabárdjainak kopogása, Tybald elhajítva a tőrhüvelyt, átbújt néhány utcát elzáró vasláncon s a canálén veszteglő gondolába ugrott. Mire Mercutio holttestét a Transaripalotába szállították, Tybald már a szabad lagúnán járt s a temető-sziget mellett sietett arra felé, hol a mai Mestre tájékán a velencei szárazföld, a Terra Ferma kezdődött. * Mikor Pietro reggel kaput nyitott Lambertuccio mesternek, szinte szemébe világított egy drágaköves tőrhüvely, mely nem messze onnét feküdt a ház mellett. A fornaretto fölkapta s mivel aznap nem szabadulhatott, másnap sietett a Merceriára, hol az ötvösök és ékszerészek boltjaiban mindig akad vevője az ilyen elvesztett nagyúri holminak. A detektívek ősei, a velencei shirtek akkor már az egész várost tűvé tették a doge rokonának gyilkosáért. Alig hogy az első boltba a fornaretto előhúzta a tőrhüvelyt, ott termett egy sbirt és rája tette a kezét. Jó fogás volt: a hüvelybe éppen beleillett az a tőr, melyet Mercutio szívéből húztak ki. A fornaretto esküdözött, hogy ő ártatlan, de hiába. A Negyvenek Tanácsa halálra ítélte, a Piazzettán a dogepalota előtt, a halál trónusáról, a két vörösmárványoszlop közül kihirdették neki az ítéletet és odébb, Velence két védőszentjének oszlopai között lefejezték. Fél év múlva a signoria levelet kapott Párisból, az odamenekült Tybaldtól — „most már nem félek Velence haragjától, írta levelében, mert testőre vagyok a suisek csapatában a francia királynak. Hogy tehát ártatlant ne üldözzenek, megírom, hogy Mercutio Transarit én szúrtam le. Nem mondom miért, asszony volt a dologban.“ A Negyvenek Tanácsa akkor nagy alapítványt tett Szent Márk bazilikájánál és ebből a pénzből égnek ma is a lámpák a fornaretto lelkiüdvéért.* 1349-ben idehaza voltak már Magyarországon a nápolyi hadak. Egy szép nyári éjszakán, a visegrádi várban vig volt az élet a királyi őrségnek a Salamon-tornya mellett elhúzódó árkádjai alatt. A nápolyi hadjáratról folyt a beszéd. Adorján vitéz vitte a szót. — Elfoglaltunk sokvárost, bevettünk elég várat. De én nekem a legszebb hódítás mégis az maradt, mikor Velencében egy szőke asszony becsukta a kedvemért az ablakát. A vitézek összeütötték a kancsójukat és ittak a szép Terezonáért. * Magyar turistáknak, a kik megfordulnak Velencében, jusson eszébe ez a mese s a San Marco mellett elhaladva, gondoljanak arra, hogy talán magyar legény is segített meggyujtani a fornaretto lámpásait, azokkal a tüzes csókokkal, melyeket a fornarina szórt az ő szép fekete bajuszára. BUDAPESTI HÍRLAP, (28. sz.) , 1907. február 1.