Budapesti Hírlap, 1907. július (27. évfolyam, 156-181. szám)

1907-07-02 / 156. szám

ezt a könyvet, ha mint irodalmi alkotást jellemzőn, vagy pedig úgy, ha jó cselekedetnek minősítem ?.. . A jó cselekedet fölér egy remekművel . Tolsztoj szerint a remekműben is az a remek, hogy jó cselekedet. Mutatványokat bajos adni a könyvből. Mintha a viharból markolna ki az ember egy-egy dörrenést* Bismarck félelmes alakja áll az előtérben s vele birkózik a csöndes kis Thiers, mig Gambetta, mint a sebzett oroszlán, sebeit nyalogatva, félrevonul, — boldoguljon hát a polgári okosság, alkudozzék Thiers! A fegyverszünetből, Bismarck ravaszsága, kimaradt a keleti hadsereg. „Bismarck, féktelen gyűlöletében Gambetta iránt, gyalázatos kelepcébe csalta a katonailag gyámoltalan Jules Favret és így százezer német vethette magát Belfortra, amelyet csodával határosan mentett meg Denfert-Rochcereau hősiessége.“ De már ekkor fenekedett egymásra a párisi s a bordeauxi kormány, már ekkor elhintette a viszálykodás, az áskálódás, a gyanúsítás ocsáját Bismarck. A békepárt, a „humain“-ek vélekedése jelentkezik George Sand, az ünnepelt írónő leveleiben: „két faj civilizációja sínyli halálra a háború folytatását. A becsületnek eleget tettünk. Ami igaz és jó van Európában, becsülését nem vonhatja meg tőlünk. Gambetta izgat ...“ Gambetta pedig így beszél: „Nem, én megmondtam Thiersnek, akit épp úgy nyugtalanítPons sorsa, mint az én magatartásom, megmondtam, hogy Paris sorsát nem kötöm a magaméhoz s nem adok neki alkalmat, hogy kettőnk ellen legyen kénytelen küzdeni. Ha a béke megkötését aláírják, én eltűnök néhány hónapra; ha folytatják a háborút, amit, sajnos, nem remények, megyek ide vagy oda Faidherbeel. Páris, ha a jelen iszonyú helyzetben kötik meg a békét, okvetetlenül a forradalomé. Bismarck maga lovalta belé Jules Favrét, hogy szerelje le a repülő hadosztályt s bízza fegyvereit a nemzetőrségre. A boldogtalan igy cselekedett. Hihetetlen!en Annyira rettegtek a háború folytatásától, minden törekvésük csak az volt, hogy kicsavarják kezemből a fegyvert, hogy megfoszszanak a keleti hadseregtől. Nem gondolták meg, a boldogtalanok, hogy iszonyúbb háború is van az idegennel vívott háborúnál. Az első, amitől nagy vereség, nagy ostrom után egy államférfiúnak tartania s óvakodnia kell: a forradalom, a megmaradt bátorságot s elszántságot oda kell irányítani, ahol még győzelem remélhető, máskülönben az őrület lesz úrrá a népen." Gambetta világosan látott. Következett Elszász és Lotaringia annektálása. Az elszászi képviselő, Keller, tiltakozott az országgyűlésen: Francaország nem egyezhetik belé s nem írhatja alá Lotaringia és Elszász átengedését!“ Könyezett Keller és számos képviselő zokogott. „Lotaringia és Elszász hangosan hirdeti ma is, halálos szorongattatások közepette, hirdeti a földjére,özönlött porosz seregek hallatára: rendíthetetlen hűségét!“ Thiers, Jules Favre és Picard, — a béke alkudozói — nem lágyultak el. Győzött a polgári okosság. Arles Dufour borzad a csöndes, okos kis Thierstől. „Túlságosan kis emberke ő ahhoz, hogy nagy erély lakozzék benne! Ezekkel a németekkel, akiket én jól ismerek, hangosan és határozottan kell beszélni, fenyegetni kell őket a háború folytatásával. Mint a harci lobogót, úgy kellene lobogtatnunk Gambettát s mi kezdjük dugdosni őt. A pityergő Jules Favres a csöpp kis Thiers, — hogy ezek alkudozzanak Bismarckkal ! ... Mert a mienk, ha kereken szemébe vága tisztelt Házban a hírlapírók karzatára kalauzolta. De onnan szerencsésen kitették a szűrét Justh Gyula helyeslése mellett a magyar hírlapírók. De vájjon elég-e ez, elég-e annak a hangoztatása, hogy ez idegen politikai izgatókat ki kellene toloncoltatni? Nem elég, hanem meg is kell valóban tenni. Szép dolog az az egyéni szabadság és kell, hogy az állam megvédje saját polgárainak egyéni szabadságát. De amely államban nem tudnak különbséget tenni egyrészről a honfiak és másrészről az idegenek egyéni szabadsága és egyéb szabadságjogai között, ott a nagy egyéni szabadságnak a nemzeti szabadság adja meg azután az árát. Vagy nem látjuk-e, hogy ez nálunkmáris elkövetkezett? Sőt így volt a kiegyezés óta mindig. A nemzet, az állam, az állam nemzeti jellege ellen szabad volt itt honfiúnak és idegennek egyaránt akármit cselekedni , de a nemzet akarata, az meg volt kötve mindig, még akkor is, amikor azt hittük, hogy a nemzet akarata teljesül. Hiszen mi mindig kitaláltuk a szabadelvű korszak alatt, hogy mit akarnak nekünk parancsolni, de megelőztük Bécset, megcsináltuk saját akaratunkból, amit kellett, mielőtt ránk parancsolhattak volna. Ez csak egyszer nem történt meg és akkor jött a nyomor és szenvedés kora. Ilyen a magyar szabadsági S aggódva nézem, hogy mikor térnek észre, akik a nemzeti szabadságot, a függetlenséget akarják és mikor látják már be,hogy a nemzeti szabadság és a korlátlan egyéni szabadság nem támogatják, de gyöngítik egymást*T.bámikor látják már be, hogy a nemzeti szabadság csak a honfiaknak biztosíthatja* az egyéni szabadság bizonyos mértékét, de nem idegeneknek. ■ De talán tévedek, elfogott a reakció szelleme, hiszen az osztrákok a monarkián belül nem idegenek. Legalább Körber annak idején szemrehányást tett Tiszának, hogy őt előkelő idegennek nevezte és így a magyar miniszterelnök volt az első, aki a monarkián belül idegenről beszélt. Bizony, megjöhetne már egyszer az eszünk, hogy ne tűrjük el pusztán a reakció vádjától való félelmünkben, hogy vendégeink próbálgatják ránk gyújtani a saját házunkat. A képviselőház holnap folytatja a vasutas szolgálati rendtartás tárgyalását. A címnél még három horvát képviselő élhet a zárószó jogával s azután szavazásra kerül a sor. A horvátok ezúttal is névszerinti szavazást kérnek. Beck báró a királynál, Bécsből jelentik: A király ma délben különkihallgatáson fogadta Beck báró miniszterelnököt. Az alkotmánybiztosítékok. A Bud. Tud. jelenti: Egyes esti lapoknak az a híre, hogy a közigazgatási bíróság hatáskörének kiterjesztéséről szóló törvényjavaslat már leérkezett, nem felel meg a valóságnak. A kvóta. Wekerle Sándor miniszterelnök a képviselőház mai ülésén terjesztette be a kvótabizottság jelentését. A jelentés, mint már hírül adtuk, nem tartja célszerűnek a kvóta kiszámításánál új alapnak ajánlását , noha a negyven év óta elfogadott kulcs nem mutatja a két állam hű teherviselői képességét. Mivel azonban a bizottság súlyt vet arra, hogy az egyezség a két parlament között hosszabb időre megtörténjék, az eddigi aránynak, a 34.4:65.6 százaléknak elfogadását ajánlotta ezúttal is természetesen a határőrvidéki precipitum beszámításával. Az osztrákok azonban 42.4:57.6 százalékos kvótát javasolnak. Mivel a megegyezés lehetősége így ki van zárva, a magyar kvótabizottság működését befejezettnek nyilvánította. Ennek következtében újra a király dönt a kvótáról. * Beszámoló: Kunszentmiklósról jelentik: Hermann Ferenc, a fülöpszállási kerület képviselője vasárnap beszámolót mondott a kerület egyik legnagyobb községében, Kunszentmiklóson. A beszámolóra több függetlenségi párti képviselő is leutazott. Hermann Ferenc részletesen ismertette a politikai helyzetet és hangoztatta, hogy a kormány és a többség programjának alapja az a törekvés, hogy a kisemberek helyzetén segítsen. Pernerstorfer és a horvát ügyek. A függetlenségi párt ma esti értekezletén a napirend előtt, több felszólalás történt Pernerstorfer osztrák szocialista vezér budapesti szerepléséről s a horvát obstrukció ellen való eljárásról. Az osztrák szocialista agitátor dolgát a párt a Ház elé viszi. A horvát obstrukció dolgában pedig az értekezlet a párttal sok kötelességévé tette, hogy lehetően teljes számban jelenjenek meg a Ház ülésein. Az értekezleten Kossuth Ferenc elnökölt a kormány részéről még Günther Antal miniszter Désy Zoltán államtitkár volt jelen. A napirend előtz a kívánság jutott kifejezésre, hogy a párttag minél nagyobb számban jelenjenek meg a Ház sem. Kossuth Ferenc elnök is fölötte kívánatosan mondotta a párttagok buzgalmát, mire az értekezik az elnökséget bízta meg az intézkedések megtételével. Lovászy Márton a Pernerstorfer-féle és ehhez hasonló idegen nyelvű népgyűlésekről szólott és ezek ellen hatósági intézkedést kért. Az értekezlet szükségesnek látja, hogy ezt a dolgot a parlamentben is megfelelő módon szóvá tegyék. Sághy Gyula a temesmegyei alispán ügyére hívta föl az értekezlet figyelmét. Holló Lajos a horvátok magatartásával szemben szükségesnek tartja, hogy a párt a horvát obstrukciót fokozott figyelemmel kisérje. Nézete szerint a kérdést oly módon kell megoldani, hogy, a megoldás a nemzetnek is, a pártnak is Shalmiává váljék. Az elnökségnek és pártnak egymást targatni kell, nem ugyan az erőszak, hanem a házszabályok igazságos, de erélyes alkalmazása terén. A maga részéről szükségesnek tartja, hogy a képviselők minél nagyobb számban jelenjenek meg az üléseken. >*: Kossuth Ferenc, Szentiványi Árpád, Markos Gyula, Xigron Gábor és Hagy Dezső hasonló értelemben szólaltak föl. Veresmarty Miklós interpellációt jelentett be a szentendrei vicinális vasút ügyében. Ezután az értekezlet a zirci jelentést tárgyalta, amelyről más helyen teszünk említést. Aehrenthal báró és Tittoni. Bécsből jelentik nekünk: Aehrenthal báró külügyminiszter július 15-én Desióba utazik, hogy Tittoni olasz külügyminiszterrel találkozzék és 17-én Racconigiba megy, ahol Viktor Emánuel király fogadja. Tittoni augusztus 15-én Semmeringen meglátogatja Aehrenthal bárót és 17-én Ischlbe megy, ahol Ferenc József király fogadja kihallgatáson. Vajda mentelmi ügye. A mentelmi bizottság holnap délután öt órakor folytatja Vajda Sándor mentelmi ügyének tárgyalását. Ezúttal Ráth Enjük annak a kolosszusnak, hogy Franciaország soha az átengedésbe bele nem egyezik. A tónörökös és a bádeni herceg hajlandók a lemondásra, én tudom. De ez legyen a béke fölétele, — vagy pedig szóljon ismét az ágyú! Senki jobban, mint én, a békét nem óhajtja, de a mi Metzünk megéri a fáradságot... legalább is a fnyegetődzést. Németországból érkezett leveleim tanúsítják, hogy ott is torkig vannak már a háborúval. A Bismarck költötte csodálattal arányban növekedik iránta az irigység s a gyűlölet — és ezt már érzi, már tudja. Azzal a Wagnerrel szemben, aki bárgyú versekben magasztalja Franciaország rovására, Bismarckot, s igy áll boszút a Tannhäuser párisi bemutatóján kapott füttyökért, azzal a Mommsennel szemben, aki a német faj felsőbbségének diadalszekere elé igába fogja a tudományt — ott a nép s az apróbb államok udvarai, akik borzongva látják a habzsolásra kész porosz torkot és félnek az elnyeletéstől. Bismarck valóságos rémületet kelt a műveit németségben. A zseni vadállata! Baromi ereje van, az bizonyos. Le nem gyűrik a saját túlzásai sem, fáradság nem bír vele. A saját erejéhez, a maga étvágyához és becsvágyához mérten ítél meg minden embert s mélységes a megvetése azok iránt, akik vele az egyensúlyt meg nem birják. Szeret megalázni, sérteni, marni, elméje zúz, mint az ökle. Minden diplomáciai mesterkedés, minden államférfius okoskodás, bármiféle ügyeskedés — csak pókháló neki: egy legyintéssel tépi szerte.“ A béke föltételeit végre megállapítják Versaillesban. Iszonyú! „Vae victis!... Az egész Elszász oda, kivéve Belfort, Lotaringia jórésze és Metz, öt milliárd hadi kárpótlás és 30.000 porosz vonul be Párisba Napoleon diadalkapuján át, a Concorde-térig“, és 546 szóval 107 ellen megszavazza a parlament. „Szavazás után fölállanak az elszászi és BUDAPESTI HÍRLAP. (156. sz.) , 1907. július